2012/08/01

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: ÖRÖM

Öröm. Megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan érzés, amelyet mindannyian szeretnénk magunkénak tudni. Hiszen örülni jó. Örömmel tölt el bennünket, ha sikeresek vagyunk, örülünk, ha a szeretteinkkel lehetünk, ha régi jó ismerőssel találkozunk, ha ajándékot kapunk vagy adhatunk, ha gyermekünk születik, s látjuk boldogan és egészségesen felcseperedni, ha reggel kipihenten ébredünk, ha ragyogóan süt a Nap, és még sorolhatnám, hogy mi minden hozhat örömet a mindennapjainkba. Mert örülni – létszükséglet, erővel és energiával tölt fel, megvéd a bajoktól, segít az élet küzdelmeiben. Persze akadnak olyan emberek is, akik vagy nem tanultak meg örülni – hisz gyermekkorukban csak a szüleik megkeményedett vonásait, és megkérgesedett rossz szokásait látták, vagy elfelejtették hogyan kell (olyan sok csapás érte már őket az életben), de egyesek –s ez az eset a legrosszabb – abban lelik örömüket, hogy a mások életét rosszindulatukkal, irigységükkel tönkre tegyék. Pedig örülni kell – mindennek, ami szép és jó, s talán – néha annak is, ha rossz történik velünk, hibázunk, mert ezekből a hibákból tanulhatunk, s általuk fejlődhetünk. Örüljünk most mindannyian az alábbi idézeteknek - sokat okulhatunk belőlükJJJ
„Ne csukd be a lelked ajtaját! (...) Az öröm is vendég. Ha elreteszelve találja az ajtót, szaladhatsz utána.”(Alkyoni Papadaki)
„Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas.”(Richard David Precht)
„Valódi énünk szolgálatkész, mert kapcsolatainkban akkor lelhetünk örömet, ha készen állunk mások szolgálatára. Akár tudatában vagyunk, akár nem, ha szeretet nélkül cselekszünk, akkor nem vagyunk hűek igazi valónkhoz. Kapcsolatokra lettünk teremtve, s mikor szeretünk, akkor találunk igazán önmagunkra.”(Gary Chapman)
„Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben.”(Móricz Zsigmond)
„Az ember, mihelyt a létezését rázza meg valami gyökerestől, az egészet, a mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke. Mert olyan ez, mint a fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel annyit nyűglődött: az apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélysége és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él.”(Füst Milán)
„Ha az ember rövid életében boldogságot akar, akkor nem csak arra kell gondolnia és azt kell terveznie, hogyan tehetné jobbá a maga számára a dolgokat, hanem mások számára is, mert az ő öröme attól függ, mennyi örömét találja másokban és mások őbenne.”(Theodore Dreiser)

„Az én receptem az optimizmustőkém megóvására az, hogy mindig arra koncentrálok, ami jó. Mindennap leltárt készítek azokról a dolgokról - akár kicsik, akár nagyok -, amelyek kellemesek voltak, örömet és boldogságot szereztek vagy csak elszórakoztattak, és hálát érzek értük.”(David Servan-Schreiber)
„Nincsen harang, aminek a nyelve csak az egyik oldalra leng ki. Kis öröm, kis bánat, nagy öröm, nagy szomorúság mindig együtt jár.”(Popper Péter)
„Akinek jó szíve van, azt az öröm látványa boldoggá teszi.”(Gustave Flaubert)
„A legtöbb ember képtelen boldog lenni, mivel a világ belénevelte a komorságot. Pedig az öröm az Élet és a tudatos megnyilvánulás alapja. Te azonban felismerted a szomorúság előnyeit: amikor gyermekkorodban nyugodtan, boldogan játszottál, senki sem figyelt rád. Ám amint valami problémád volt, egyből rád figyeltek az emberek. Ebből következően a boldogtalanságot akaratlanul is előbbre valónak tartod a boldogságnál.”(A. J. Christian)
„A cselekvés magában hordja a jutalmát. Cselekedni, teremteni, harcolni a körülményekkel, legyőzni őket vagy elbukni miattuk, ebben van az ember minden öröme és egészsége.”(Emile Zola)
„Mennyi szomorúság van bennünk, mennyi szétfoszlott álom, és mégis több az öröm az emberi életben, mint a fájdalom. Csakhogy a fájdalomra erősebben emlékszünk. Talán Isten rendelkezése ez, hogy így jobban megbecsüljük a múló, elröppenő örömöket.”(G. Hajnóczy Rózsa)
„Minél jobban készülsz az örömre, minél jobban figyeled magadat, minél jobban akarod az örömöt, annál kevésbé sikerül örülnöd. Ezért olyan siralmas a legtöbb nászéjszaka s ezért oly boldogítók némely véletlen események (...). Egyszóval: az öröm olyan galamb, amely a laza lélekre száll sokkal szívesebben, mint a feszült lélekre.”(Füst Milán)
„Az igazi szeretet semmire sem hivatkozik. Nem a tegnapokban, és nem a holnapokban gondolkozik. Az igazi szeretet a benned lévő öröm spontán felbugyborékolása... és annak megosztása... minden ok nélkül, minden érdek nélkül, egyedül a megosztás öröméért.”(Osho)       
„Most még fenékig üríthetem a boldogság poharát, egyúttal azt is tudom, hogy nincs öröm üröm nélkül, s egy nap én is megízlelem majd a keserűséget. Csak azt remélem, bátran és emelt fővel viselem majd el, és nem a saját hibámból következik be. (...) Bánatból erőt és vigaszt meríthetünk, míg azokat, amelyeket magunk okozunk, amelyek gonoszságunkból vagy ostobaságunkból fakadtak, a legnehezebb elviselni.”( Montgomery)      
„Minden órának szakítsd le a virágát, találd meg minden percben a szépet, a kellemest, az örömet adót, s a többiről igyekezz elfeledkezni, vesd ki az agyadból a gondot, élvezd a percet, amíg élvezheted, hiszen ki tudja, mi vár rád holnap, s egyáltalán, megéred-e a holnaputánt?”(Szilvási Lajos)
„Még a legborúsabb napon is fel szokott csillanni egy-egy kósza napsugár, és ritkán akad olyan komor napunk, amelyen ne érne valami apró öröm is minket.”(Pelham Grenville Wodehouse)
„Álmainkért küzdeni kell, a cél eléréséhez összpontosítanunk kell, erőfeszítéseket kell tennünk. Ám arról se feledkezzünk meg, hogy az élet apró örömök szövete. Amit azért kaptunk, hogy bátorítsanak.”(Paulo Coelho)
„A boldogság legtöbbször ujjongó öröm, amely csaknem szétfeszíti az ember keblét, és ugyanolyan gyorsan elmúlik, mint ahogyan jött. Aztán ismét itt terem, és elhiteti velünk, hogy az élet csodálatos dolog. „(Margit Sandemo)
„Az öröm teszi az életet élni érdemessé.”(Clive Staples Lewis)
„Hogy a világ szép?... Dehogyis, hazugság!... Minden szépség a szívünkből jön, amíg ez a szív örülni tud. Abban a pillanatban, mikor az öröm elröpül, a föld már csak puszta temető.”(Panait Istrati)
„Mert a legigazibb örömök mégiscsak azok, amelyeket nem lehet pénzen megszerezni.”(Varga Domokos)
„Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.”
(Paulo Coelho)
„A valódi öröm belülről jön. Ha kívül keresed, azt jelenti, hogy magadat nem találod. Jól akarom érezni magam, s ezért ide-oda kóborolok, fecsegek, szórakozok, hogy benső nyugtalanságomtól megszabaduljak.”(Müller Péter)
„Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.”(Tamási Áron)

MINDENKINEK NAGYON TARTALMAS ÖRÖMTELI MINDENNAPOKAT KÍVÁNOK
JJJJJJJJJ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése