2013. január 30., szerda

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : ÁLARCBAN


Álarcban


A farsangi időszak mindannyiunk életében kellemes emlékeket idéz. Végre egy alkalom, amikor hivatalosan is mások bőrébe bújhatunk, más szerepeket is kipróbálhatunk. Álarcot persze viselhetünk a mindennapok során is: ha más színben szeretnénk tetszelegni mások előtt, vagy céljaink elérése éppen ezt kívánja. Persze ez hosszabb távon úgysem kivitelezhető, hisz senki sem élhet folyamatosan megtagadva önmagát állandó zűrzavarban. Előbb vagy utóbb minden álarc lehull egyszer, és lelepleződik minden fals cselekedet. Próbáljunk úgy élni, hogy ne kelljen álarcot viselnünk – kizárólag csak a farsangi rendezvényeken.



„Azt csináltam magamból, amit nem lehetett,
s amit tudtam volna csinálni, nem csináltam.
Rossz jelmezt öltöttem magamra.
Mindjárt annak ismertek, ami nem voltam, és nem tiltakoztam s elvesztettem magam.
Mikor az álarcot le akartam tépni,
az arcomhoz ragadt.
Mire letéptem és megnéztem magam a tükörben,
már megöregedtem.”(Fernando Pessoa)
„Ha alaposabban megvizsgáljuk a dolgot, és mélyebbre tekintünk, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában, el kell engednünk minden szerepet, álarcot, személyiségjegyet, mintát, érzelmi struktúrát, gondolkozási szokást, sőt a testet is, mert ezek nem mi vagyunk valójában. Ha belenéz a tükörbe, akkor ott egy testet lát. De ön ez a test? A test nem tudja azt mondani, hogy "én", nem lát, nem hall, nem gondolkodik. Van ott valami, amely ezen a testen keresztül hat, és ez a "valami" vagyunk mi valójában.”(Kurt Tepperwein)
 „Ilyenek az emberek. A nyájasság csak álarc, de ha kiderül, hogy valakiből már nincs hasznuk, sőt az akar kérni tőlük, akkor ledobják az álarcot, és megmutatják az igazi arcukat. A közömbös, részvétlen, kegyetlen arcukat.”(Claire Kenneth)
„Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket!”(A pletykafészek c. film)
„Anélkül viselünk álarcot, hogy tudatában lennénk annak, minden barát számára van egy különleges arcunk.”(Oliver Wendell Holmes)
„A dzsungel törvényeire ráhúztuk a csipketerítőt, de a kézimunkázó ollóval ölni is lehet. A barbárság álarcot öltött, viselkedik, affektál, bálba jár, zsakettbe bújik. A civilizáció különös szövegkörnyezetben hallat magáról, hiszen az ő előretörésének eredménye a kivesző állat- és növényvilág. Igen, a tudatlan, gyilkos hordának, amely lassan eltörli az életet a földről, ez a neve: civilizáció.”(Vavyan Fable)
„A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.”(Nicholas Sparks)
„Mindannyian álarcot viselünk, minden nap, és néha annyira belefeledkezünk, hogy elfelejtjük, kik is vagyunk valójában. És néha, ha szerencsénk van, jön valaki, aki megmutatja, hogy kik akarunk valójában lenni, hogy kinek kellene lennünk.”(Nikita c. film)
„Annyira hozzászoktunk, hogy mások előtt álarcot öltsünk, hogy végül már saját magunk előtt is álarcban jelenünk meg.”(Francois, de la Rochefoucauld)
„Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk.”(David Gemmell)
„Mi a hazugság, végre is? Igazság, mely álarcot hord.”(George Gordon Noel Byron) 
„Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes.”(Márai Sándor)
„Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát. A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát, s mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról.”(Márai Sándor)
„A személyiség csak egy maszk, az egyéniség a magad igazsága. A személyiséget kívülről kényszerítik rád; egy perszó-na, egy álarc. Az egyéniség a saját valóságod - amilyennek Isten teremtett.”(Osho)
„A legnagyobb erő az álarc levételéhez kell. Látszólag egy könnyű mozdulat, mégis, hatalmas erő kell hozzá. A fizikai kevés ehhez. Kezed nem mozdul addig, míg lelked rá nem szánja magát. És a lelked csak akkor teszi ezt meg, ha már elég erős. Ha már nincs benne büszkeség, nem akar más lenni, mint akinek született. Amikor már fáj a játék.”(Csitáry-Hock Tamás)
„Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.”(Francois, de la Rochefoucauld)
„Mihelyt belép az ember a társas viszonyokba, egy mások által megírt, rendezett s az egyén által kissé átalakított szerepet játszik. Akár otthon, akár a munkahelyén - mindenképpen álarc van rajta. Ha szórakozik, ha "maradandót" alkot, az elképzelt szerep szerint cselekszik, beszél, gondolkodik. Rettenetes a végkövetkeztetés, de igaz.”(Nagy István Attila)
„Az első dolog, ami leköti figyelmünket, ha egy gyermek szemébe nézünk, az ártatlanság: a csodálatos képtelenség a hazugságra, álarc viselésre és hogy másnak mutassa magát, mint ami. Ebben az értelemben a gyermek pontosan ugyanolyan, mint minden más a Természetben. A kutya az kutya, a rózsa - rózsa, a csillag pedig csillag; minden egyszerűen az, ami. Csak a felnőtt ember képes arra, hogy másnak mutassa magát, mint ami.”(Anthony De Mello)
„Akárhogy nézem, színházban vagyok,
Páholyból néznek rám furcsa alakok.
Mindenki mást hisz, más színt visel,
S valódi arcát álarc rejti el.
Mégis meddig éljünk álarcok mögött?
Mit kell eltitkolnunk így egymás között?”(Demjén Ferenc)
„Az Álarc összeroppant. Aki mást mutat magáról, mint amilyen, az semmilyen.”(Hioszi Tatiosz)