Egyre felületesebbek leszünk…
Kapkodunk,
rohanunk, szétszórjuk a figyelmünket, elaprózzuk az erőnket – felszínesekké
válnak a kapcsolataink, rendszertelenné a mindennapjaink… Zűrzavar az életünk,
és a nagy összevisszaságban pontosan azoktól a dolgoktól fosztjuk meg magunkat,
amelyek a legfontosabbak.
Hagyjuk, hogy barátságok sorvadjanak el, mert „nincs
időnk” a másikkal foglalkozni, hagyjuk, hogy családi kötelékek szakadjanak
szét, mert terhessé válik a másikkal való törődés; hagyjuk, hogy lángoló
szerelmek hunyjanak ki, mert a mindennapos problémákat nem akarjuk közösen
megoldani, a másik véleményét nem akarjuk meghallgatni.
Pedig a sekélyes
látásmód előbb vagy utóbb megbosszulja majd magát… Nevezzük nevén, hogyan?
Magány formájában…
Se barátok, se családtagok, se szerelmek, még csak jó
ismerősök sem lesznek mellettünk, ha nem tanulunk meg újra FIGYELNI a
másikra.
Figyelni, és törődni – meghallgatni, és gondoskodni a másikról.
Örök
törvényszerűség: amit adsz –azt kapod, ahogy vetsz, úgy aratsz!
Ne légy
felszínes, ne rohanj, tanuld meg újra ápolni a kapcsolataidat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése