Kanyaró.
Erről az igen gyorsan
terjedő fertőző betegségről szól most minden híradás. Mondhatni – sajnos –
aktuális probléma lett hazánkban, hiába a kötelező védőoltás – napról-napra
újabb esetekről hallunk.
Veszélyes betegség, amely a nem oltottak körében járványszerűen terjed, és akár súlyos
szövődményekkel is végződhet. Sajnos halálozás is előfordulhat – ez különösen
magas a harmadik világban, ahol elsősorban az alultápláltság miatt elérheti a
10%-ot, és ennél is magasabb, 30% körüli AIDS-s betegek esetében.
Védőoltások
A kanyaró elleni védőoltást –
amely élő, gyengített vírust tartalmaz, (aktív immunizálás – a szervezet saját
immunválasza hozza létre a későbbi védő hatást), első alkalommal 12-15 hónapos
korban kapják meg a gyerekek, majd 11 éves korban következik egy emlékeztető
oltás.
Az, hogy kanyarós megbetegedések ennek
ellenére mégis felüthetik a fejüket annak köszönhető, hogy számos fejlett országban
a szülők a védőoltás szövődményeitől féltve gyermekeiket (autizmus, amit eddig
tudományosan nem bizonyították) - nem adatják be az oltást. Fel sem merül
bennük, hogy ezzel komoly veszélyeknek teszik ki gyermekeiket – hiszen a
kanyaró egyik késői szövődményeként az agyvelőgyulladás egy krónikus formája
alakulhat ki, ami néhány év alatt halálhoz vezethet.
Mi okozza?
A kanyarót egy vírus okozza
(morbilli), ami az orrba, vagy a garatba jutva megtapad, majd bekerül az alsó
légutakba, a szervezetben szaporodásnak indul.
Hogyan terjed?
Emberről-emberre terjed
cseppfertőzéssel – köhögéssel, tüsszentéssel a levegőbe kerülő apró
nyálcseppekkel. Fontos tudni, hogy a lappangási idő alatt, azaz az első tünetek
megjelenéséig is fertőz. A lappangási idő általában 10 nap.
Tünetei
- magas lázzal kezdődik
- hurutos tünetek: orrfolyás, száraz köhögés, kötőhártya gyulladás
- 4 nap múlva megjelennek a jellegzetes kiütések: először az arcon, a fül mögött és a hajas fejbőrön – amelyek az egész testre kiterjednek
- a kiütések eleinte halványak, majd egyre sötétebb élénkvörösek lesznek, a bőrből kiemelkednek
- a kiütésekre jellemző, hogy a megjelenésük sorrendjében tűnnek el
- még a kiütések megjelenése előtt a szájüregben úgynevezett Koplik-foltok alakulnak ki: ezek a szájüreg nyálkahártyáján, legtöbbször a nagyőrlők magasságában vöröses udvarral körülvett fehéres felrakódások
- test szerte megnagyobbodhatnak a nyirokcsomók
Mit tehetünk?
A kanyaró szövődménymentes
esetben 1-3 hét alatt lezajlik. Mivel vírusfertőzésről van szó – nincs rá
specifikus gyógyszer. Általában tüneti kezelést szoktak alkalmazni:
lázcsillapítás, ágynyugalom, megfelelő folyadékbevitel, vitamindús étkezés.
Antibiotikumot csak bakteriális felülfertőződés esetén adnak.
Szövődmények
Szövődmények általában akkor
lépnek fel, ha a betegnek valamilyen oknál fogva gyenge az immunrendszere (alultáplált
kisgyermekek, idősek, AIDS-es betegek, daganatos, vagy leukémiás betegek).
- hasmenés, hányás
- gégegyulladás
- középfülgyulladás
- nagyon ritkán agyvelőgyulladás
- májgyulladás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése