Rohansz, hajtasz, loholsz, vért izzadva dolgozol, s úgy érzed nincs időd
semmire?
Éjszakánként álmatlanul forgolódsz, és az agyad, mint egy túlhevült
gőzmozdony egyfolytában azon zakatol, mi mindent kell elintézned, megoldanod,
elrendezned?
Ugye tudod, hogy ennek nem lesz jó vége?
Ugye tudod, hogy a pénz
utáni hajszában pontosan azokról a dolgokról maradsz le, amelyek a
legfontosabbak az életben?
Tudom: a pénz mozgat mindent.
Akinek több van –
jobban boldogul…
Te is szeretnél jobban boldogulni…
De vajon a „legokosabb”
telefon ér annyit, hogy ne lásd a gyerekeid reggeli mosolyát?
A lecserélt – de
egyébként még a funkcióját tökéletesen ellátó – TV, szőnyeg, hűtő, mikró,-
sorolhatnám reggelig - ér annyit, hogy ne legyen időd a szeretteidre?
Vagy, ha
van is időd – de ne legyen türelmed végighallgatni őket?
Most azt mondod: igen,
ér…
De mit fogsz mondani akkor, amikor belebetegszel a fene nagy rohanásba – és
nem lesz, aki rád nézzen, mert a barátaid, szeretteid elidegenedtek, s
kiselejteznek, mert már képtelen vagy teljesíteni az elvárásaikat?
Néha szállj
ki a mókuskerékből – s nézz körül: hol tartasz, mit akarsz, és mérlegeld: mi
mennyit ér…
Ne hagyd, hogy az élet taposómalma felőröljön mindent, ami pénzen soha
nem volt, és soha nem is lesz megvehető…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése