Az idei Húsvét – állítólag-
hideg, szeles és esős lesz…
De persze a rossz idő senkit sem fog eltántorítani
attól, hogy lelkesen készülődjön az ünnepre – mindenhol nagy lesz a sürgés-forgás
a konyhákban, izgatottan festik-díszítik a gyerekek a tojásokat, s végre
elérkezik az idő, amikor a családok békében és szeretetben együtt
ünnepelhetnek.
A húsvét a legrégibb keresztény
ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában – hiszen
ekkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását.
A Húsvét jelképei
- BARKA - bolyhos virágainak gyógyerőt tulajdonítottak. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást.
- BÁRÁNY – a legősibb jelkép, ami a Bibliából ered. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi. A Bibliában Krisztus előképe volt az a bárány, amelyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap, mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom oltárán.
- NYÚL – Húsvéttal kapcsolatos megjelenését már jóval bonyolultabb megmagyarázni. Talán a szaporasága az, ami a termékenységgel hozható összefüggésbe. Nyúl és tojás ősi kapcsolata a kutatók szerint a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában jelenik meg: eszerint a nyúl eredetileg madár volt, s az istennő haragjában négylábú állattá változtatta. E különös tulajdonságú állat hozzánk is német közvetítéssel került, de kialakulását homály fedi.
- TOJÁS – az újjászületés, a termékenység legősibb jelképe. Jelképezi a világegyetem nagyságát, az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét. A legfontosabb húsvéti étel, de színezése, díszítése miatt is nagyon fontos jelkép: a piros tojásnak mágikus védő erőt tulajdonítottak.
RECEPTEK
SONKALEVES
Hozzávalók: 50 dkg füstölt
sonka, 3 sárgarépa, 3 petrezselyemgyökér, 1 nagyobb zeller, 1 karalábé, 1
kisebb kelkáposzta, ½ vöröskáposzta, gomba, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor
petrezselyemzöld, 2 dl száraz vörösbor, 3 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 evőkanál
natúr reszelt torma, 2 púpozott teáskanál liszt
A füstölt húst már előző
nap hideg vízben áztatjuk. Másnap leöblítjük, és 6 liternyi vízben feltesszük
főni. Puhára főzzük, majd apró kockákra vágjuk. A felszeletelt zöldségeket
kevés vízben megfőzzük, ha megfőtt, hozzáöntjük a vagdalt sonkakockákhoz. A
lisztet és a tejfölt simára keverjük, a forrásban lévő levest behabarjuk,
felforraljuk, majd hozzáadjuk a vörösbort. Tejszínnel és a tormával tálaljuk.
SNIDLING MÁRTÁS TOJÁSBA TÖLTVE
Hozzávalók: 3
csokor metélőhagyma. 5 főtt tojás, 3 dl tejföl, só, cukor/ vagy méz/, citromlé.
A főtt tojásokat
kettévágjuk, a sárgáját a tejföllel kikeverjük. Sóval, cukorral, citromlével
ízesítjük és belekeverjük az apróra vágott metélőhagymát. A főtt
tojásfehérjéket ezzel a mártással megtöltve tálaljuk.
ZÖLDSÉGES BÁRÁNY
Hozzávalók: 1 kg
csontos bárányhús, só, 50 dkg zöldbab, 50 dkg brokkoli,30 dkg kelbimbó, 1 csokor
petrezselyemzöld, 2 dl olaj, 50 dkg zöldborsó, kakukkfű
A zöldségféléket
megtisztítjuk, megmossuk. A bárányhúst bedörzsöljük a sóval, a finomra vágott
petrezselyemzölddel és a frissen vágott petrezselyemzölddel és a frissen
morzsolt kakukkfűvel. Ezután tűzálló tálba tesszük, melléhelyezzük az
előkészített zöldségeket. Meglocsoljuk az olajjal, majd közép meleg sütőben,
gyakori locsolgatással megsütjük. Amikor a hús elkészült, feldaraboljuk,
ízlésesen tálra rendezzük, és ráhalmozzuk a vele együtt készített zöldségeket.
FŰSZERES SAJTGOLYÓK
Hozzávalók
50 darabhoz: 40 dkg krémsajt, 15 dkg vaj, 40 dkg trappista sajt reszelve, 3
evőkanál tejföl, só, őrölt bors, l nagy csokor petrezselyemzöld, 1 nagy csokor
snidling, őrölt pirospaprika, 1 csokor petrezselyemzöld
A
krémsajtból, a vajból, a reszelt trappista sajtból, kevés tejföllel, sóval,
borssal fűszerezve jól formázható masszát keverünk. Hozzákeverjük a fölaprított
snidlinget és petrezselyemzöldet is, majd diónyi gombócokat, formálunk belőle.
A sajtgolyók egyik részét pirospaprikába, a többit apróra vágott petrezselyemzöldbe
forgatjuk és színenként váltakozva tálra tesszük, sós keksz, vagy ropi
társaságában kínáljuk.
HÚSVÉTI FONOTT KALÁCS
Hozzávalók:1 kg liszt,
3 tojás, 7 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 evőkanál tejföl, só, 2 evőkanál porcukor, 11
dkg vaj
A langyos
lisztben elvegyítünk 2 tojás-sárgát, 1 kávéskanál sót, a langyos tejben
felfuttatott élesztőt, egy evőkanál porcukrot, egy evőkanál tejfölt, 5 dkg
vajat és a maradék langyos tejet. Jól összegyúrjuk, és három evőkanál langyos
vajat gyúrunk bele. Ha ezzel is jól kidolgoztuk, egy kissé belisztezzük, és
letakarva, meleg helyen kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett gyúródeszkára
borítjuk, és három cipóra osztjuk. Ezekből egyforma rudakat sodrunk, és kicsit
meghúzogatva három ágból fonjuk meg a kalácsot. Jól kizsírozott tepsibe kelni
tesszük, s ha duplájára nőtt, felvert tojással kenjük meg, és lassú tűznél jól
átsütjük.
KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET
KÍVÁNOK MINDENKINEK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése