Ismered az érzést Te
is: egyszerűen nem vagy hajlandó tudomást venni arról a problémáról, aminek a
megoldása kellemetlen, vagy lehetetlennek tűnő feladat a számodra.
Mondhatni a „szőnyeg
alá söpröd”, vagy „homokba dugod a fejed”, bár tisztában vagy vele: előbb vagy
utóbb szembe kell nézned vele.
Igen.
Előbb vagy utóbb.
Azaz időt nyersz, egyrészt védve így önmagad az elhamarkodott döntések
meghozatalától, másrészt lehetőséget kapva arra, hogy valaki a segítségedre
siethet.
Miért bújunk el a
valóság elől?
Azért mert akkor és ott képtelenek vagyunk megbirkózni a ránk
nehezedő stresszel – így önkéntelenül elhárítjuk azt.
Védekezünk, védekezünk,
és védekezünk.
Nem akarjuk, hogy a nagy nehezen kialakított lelki egyensúlyunk
meginogna – és a tehetetlenség érzése lenne úrrá a mindennapjainkon.
Persze ez nem mehet így
az idők végezetéig – az élet úgyis rákényszerít bennünket a probléma
megoldására.
Muszáj megoldanunk, mert annyira zavar bennünket, hogy tudatosul:
változtatnunk kell – és ez a változás nem rosszat hoz, hanem megkönnyebbülést.
A
problémás helyzetek, a gondok megtanítanak bennünket valamire. Valamire, aminek
célja van: megtanítanak küzdeni, erősebbé válni, megismerni önmagunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése