2014/05/25

HETI ÍZPRÓBA: ZÖLDBORSÓ


Szezonja van. Végre. Nincs finomabb a frissen szedett és kibontott zöldborsóból készült ételeknél. Tudom: le lehet fagyasztani – sőt tanácsos is eltenni belőle minél többet télire -, de a friss – az friss: telve a koranyár minden zamatával. Mindent szeretek, ami belőle készül: leves,tokány,pörkölt,ragu,főzelék,köret – mindegy: bármelyik jöhet – nem tudok betelni vele.

Egy kis történelem

Származása nem igazán tisztázott, egyes feljegyzések szerint Délnyugat-Ázsia, de vad alakjait megtalálták Kis-Ázsiában és Etiópia fennsíkjain is. Már a Kr.e. 5-6 ezer évvel is termesztették, főként takarmányozási célra. Emberi fogyasztása a XVI. századtól terjedt el –akkor még igazi különlegességnek számított.

Felhasználása

Sokrétű, hiszen akár az egész növény hasznosítható. Zöldborsóként frissen, illetve a tartósítóipar (konzervipar, hűtőipar) által feldolgozva a magját, a cukorborsót pedig hüvellyel együtt fogyasztjuk, de száraz állapotban is felhasználható.

Főbb fajtái:

• Kifejtő borsó (főként takarmányozásra alkalmas)

• Velőborsó (Konzervipari és hűtőipari célra termesztik)

• Cukorborsó -A legmagasabb cukortartalma mellett fő jellemzője, hogy a hüvely nem tartalmaz pergamenszerű hártyát, ezért a hüvelye is fogyasztható (a zöldbabhoz hasonlóan). Felhasználása főzelékként, valamint zöldség-köretként történik.

Mi minden van benne?
Vitaminok: B1, B2, B6, C, E, K
Ásványi anyagok: magnézium, kálium, kalcium, vas, foszfor, mangán, réz
Színanyagok: klorofill
Fitoszterolok: csökkentik a koleszterin szintet
Antioxidánsokat : flavonoidokat, karotint, luteint, ls zeaxanthint, valamint A-vitamint
Fehérje: 5,42 gramm/100 gramm
Szénhidrát: 14,45 gramm/ 100 gramm
Rost: 5,1 g  /100 gramm

Élettani hatásai:

·        segíti az izmok egészséges működését
·        javítja az emésztést
·        csökkenti a gyulladásos folyamatokat
·        serkenti a bélműködést
·        csökkenti a vérnyomást
·        javítja a hangulatot
·        segíti az anyagcserét
·        segít fáradékonyság, vérszegénység, esetén
·        immunerősítő
RECEPTEK



BORSÓKRÉMLEVES TÚRÓGALUSKÁVAL

Hozzávalók: 10 dkg vaj, 60 dkg tisztított zöldborsó, 5 dkg liszt, 5 dl tej, cukorízlés szerint, a galuskához: 30 dkg túró, 2 tojás, 10 dkg búzadara, 1 evőkanál vágott kapor
A túrót elkeverjük a tojással, csipetnyi sóval, a búzadarával, a kaporral, és sós, lobogva forró vízbe galuskát szaggatunk belőle, és 5-6 percig főzzük. A vajon, kevés víz aláöntésével megpároljuk a zöldborsót. Amikor majdnem puha, sózzuk, borsozzuk, majd felengedjük 2 liter vízzel, felforraljuk. A lisztet simára keverjük a tejjel, és amikor a lé forr, besűrítjük vele. amikor a borsó megpuhult botmixerrel pürésítjük, majd beletesszük az előre kifőzött túrógaluskákat.

ZÖLDBORSÓS CSIRKE

Hozzávalók:1 kg csirkemell filé felcsíkozva, 50 dkg zöldborsó, 1 l tej, 6 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál liszt, só, bors, csipet cukor
A zöldborsót megfőzzük. A csirkemellet csíkokra kevés zsiradékon puhára pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymázzuk. Ha megpirult, kiszedjük egy tányérra, a visszamaradt zsiradékba tesszük a lisztet, átforgatjuk, majd felengedjük a tejjel és beletesszük a főtt zöldborsót, és visszatesszük a csirkét is. Főtt rizzsel tálaljuk.

ZÖLDBORSÓFASÍRT

Hozzávalók: 30 dkg burgonya kockára vágva, 20 dkg zöldborsó, só, őrölt feketebors, 5 gerezd fokhagyma, összezúzva, 20 dkg zsemlemorzsa petrezselyemlevél, összevágva, 2 tojás, olaj a sütéshez
Megfőzzük a burgonyát, a borsót. Majd minden hozzávalót összegyúrunk. Fasírtokat formázunk. Forró olajban mindkét oldalán kisütjük.

ZÖLDBORSÓTOKÁNY

Hozzávalók: 3 nagy fej hagyma, 50 dkg sertéscomb felkockázva, 50 dkg zöldborsó, 30 dkg sárgarépa felkockázva, 30 dkg petrezselyemgyökér felkockázva, 2 evőkanál liszt, só

A felszelt vöröshagymát megpirítjuk, rátesszük a húst – kis vízzel felöntve félpuhára pároljuk. Felengedjük 3 dl vízzel, sózzuk, és beletesszük a zöldségeket. Összefőzzük, amikor minden megpuhult – a liszttel besűrítjük. Önmagában is finom, de főtt tésztával tálalva is nagyon jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése