2013/09/27

EGÉSZSÉGPÉNTEK: GYÓGYSZER A VÍZBEN


A statisztikák szerint gyógyszerfogyasztásban az Unió élén áll a magyar lakosság. Ez több szempontból sem jó: egyrészt – sajnos – hűen tükrözi az emberek egészségügyi (vagy helyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy betegséggel nehezített) állapotát, másrészt nagyfokú környezetszennyezéssel is jár, mivel a szervezetünkben fel nem szívódott gyógyszer a csatornahálózaton át az élővizekbe jut - majd ha onnan nyerünk vissza vizet (mint Budapesten) a csapvízbe kerül. Ez éves szinten csak a fővárosban 20 tonnányi gyógyszert jelent – ami a Duna vizét szennyezi. Mik ezek? Női és férfi nemi hormonok, antibiotikumok, radioaktív izotópok, citosztatikumok, nem szteroid fájdalomcsillapítók, és gyulladáscsökkentő szerek, - amelyek deformitásokat okoznak a vizek élőlényeiben, illetve hosszabb távon károsak az emberi szervezetre is: hormontúltengést, vagy rákos megbetegedéseket gerjesztve. Ezért az erre irányuló kutatási eredmények tükrében szükségessé válik olyan szennyvíztisztítási technológiák kifejlesztése, amely e káros vegyületeket hatékonyan képes ártalmatlanítani. Természetesen mi magunk is sokat tehetünk saját-, és környezetünk védelméért: csak a legszükségesebb gyógyszerek előírás-szerint történő alkalmazásával, a már lejárt gyógyszerek hivatalosan is elismert megsemmisítésével. Tegyünk meg mindent – hogy ne kelljen még a csapvíztől is félni…




2013/09/24

HETI HÍRMORZSÁK: MAGÁ(N)YISKOLÁK

A legdivatosabb módszerekkel működő (Montessori-, a Waldorf- és a Rogers-módszer) iskolák tanulóinak – helyesebben fogalmazva a tanulók szüleinek bizony mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe, ha azt szeretné, hogy csemetéje trendi legyen. Itthon az alapítványi vagy magánkézben lévő gimnáziumok tandíja jelenleg az évi 60 ezer forinttól egészen az 5,4 millió forintos költségig terjed - derül ki az Index cikkéből. Az alacsony osztálylétszámnak, az egyénre szabott tanterveknek, a maximális odafigyelésnek ára van – habár általában ezen alapítványok által működtetett iskolák hivatalosan nem kérhetnek tandíjat – a szülői hozzájárulás elnevezésű „kiskapu” - nyitva áll ahhoz, hogy pénz folyjon a kasszába. Érdekes lenne egy átfogó felmérést végezni arra vonatkozólag, hogy az ilyen iskolákban végző diákok miképp boldogulnak a nagyvilágban – hogy a magániskola több tudással vértezi föl őket – előnyükre avagy hátrányukra válik az egyedi bánásmód…

2013/09/23

AZ A BIZONYOS SZILVAMÁRTÁS

A mai ebédünk második fogása: KACSASÜLT TEPSIS BURGONYÁVAL - FOKHAGYMÁS SZILVAMÁRTÁSSAL


SZILVA MÁRTÁS SÜLTEK MELLÉ MIKROHULLÁMU SÜTŐBEN
Hozzávalók: 1 kg szilva kimagozva, 3 evőkanál cukor, 5 gerezd fokhagyma, fahéj
A szilvát egy porcelán mikrozható tálba tesszük, a cukorral/ vagy édesítőszerrel megszórjuk. 800 watton 15 percig mikrózzuk. Majd beletesszük a feldarabolt fokhagymát, és a fahéjat – és újabb 15 percig mikrózzuk. Akkor jó, ha a szilva héja összegöndörödik. Minden sós sült mellé kiváló.

2013/09/20

HETI ÍZPRÓBA: SZILVA

Bezzeg az én időmben! Az ősz nem csak az iskolakezdésről szólt, hanem a közeli gazdaságokban elvégzendő – iskola által szervezett- őszi munkákról is. Emlékszem mennyire szerettük azt az egy hetet, amikor „közösséget” építettünk – összekovácsolódtunk a paprika-szedés, hagymaásás, vagy a szilvaszedés derékfájdító apropójából. A szilva a rózsafélék családjához tartozó csonthéjas gyümölcs, amelynek majdnem kétezer fajtája ismert. Színét tekintve lehet sárga (Mirabella), zöld (Zöld ringló), piros (Vörös szilva), bordó, kék (Besztercei, Stanley) vagy lila (Ageni, Althann), formáját tekintve pedig hosszúkás, tojás alakúak vagy kerek. Őshazája: Szíria, Irán, Örmény-Török- és Görögország területére tehető – ugyanis itt termelték előszór e gyümölcsöt. A világ második legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcse. Kedvező élettani hatásait magas rost-, ásványi anyag (kálium, kalcium, vas, magnézium), és vitamintartalma (A-, B2-, C-vitamin) adja:
·        erősíti szervezetünk védekező rendszerét,
·        elősegíti a vas felszívódását,
·        megelőzi az ízületi gyulladásokat
·        antioxidáns fenoljai (klorogénsavak) semlegesítik a szabadgyököket, védik a sejtfalat.
·        gyorsítja az anyagcserét, fokozza a zsírsejtek lebontását
·        biztosítja a sav-bázis egyensúlyt,
·        szabályozza a keringési rendszert.
·        serkenti az emésztést és ez által segíti a szervezet méregtelenítését.
·        csökkenti egyes szív- és rákbetegségek kockázatát,
·        tisztítja a vért,
·        antocián színanyagokat és flavonoidokat; rutint és quercetint tartalmaz jelentősebb mennyiségben – ami jelentős szerepet kap a szív és keringési rendszer megbetegedéseinek a megelőzésében
·        éhgyomorra fogyasztva megszünteti a székrekedést
·        koleszterinszint- és vérnyomáscsökkentő
·        magas káliumtartalmának köszönhetően alacsonyan tartja a vérnyomást – ki hinné, de már két szem szilva fedezi a napi káliumszükséglet 10%-át.


Felhasználása sokrétű: kitűnő lekvár, szörp, készülhet belőle a téli hónapokra, de alkalmas, befőzésre és aszalvány készítésére is. Igazi csemege a dióval vagy mandulával töltött, aszalt szilva is, de alapja lehet gyümölcssalátáknak, gyümölcsleveseknek, na és az elmaradhatatlan szilvás gombócnak. Készíthetünk belőle süteményeket, muffint, gyümölcskenyeret, de pürésítve is finom – főként ha a megfelelő fűszerezéssel készítjük el.  Illik hozzá a fahéj, a szerecsendió, és a szegfűszeg.
RECEPTEK
SZILVALEVES
Hozzávalók:1 kg szilva, 1cs.vaníliás pudingpor, 3 dl tejföl, fahéj, szegfűszeg,
csipet só, citromhéj
A megmosott szilvákat kimagozzuk, majd egy lábosba téve felengedjük vízzel. Megszórjuk ízlés szerint cukorral/ vagy édesítőszerrel, egy csipet sóval és a fűszerekkel, beletesszük a citromhéjdarabot is. Kb. 15 percig forraljuk. Közben a tejfölt elkavarjuk a pudingporral, és a tűzről lehúzott levest behabarjuk vele.
SZILVÁS RIZSPUDING
Hozzávalók: 30 dkg rizs, só, 1 liter tej, 1 liter víz, 3 evőkanál étkezési keményítő, vaníliarúd kikapart belseje, 6 evőkanál méz, 4 tojássárgája, 50 dkg szilva és 50 dkg körte feldarabolva
A rizst sós vízben félpuhára főzzük, lecsepegtetjük. 8 evőkanál tejben elkeverjük a keményítőt. A többi tejet felforraljuk a vaníliával. Keményítővel és mézzel elkavart tojássárgájával sűrítjük. Már nem főzzük. Keverjük bele a rizst és a gyümölcsöket.
SZILVA MÁRTÁS SÜLTEK MELLÉ MIKROHULLÁMU SÜTŐBEN
Hozzávalók: 1 kg szilva kimagozva, 3 evőkanál cukor, 5 gerezd fokhagyma, fahéj
A szilvát egy porcelán mikrozható tálba tesszük, a cukorral/ vagy édesítőszerrel megszórjuk. 800 watton 15 percig mikrózzuk. Majd beletesszük a feldarabolt fokhagymát, és a fahéjat – és újabb 15 percig mikrózzuk. Akkor jó, ha a szilva héja összegöndörödik. Minden sós sült mellé kiváló.
Mindenkinek jó étvágyat!

2013/09/18

VITA-TÉMA : IDŐJÁRÁS


IDŐJÁRÁS

Örök téma : az időjárás. Legyen bármilyen - mi magyarok a végtelenségig képesek vagyunk beszélgetni róla. Már-már meteorológusi képességekre teszünk szert: ciklonok, frontok, tornádók záporok,és zivatarok ismerői vagyunk. Nem is beszélve a panaszkodásainkról. Ha esik az a baj, ha forróság van, azzal vagyunk elégedetlenek.
Eheti kérdés: Önnek szokása az időjárásról beszélni -mennyire követi nyomon az előrejelzéseket?
Válaszokat várom itt: www.facebook.com/eletreceptek
vagy az eletreceptinfo@gmail.com címekre.

2013/09/12

HETI HÍRMORZSÁK

„Az egyik biztosító-társaság felmérése szerint a magyar lakosság 70 százaléka nettó 150 ezer forint feletti nyugdíjjal érezné biztosítva azt, hogy olyan nyugdíjas évei lesznek, mint szeretné. A biztosító májusban online, 300 fős reprezentatív felmérést végzett a 30-60 éves lakosság körében, hogy feltérképezze a megtakarításokkal, öngondoskodással és nyugdíjjal kapcsolatos véleményeket. A felmérés eredményei szerint a megkérdezettek 46 százalékának van valamilyen megtakarítása. A megtakarítók több mint fele – 54 százalékuk – előrelátóan már nyugdíjas éveire takarékoskodik (ez azt jelenti, hogy a magyarok negyede spórol a nyugdíjas éveire). A felmérés kitért arra is, hogy mekkora nettó nyugdíj mellett éreznék azt a megkérdezettek, hogy olyan nyugdíjas éveik lennének, amilyet elképzeltek maguknak. A válaszadók 70 százaléka nettó 150 ezer forint feletti nyugdíjjal érezné ezt, de ezen belül 37 százalékuk nettó 220 ezer forint feletti nyugdíjjal érezné magát biztonságban. A magasabb elvárt nyugdíj főként a budapestiekre és a felsőfokú végzettségűekre jellemző.” – szól a hír. Csak néhány kérdésem lenne:
·        Mit értenek megtakarítások alatt? Talán azt a pár ezer forintot, ami megmarad, miután kifizetik a számláikat? Ugyanis az átlagemberek nemhogy félretenni nem tudnak, de még igazából az alapvető szükségleteik kielégítésére sem futja.
·        A mában megkérdezett 30 éves mire eléri a nyugdíjkorhatárt valószínűleg vagy belerokkan a munkába, vagy alig-nyugdíjat kap (figyelembe véve, hogy vidéken többségük részére az egyetlen bevételi forrást az önkormányzatok által felkínált közhasznú munka jelenti, ami nem egyenlő a rendes munkaviszonnyal).
·        A mennyiből lehet biztonságosan megélni kérdésköre ezernyi körülmény függvénye. Egy hajléktalanként kallódó számára már 30.000 Ft is kész vagyon, míg egy jómódhoz szokott ember – aki telve van különleges igényekkel – számára mindez csak aprópénz.
Nektek mi a véleményetek minderről?


2013/09/10

HETI ÍZPRÓBA: MÁLNÁZZUNK


Valahogy úgy vagyok a málnával, mint az eperrel: egyszerűen képtelen vagyok megunni. Szeretem minden formában: nyers valójában ugyanúgy, mint a belőle készült szörp, turmix, lekvár formájában egyaránt. Gondolom más is így van ezzel: és nem is jár rosszul egyikőnk sem, ha gyakran fogyaszt belőle, hiszen már az ókorban is gyógynövényként tartották számon sokféle kedvező élettani hatása miatt. A málna a Rubus nemzetségbe, a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, gyümölcstermő félcserje. Magas biológiai értékét egyrészt alacsony kalóriatartalma-(34 kcal, 143 kJ/100 gramm), másrészt ideális összetétele adja: ugyanis tartalmazza azokat a szénhidrátokat, szerves savakat, különféle vitaminokat és ásványi anyagokat, melyek együttesen fejtik ki pozitív élettani hatásukat az emberi szervezetre. Jelentős mennyiségben tartalmaz C-vitamint (20-30 mg/100 g), továbbá cukor- (5-10%),  szervessav-tartalma (1,2-1,5 %, főleg citromsav), valamint A-, B1-, B2-, B9-, E-, K-, P- vitamin tartalma is számottevő. Ásványi anyag-tartalma is jelentős: átlagosan 160-200 mg kálium, 30-50 mg magnézium, 20-50 mg foszfor és 40-60 mg kalcium található 100 g gyümölcsben. Kitűnő antioxidáns: a C-vitamin és különböző polifenolos anyagok, a flavonoidok, antocianidinek, és fenolsavak az emberi szervezetben a káros szabadgyökök megkötik, és ez által bizonyos betegségek (májbetegségek, gyulladásos-, neurodegeneratív betegségek) kockázata csökken. A málna termése és a leveléből készült tea a következő bajok esetén segíthet:
·        megelőzi a hólyaggyulladást és a veseköveket,
·        előnyösen befolyásolja a petefészek és a belső elválasztású mirigyek működését
·        kiváló vérszegénység ellen
·        savlekötő
·        magas rosttartalma elősegíti az emésztést
·        segít lábadozás, szívbetegségek, kimerültség, depresszió esetén
·        gyógyítja a gyulladt fogínyt
·        szabályozza a bélműködést, megelőzheti a vastagbélrák kialakulását
·        segít a vércukorszint szabályozásában
·        csillapítja az ízületi panaszokat
·        izzasztó hatása is van,
·        meghűléses betegségeket is gyógyít
·        tisztítja a vért, csökkenti a magas vérnyomást
·        enyhe hasmenés esetén kiváló has megfogó
Készíthető belőle: befőtt, íz, dzsem, szörp, lé, hűsítő ital, bor, likőr, fagylalt, sűrítmény.
RECEPTEK

MÁLNAKRÉM-LEVES
Hozzávalók: 50 dkg málna, 3 dl málnaszörp, 4 dl víz, 3 dl tejszín, 1 dl vörösbor, 2 dl tejföl, 4 dl rostos narancslé, 2 evőkanál méz, késhegynyi őrölt szegfűszeg és fahéj, fél narancs reszelt héja, tálaláshoz tejszínhab.
A málna egyharmad részét félretesszük. A többit turmixgépben összezúzzuk és átszűrjük. A mag nélküli málnavelőt visszaöntjük a turmixgépbe. Az összes többi hozzávalóval habosra turmixszoljuk. Tálaláskor a félretett málnát hozzáadjuk és tejszínhabban díszítjük.

MÁLNADZSEM
Hozzávalók: 2,5 kg érett málna, 1 kg kristálycukor – ezt esetleg helyettesíthetjük édesítőszerrel is –, kevés tartósítószer
A megmosott málnát tegyük üvegtálba, majd adjuk hozzá az édesítőszert. Alaposan keverjük össze, ezt követően hagyjuk állni úgy 2-5 órán át. Ez idő alatt a málna levet ereszt. Tegyük fel főni – és addig főzzük gyakori kevergetés mellett, amíg besűrűsödik.  Ezt követően töltsük üvegekbe. A már üvegben lévő szörp tetejére késhegynyi tartósítószert tegyünk, és légmentesen zárjuk le!
MÁLNÁS TÚRÓKRÉM
Hozzávalók: 50 dkg málna,30 dkg túró,4 evőkanál méz, 1 tojás
A málnát megtisztítjuk, szitán áttörjük. A tojássárgáját, mézet és a málnavelőt összekeverjük, hozzáadjuk az apróra morzsolt túrót, majd a masszát habosra vert tojásfehérjével lazítjuk.
MÁLNA TURMIX
Hozzávalók: 2 érett banán, 8 evőkanál málna, 3 dl tej, 2 dl joghurt, édesítőszer

Az összes hozzávalót tumixgépbe tesszük és alaposan összekeverjük.
Hidegen kínáljuk.
MÁLNÁS MUFFIN
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1sütőpor, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 2 tojás, 20 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl olaj,4 deci kefir, 10 dkg keserű csoki 30 dkg málna
A lisztben keverjük el a sütőport és a szódabikarbónát. A tojást verjük fel a cukrokkal, az olajjal és a kefirrel, keverjük hozzá a lisztet és az apróra tört csokoládét. A sütőformát vajazzuk ki, osszuk, szét benne a massza egyik felét mindegyikbe tegyünk málnát, és végül a maradék masszát tegyük rá. Előmelegített sütőben süssük meg, fahéjjal, tejszínhabbal díszítve tálaljuk.
MINDENKINEK JÓ ÉTVÁGYATJ

2013/09/01

HETI ÍZPRÓBA: CSEMEGEKUKORICA


Igazi csemege(kukorica)


Aki cukorbeteg néha-néha elmeditál az élet igazságtalanságain: például azon, hogy miért azok a legfinomabb dolgok, amelyekből ő vagy keveset, vagy egyáltalán semmit nem ehet? A viccet félretéve: természetesen az egyensúly fenntartása, és a szövődmények elkerülése érdekében mindent meg kell tenni – és ehhez hatalmas önuralom kell. Önuralom akkor, amikor a családi- baráti vacsorákon sorra érkeznek a finomabbnál finomabb ételek, levesek, köretek, sütemények, önuralom, amikor a mézédes, illatozó szezongyümölcsökből is csak mikroszkopikus mennyiséget lehet csak fogyasztani, önuralom, amikor karácsonykor futószalagon készülnek a kalácsok, zserbók, torták. És önuralom, akkor is, amikor megfő a csemegekukorica, (ami cukorbetegeknek egyáltalán nem ajánlott), és kiderül, hogy az alig kispohárnyi (10 dkg kukorica, majd 18-20 gramm szénhidrátot tartalmaz) kukoricát csak szemenként eheted, már ha élvezni és érezni szeretnéd az ízét.
A kukorica egészségre gyakorolt hatásairól már tavaly írtam. Kattints a linkre, ha olvasni szeretnéd:
Most inkább néhány érdekességet, és néhány új receptet szeretnék megosztani veletek.
Érdekességek a csemegekukoricáról, dióhéjban:

·        Az első csemegekukoricát valószínűleg 1779-ben a Sullivan-expedíció hozta az indiánoktól.
·        A kukorica angol neve, az "indian corn" a kolumbuszi hódításokig vezethető vissza. Abban az időben az amerikai indiánok vendégszeretetük jelképéül két ajándékot nyújtottak át az érkező angoloknak: dohányt és kukoricát.
·        A magas keményítőtartalmú kukoricaszem, a belőle készült liszt és dara a kukoricacsíra-olajjal együtt a diétás receptek nélkülözhetetlen alapanyagai.
·        A kukoricabajuszból készített gyógytea kiváló vizelethajtó. Ödémánál (vizenyőnél), a húgyutak betegségeinél, vesehomok, vesekő és hólyaghurut esetén, valamint reumánál, köszvénynél előszeretettel isszák.
·        Becsült adatok alapján, a Földön 350 ezer hektáron termesztenek csemegekukoricát, 80%-át az Amerikai Egyesült Államokban, 10%-át Kanadában, 10%-át pedig egyéb országokban.
RECEPTEK

KUKORICÁS APRÓLÉKLEVES
Hozzávalók: 1 kg csirkeaprólék, 40 dkg morzsolt csemegekukorica, 2 dl tejszín, 1 evőkanál kukoricaliszt, 1 csokor petrezselyemzöld felaprítva, édesítőszer, só, borsízlés szerint

A csirkeaprólékot feltesszük főni, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kukoricát, az édesítőszert. A kukoricalisztet elkeverjük a tejszínnel, és az apróra vagdalt petrezselyemzölddel – amikor a hús és a kukorica megpuhult ezzel behabarjuk-, és újra felforraljuk. Hidegen, melegen egyaránt finom.

KUKORICÁS ZÖLDSÉGLEVES GOMBÓCCAL

Hozzávalók: 5 db közepes burgonya, 15 dkg zöldborsó,20 dkg morzsolt kukorica, 4 db sárgarépa, 3 db petrezselyem, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 evőkanál liszt,2 db tojás, csipetnyi őrölt bors, só, olaj,1 pohár tejföl

A gombóchoz a burgonyát megfőzzük, pürésítjük –a liszttel összekeverjük, hozzáadjuk a tojást, a borsot és sót. Félretesszük. A leveshez megtisztítjuk, felaprítjuk a zöldséget és az olajon kicsit megpároljuk. Felengedjük 3 liter vízzel, és beletéve az ízesítőket, majdnem puhára főzzük. (A borsót és a kukoricát később tegyük a levesbe) Ekkor vizes kézzel gombócokat formálunk a burgonyamasszából és a fövő levesbe tesszük. Megvárjuk, hogy a gombócok feljöjjenek a leves felszínére, - végül tejföllel tálaljuk.

KUKORICÁS SERTÉSRAGU
 
Hozzávalók: 1 kg sertéslapocka, 3 nagy fej vöröshagyma,3 evőkanál olaj, 40 dkg csemegekukorica, 40 dkg zöldborsó, 40 dkg zöldbab, 2 paradicsompaprika, 3 sárgarépa, só.

A durvára vágott hagymát megfuttatjuk. Beletesszük a kockára vágott húst, paradicsompaprikát, majd az ugyancsak a kockára vágott sárgarépát. Megsózzuk és zsírjára pirítjuk. Annyi vízzel öntjük fel, amennyi ellepi, és kis lángon pároljuk. Amikor a hús már majdnem puha, hozzákeverjük a zöldségeket is.

KUKORICAKENYÉR
Hozzávalók: 90 dkg teljes kiőrlésű liszt, 60 dkg durum simaliszt, 1,5 dl olívaolaj 2 evőkanál morzsolt oregánó, 8 dl liter meleg víz, 7 dkg élesztő, 1 evőkanál méz, 30 dkg csemegekukorica, 2 fej hagyma és 1 zöldpaprika

 Futtassuk fel az élesztőt, mézet, és a vizet. Pároljuk meg kevés vízben a hagymát és a zöldpaprikát, majd ha elfőtte a vizet, a kukoricával és az olívaolajjal együtt keverjük a lisztekhez. Ha az élesztő felfutott azt is adjuk hozzá a többi összetevőhöz, amelyet előzetesen összekevertünk. Gyúrjuk ki majd egy órai kelesztés után tegyük ki olajozott formába, és először 10 percig nagy lángon, majd kb. 1 órát közepes lángon süssük a kenyeret.


KUKORICÁS ZÖLDSÉGKROKETT

Hozzávalók: 4 db nagyobb sárgarépa, 4 db közepes burgonya, 30 dkg kukorica, 2 kis fej hagyma, 5 gerezd fokhagyma, 2 tejbe áztatott zsemle,2 tojás, só, bors, zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a kisütéshez

A sárgarépát, burgonyát, hagymát, fokhagymát nagyon apróra összevágjuk. Hozzáadjuk a kukoricát, a tojást és az áztatott zsemlét. Fűszerezzük. Jól összekeverjük, ugyanúgy, mint a fasírtot Hengereket formálunk, zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban kisütjük.

Mindenkinek jó étvágyat!


2013/08/25

HETI ÍZPRÓBA: VARIÁCIÓK LECSÓRA

A RECEPT-BAJNOKSÁG ELSŐ TÉMAKÖRE : TOMBOL A LECSÓSZEZON

A recepteket elküldhetitek a következő címekre: 





Egyszerűen nem tudom megunni… Mármint a lecsót, édesen – tele finom paradicsommal és paprikával. Persze sokféle változata ismert – tojásos, rizses, kolbászos, édes, sós, vegetáriánus, bográcsos.  Gondolom Ti is ismertek jó néhányat – biztos vagyok benne, hogy vannak különleges egyedi receptjeitek is.
LECSÓZZUNK HÁT EGYÜTT!
Kedves Olvasók – az elkövetkező két hétben (2013.augusztus 26 – 2013.szeptember 08-ig) várom a jobbnál jobb lecsó- recepteket, hogy mindenki kedve szerint kipróbálhasson újabbnál-újabb ízeket. A legjobb 10 recept (és beküldője) lehetőséget kap arra, hogy receptjével szerepeljen az ÉLETRECEPTEK rövidesen induló „RECEPT-BAJNOKSÁG” című rovatában – és döntése szerint választhat (blog- írók figyelem! ) a blogjára mutató linkkel történő megjelenés, vagy az ÉLETRECEPTEK „Recept-válogatás” című összeállítása között. BŐVEBBEN OLVASHATSZ a PARADICSOMRÓL ITT:
A PAPRIKÁRÓL pedig ITT:

HAJRÁ - ELŐ A RECEPTEKKEL - VÁROM ŐKET A FENNTI CÍMEKEN. EREDMÉNYHÍRDETÉS: 2013.09.15.

2013/08/16

EGÉSZSÉGPÉNTEK: AZ ÜLŐ ÉLETMÓD VESZÉLYEI

Nem lehet elégszer hangsúlyozni az aktív – mozgással teli életmód egészségre gyakorolt pozitív hatásait.  (http://eletrecept.blogspot.com/2013/04/egeszsegpentek-mozdulj.html) . Ennek ellenére dolgozók ezrei vannak munkájuk jellege miatt egy kényelmetlen irodai székhez szegezve – különböző szervi és lelki panaszokat, és súlyos megbetegedések kialakulását kockáztatva. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy miként alakítjuk ki munkavégzésünk körülményeit, hogy az minden szempontból a legoptimálisabb és legveszélytelenebb legyen. A számítógép használata ma már nélkülözhetetlen az irodai munkában – a képernyő előtt eltöltött hosszú idő azonban mozgásszervi- (nyak-, hát-, és gerincfájdalmakat), látással kapcsolatos-,(vörös, viszkető, száraz szem, gyulladások, fénytörési problémák), és pszichés panaszokat (idegesség, kimerülés, stressz) generálhat. Ha el szeretnénk kerülni ezeket, célszerű betartani az ilyen munkakörben dolgozók számára előírt (egyébként törvényben előírt) speciális követelményeket. Ez a rendelet előírja a képernyős berendezések, a képernyő, a billentyűzet, a munkaasztal, a munkaszék, a testhelyzet követelményeit. Meghatározza a munkakörnyezet kialakításának követelményeit, különös tekintettel a tér, a megvilágítás, a fényvisszaverődés, a zaj, a sugárzás viszonyaira.
Néhány egyszerű tanács mindenkinek:
  • a megvilágítás akkor jó, ha a lámpák ne tükröződnek a képernyőn,
  • nem túl erős, így a képernyőn a jelek elég kontrasztosak
  • a számítógép billentyűzet használatához és az eredeti dokumentumok olvasásához ajánlott megvilágítási érték 150-200 lux
  • a helyiség falain, ajtaján, bútorain, az iratokon minél kevesebb a tükröződés,
  • nem zavaró,
  • alapelv, hogy képernyőket nem szabad az ablak felé vagy az ablaknak háttal telepíteni, mert nagy a természetes fény és képernyő világossága közötti kontraszt és ez szemkárosodáshoz vezet. Viszont az ablakkal szemben lévő képernyőn zavaró tükröződések jelenhetnek meg. 
  • elkerülhetővé válik a szem kifáradása, ha a monitor kellő távolságban van a középvonalban, (a szem távolsága a képernyő középpontjától 50-70 cm legyen) és ha bizonyos időközönként pislogással gondoskodunk szemeink felfrissítéséről
  • fontos, hogy gerincünket se terheljük meg a munka során, kerüljük a nyak kényszertartását, tartsunk szüneteket, amikor átmozgatjuk karjainkat, ujjainkat, nyakunkat (óránként legalább 10 perc)
  • a gyakran használt tárgyak és eszközök legyenek elérhetők a törzs elfordítása nélkül
  • a munkaszék legyen párnázott és stabil, biztosítsa a használó könnyű, szabad mozgását és kényelmes testhelyzetét.
  • a szék magassága legyen könnyen állítható
  • a megfelelő szék ülése elég széles és mély ahhoz, hogy minél nagyobb felületen érintkezzen a test felületével, és a lehető legkisebb nyomást gyakorolja rá. A nagyobb nyomás akadályozza a vérkeringést, és zsibbadást, görcsöket vagy fájdalmat okoz.
Ha ügyelünk a részletekre – elkerülhetjük a kellemetlen tüneteket, és a kínzó fájdalmat. Tegyen meg mindent Ön is azért, hogy a munkája ne váljon a terhére.

2013/08/15

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: DIVAT


MI A DIVAT?

Van, aki követi a legújabb divat-trendeket, van, aki nem. Van, aki szeret elvegyülni a tömegben, de van, aki a feltűnést szeretve egyedi akar lenni mindenáron. Nos, manapság ez az egyediség elég nehéz feladat figyelembe véve a kishazánkat elárasztó egyen-kínai ruházatot. Jártatok már divatbemutatón? Vettetek már magatoknak olyan ruhát, ami valóban egyedi darab volt? Követitek a divattervezők évenkénti ajánlásait?



„Divatos holmikat bárki vehet magának, stílust azonban nem.”(Giorgio Armani)
„A "divat" valójában nem más, mint annak a kifejezése: a te világodhoz tartozom. Én is a te hadsereged egyenruháját hordom, ne lőj rám.”(Paulo Coelho)
„A divatnak nem az a lényege, hogy mi illendő. Az öltözködés sokkal élvezetesebb, ha téged tölt el örömmel.”(Alexander Wang)
„A divat változik, a stílus örök.”(Coco Chanel)
„Minden nemzedék kineveti a régi divatot, de vallásos áhítattal követi az újat.”(Henry David Thoreau)
„A divat azok utánzása, akik különbözni akarnak azoktól, akik semmiben sem különböznek egymástól.”(Karl Lagerfeld)
„Furcsa dolog a divat. Azt hirdeti magáról, hogy művészet, de valójában minden a pénzről szól. Ha nem tartod be a szabályokat, megfojtanak. A szabályok pedig azt diktálják, nem számít, mennyire híján vagy az ötleteknek, nem számít, mennyire kimerült és kiégett vagy, kétszer egy évben fel kell öltöztetned a modelleket, és ki kell zavarnod őket a kifutóra.”(Imogen Edwards-Jones)
„Szörnyen hangzik, de a legizgalmasabb öltözékek általában a legszegényebb emberektől erednek.”(Christian Lacroix)


2013/08/13

NONSZENSZ: BOLTI LOPÁS


Bárhol veszélyben lehetünk

Nem irigylem az „egyszemélyes” kisboltokban dolgozókat. Egyrészt rájuk vár a bolttal kapcsolatos összes teendő – ami jelzem egy embernek bőven sok – másrészt egyre gyakrabban kell szembesülniük saját kiszolgáltatottságukkal, és védtelenségükkel. Lassan visszatér az a rettegett „rabló” világ, ahol, ha valakinek nincs valamije - nemes egyszerűséggel elveszi azt attól, akinek van. Jelen esetben fényes nappal besétál a boltba – és visz, amit tud, és akár fegyverrel is nyomatékot ad szándékának. Mit tehet a boltos? Vagy kellően vakmerő és ellenáll, - kockáztatva ezzel testi épségét, vagy megadóan tűri, hogy kifosszák. Nincs biztonságban senki – megy a lopás életre-halálra, az emberi élet pedig fabatkát sem ér. Vajon hova jut a világ, ha ilyen léptékkel halad az erőszak útján? Jó vége nemigen lesz…

2013/08/11

HETI ÍZPRÓBA: NYÁRI MENÜ


Az eheti ízpróba kissé rendhagyó lesz – hiszen most nem egy bizonyos alapanyaggal fogunk tüzetesebben megismerkedni, hanem a nyári szezon ételeit vesszük górcső alá. A rekkenő hőségben sokszor nem is olyan egyszerű kitalálni, melyek azok az ételek, amelyeket szívesen fogyasztanánk. Sokszor a régi jól bevált ételek sem esnek jól – túlságosan kalóriadúsak, nehezen emészthetőek és, növelik szervezetünk hőtermelését, kellemetlen közérzetet okozva. Mivel nem élhetünk egész nyáron kizárólag csak hűtött görögdinnyén (pedig de finom is tud lenni!) – kénytelenek vagyunk okosan válogatni az élelmiszerek között. Mit is ehetünk nyáron? Lássuk csak az „üdítő ételeket”:
·        HIDEG LEVESEK
Kiváló választás: egyrészt segít a folyadékpótlásban, másrészt tápláló és finom. Fontos, hogy idényzöldségek, és idénygyümölcsök felhasználásával készüljenek, lehetőleg kevés cukor hozzáadásával,és a lisztes habarásokat is érdemes kiiktatni.
·        ZÖLDSÉGSALÁTÁK
Könnyen és gyorsan elkészíthető frissítő és tápláló ételek – tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal, antioxidánsokkal. Persze itt is kerülni érdemes a nehéz olajos dresszingeket.
·        GRILLEZETT ZÖLDSÉGEK
Grillezhetünk hagymát, répát, paprikát, cukkinit, padlizsánt, zellert. Magas antioxidáns tartalmuknál fogva számos megbetegedés megelőzésében szerepet játszanak.
·        TELJES KIŐRLÉSŰ GABONÁK
Bulgur, kuszkusz, köles, gersli – tápláló és laktató ételek alapanyagai.
·        CSÍRÁK
Felhasználhatjuk őket: levesek, köretek, főételek díszítésére, salátának, túrókrémekbe, turmixokba, sütemények töltelékébe. Legismertebb csírák: búzacsíra, lucernacsíra, medvehagyma-csíra, napraforgó-csíra, retekcsíra, vöröshagyma-csíra, zellercsíra.
·        ALACSONY KALÓRIATARTALMŰ MÁRTÁSOK, ÖNTETEK
Érdemes mindig friss fűszernövényeket és alacsony zsírtartalmú önteteket választani salátánkba. A bazsalikom, petrezselyemzöld, kapor, kakukkfű, menta, citromlé és ecet - a legjobb ízesítők.
·        ALACSONY SZÉNHIDRÁTTARTALMÚ DESSZERTEK
Természetesen idénygyümölcsök felhasználásával: cseresznye, szőlő, eper, csokoládéval leöntve, szeder és őszibarack saláta mézzel, grillezett ananász, alacsony kalóriatartalmú gyümölcsfagylaltok – határ a csillagos ég- csak a fantáziánk szabhat határt.
·        GYÜMÖLCSJOGHURTOK
Az alacsony zsírtartalmú friss gyümölcsjoghurt gazdagok fehérjében és kalciumban, ami elengedhetetlen szervezetünk számára.
·        UBORKA MINDEN VÁLTOZATBAN
Frissít és hidratál, telít és regenerál. Kovászos formájában pedig olyan, mint egy csodaszer.
·        MINDEN, AMI ZÖLD LEVELES
A sóska, spenót, kelkáposzta, római saláta, stb. gyorsan és egyszerűen elkészíthető egytálételek vagy saláták alapjai lehetnek. Rengeteg vitamint, ásványi anyagot, antioxidánst és kevés kalóriát tartalmaznak.
·        MINDEN, AMI BOGYÓS
Amellett, hogy ízletesek, savanykásak, sokféleképpen felhasználhatóak: finomak hűtve, frissen, nyersen, grillezve, de akár joghurtba vagy turmixba keverve is.
·        KÖNNYŰ, ZSÍRSZEGÉNY HÚSOK
Pulyka, csirke, hal – ezerféle étel alapjai, könnyen emészthetőek, kevesebb koleszterint tartalmaznak – segítenek a napi megfelelő mennyiségű fehérje bevitelében.
·        TEJ, TEJTERMÉKEK
A kefir, a joghurt, joghurtital, gyümölcsjoghurt, kakaó, levesek, főzelékek, mártások, zsírszegény túró – szintén frissítenek a hőségben.
·        ÍVÓLEVEK
Természetesen idénygyümölcsökből és zöldségekből készüljenek frissen cukor hozzáadása nélkül, minél magasabb rosttartalommal.
FRISSÍTŐ RECEPTEK
PADLIZSÁNOS  PULYKA
Hozzávalók: 50 dkg pulyka mell filé, 5 db paradicsom, 60 dkg padlizsán, 5 gerezd fokhagyma, 20 dkg mozzarella sajt, egy csokor bazsalikom, ketchup, só, őrölt bors,2 evőkanál olaj
A húst ledaráljuk, majd elkeverjük a ketchuppal, az összetört fokhagymával, a sóval és az őrölt borssal. A paradicsomot, a padlizsánt és a sajtot felszeleteljük vékony csíkokra. Egy tűzálló tálat olajjal kikenünk, és beletesszük a paradicsomot, padlizsánt, sajtot majd a húsos keveréket, és minden réteg közé bazsalikomot szórunk. A legtetejére paradicsomot és sajtot tegyünk, majd előmelegített sütőben megsütjük.
FRISS KARALÁBÉSALÁTA
Hozzávalók: 2 csomó zsenge sárgarépa, 2 nagy fej karalábé, 3 dl tejföl, salátalevelek, 2 teáskanál citromlé, só, fehér bors, a díszítéshez citromszeletek, reszelt citromhéj és petrezselyemzöld
A karalábét és a sárgarépát vékony csíkokra vágjuk.. A tejfölt kikeverjük a citromlével, majd sózzuk. borsozzuk. A zöldségeket összekeverjük, majd leöntjük a tejföllel. A salátalevelet megmossuk, és nagyobb darabokra tépjük. Kibélelünk vele négy kistányért, és középre halmozzuk a vitaminsalátát. Citromkarikával, reszelt citromhéjjal és petrezselyemzölddel díszítve tálaljuk.
BROKKOLIS OMLETT
Hozzávalók: 50 dkg brokkoli, 4 tojás, 2 dl tejföl, 2 evőkanál olaj, petrezselyemzöld, só, bors.
A tojásokat habosra keverjük és hozzákeverjük a félpuhára főzött, összetört brokkolit. Meghintjük borssal, petrezselyemmel, majd meglocsoljuk egy kevés olajjal és jól összedolgozzuk a masszát. Négy részre osztjuk és palacsintasütőben négy omlettet sütünk belőle. Ha mindkét oldala pirosra sült, tányérra csúsztatjuk, tejföllel megkenve félbehajtjuk és salátával kínáljuk.
NYÁRI CUKKINI SALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg rizs, 1 kg cukkini,  0,5 l víz, 2 evőkanál ecet,1/2 citrom leve, 4 evőkanál olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 nagyobb paradicsom, 20 dkg  olívabogyó, 20 dkg Feta, só, bors
A felkockázott cukkinit a liternyi forrásban lévő vízbe tesszük – 10 percig főzzük. Leszűrjük, majd meglocsoljuk az ecettel, citromlével, olivaolajjal. A rizst feltesszük főni a felszelt fokhagymával, és vöröshagymával együtt – ha megfőtt leszűrjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd elkeverjük a cukkínivel, a felkockázott paradicsommal, feldarabolt Feta sajttal, és a felaprózott Oliva bogyókkal. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Köretnek, de önmagában is ízletes.
VANILIÁS SÁRGABARACK KRÉMLEVES
Hozzávalók: 0,5 kg sárgabarack, só, fahéj, szegfűszeg, 1 csomag. vanília puding, méz, cukor, tej.
A barackot kimagozzuk, fél liter vízbe téve 7-8 percet főzzük, csipetnyi sóval fűszerezve. Egy csomag vaníliás pudingot elkészítünk az előírt módon. A barackot összeturmixoljuk a saját levével, s hozzáadjuk a pudingot. 3 barackot apró kockára vágunk, hozzá adjuk a szegfűszeget, fahéjat, és a pudinggal elkevert pürét, percig összefőzzük, cukorral vagy mézzel (esetleg édesítőszerrel) ízesítjük. Tejszínhabbal díszítve hidegen fogyasztjuk.
CSEMEGEKUKORICÁS SÜTEMÉNY
Hozzávalók: 3 dl tej, 3dl víz, 40 dkg csemegekukorica szem (főve), 2 tojás, 30 dkg kukoricaliszt, 10 dkg liszt, 20 dkg cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer), 10 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, só,
A hozzávalókat egy tálban alaposan elkeverjük, hogy a tészta egyenletes és csomómentes legyen, majd vajjal kikent formába öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig készre sütjük.
MINDENKINEK TOVÁBBI SZÉP NYARAT KÍVÁNOK!