Hiába
adsz – nem kapsz cserébe semmit…
Igaz, nem is azért adtál, hogy bármit is
elvárj helyette, de azért hébe-hóba jól esne egy kis viszonzás.
Félsz, hogy kihasználnak…
Így aztán egyre ritkábban adsz…
Magadba fordulsz, eltűnik a mosoly a
szemeidből, csak teszed a dolgod, és vegetálsz…
Már nem fontos semmi, és senki…
Önmagad sem…
Reggel felkelsz, gépiesen készülődsz – nem is veszed észre, hogy
harmadik napja ugyanabban a pulóverben jársz – és komoran várod, hogy a mai nap
is leperegjen, és végre hazamehess…
Haza.
Az üresen kongó lakásba, ahol
legfeljebb a porcicák várnak rád…
Ugye tudod, hogy baj van?
Nagy-nagy baj!
Magányos lettél, elszigetelődtél, társtalanul kallódsz, hánykolódsz…
Újra meg
kell tanulnod bízni önmagadban, és az emberekben…
Újra érezned kell, hogy fontos
vagy mind önmagad, mind mások számára… Adj!
Adj helyet a lelkedben másoknak,
hogy végre ne a magány keserűsége uralja az életed!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése