2017/09/03

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Az elengedés könnyedsége 2017/035



Vannak álmok, tervek, célok, amelyeket soha nem érhetünk el. 
Hiába teszünk meg minden tőlünk telhetőt, hiába mozgatunk meg érte hegyeket, hiába feszülünk, görcsölünk, és hozunk ezer meg ezer áldozatot: nem vagyunk képesek megvalósítani őket. 
Ez persze erős kudarcélménnyel jár, ami még inkább elbizonytalanít bennünket, és a mélybe ránt – lehetetlenné téve a józan gondolkodást. 
Mert ha józanul képesekké válunk tisztán látni a helyzetünket, akkor rá kell ébrednünk, hogy miközben a lehetetlen megvalósításáért küzdünk – számos ragyogó lehetőséget szalasztunk el. 
Engedjük hát el az irreális céljainkat, álmainkat, és vegyük észre azokat, amelyek elérésébe nem kell belebetegednünk. 
Mindez nem jelent kudarcot, sem bukást – csupán irányváltoztatást. 
Az elengedés könnyedségének érzése pedig megsokszorozza majd energiáinkat…

2017/08/29

TUDOD MI AZ A 20 OK, AMIÉRT ÉRDEMES PARADICSOMOT ENNI?


Nos, ha nem, akkor most elárulom…

Mire a cikk végére érsz Te is meggyőződéses paradicsom-rajongó leszel, olyan, aki képtelen lesz ellenállni mindennek, ami paradicsommal készül…

Egy kis ismertető

Pomme d’ore – aranyalma, Poma amoris – szerelemalma.- ilyen nevekkel illeték régen a ma oly közismert és közkedvelt paradicsomot. A burgonyafélék családjába tartozó zöldség őshazája Peru, ahol ma is gyomnövényként él. Mexikóban kezdték el termeszteni, s innen terjedt el. Európába Amerika felfedezése után került. Sokféle változata ismert: alakja, színe határozza meg jellemző tulajdonságait: a sárgától a sötét bordóig, a hosszúkástól a kerekig, a picike koktélparadicsomtól a 10 cm-eres átmérőjű steakparadicsomig nagyon változatos a kínálat.



Táplálkozás-élettani jelentőségét rendkívül magas vitamin-és ásványi-anyagtartalma, és antioxidáns tartalma adja.

Tartalma (100 grammonként)
C-vitamin
19 mg
B1-vitamin
57 μg
B2-vitamin
35 μg
B6-vitamin
100 μg/
biotin
4 μg
folsav
22 μg
E-vitamin
813 μg
A-vitamin
97 μg
béta-karotin
593 μg
K-vitamin
5,6 μg
foszfor
22 mg
Nátrium
3 mg
Kálium
235 mg
Kalcium
9 mg
Magnézium
11 mg
Vas
316 μg
Réz
57 μg
Cink
152 μg
Mangán
108 μg
Szelén
1 μg

20 ok, amiért érdemes fogyasztani:


  1. Alacsony energiatartalma miatt (73 kJ/17 kcal – 100 grammonként), a fogyókúrás étrend szerves részét képezheti, és a cukorbetegségben szenvedők is bátran fogyaszthatják.
  2. Kiemelkedő antioxidáns hatását magas likopin tartalmának köszönheti. Kísérleti eredmények bizonyították, hogy a szabadgyökök és a reaktív oxigén molekulák számos megbetegedés kialakulásáért felelősek, és az öregedés folyamatát is gyorsítják. A növények a napfény és az oxigén által kiváltott oxidációs stressz leküzdésére antioxidáns jellegű molekulákat termelnek. Ezek az anyagok az emberi szervezetben hasznos, új antioxidáns tulajdonságú vegyületek kiindulási forrásai lesznek, és így megelőző hatással rendelkeznek különböző daganatos, immun-, szív- és érrendszeri megbetegedést illetően. A paradicsom, ill. a paradicsomból készült ételek fogyasztásával csökken bizonyos rákos megbetegedések kialakulásának kockázata és ez a kedvező hatás a paradicsom antioxidáns molekuláinak, vagyis a karotinoid, polifenol, flavonoid ill. C-vitamin tartalmának köszönhető.
  3. a rendszeres paradicsomfogyasztás csökkenti különböző rákos megbetegedések kialakulásának esélyét. Jó tudni, hogy a paradicsom kedvező hatását a főzés és egyéb feldolgozás  szerencsére nem befolyásolja.
  4. bőrgyógyító hatással is rendelkezik, így hatásosan alkalmazható különböző csípések, gyulladások kezelésére
  5. jó hatással van az egész szervezetre, többek között a májra, a mellékvese működésére, és csökkenti a prosztatarák kifejlődését. Az egyik legfőbb antioxidánsként a rákos sejtek kialakulását gátolja.
  6. káliumtartalmának köszönhetően a paradicsomlé tisztítja a vért, míg a többi benne előforduló ásványi anyag a vérben lévő mérgeket képes eltávolítani.
  7. gyógyítja az ízületi gyulladást, a reumát, a köszvényt, a gyulladásos betegségeket (vese, húgyhólyag),
  8. magas víztartalma akadályozza a vér besűrűsödését
  9. serkentőleg hat az immunrendszer működésére
  10. gyógyítja a napégette bőrt: amit A-vitamin tartalmának köszönhetünk,
  11. a paradicsom külsőleg is hat. Ha nehezen gyógyuló sebre paradicsom-pakolást teszünk, megtisztítja a sebet és környékét, fertőtlenítve azt, elősegíti a minél gyorsabb gyógyulást.
  12. a paradicsom rendkívül gazdag antioxidáns vegyületekben, elsősorban a piros színét biztosító likopinban. A likopin nagyon jól hasznosul az emberi szervezetben és szabadgyök fogó tulajdonsága révén számos betegség kialakulását előzheti meg.
  13. érfalvédő hatással bír. 15 napon keresztüli rendszeres paradicsom, vagy paradicsomtermék (ketchup, szósz, sűrített paradicsom, paradicsomlé, stb.) jelentősen növeli a vérzsírok oxidációval szembeni védelmét.
  14. a paradicsomot prosztata daganatok esetében találták nagyon hatékonynak, de beszámoltak emésztőszervi és mellrákok megelőzésében mutatott kedvező hatásáról is. Igazolták, hogy minél magasabb a vérben a likopin szint, annál kisebb az esélye a rosszindulatú daganatok kialakulásának
  15. a paradicsom az eddigi vizsgálatok szerint védelmet nyújt a szívbetegségek, elsősorban a szívinfarktus ellen: hatóanyagai képesek gátolni a vérrögképződést,
  16. védi a vörösvértesteket, ami segít a vérszegénység kialakulásának megelőzésében
  17. képes fokozni az immunrendszer aktivitását, és ez által a betegségekkel szembeni védelemben
  18. a népgyógyászatban a paradicsom fogyasztását napsugárzás elleni védelemre, emésztési zavarokra, májregenerálásra, salakanyagok eltávolítására, valamint ízületi gyulladásokra ajánlják.
  19. serkenti az emésztést, oxálsav tartalma miatt azonban a különböző kő-betegségekben (epe, vesekő) szenvedőknek óvatosan kell fogyasztaniuk
  20.  sokféleképpen fogyasztható: nyersen-salátákba, főzve, mártásnak, levesnek, szósznak…

2017/08/27

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Hozd magad kényelmetlen helyzetbe! 2017/034




Mindig tutira mész? 
Kizárólag csak olyan dolgokba vágsz bele, aminek holtbiztos az eredménye? Ennél fogva eszedbe sem jut kockáztatni, a biztonság langymelegétől eltávolodni… 
Mond meg őszintén: nem unatkozol egy kicsit? 
Mindig ugyanazok a sémák, mindig ugyanaz a kiszámíthatóság, - a monotonitás fásulttá tehet. 
Mozgalmas mindennapokat szeretnél? 
Akkor nyiss a világ felé, és ha szükséges hozd magad kényelmetlen helyzetbe! Vágj bele olyasmibe is, amiről tudod: nagyobb a rizikó. 
Miért? 
Mert az, aki képtelen kockáztatni, az képtelen kimozdulni élete holtpontjáról is, - az csak hagyja, hogy sodorja az élet –minden egyes napnak csak a végét várva – nem történik vele semmi, ami felvillanyozná, ami boldoggá tenné. 
Te ne akarj ilyen életet! 
Vállalj kockázatot! 
Önmagadért, és azokért akiket szeretsz tedd meg még ma!

2017/08/20

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Merj a saját utadon járni! 2017/033



Olyan akarsz lenni, mint a többiek? 
Azt hiszed, csak akkor lehetsz sikeres,és boldog, ha Te is beállsz a sorba, és hagyod madzagon rángatni magad? 
Igen. 
Alkalmazkodni számtalanszor kell az életben, de amikor homlokegyenest olyasmit kell tenned, ami ellenkezik az elveiddel, az érdekeiddel, és olyannyira idegen tőled, hogy felfordul a gyomrod – akkor ideje lenne elgondolkodnod azon, hogy változtatnod kell rajta. 
Ne hagyd, hogy kihasználjanak! 
Ne hagyd, hogy a saját kényük-kedvük szerint átalakítsanak! 
Vállald a véleményed, ne mondj le a meggyőződéseidről! 
Merj a saját utadon járni! 
Nem. 
Nem lesz könnyű… 
Tele lesz buktatókkal… 
Akadályok sora vár majd rád, de ne engedd, hogy ezek elbizonytalanítsanak, mert a saját utadat járva eltölt majd a döntés szabadságának semmivel sem helyettesíthető érzése…

2017/08/14

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Ne lássák a gyengeséged! 2017/032



Gyenge vagy. 
Tehetetlennek érzed magad. 
Saját tökéletlenséged érzése szinte megbénít. 
Szenvedsz is miatta – látványosan, siránkozva, panaszkodva –megértést remélve másoktól. 
Nos, ez az, amit nem fogsz kapni… 
Megértést. 
Igen. 
Lesznek, akik együtt éreznek majd veled és a tőlük telhető módon segíteni próbálnak majd. 
De ők lesznek kevesebben. 
A nagy többség viszont alig tudja kordában tartani az elégedettségét – legszívesebben örömtáncot ropna életed romjai fölött. 
Meghallgat, majd ahol tud ő maga is beléd rúg majd, ha máshogy nem úgy, hogy hírvivőként terjeszti nyomorúságos sorsod minden apró részletét hozzátéve még a saját ítéletét is: megérdemled, amit kapsz. 
Gyenge vagy? 
NE mutasd ki! 
Tehetetlennek érzed magad? 
Próbáld meg a lehetetlent is, hogy talpra állj! 
Nincs gyilkosabb a passzivitásnál! 
Megbénít a tökéletlenséged? 
Miért? 
Szerinted létezik olyan, hogy tökéletes? 
Ugye, hogy nem! 
Szenvedsz? 
Szenvedj csak – éld meg minden keserves pillanatát, csak NE panaszkodj! 
Ne add ki magad bárkinek! 
Ne lássák a gyengeséged! 
Harcolj, küzdj, és mutasd meg: képes vagy bármire, amiben hiszel! 
Nincs szebb győzelem annál, mint amikor be tudod bizonyítani önmagadnak, hogy talpra tudsz állni annak ellenére is, hogy ellendrukkerek vesznek körül.

2017/08/12

AMIKOR A HŐSÉG AZ ÚR


Olvad az aszfalt, hullámzik a levegő a hőségtől, már-már délibábot is látsz, annyira meleged van… 
Állítólag ez az idei nyár utolsó hőhulláma – gyanítom, ha így van, visszasírjuk majd ezeket a napokat – és kellemesebb időszakkal folytatódik az augusztus.

A nagy meleg sokakat megvisel, - még az egyébként egészséges embereket is - egészségügyi problémák sorát kiváltva. Fokozottan kell figyelni a csecsemőkre, kisgyerekekre, idősekre, szívbetegségben szenvedőkre, a magas vérnyomással küzdőkre – mert őket még inkább veszélyeztetik a hőség okozta terhelés következményei:
  •  lassulnak a reflexek, megnő a reakcióidő
  •  hirtelen álmosság lép fel
  • fáradékonnyá, dekoncentrálttá válhatnak
  • gyakoribbá válhatnak az asztmás rohamok
  • lassabban gyógyulnak a gyulladások
Tanácsok, amelyeket érdemes megfogadni:
  • gondoskodjunk a megfelelő folyadékbevitelről – amikor már szomjúság jelentkezik a szervezetünk már a kiszáradás állapotában van – legalább napi 3 liter folyadékot el kell fogyasztanunk (ezt fedezhetjük gyümölcsleves, ivóvíz, különböző ásványvizek, kefir, joghurt, natúr gyümölcslevek, gyümölcstea vagy paradicsom ivólé, illetve friss zöldségeknek és gyümölcsöknek fogyasztásával)
  • ne tartózkodjunk a szükségesnél hosszabb ideig az álló autóban – pillanatok alatt felmelegszik, megnövelve ezzel a hőguta kialakulásának esélyét
  • ne végezzünk erőteljes mozgást, megterhelő fizikai munkát a hőségben – hirtelen rosszullétet okozhat
  • ne tartózkodjunk huzamosabb ideig a tűző napon –napszúrás lesz az eredménye: amelyet a hányinger, hányás, fejfájás, ájulás jelez
  • a nagy melegben csökken a szervezet energiaigénye is – a kalóriadús, zsíros ételek emésztési problémákat okoznak. Együnk naponta többször, keveset, és kalóriaszegény könnyen emészthető ételeket válasszunk. Célszerű kerülni a csípős ételeket is – fokozzák az izzadást.
  • Zuhanyozzunk gyakrabban langyos vízzel, vagy használjunk vizes borogatást – hűtve ezzel a szervezetünket.
  • Öltözzünk természetes alapanyagból készült bő ruhákba, védjük a szemünket napszemüveggel.
  • Kerüljük a túlzottan légkondicionált helyeket – eleinte jól esik, de a biztos megfázás garantált.
  • Ne fogyasszunk alkoholos, vagy magas cukor-, és koffeintartalmú italokat – vizet vonnak el a szervezettől.
  • A rendszeresen szedett gyógyszereket mindig az előírt időben és adagban vegyük be – betartva ezzel az orvos utasításait.

2017/08/06

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Elkerülni a veszélyt… 2017/031



Mindannyian biztonságos életet szeretnénk –olyat, ahol nem kell folyamatosan amiatt aggódni, hogy valami rossz és félelmetes történik velünk, vagy a szeretteinkkel; olyat, ahol a boldogság és a kiegyensúlyozottság állandó társ, ahol nincs gond, baj, betegség, szorongás, félelem, gonoszság, irigység, rosszindulat, bosszúság… 
Ez persze nehezen kivitelezhető – hosszú távon pedig lehetetlen elkerülni a veszélyt. 
De ez nem is baj! 
Hiszen a rizikós helyzetekre adott reakcióink azok, amelyek erősebbé tehetnek bennünket – megtanulunk hinni önmagunkban, megtanuljuk vállalni a döntéseink következményeit, tevékenyen dolgozunk a saját életünk jobbá tételén…
Hogy ez nehéz?  
Hogy ez kényelmetlen? 
Nem. 
Nem az. 
Csupán az élet maga – egy merész vállalkozás, ahol csak úgy érvényesülhetsz, ha képes vagy szembenézni a veszélyekkel, és körmöd szakadtáig harcolsz önmagadért.

2017/07/31

AZ ANYAGI STABILITÁS TÖBBÉ MÁR NEM ÁLOM… 9 TIPP A MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT


Pénz. 
Mindennek az Alfája és Omegája, a világ mozgatórugója – amelynek a hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

Ha padlót fogsz…


Anyagilag mélypontra kerülni – nem egy leányálom, a kialakult pénzhiány lélekromboló – a folyamatos létbizonytalanság számos esetben még betegséghez is vezethet, ami tovább ront a helyzeten.

De akkor mit tehetsz?



Egyszerű: törekedj a pénzügyeidben is stabilitásra. Tudom, most felháborodottan legyintesz: „Könnyű azt mondani!”, de hidd el kis odafigyeléssel – és az eleinte még igencsak rosszul eső – fegyelmezettséggel – látványos eredményeket érhetsz el.


Új szokások, új eredmények…
  1. NE KÖLTS! –mármint meggondolatlanul. Nem kell a kézhez kapott fizetésedet azonnal elkölteni. Igen. Valóban jó lenne  „nagylábon” élni, két kézzel szórni a pénzt, de mi lesz veled a hónap második felében?
  2. NÉZD MEG JÓL MIRE KÖLTESZ! – Valóban szükséged van arra, amit éppen a kosaradba pakolsz, vagy csak a reklámok ügyes marketingje vett rá a vásárlásra? Tényleg kell a tizenhatodik új táska/cipő/mobil – sorolhatnám reggelig – vagy éppen olyan jól funkcionál a régi?
  3. HA MÉGIS KÖLTESZ – TARTSD KONTROLL ALATT – azaz mindent jegyezz fel, és hónap végén nézd át mire költöttél. Húzgáld alá azokat a dolgokat, amelyeket kidobtál, nem használtál. Érdekes lesz a végeredmény.
  4. LEGYENEK MEGTAKARÍTÁSAID – minden hónapban alakíts ki egy olyan keretet, amihez semmiképpen nem nyúlsz hozzá. Nevezhetjük ezt „vésztartaléknak” is, de gyűjthetsz olyan dolgokra is amelyeket mindenképpen szeretnél, csak sajnálod rá a pénzt.
  5. KERÜLD AZ ADÓSSÁGOT! – ha csak egy mód van rá, ne vásárolj hitelre, ne kérj kölcsön. Gondolj bele: ha valamire MOST nincs pénzed, honnan lesz pénzed a törlesztő részletekre – a borsos kamatokról nem is beszélve.
  6. OSZD BE, AMID VAN        - fontossági sorrendet felállítva oszd be mire költesz. Ha marad pénzed - pedig tedd félre (lásd fentebb – 4-es pont).
  7. A KÖTELEZETTSÉGEIDET TELJESÍTSD ELŐSZÖR– azaz azonnal fizess be minden csekket, számlát – ha megcsúszol velük, könnyen adósság-spirálba kerülhetsz.
  8. TERVEZZ ÉS JUTALMAZZ – tervezd meg a pénzügyeidet, tűzz ki megvalósítandó célokat, és ha sikerül elérned őket jutalmazd meg magad érte.
  9. FIGYELJ ODA MAGADRA- törődj az egészségeddel, mert annak elveszítése több szempontból is hátránnyá válhat – nem leszel képes dolgozni, pénzt keresni, a betegséged miatti kiadásaid megnőnek, stb.





2017/07/30

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Erőt kell venned magadon! 2017/030


Vannak az életednek olyan periódusai, amikor úgy érzed, hogy szélmalomharcot vívsz?
 Amikor – bár megteszel minden tőled telhetőt, mégis egyre mélyebbre és mélyebbre kerülsz – fulladozva a teendőkben, és a problémákban? 
Amikor ahelyett, hogy megnyugtató válaszokat kapnál – még több kérdés vetődik fel?
Igen. 
Ilyenkor érzed azt, hogy lassan, de biztosan, de fogytán van az erőd – a folyamatos küzdelem mit sem ér – s talán egyszerűbb lenne, ha hagynád, hogy magával ragadjon az örvény, amibe kerültél… 
Nos, ilyenkor KELL erőt venned magadon, és harcolnod, amíg csak egyet is dobban a szíved! 
Hogy honnan meríts erőt hozzá? 
Nézz körül, és kapaszkodj azokba, akik szeretnek, és akiket szeretsz! 
Tedd meg miattuk, de tedd meg önmagadért is – a mélység leküzdése fog ráébreszteni arra, hogy mennyi erő is lakozik benned valójában. 




2017/07/23

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Ne menekülj! 2017/029



Szembenézni a valósággal, nem mindig könnyű… 
Vannak esetek, amikor szabályosan a túléléshez szükséges elfojtani, megtagadni, és egyszerűen nem tudomást venni róla – s várni kell a kellő pillanatra, amikor már képesnek érzed magad arra, hogy elviseld azt, ami van. 
Jó lenne, ha ez a pillanat minél előbb bekövetkezne. 
Ellenkező esetben gyengeség, erőtlenség, és fásultság telepszik majd rád - elcsigáz a saját tehetetlenséged, kiégetté tesz, és egyre nehezebben leszel képes úrrá lenni a kétségbeeséseden. 
Ne menekülj tovább! 
A nehézségek olyan próbatételek, amelyek legyőzése csak megerősít majd. Nézz szembe a valósággal – bármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzeted – és cselekedj! 
Küzdj körömszakadtáig, vetkőzd le a rossz beidegződéseket, és tudd: kizárólag CSAK TE tehetsz azért, hogy az a sok ismeretlenes egyenlet, amit az ÉLETEDNEK hívnak, miként talál megoldásra…

2017/07/16

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Ne halogass! 2017/028



Mindannyian hajlamosak vagyunk a halogatásra… 
Főként, ha számunkra kellemetlen, kínos, negatív, vagy kényes dologról van szó. 
Az idők végezetéig képesek lennénk várni a felmerülő probléma megoldásával – bízva valami Isteni csodában, hogy hátha megoldódik majd magától. 
Nos, az esetek többségében nem oldódik meg… 
Mi több! 
A sokszorosára duzzadhat, és bonyolultabb lesz a rendezése. 
Igen. 
Sokszor félelmetes szembenézni a nehézségekkel… 
De attól, hogy megpróbálsz nem tudomást venni róluk – még ott lesznek. 
Ne halogass! 
Ne kínozd magad a szükségesnél több ideig! 
Ne őrlődj miatta! 
Old meg, és lépj tovább! 
Élvezd az élet minden pillanatát – szorongások nélkül!

2017/07/09

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Tied a döntés! 2017/027



„A körülmények áldozata vagyok!”
„Nem az én hibám!” 
”Nem én tehetek róla!”
Vajon tőled hányszor hangzanak el ezek a mondatok? 
Ritkán? 
Gyakran? 
Hetente? 
Naponta? 
Nos, minél sűrűbben, annál inkább el kell gondolkoznod azon, hogy mi az, ami annyira elbizonytalanított, hogy képtelen vagy vállalni a felelősséget a sikertelenségeidért, a bukásaidért, a kudarcaidért… 
Mert hidd el - bármit is teszel, bármi is az, ami nem sikerül – nagyrészt önmagadnak köszönheted. 
Te vagy az, aki a döntéseivel önmaga fölött rendelkezik. 
Te rendelkezel a gondolataiddal, - azzal, miként állsz hozzá egy-egy problémához.
Te rendelkezel az érzelmeiddel – miként hagyod, hogy a negatív benyomások, a félelem, a szorongás, az aggodalmaskodás – miként tegyen félszeggé. 
Te magad vagy a kulcs a megoldáshoz: dönthetsz úgy, hogy bátor vagy, és legyőzöl minden akadályt, hogy képes vagy bármire, csak akarnod kell, hogy bízva önmagadban boldog és kiegyensúlyozott lesz az életed. 
Tied a döntés! 
Élj vele!

2017/07/02

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Űzd el a zűrzavart! 2017/026



Kavarognak a fejedben a gondolatok, kiegyensúlyozatlannak érzed magad, elégedetlen vagy mindennel… 
A nagybetűs ZŰRZAVAR uralkodik az életeden – haragszol az egész világra – de főképp önmagad ostorozod újra meg újra. 
Vajon Neked miért nem sikerül semmi? 
Vajon Neked miért a kudarc lehet az egyetlen végeredmény bármihez is nyúlsz? 
Hisztérikus vagy, ideges – a nyugtalanság, ami belülről emészt, szinte fájdalmat okoz… 
Úgy érzed már olyannyira belefáradtál ebbe az egészbe, hogy legszívesebben elbújnál egy falrepedésben, és évtizedekre bebázódva várnád meg, amíg változik valami… 
De mi is történhetne? 
Mi történhetne, ha TE magad sem akarod, hogy bármi is változzon? 
A gondjaid megoldását nem testálhatod másra… 
Mert a TE legnagyobb problémád nem a sikertelenség, a kudarc, a ZŰRZAVAR, ami körülvesz – hanem az önsajnálatnak oly nagymértékű jelenléte, ami bénítólag hat rád. 
Ébresztő! 
Rázd meg magad! 
Űzd el a zűrzavart, - merj végre döntéseket hozni, változtatni azon, ami rossz – merj végre élni! 
Önsajnálat nélkül…