Folyton csak
panaszkodik…
Mikor kit sikerül elcsípnie: ömlenek belőle a sirámok.
Beszél a
kudarcairól, részletesen taglalja a betegségeit (már-már produkálva a
tüneteket), szidja a sorsot a balszerencséjéért, mert mindenki másnak könnyebb…
Ha lehet – elkerülöm.
Nem mintha nem kedvelném – hiszen egyébként egy rendkívül
intelligens és jó szándékú nő – csak…
Csak a vele való találkozások után, úgy
érzem magam, mint egy kifacsart citrom. Lehúz, ledarál, bezúz, eltapos,
megsemmisít – mint egy energiavámpír.
Miért olyan sok a pesszimista ember?
Sokan miért nem képesek meglátni a pillanatban rejlő szépséget? Hiszen az
állandó siránkozás nem old meg semmit – sőt, ahogy a példa is mutatja,
boldogtalanná teszi a jajgatót, és keserűvé a körülötte élőket.
Tudom: senkinek
sem könnyű – mindenki cipeli a maga keresztjét… De attól még nem lesz sem
könnyebb, sem egyszerűbb az élet, hogy folyamatosan csak a dolgok rossz oldalát
látjuk meg.
Esik az eső? Hadd essen – felüdül a természet.
Betegek lettünk?
Igen, nagy probléma – de figyelmeztet: változtatnunk kell. Elromlott valami –
néhány évnyi hű szolgálat után ez szinte természetes, és egyébként is - a
szervizesnek is meg kell élnie valamiből.
Ellopták a pénztárcánkat –
tanulhatunk belőle – legközelebb ne legyünk annyira szétszórtak.
Kisebb -
nagyobb bosszúságok tarkítják mindennapjainkat, de ne hagyjuk, hogy mindezek
elvegyék tőlünk az ÉLET örömét…
Ahogy
azt sem, hogy mások kontrolálatlan lelki nyomorúsága átragadjon…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése