2014/03/08

HETI HÍRMORZSÁK 10.hét


UKRÁN VÁLSÁG= DRÁGULÓ ÉLET?
Az ukrán válság óta érezhetően drágulnak, az élelmiszer alapanyagok árai emiatt előfordulhat, hogy a fogyasztói árak is hosszabb időre beragadnak egy magasabb szinten. Jelentősen megdrágult a búza és a kukorica tőzsdei jegyzése: a búza öt százalékkal a kukorica ára ugyan az utóbbi hetekben 0,4 százalékkal, 4,68 dollárra mérséklődött, ám hétfőn 4,8 dollár fölé kúszott az ára. Ez az orosz katonai intervenció nyomán az ukrán gabonaexport zavarai miatt történhetett. Sajnos, ha a válságos helyzet elhúzódik, akkor nőhetnek a termelés költségei, ami emeli az üzemanyagok, a növényvédő szerek árát, ami a termőterület szűküléséhez vezethet.

ASZTEROIDA FÖLDKÖZELBEN
Szerda éjjel egy harmincméteres - 2014 DX110 névre hallgató- aszteroida repült el a Föld mellett alig 350 ezer kilométerre. Ez kisebb, mint a Hold Földtől való távolsága, de a kutatók szerint a kisbolygó nem jelentett veszélyt ránk. A NASA számításai szerint annak, hogy az aszteroida a Földbe vagy a Holdba csapódjon 1 a 10 millióhoz az esélye.

BÖRTÖNBÜNTETÉS ÁLLATKÍNZÁS MIATT
Letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy férfit, aki több mint ötven állatot tartott, de nem gondozta őket, ezért a jószágai tömegesen pusztultak el vagy soványodtak le. A férfi Nagykanizsa közelében 26 szürke marhát, 20 mangalicát és öt kutyát tartott. A hatósági ellenőrzés során 17, éhségtől elhullott állat tetemét, kilenc lesoványodott állatot, továbbá húsz, közepesen táplált mangalicát, négy hasonló állapotú ebet és egy rossz állapotban lévő, mozgásképtelen kutyát találtak az ellenőrök. A vádlott tagadta bűnösségét, azt állította, hogy nem haszonszerzésből, hanem szeretetből tartotta az állatokat, de beteg lett, ezért nem tudott törődni velük.

A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI
A klímaváltozás egészségre gyakorolt hatását vizsgálják a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetben: a program keretében kutatják a felmelegedés miatt már Magyarországon is megjelent, súlyos májbetegséget okozó aflatoxin tulajdonságait, valamint a neurológiai eredetű betegségek és a környezeti változások lehetséges kapcsolatait. Az aflatoxint termelő gomba az anyatejben is megjelenhet, ezért ezt is ellenőrzik. Tény, hogy a hőmérséklet és a páratartalom emelkedésével a gombafajok könnyebben szaporodnak, az eddig a mediterrán vidékeken általános fajok északabbra húzódnak, így jelenleg Magyarország déli része is fertőzött. Az aflatoxin a gabonafélékben, kukoricában, mogyoróban kimutatható, a hőkezelést is túléli, így bizonyos lisztből készült ételekkel és a szennyezett takarmányt fogyasztott állatok tejével juthat az emberi szervezetbe. A toxin májkárosító hatása már ismert, de kiderült, hogy DNS károsító (genotoxikus) hatása is lehet.

AFRIKAI SERTÉSPESTIS A LÁTHATÁRON
Személyautókat, kamionokat is fertőtlenítenek a hatóságok a magyar-ukrán határ-átkelőhelyeken, hogy megakadályozzák afrikai sertéspestis (ASP) vírus Magyarország területére történő behurcolását. Emellett a személyes poggyászokat is fokozottabb ellenőrzés alá vonják - tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (NÉBIH). Az ASP házi sertések és vaddisznók heveny, lázas általános tünetekkel, vérzésekkel járó, igen ragályos betegsége. A frissen fertőződött állományokban heveny járványok alakulnak ki, 100%-ot megközelítő elhullással. A betegséget átvészelő állatok tartósan vírushordozók maradnak. A vírus nem hőkezelt termékekben, illetve nem ártalmatlanított sertés vagy vaddisznó hullában hónapokig fertőzőképes marad, ugyanakkor fontos, hogy emberre nem terjed, emberi megbetegítést nem okoz.

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA BUTÍTÓ HATÁSA
Egyes kutatások szerint a közösségi média rossz hatással van a kritikai gondolkodásra. A Facebookon gondolkodás nélkül átveszünk és megosztunk tartalmakat, anélkül, hogy ellenőriznénk őket. Így könnyen manipulálhatókká válhatunk, hiszen az információ olyan sebességgel és olyan mennyiségben terjed, hogy annak követése igencsak megnehezíti az elemző gondolkodást, tájékozottságunk felszínes és csalóka.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése