2012/08/06

HETI ÍZPRÓBA : KUKORICÁZZUNK !



Régen nem múlhatott el úgy kirakodóvásár, vagy nagyobb rendezvény, hogy ne lehette volna főtt kukoricát kapni. Mára már, sajnos ez is kiment a „divatból” – legalábbis a mi vidékünkön. Így aztán, ha nem a konzervipar „remekeit” szeretnénk egész évben fogyasztani ilyenkor szezonban ne legyünk restek a különösebbképpen nem túl bonyolult kukoricafőzéshez folyamodni. Már ha igazán finom – minden ízében friss és nyári csemegét akarunk varázsolni. A csemegekukorica, Mexikóból, Közép-Amerikából származik. Hétezer évvel ezelőtt az ott élők alapélelmiszereként fogyasztották. A maya, azték, inka kultúra és mitológia egyik meghatározó jelképe volt. Amikor Kolumbusz Kristóf megérkezett az újvilágba, mindenütt kukoricaültetvények fogadták, Chilétől egészen Kanadáig. Kenyérgabonaként, zöldségként, köreteként fogyasztották. Európába spanyol és portugál közvetítéssel került. Ma a legnagyobb termesztői az USA, Kína, Brazília, Mexikó, Oroszország. Íze jellegzetesen édeskés, jelentős keményítő-tartalommal. Fajtái: pattogatni való kukorica, csemegekukorica, a lófogú-, a kemény héjú- és a lisztkukorica. Sokféleképpen felhasználható: levesekhez, főzelékekhez, köretként, saláták alkotóelemeként, süteményekbe (különlegesség), süthetjük parázson, megfőzhetjük, vagy télre le is fagyaszthatjuk. Vásárláskor a legkönnyebben úgy ítélhető meg a frissessége, ha pár szemet megkarcolunk, és ha tejszerű folyadék csurran ki belőle, akkor sikerült tökéletesen friss főznivalóra lelnünk. Az édes, és roppanós kukoricaszemek amellett, hogy finomak, nagyon egészségesek is. Táplálkozás élettani jelentőségét igen magas szénhidrát (23,6 gramm/100 gramm), és fehérje-tartalma adja. A magas szénhidrát-tartalom miatt a cukorbetegek számára nem ajánlott a fogyasztása, vagy csak kis mennyiségben, mérve – és a napi szénhidrát adagba beszámítva lehetséges. A csemegekukorica összetett szénhidrátokban, élelmi rostokban és tiaminban gazdag. Zsírszegény, de mégis energiában dús, segít a szívbetegségek, bizonyosfajta rákos megbetegedések, a sárgafolt-elfajulás és az elhízás elleni védekezésben.

100 grammjában van:
·         Karotin (0,1 g ) Lutein és zeaxanthin - Karotinoidok, amelyek segítik bizonyos szembetegségek, pl. az öregkori vakságért nagy részben felelős sárgafolt- elfajulás megelőzését. A kukoricában különösen luteinből van nagy mennyiség (egy csészényiben 3 mg).
·         Folsav: (26 μg ) Magzati korban megakadályozza a velőcső-záródási rendellenesség kialakulását. Csökkenti a rák, illetve a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is. (Egy csésze morzsolt kukoricában annyi folsav van, ami a napi szükségletünk 13%-át fedezi.)
·         Proteázenzim-gátlók: Úgy hatnak a rák ellen, hogy gátolják a sejtek mértéktelen szaporodását elindító fehérjék működését
·         Fehérje: (4,7 g)- minden élettani folyamat alapjaként nélkülözhetetlen a szervezet egészséges működéséhez
·         Tokoferol: (0,06 mg) E-vitamin, amelynek hiánya vérszegénységet, meddőséget, izomsorvadást okoz.
·         Aszkorbinsav: (7 mg) C-vitamin, immunrendszer zavartalan működéséhez nélkülözhetetlen
·         Zsír: (1,6 g)
·         Tiamin: (48 μg) B1-vitamin, ami ahhoz szükséges, hogy a szervezet a táplálékot energiává alakítsa. Hiánya fáradékonyságot okoz és szükséges az idegrendszer zavartalan működéséhez
·         Kalcium: (7 mg) – egészséges csontrendszer fenntartásában nélkülözhetetlen, és jelentős szerepet kap a szív és a keringési rendszer működésében, a vérnyomás normál szinten tartásában
·         Szénhidrát: (23,6 g)
·         Riboflavin: (57 μg) fontos szerepet tölt be a szöveti légzésben és méregtelenítésben
·         Vas: (0,6 mg) – a légző funkciók esszenciális eleme. Csökkent vasbevitel esetén csökken a vér hemoglobin tartalma, és vérszegénység alakulhat ki
·         Víz: (66,7 g)
·         Pantoténsav: (0,65 mg) nélkülözhetetlen a szénhidrát, protein és a zsírok anyagcseréjéhez, segít a stressz okozta káros hatások megelőzésében,
·         Réz: (0,06 mg) a vérképzésben és a központi idegrendszer zavartalan működésében játszik szerepet
·         Hamu:( ( 0,9 g)
·         Piridoxin: (0,12 mg) B6-vitamin Hiánya ún. pellagrás nyelv- és bőrtüneteket, a perifériás idegek gyulladását, vérszegénységgel és idegrendszeri zavarokkal járó epilepsziás görcsöket okozhat, de az úgynevezett „fekete nyelv” kialakulásában is szerepet játszik. További hiánytünetek lehetnek: az ajkak nyálkahártyájának berepedezése, fokozott faggyúmirigy-működés, idegesség, álmatlanság, izomgyengeség, hajhullás, végtaggörcs. B6-vitamin adását javasolják migrénes fejfájás esetén, a terhesség alatt, de a röntgen-besugárzás és a narkózis után bekövetkező hányások csillapítására is.
·         Cink: (0,444 mg) amely számos – kb. 70 különböző – enzim alkotórésze, többek között a hasnyálmirigy által termelt inzulinnak is. Megfázás, nátha, torokfájás esetén a gyógyulási időt lerövidíti, ez a hatása azonban csak felnőtteknél figyelhető meg. Részt vesz a fehérje-, zsír- és nukleinsav-anyagcserében
·         Biotin: (2,7 mg), vagy H-vitamin. Hiányakor túlzott kimerültség, álmosság, izomfájdalmak, hajhullás, depresszió, és szürkés bőrszín jelentkezhet.
·         Mangán: (0,13 mg) részt vesz a szénhidrát- és lipid-anyagcserében, a fehérje-, a dezoxiribonukleinsav, és a ribonukleinsav szintézisében.
·         Élelmi rostok: ( 8,8 g ) megkötik a koleszterint, és gátolják annak felszívódását, a rostok csökkentik a vér koleszterinszintjét. Aki fogyni szeretne, annak javasolt élelmi rostokban gazdag ételeket fogyasztania, mivel ezek fokozzák a teltségérzetet.
Főzési praktika:
A kukorica íze sokkal jobb lesz, ha a csőről leszedett csuhélevelekkel kibéleljük a főzőedény belsejét és a csöveket is betakarjuk. Jó ízű lesz a kukoricánk akkor is, ha főzővízébe egy kis zsírt vagy vajat, és egy kevés cukrot keverünk

KUKORICALEVES

Hozzávalók: 4 nagy kukoricacső főve, 2 paradicsom felkockázva, 2 fej vöröshagyma finomra vágva, olaj, víz, só, őrölt bors
Éles késsel levágjuk a kukoricaszemeket a csőről. A felét leturmixoljuk. Forró olajon megfuttatjuk a hagymát, sózzuk, borsozzuk . Hozzáadjuk a paradicsomot. Pár percnyi kevergetés után beleöntjük a pürésített szemeket, a vizet és végül az egészben hagyott szemeket is. 15 perc alatt készre főzzük. Pirított kenyérkockákkal tálalhatjuk.

CSÍPŐS CSIRKEMELL KUKORICÁVAL

Hozzávalók: 1 kg csirkemell felkockázva, 2 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 db pirospaprika, 1 kanál csemege porpaprika, 1 db Csili paprika,  5 dl víz, 30 dkg sűrített paradicsom , 3 cső főtt kukorica leszemezve,  só, bors, petrezselyemzöld
A csirkemell kockákat olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a porpaprikát, a felcsíkozott pirospaprikát, a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a chilit,- rövid ideig pároljuk. Felöntjük fél liter vízzel, és a sűrített paradicsommal. Beletesszük a főtt kukoricaszemeket-és jól összeforraljuk. Sózzuk, borsozzuk, és aprított petrezselyemmel ízesítjük. Önmagában, vagy rizskörettel tálaljuk.

CSEMEGEKUKORICÁS SÜTEMÉNY
Hozzávalók: 3 dl tej, 3dl víz, 40 dkg csemegekukorica szem (főve), 2 tojás, 30 dkg kukoricaliszt, 10 dkg liszt, 20 dkg cukor ( vagy ennek megfelelő édesítőszer), 10 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, só,
A hozzávalókat egy tálban alaposan elkeverjük, hogy a tészta egyenletes és csomómentes legyen, majd vajjal kikent formába öntjük,és előmelegített sütőben tűpróbáig készre sütjük.


MINDENKINEK JÓ ÉTVÁGYAT!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése