2013/02/20

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : HIVATÁSTUDAT


HIVATÁSTUDAT

Idilli állapot: jókedvűen munkába indulni, és szinte várni az aznapi feladatokat. Igazán szerencsésnek mondhatja az magát, aki olyan munkát végez, amiről mindig is álmodott, és a mindennapos teendőket nem érzi tehernek. Sőt – ez tölti fel energiával. Sajnos nem mindenki mondhatja el ezt magáról – emberek ezrei járnak úgy dolgozni, hogy kényelmetlenül érzik magukat a munkahelyükön, rabszolgaként gályázva a napi betevőért. Tudják: a magazinok ilyenkor olyan okos tanáccsal állnak elő, miszerint próbáljon meg az érintett munkahelyet változtatni. De ki mer manapság kockáztatni? Senki – örül, ha fizetést kaphat. Ez esetben viszont egyetlen megoldás van: meg kell próbálni megszeretni azt ami, van, és jókedvvel nekilátni a munkának, még akkor is, ha az a bizonyos hivatástudat nagyon nehezen akar megérkezni a hétköznapjainkba.
„Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat. „(Ludwig van Beethoven)
„A szüleim barátainak és az ő gyerekeiknek is a nagy része diplomás. De ez nem jelenti azt, hogy sikerült olyan munkát találniuk, amilyet szerettek volna. Éppen ellenkezőleg: elvégeztek egy egyetemet csak azért, mert valaki egyszer, amikor az egyetemek fontosnak tűntek, azt mondta, hogy az érvényesülhet az életben, akinek van diplomája. És sorra tűnnek el a kiváló kertészek, pékek, antikváriusok, kőművesek és írók”(Paulo Coelho)
„Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy, ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre, s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját.”(Martin Luther King)
„A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál.”(William Arthur Ward)
„Hivatásod legyen:
élni másokért,
s mások boldogságában
keresni a magadét.”(Johann Heinrich Pestalozzi)
 „A boldogtalanságot sem adják ingyen. Az írói munka - akármilyen minősége - megköveteli, hogy a szívet, az ideget és az eszméletet valamilyen, az átlagos életérzésnél perzselőbb hőfokon tartsuk. Nincs alku, és nincs az, hogy "megéri"-e - az ember nem alkudozhat rögeszméjével, melyet mások tarthatnak "elhívatásnak", s címkézhetnek tetszetős jelképekkel; meztelen és durva neve, úgy hiszem, mégis a rögeszme... "Boldog" ember nem alkot; a boldog ember egyszerűen boldog.”(Márai Sándor)
„Gondolkodni kezdtem azon, mi is az, ami a pályaválasztásnál számít, és rájöttem: pontos elképzelés arról, milyen feladatot szánsz magadnak a társadalomban (...) Valószínűleg nem ragaszkodsz valamihez, ha nem vonz elég erősen, s valószínűleg nem leszel büszke a foglakozásodra, hacsak nem adsz bele apait-anyait. Lehet a világ kíméletlenebb, mint én hiszem, de nem végezhetek jó munkát, ha nincs benne a szívem.”(Hirotada Ototake)
„Egy hivatás nagysága elsősorban talán abban van, hogy egyesíti az embereket; csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.”(Antoine, de Saint-Exupéry)
„Azt csinálhatom, amihez értek, amit mindennél jobban szeretek. Hobbi ez, de a lehető legkomolyabban fogom fel, mondhatnám, hivatásszerű hobbi. Hajtom a lovaimat, s megpróbálom belőlük is, magamból is a maximumot kihozni.”(Lázár Vilmos)
„Normális helyen, ha valaki politikus, iskolaigazgató, egyetemi tanár, az egy foglalkozás. Nálunk nem. Nálunk küldetés. Abban a pillanatban, ha valaki a saját státuszát karizmatikusan éli meg, akkor számára a másképpen gondolkozó már nem egy másik ember, aki másképp képzeli a dolgokat, hanem ellenség. Sőt, nemcsak ellenség, hanem gonosz. De nemcsak gonosz, hanem sátáni. Nemcsak sátán, hanem hazaáruló... és akkor érdemes a pusztulásra. Itt tartunk ma...”(Popper Péter)
„Különös, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak a foglalkozásukhoz, hogy örökké ugyanazt akarják csinálni!”(Agatha Christie)
„Mindenkinek van legalább egy olyan dolog, amit ha csak egy kicsit is, de szeret csinálni. Szerintem ebből kell kiindulni. (...) Azt gondolom, hogy az a legjobb, ha az ember azt csinálja egy életen keresztül, amit szeret. Bármiből meg lehet élni, ha az illető profin csinálja, csak akarni kell.”(Kováts Vera)
„Az a férfi, aki szilárdan és kétségek nélkül áll a hivatásában, csak a hivatását ismeri, csak arról tud, csak azt tartja nagyra.”(Thomas Mann)
„Nem akarok fájdalmat okozni neked, de valld be, hogy a diplomáid nem elégítették ki egyetlen vágyadat sem... (...) Igaz, pénzt keresni még nem minden. De ha választanom kell a szabad pályákat elözönlő, tudománykodó szegény ördögök között, akik csak nyelik az éhkoppot, vagy a gyakorlati szellemű fiúk között, akik fölvértezve vágnak neki az életnek, és alaposan ismerik a mesterségüket, szavamra, én habozás nélkül ezeknek a pártjára állok amazokkal szemben, és úgy találom, hogy ezek a fickók jól megértették a kor szavát.”(Emile Zola)
„Ha akár csak egyetlen hét is elmúlna anélkül, hogy valakitől ne azt hallanám, hogy a busás fizetésért cserébe csak ölbe tett kézzel malmozok, rögtön arra gondolnék, hogy Isten csodát tett a kedvemért. "Maga aztán nem izzad meg a pénzért", közli velem valamelyik adófizető, "nincs más dolga, mint kényelmesen üldögélni, és a gyerekeket feleltetni". Eleinte még nekiálltam vitatkozni, de most már benőtt a fejem lágya. A tényekkel nincs mit perlekedni, de mint egy okos ember mondta, a téveszmékkel még kevésbé lehet.”(Lucy Maud Montgomery)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése