2013/01/12

EGÉSZSÉGPÉNTEK : ESNI TUDNI KELL


Legyünk óvatosak!

Nem is hinné, az ember mennyi veszély leselkedik rá nap, mint nap, és még ki sem kell tennie a lábát a biztonságosnak vélt otthonából. Elég egy forró vízzel teli fazék, egy nem megfelelő óvatossággal használt kés, vagy egy hanyagul leterített szőnyeg – könnyen a balesetin vagy a sürgősségin találhatja az ember magát. „Esni tudni kell” –szokták volt mondani a tapasztaltabb elesők – akik közé én sohasem tartoztam. Emlékszem, hiába könyörgött anyukám, hogy tegyem le a lábam a bicikli dőlésének irányába, ha véletlenül el akarnék esni – nem, én aztán nem – úgy dőltem el és csapódtam a földnek, mint egy zsák krumpli. Szerencsémre – lekopogom – a horzsolásnál nagyobb bajom nem történt, de járhattam volna rosszabbul is. Mint azok, akik rándulással, ficammal, töréssel küzdenek.
RÁNDULÁS: Valamely túlzott ízületi mozgás következtében az íz-felszínek a trauma pillanatában elhagyják a helyüket, de azonnal visszaugranak. Vagyis az ízületi tok és a szalagok megnyúlnak, de az ízületi fej a vápában marad. Az érintett ízület és környéke megduzzad, fáj, nyomásra érzékeny, a mozgása beszűkül. Az ízület körüli inak, szalagok, izmok sérülése esetén vérömleny is keletkezhet. Kisebb rándulásnál az 1-2 hónapos rugalmas pólya (fásli) sokat segít, az első héten a jegelés-hűtés, polcolás és a kimondottan erre a célra létező krémek enyhítik a tüneteket.
FICAM: Ficam esetén az ízületek elmozdulnak, az ízületi fej valamilyen külső erő, rúgás, ütés, esés, hatására kiugrik a vápából. Ebből következően a környező lágyrészek (inak, izmok) gyakran sérülnek, el is szakadhatnak. Ficamnál olyan durva károsító hatás jön létre, hogy a csontvégek elhagyják a kiszakadt ízületi tokot - eredeti helyüket - és külső segítség nélkül ebben az úgynevezett rugalmasan rögzített helyzetben maradnak. Ficam tünetei: heves fájdalom,, amit  az ízület mozgatása fokoz, de a nyugalomba helyezés sem enyhít, alakváltozás, működészavar. Fontos, hogy ne próbáljuk a ficamot helyreállítani, mert ez röntgenfelvétel és szakértelem nélkül lehetetlen. Ilyenkor bármilyen mozgatással csak súlyosbítjuk a dolgot – ezért elsősegélynyújtás gyanánt rögzítsük az ízületet abban a helyzetben, ahogy találtuk.
TÖRÉS: a csont folytonosságának megszakadása mechanikus erő hatására. Megkülönböztetünk:
·        repedést, amikor a folytonosság megszakadása csak a keresztmetszet egy részére terjed ki,
·        sorozattörést, amikor több csont törik azonos elhelyezkedésben (bordák),
·        impressziós törést, amikor erőhatás következtében a csontfelszín a csontállományba nyomul,
·        patológiás törést, amikor daganat vagy egyéb betegség miatt a csont spontán következik be,
·        zárt törést, és nyílt törést (attól függően, hogy a tört csontvégek érintkezésbe kerülnek a külvilággal).
A törés tünetei: fájdalom, alakváltozás, működészavar, rendellenes mozgathatóság, recsegés. A szakszerű elsősegélynyújtás fontossága igen nagy jelentőséggel bír, hisz kihat a sérült további sorsára. A csonttörések első ellátásában döntő a rögzítés, amellyel megakadályozható a tört végek elmozdulása.(Már csekély elmozdulás is fokozza a fájdalmat, szövetkárosodást okozhat.). A rögzítés általános módja a sínezés, amelynek alapelvei a következők:
1.     Nyílt törés esetén először a sebet kell ellátni, utána lehet sínezni
2.     a rögzítést mindig a talált helyzetben kell elvégezni, tilos nyomással, rándítással, vagy egyéb módszerrel „helyreigazítani”.
3.     vigyázni kell arra, hogy rögzítés közben se mozduljon el a törés
4.     a rögzítés érjen túl a törés helyével szomszédos mindkét ízületen, úgy hogy azokban se történhessen mozgás
5.     a rögzítés soha ne akadályozza a keringést
Esni tudni kell – tartja a mondás, de azért jobb az elővigyázatosság – sok kellemetlenségtől és fájdalomtól megkímélhetjük magunkat, ha odafigyelünk magunkra.
Balesetmentes szép napokat mindenkinek!




VITA-TÉMA : ÖNKÉNTESSÉG


Önkéntesek: adományokat gyűjtenek a rászorulóknak, ételt osztanak, épületeket segítenek felújítani, betegeket látogatnak a kórházakban, időseknek segítenek az otthonaikban – az élet számtalan területén végzik áldásos tevékenységüket. És mindezt önként, segítő szándékkal – és elanyagiasodott, pénz centrikus világunkban – teljesen ingyen és bérmentve teszik. Mert adni jó – legyen az pusztán egy együtt érző érintés, egy mosoly, vagy tárgyi segítség – de adni öröm. Jó érzéssel és energiával tölt fel. Mert amikor az ember képes felülemelkedni saját nyűgjein,  képes félretolni saját önzését, és kinyitni a szívét mások felé – önként segít a bajbajutottakon.
Eheti kérdés:
Ön vett már részt önkéntes munkában?
A válaszokat a szokott címre várom: www.facebook.com/eletreceptek vagy a eletreceptinfo@gmail.com.

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : OPTIMIZMUS


Optimizmus

Az élet szép – minden apró részletével és pillanatával együtt. Akkor is szép, ha szárnyalunk, de akkor is ha padlót fogunk. Szép, ha fáj, ha sír, ha néha gyötrődik, ha boldog, ha bolondos, ha hisztérikus –szép mert minden reggel, amikor felébredsz, újabb sanszot kapsz arra, hogy jobbá tedd – és te meg is kell, hogy ragadj minden alkalmat arra, hogy azzá tedd. Mert, ha optimista vagy, és hiszel a benned rejlő erőben, képes leszel bármire.

Mert, ha képes vagy mindenben meglátni a jót – képes akkor képes vagy a boldogságra. Légy Te is optimista –és boldog leszel minden pillanatban.

„Sose féljünk semmitől! Ennél szörnyűbb rabszolgaságot elképzelni sem tudok. Legyünk csak merészek, és kalandvágyók, és reményteliek! Táncos léptekkel menjünk az élet elébe, kitárt karral fogadjunk mindent, amit ad!”(Lucy Maud Montgomery)
„Pozitívnak lenni nem azt jelenti, hogy mindenbe belenyugszunk. Sokkal inkább, hogy a jó megoldás reményében felkutatjuk az erőforrásainkat, és azt tesszük, ami helyes és megfelelő.”(Kurt Tepperwein)
„Ha ez az eddigi legrosszabb nap, akkor biztos lehetsz benne, hogy a holnap már jobb lesz.”(Mirai Nikki c. film)
„Az optimista szerint ez a lehető világok legjobbika; a pesszimista sóhajt egyet, s egyetért vele.”(Daniel Dennett)
„Vidámnak lenni nem egyenlő azzal, hogy minden tökéletes. Csupán azt jelenti, hogy eldöntötted, hogy figyelmen kívül hagyod a hiányosságokat. „(Gerard Arthur Way)
„Még a boldogság esélye is nagyon jelentős mértékben járul hozzá a boldogsághoz.”(Richard David Precht)
„Az én receptem az optimizmustőkém megóvására az, hogy mindig arra koncentrálok, ami jó. Mindennap leltárt készítek azokról a dolgokról - akár kicsik, akár nagyok -, amelyek kellemesek voltak, örömet és boldogságot szereztek vagy csak elszórakoztattak, és hálát érzek értük.”(David Servan-Schreiber)

„Aki fölfelé él, azt a bajok, nehézségek, küzdelmek erősítik. Aki lefelé él, azt ugyanezek gyengítik, és előbb-utóbb szétmorzsolják.”(Müller Péter)
„Én bizony mindennek csak a pozitív oldalát nézem - lehet, hogy általában az a kevesebb, de az a hasznosabb, az előrébb vivő. Aki pedig ennek ellenére továbbra is sápítozik, örökké elégedetlenkedik, az tegye csak nyugodtan, ha az jó neki. Csak hát az a baj, hogy az ilyen ember a környezetét is pusztítja, gyilkolja.”(Reményik László)
„A világ tele van gyönyörűséggel, csak rajtad múlik, hogy ráakadjál ezekre az örömökre, melyek lépten-nyomon eléd kerülnek. Egész egyszerű rájuk akadni: alkalmazkodónak kell lenni.”(Jean Webster)
„Aki mindig bizakodó, csak akkor szenved, ha reményei szertefoszlottak. Aki mindig kétségbeesett, az éppen e tulajdonsága miatt állandóan szenved. Ugyanez áll az olyan emberre, aki mindig pesszimista.”(Bengt Danielsson)
„A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.”(Anthony Robbins)
„A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.”(Victor Hugo)
„Ha valamiért lelkesedni tudsz, tedd meg, ha nem tudsz, akkor aludj. Muszáj valamiért lelkesednem, ezért próbálom meg mindig a legjobbat elképzelni, és azért aztán mindent elkövetni, ami csak lehetséges.”(Michael Ende)
„A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre. Fönnmaradt egy legenda, miszerint Buddha és a tanítványai néztek egy döglött kutyát. Mester, nézd, a halál, a bomló hús, a rothadó tetem milyen rettenetesen visszataszító! Milyen undorító, ha csak az marad meg egy lényből, ami belőle a test! - mondták a tanítványok. Buddha odanézett, és azt mondta, hogy igen, de milyen szép fehér foga van! Ez a pozitív gondolkodás alaptörténete. Innen nőtt ki. Vagyis nem arról van szó, hogy a negatív élményeinket, a keserveinket, a bánatainkat hazudjuk el pozitívnak. Arról van szó, hogy fogadjuk el ezeket olyan negatívnak, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre.”(Popper Péter)
„A "most" nem ok arra, hogy ne higgy a következő pillanatban, a következő pillanat jóságában. Nem ok arra, hogy lemondj mindenről, lemondj az álmaidról. Hogy ne higgy a jövőben, ne higgy a megoldásban. Mert van jövő, van megoldás. Ebben higgy, erre figyelj. Most.”(Csitáry-Hock Tamás)
„A rajtunk most átvonuló zivatar annak előjele, hogy egünk nemsokára kiderül, s jobb napokat fogunk látni, mert lehetetlen, hogy akár a baj, akár a jó örökké tartson, s ebből az következik, hogy mivel a baj már soká tart, a jónak közel kell lennie.”(Márquez)
„A dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy akarjuk, hogy alakuljanak.”(Daniel Glattauer)
„Pozitívan kell gondolkodnod, mert ez mozgatja a világot körülöttünk. Az energia és a kölcsönös kapcsolat. Szóval pozitívan gondolkodni!”(Dexter c. film)
„Nincs szebb, mint jót látni, és érezni, hogy azonos vagyok ezzel a jóval, része vagyok, alkotó eleme, s minden, ami körülöttem lüktet, ami hozzám tartozik.”(Szilvási Lajos)
„Ne tedd meg azt a szívességet ennek a mocsok világnak, hogy rosszul érzed magadat benne!”(Beke Kata)
„Felejts el gondjaidat, hiszen a világ tökéletes körülötted, és az élet pofonegyszerű.”(Douglas Adams)
„Ha nem is jól, legalább nem megy rosszul sorom.”(Szilágyi Domokos)
„Ha arra összpontosítunk, hogy milyen szörnyű a helyzetünk, egyre rosszabbul fogjuk érezni magunkat. Irányítsuk figyelmünket a pozitívumokra, és egyre több pozitív dolgot fogunk észrevenni.”(Gary Chapman)
„Minden egyes nap esély arra, hogy életünket jobb irányba fordítsuk.”(Gary Chapman)
„Most minden nagyon fáj még. Majd jön az élet, és csodálatosan eligazít mindent, amiről azt hiszed, hogy elviselhetetlen.”(Márai Sándor)

„Ismerd be, hogy vannak negatív gondolataid, fedezd fel, honnan kerültek elő és miért, aztán - hatalmas adag megbocsátással és lelkierővel - bocsásd el őket.”(Elizabeth M. Gilbert)
„A rossz vágyak, a rossz gondolatok, ha egyáltalában jelentkeznek, kívülről jönnek, s mihelyt belém hatolnak, erejüket vesztik, elfonnyadnak: bennem nem lel talajra a rossz.”(Jean-Paul Sartre)
„Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani saját magunknak, ugyanakkor igyekezzünk humorral enyhíteni a bajokat, amelyeket szinte sohasem tudunk elkerülni.”(Bud Spencer)
„Minden megpróbáltatásban lehet találni valami jót is, ha az ember elég szorgalmasan keresi.”(William Paul Young)
„Legyenek pozitív gondolataink, hiszen a gondolatainkból lesznek a szavaink. Legyenek pozitív szavaink, hiszen szavainkból lesznek cselekedeteink. Legyenek pozitív cselekedeteink, hiszen cselekedeteinkből lesznek szokásaink. Legyenek pozitív szokásaink, hiszen szokásainkból lesz életstílusunk. Legyen pozitív életstílusunk, hiszen életstílusunk lesz a végzetünk.”(Végzet c. film)
„Két módja van a szenvedés elkerülésének. Az első sok mindenkinek sikerül: elfogadni a poklot, oly mértékig beleszokni, hogy már észre sem vesszük. A másik módszer merész, állandó éberséget és tanulást követel: megkeresni és felismerni azt, ami a pokol közepette nem pokol, és lehetővé tenni, hogy fönnmaradjon, teret adni neki.”(Dasa Drndic)
„Ha boldogan szeretnénk élni, meg kell őriznünk optimizmusunkat. Ha sikereket akarunk elérni, hinnünk kell képességeinkben. Ha szeretetre vágyunk, nem vezérelhet bennünket a gyűlölet. Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk.”(Louise L. Hay)
„Vannak ezek a nagy sütis dobozok, amikben többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz, és olyan is, amit nem annyira. Először kieszegeted belőle azokat, amiket szeretsz, végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz dolog történik velem. Ha most ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Mert az élet egy sütis doboz.”(Murakami Haruki)
„Ha hinnék benne, hogy győzni fogok, akkor a győzelem is hinne bennem.”(Paulo Coelho)
„Nevess magadon, és nevess az életen. Ne gúnykacaj vagy önsajnálattól tocsogó nevetés legyen ez, hanem gyógyír, csodaszer, amely enyhíti a fájdalmat, kigyógyít a depresszióból, és segít megfelelő távolságból kezelni az adott pillanatban szörnyűnek látszó kudarcokat.”(Og Mandino)
„A világon mindig lesznek rossz dolgok. De a fény legyőzi a sötétséget. Minden alkalommal. A gyertya megvilágítja a sötétet, de a sötét nem sötétíti el a gyertyát. Szeretem azt az embert, aki a bajban is tud mosolyogni, aki képes erőt meríteni a gyötrelemből, és ez a bátorságában visszatükröződik.”(Thomas Paine)
„Egy optimista láthatja a fényt ott is, ahol nincs, de miért kell a pesszimistának mindig odafutnia, hogy eloltsa?”(René Descartes)
„Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne (...). Még egy álló óra is pontos napjában kétszer.”(Paulo Coelho)


NONSZENSZ : VILÁGVÉGE


Világvége


Túl vagyunk rajta: fellélegezhetünk. Mint már oly sokszor – szerencsére most is megúsztuk a világvégét. Jóslatok ide, pánikszerű híresztelések oda az apokalipszis érdeklődés hiányában elmaradt. Persze azért akadtak emberek, nem is olyan kevesen, akik biztos, ami biztos alapon felkészültek rá: pénzt és fáradtságot nem kímélve bunkereket építettek, élelmiszer és ital-készleteket halmoztak fel, növények magvait spájzolták el- bízva a túlélésben, holott még csak azt sem tudták mi által vész el a világ. Meteorit csapódik be, özönvíz vagy földrengés pusztít, netán „idegenek” szállnak alá és pusztítanak el minden élőt? Tényezők, amelyek ellen nem tehet senki-semmit, csak viseli a következményeit. Viszont, ami ellen ténylegesen tehetne az emberiség – érdekes módon az hidegen hagyja. A világméreteket öltő környezetszennyezés, az erdők szisztematikus kipusztítása, a természetes vizek szennyezése, a szervezetünket folyamatosan mérgező vegyi anyagok térhódítása, a radioaktív hulladékok, az elektro-szmog, a felborult ökológiai egyensúly – számtalan sürgősen megoldandó probléma a mában, amelyek ellen, ha nem teszünk – végzetes kimenetele lehet. És ez olyan jóslat, amihez nem kell több ezer éves maja naptár sem…

HETI ÍZPRÓBA : KAKUKKFŰ


A kakukkfű „világpolgár” –azaz a világ minden táján hivatalosan elismert gyógy- és fűszernövény, és szerepel valamennyi gyógyszerkönyvben. Neve a görög eredetű „"thümosz” - bátorság szóból ered, a vitézség jelképe volt. Olaját Egyiptomban balzsamozáshoz használták, a középkorban pedig fertőtlenítőszerként fejtette ki áldásos hatását a nagy járványok idején. Népies nevei: mezei kakukkfű, balzsamfű, kakucskafű, tömjénfű, vadcsombor, démutka, thimián, vadkakukkfű. Őshazája a Földközi-tenger térségének sziklás lejtői és örökzöld cserjései. Számos hatóanyagot tartalmaz: illóolajokat (timol- és karvakrol), cseranyagokat (5-7 %), triterpéneket, flavonoidokat, borneolt, de tartalmaz vitaminokat (B1, B2, B3, C,) és ásványi anyagokat is.
Élettani hatásai:
·        illóolaj-tartalma jótékony hatást fejt ki a légcsövekre hörghurut, szamárköhögés és asztmás panaszok esetén, hisz oldja a hörgők görcsét, feloldja a váladékot, és megkönnyíti annak felköhögését
·        kiváló segítőszer gyomor- és bélpanaszok esetén, enyhíti a puffadást, elősegíti az emésztést. Célszerű a zsíros, nehezen emészthető ételeket fűszerezni vele
·       gyulladáscsökkentő hatása miatt, borogatásokhoz és fájdalomcsillapító kenőcsök otthoni elkészítéséhez is érdemes használni
·        általános erősítőszer
·        csillapítja a fejfájást és a reumás fájdalmakat
·        természetes fertőtlenítőszer
·       természetes antibiotikum: baktérium- és vírusölő hatása miatt sikerrel alkalmazható a különböző vírusos, influenzás megbetegedések kiegészítő kezelésére
·       illóolajai serkentik az immunrendszer működését, fokozza a fehérvérsejtek termelődését.
·        kiváló szájüregi fertőzések és gyulladások kezelésére is
·        kitűnő étvágygerjesztő
·        görcsoldó hatása miatt oldja a gyomor- illetve bélgörcsöket. Erősíti a gyomrot, és serkenti az emésztést
·        gombaölő és féregűző hatású
·        vékony- és vastagbél gyulladás esetén enyhíti a gyulladásos folyamatokat és a kellemetlen fájdalmakat
·        idegerősítő hatással bír, így sikerrel alkalmazhatjuk idegkimerültség, szellemi tompultság és stressz esetén
·        külsőleg alkalmazva teája gyógyítja az elfertőződött sebeket, fekélyeket és keléseket
·        természetes élénkítő szer
·        vizelethajtó hatással is bír
Számos kedvező hatása mellett azonban jó, ha tudjuk, hogy bizonyos esetekben óvatosan kell alkalmazni. Hosszabb távon, és nagyobb mennyiségben nem ajánlott magas vérnyomásban és szívelégtelenségben szenvedőknek, terhes vagy szoptató anyáknak. Túladagolása szédülést, fejfájást, hányingert okoz.
Készíthetünk belőle élénkítő gyógyító teát, gargalizáló folyadékot, fürdőt, lábfürdőt (nyugtatja a fáradt, fájó izmokat, enyhíti az izomgörcsöt), tinktúrát, gyógynövényes párnácskát, de gasztronómia felhasználása is sokrétű. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a francia konyha, ahol nélkülözhetetlen fűszer. Adható sűrűbb levesekhez, sültekhez, nehéz zsíros ételekhez, vad-ételekhez, halhoz, körözöttekhez, szárnyas ételekhez, pácokhoz, mártásokhoz, teákhoz. Persze csínján kell, hogy bánjunk vele, mert frissen igen erős az íz anyaga, ami nagyobb mennyiségben élvezhetetlenül keserűvé teheti ételünket. Jól társítható más fűszernövényekkel, mint pl. majoránna, rozmaring, babérlevél, szerecsendió, zsálya.

RECEPTEK

HAGYMALEVES

Hozzávalók: 60 dkg vöröshagyma, csomóba kötött fűszerzöldség (2 babér, 6 szál petrezselyem,3 szál kakukkfű), 10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 30 dkg reszelt trappista sajt, só, bors, 6 szelet szikkadt zsemle
Nagyon vékonyra felszeleteljük a hagymát, olvasztott vajon megpirítjuk. Megszórjuk a liszttel, összekeverjük, 1-2 percig tovább pirítjuk. Ezután öntsük fel 4 l hideg vízzel, jól keverjük össze, sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a fűszercsomót. Takaréklángon főzzük kb. 30 percig. Egy hőálló levesestálba fektetjük a zsemle szeleteket, majd ráöntjük az átpasszírozott, szükség esetén utána ízesített levest. Tetejét jól megszórjuk reszelt sajttal, előmelegített sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a sajt aranysárgára ül.

ZÖLDSÉGES RÁNTOTTA
Hozzávalók: 4 zöldpaprika, 6 érett paradicsom, csipetnyi édes pirospaprika,
3 gerezd fokhagyma, kakukkfű, 1 babérlevél, apróra vágott petrezselyem, pici kristálycukor, 8 tojás, 4 szelet húsos szalonna, olaj a sütéshez.
Serpenyőben felmelegítjük az olajat. Megpároljuk benne, a felszeletelt, megfűszerezett, cukorral megszórt paprikát, a szeletekre vágott paradicsomot és a megtisztított, szétnyomott fokhagymát. A 8 tojást kevés vízzel felverjük, hozzáadjuk a zöldségmasszához, elkeverjük vele úgy, ahogy hagyományos rántottát készítünk. A húsos szalonnaszeleteket kisütjük, és a rántottára tesszük.
ASZALTSZILVÁS CSIRKE
Hozzávalók: 8 szelet bacon, 4 csirkemell csont nélkül, úgy hogy a bőr maradjon rajta, 10 db kisebb hagyma, 1 csésze húsleves, 1 csésze száraz vörösbor, 1 csésze kimagozott aszalt szilva, 1 csésze pecsenyelé, 2 teáskanál szárított kakukkfű.
A szeletelt bacont forró serpenyőben kisütjük, és a felesleges zsírt leitatjuk róla. A csirkemelleket sózzuk, borsozzuk, majd a szalonna zsírján mindkét oldalukat megsütjük. A visszamaradt zsírba tegyük bele a megpucolt hagymákat, és pirítsuk addig, amíg kissé barnák nem lesznek. Szűrjük le a zsírt a hagymáról, majd adjuk hozzá a húslevest, bort, az aszalt szilvát, a pecsenyelét és a kakukkfüvet. Fedjük le az edényt, és főzzük addig, amíg a hagyma meg nem puhul. Forraljuk a mártást sűrűre. Majd a sült csirke-melleket visszatesszük a szószba, és addig főzzük, amíg a hús is átsül.  A csirkét szedjük tányérra, öntsük le a szósszal, és tegyük a csirke tetejére a ropogós szalonnadarabkákat is.
HÚSOS KOSARAK
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj, 4 tojás, 30 dkg húsos szalonna ledarálva, 30 dkg gomba, 2 fej vöröshagyma, 2 dl tej, 15 dkg zsemlemorzsa, kakukkfű, babér, só, bors
Omlós tésztát készítünk a lisztből, vajból és egy csipet sóból. Tegyünk bele két tojást és két kanál hideg vizet. Tegyük hűtőbe egy órára. Vágjuk össze a gombát, keverjük össze a darált húsos szalonnával, a tejbe áztatott zsemlemorzsával, az összevágott hagymával, sóval, fűszerekkel. Nyújtsuk ki a tésztát, béleljünk ki vele 4 kisebb formát, töltsük meg a töltelékkel, fedjük le tésztával, nyomkodjuk le a széleit és szurkáljuk meg villával. Kenjük meg a tojással és süssük meg.
JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

2013/01/11

EGÉSZSÉGPÉNTEK : VÁLTOZTASS ÉLETET !


Újév – új élet! –tartja a mondás, és teszünk mi is fogadalmakat minden január elején. Mert mikor máskor is kezdhetne új életet az ember, ha nem pont most? Hiszen mire kitavaszodik újra „csúcsformába” kellene kerülni. Nos, - borítékolhatom előre -, hogy ígéretekben, és fogadalmakban ugyan nincs hiány, ha mindez nem párosul kitartással és türelemmel, és következetességgel – a tizedrészük sem fog megvalósulni. Mert ahhoz, hogy megváltozzon, az életünk legelőszőr a gondolatainkban kell rendet tennünk, hisz tudják:


„Minden fejben dől el”

1.     A LISTA
Először is egy kis házi feladat. Ne legyen rest, vegyen elő egy papírt és tollat, és készítsen táblázatot az életéről az alábbi módon. Osztályozza 1-től 5-ig az egyes jellemzőket (1-est az kapjon, amin mindenképpen változtatnia kell, mert megkeseríti a mindennapjait, 3-ast azok, amelyek megoldása még várathat magára, és 5-öst, amelyek pontosan a legideálisabbak az életében,)
A táblázat kitöltésénél mindig legyen őszinte – hiszen az egész fabatkát sem ér, ha még önmagát is be akarja csapni.

1
2
3
4
5
közérzet, egészség





testsúly





emésztés, táplálkozás





haj, bőr





alvás





pihenés





stressz





káros szenvedélyek





munka





szerelem





család





barátok





biztonság





önbecsülés





karrier





tervek, álmok







Értékelés: minél több X került az 1-3 – ig terjedő tartományba, annál több tényezőn kell változtatnia ahhoz, hogy elégedettebb és boldogabb legyen.
2.     Az 1-es kategóriába tartozó problémák megoldása jelenti a legnagyobb kihívást. Ezért írja ki őket egy külön lapra, majd egyenként haladva indokolja meg pár mondatban, hogy melyiken miért szeretne változtatni.
Pl.:
- dohányzás: le szeretnék szokni róla, mert káros az egészségemre és a környezetemben élőket is zavarja
-          le szeretnék adni néhány kilót, mert tavaszra vissza szeretném nyerni a régi ideális súlyomat

3.     Most következik a „Változtassunk, de hogyan?” kérdéskör. A példánál maradva:
-          dohányzás: le szeretnék szokni róla, mert káros az egészségemre és a környezetemben élőket is zavarja – szakember segítségével
-          le szeretnék adni néhány kilót, mert tavaszra vissza szeretném nyerni a régi ideális súlyomat – diéta, mozgás
Haladjon ezzel a módszerrel végig a listán, majd végezetül rangsorolja a problémákat.
Ha sikerült kiválasztania a legégetőbb problémát, és a megoldás módját lépésről-lépésre haladva (kis lépésekre gondolok) készítsen haditervet, mit, mikor, és hogyan fog tenni a kívánt cél elérésének érdekében. Nyugodtan írja le ezt is, így később nyomon tudja követni a folyamatot. Természetesen ez is csak akkor ér valamit, ha be is tartja a leírtakat.
Higgye el – minden megoldott feladat, minden kipipálható lépés sikerélményt jelent majd – és erőt a folytatáshoz.
Lélekben is készüljön fel akarata és kitartása megmérettetésére – tartson gondolataiban nagytakarítást, amelynek során nemes egyszerűséggel „kisöpri” a negatív gondolatokat, és pozitív érzelmekkel töltve fel magát hisz a sikerben. Győzze le félelmeit, felejtse el gyengeségeit, fogadja el önmagát, és ne aggodalmaskodjon állandóan. Ha mindezt megteszi – nyert ügye van – egy új, egészséges, és kiegyensúlyozott élet vár Önre.