2015/05/03

HETI HÍRMORZSÁK 18.HÉT



Ötmilliárd ember nem jut biztonságos sebészi ellátáshoz

 London, 2015. április 27., hétfő (MTI) - Ötmilliárd ember, a föld népességének kétharmada nem jut biztonságos és megfizethető sebészi ellátáshoz, ez a korábban becsült szám több mint kétszerese - derült ki a Lancet brit orvosi hetilap aktuális számában megjelent tanulmányból.

    Ez azt jelenti, hogy a világon tömegek halnak bele sebészi beavatkozással kezelhető betegségekbe - többek közt vakbélgyulladásba vagy műtéttel kezelhető, válságos állapotokba, például elakadt szülésbe.
    Az ötmilliárd ember többsége alacsony vagy közepes jövedelmű országokban él. A tanulmány szerint a fekete-afrikaiak 93 százaléka nem jut alapvető sebészi ellátáshoz - idézte a tanulmányt a BBC News.
    Korábbi becslések csak azt vizsgálták, hozzáférhető-e az ellátás, ez a kutatás azonban azt is figyelembe vette, kétórás utazással elérhető-e az intézmény, a beavatkozás biztonságos-e, a páciens megengedheti-e magának a műtétet.
    Andy Leather, a King's Centre for Global Health egészségügyi kutatóintézet igazgatója, a tanulmány egyik szerzője gyalázatosnak nevezte a helyzetet: "Olyan betegségek okoznak halált és nyomorítják meg az élőket, amelyeket jó sebészi ellátással meg lehetne előzni. Ugyanakkor egyre több embert taszít szegénységbe, ha műtétre szorul".
    A tanulmány szerint a megoperáltak mintegy negyede valójában nem engedhetné meg magának a beavatkozást.
    A jelentés részét képezi annak a 25 szakértőnek a beszámolója, akik másfél éven át gyűjtötték több mint száz ország pácienseinek és egészségügyi dolgozóinak vallomásait és a helyzetet feltáró bizonyítékokat.
    A szakemberek szerint 2010-ben a világon 16,9 millió haláleset, az összes halálozás egyharmada lett volna megelőzhető sebészi beavatkozással.
    Ez a szám nagyobb, mint az AIDS-ben, tuberkulózisban és maláriában elhunytak száma együttesen.
    A jelentés szerzői úgy vélik, ha nem történik semmi ezen a területen, az több mint 12 ezer milliárd dollárba fog kerülni a világgazdaságnak 2030-ig. A kutatók szerint 420 milliárd dollár (116 ezer milliárd forint) befektetésére lenne szükség.
    A legfontosabb feladat, hogy elegendő sebészt, altatóorvost és szülészt képezzenek: a jóléti államokban, köztük Nagy-Britanniában 100 ezer lakosra nagyjából 35, míg Bangladesben 1,7 sebész jut.
   

Több munkahelyi baleset volt tavaly Magyarországon, főleg a stressz az oka

    Budapest, 2015. április 27., hétfő (MTI) - A munkabalesetek száma az elmúlt három évtizedben ugyan negyedére csökkent, 2014-ben azonban 14 százalékkal nőtt az előző évhez képest; ebben az évben 19 661 munkahelyi baleset volt Magyarországon, közülük 78 halálos - mondta Nesztinger Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkafelügyeleti Főosztályának vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyet az április 28-i munkavédelmi világnap alkalmából rendeztek.
    Nesztinger Péter a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva elmondta azt is, hogy 2014-ben 21,5 millió napot hiányoztak munkahelyükről a magyar dolgozók. Egy uniós felmérés szerint a keresőképtelen napok 50-60 százaléka a munkahelyi stresszel magyarázható.     A főosztályvezető szerint főként az ipari termelés fokozódásával megjelenő atipikus foglalkoztatási formák, valamint a pszichoszociális kockázatok (stresszorok) erősödése teremt egyre több feladatot a munkavédelemben.     Balogh Katalin, az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) Nemzeti Fókuszpont vezetője ismertette, hogy a munkahelyeken nem megfelelően, illetve egyáltalán nem kezelt munkahelyi stressz termelékenységi kiesést okoz, az Európai Unióban évente 136 milliárd euró, ezen belül Magyarországon mintegy 440 milliárd forint vész el.
    Vizsgálataik szerint az európai szervezeteknek csupán 30 százaléka alkalmaz eljárásokat a pszichoszociális kockázatok kezelésére, a munkáltatók gyakran nehezebbnek tartják ezen kockázatok kezelését, mint a hagyományos munkavédelmi problémák megoldását.     Az ügynökség több mint egy éve indította el "Egészséges munkahelyek - Kezeljük a stresszt" kampányát, amellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy a munkával kapcsolatos stressz szervezeti kérdés, amelynek megoldása a munkáltatók és a munkavállalók közös érdeke - mondta Balogh Katalin.
    Modori László, az NGM munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára arra mutatott rá, hogy a munkavédelem és a munkahelyi stressz megfelelő kezelése versenyképességi tényező is.     Leszögezte: az értékteremtő munka a gazdaság működésének alapja, nélkülözhetetlen a gyermekvállaláshoz, fontos a létbiztonság megteremtéséhez, ezt azonban csak az egészséget nem veszélyeztető körülmények között lehet végezni.

Gyermekbarát település díjat hirdetett az Emmi és az UNICEF

   
Budapest, 2015. április 27., hétfő (MTI) - Gyermekbarát település díjat hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága és az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványa. A közös programra olyan önkormányzatok jelentkezését várják, amelyek a fiatalokat bevonják az őket érintő helyi döntésekbe – jelentette be Novák Katalin államtitkár és Danks Emese, az alapítvány ügyvezető igazgatója hétfőn egy III. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatóján.

    Novák Katalin azt mondta, kormányzati és önkormányzati szinten is fontosnak tartják, hogy a mindennapi döntésekben kiemelten érvényesüljenek a gyermekek szempontjai és jogai, ugyanakkor beszéljenek a kötelezettségeikről is.
    Az első alkalommal kiírt pályázaton az a három település kaphatja meg a díjat, amelyek mindennapi döntéseikben és egy konkrét programban érvényesítik a fiatalok szempontjait. Közölte, ebben az UNICEF-et a kormány kiemelt partnerének tekinti, ezért is hirdetik meg együtt a pályázatot.
    Emlékeztetett arra is, korábban döntés született arról, hogy az UNICEF szolgáltató központja Budapestre költözik, ami egyben több száz munkahelyet is jelent a fővárosban.
    A kormány 150 ezer amerikai dollárt (mintegy 42 millió forintot) biztosít az UNICEF programjainak megvalósítására; ebből a keretből fizetik majd ki a gyermekbarát települési pályázatra szánt 6 millió forintot is - közölte.
    A három nyertes település az elismerő cím viselésének lehetőségén túl két-kétmillió forintot kap gyermekbarát programjának megvalósítására.
    Danks Emese emlékeztetett arra, hogy az UNICEF a gyermekbarát városok programját 1996-ban indította el a világ több országában, és Magyarországon most hirdetik meg először.
    Az UNICEF korábbi tájékoztató programjait felidézve azt hangoztatta, a gyerekeknek előbb meg kell ismerniük a jogaikat, hogy élni is tudjanak velük.
    Közölte, a mostani pályázatra - július 15-éig - olyan önkormányzatok jelentkezését várják egyebek mellett, amelyek már biztosítják a fiatalok részvételét a helyi döntéshozatalban.
    Danks Emese elmondta azt is, hogy a gyermekbarát település pályázat mellett meghirdetik a gyermeknagykövet-pályázatot is, amelyre azok a 14-18 év közötti fiatalok pályázhatnak, akiknek véleményük van arról, milyen gyermekbarát településen szeretnének élni.
    Az alapítvány ügyvezető igazgatója közölte, céljuk az, hogy a fiatalok már a gyermekbarát települési díj odaítélésénél is részt vehessenek a döntéshozatalban, a szakértő testület munkájában.
    A nyertes települések az elismerő címet szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapján vehetik át. A cím adományozását évente felülvizsgálják.
    A pályázati kiírás az unicef.hu/unicef-gyerekbarat-telepules oldalon érhető el.

Száműzné az EU a vékony műanyagzacskókat

Brüsszel, 2015. április 28., kedd (MTI) - Elfogadta kedden strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) azokat a szabályokat, amelyek szerte az Európai Unióban jelentősen visszaszorítanák a környezetszennyező, 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült nejlonzacskók használatát.
    Az új szabályozás értelmében az unió tagállamai két lehetőség közül választhatnak: 2019 végére 90-re, 2025 végére pedig 40-re szorítják le az egy főre jutó éves zacskófelhasználást, vagy 2018-tól vállalják, hogy a vásárlók ne kaphassanak ingyen ilyen zacskót. Az EP 2010-es adatai szerint minden uniós polgár fejenként csaknem kétszáz ilyen zacskót használt el abban az évben. Ezeket általában nem lehet újra felhasználni, így a kukában végzik, hatalmas terhet róva a környezetre.
    Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője szerint ezzel Európa egy rossz szokástól szabadulhat meg. A politikus arra is emlékeztetett, hogy Magyarország már most is teljesíti az új előírásokat.
    Magyarországon a 2011-ben bevezetett környezetvédelmi termékdíjról szóló törvénynek köszönhetően jelenleg az egy főre jutó éves nejlonzacskó-felhasználás 30 darab. Ezzel az Európában is példamutató eredménnyel hazánk már most teljesíti a 2025-re kitűzött célszámokat - hangsúlyozta Hölvényi.
    A KDNP-s politikus közleményéből az is kiderül, hogy a szigorítás a pénztárnál kapott szatyrokra vonatkozik elsősorban, a tagállamok kivételt tehetnek azokkal a zacskókkal, amelyekbe a boltokban a többi között halat, húskészítményeket, tejtermékeket, zöldséget, gyümölcsöt csomagolnak.

Hatásos lehet az alacsony dózisú sugárterápia a prosztatarák ellen

  
  Vancouver, 2015. április 28., kedd (MTI) - A hagyományosnál kétszer hatásosabb lehet az alacsony dózisú sugárkezelés, vagyis a brachyterápia a prosztatarák ellen - derült ki egy nagy léptékű, hosszú távú kanadai kutatásból.
    Öt év elteltével kétszer nagyobb valószínűséggel voltak daganatmentesek azok a prosztatarákos páciensek, akiket apró radioaktív implantátummal kezeltek, mint a hagyományos sugárterápiával kezelt betegek - állapította meg a tanulmány, mely elsőként hasonlította össze a két eljárást.
    A tudósok azt is hozzátették, hogy ugyan sokkal jobbak lettek a túlélési esélyei azoknak, akik implantátumot kaptak, ám komolyabb mellékhatásoktól, többek közt vizelési problémáktól szenvedtek.
    A kutatók 398 prosztatarákos beteget vizsgáltak. A daganat egyiküknél sem terjedt túl az érintett mirigyen és a szakemberek szerint esetükben nagy volt a kezelés kudarcának kockázata. Összehasonlították az alacsony dózisú, daganatközeli, belső sugárterápiát és a megszokottabb, nagy dózisú, külső sugárkezelést.
    James Morris, a kanadai Vancouveri Rákkutató Központ professzora, a kutatás vezetője az eredményeket az Európai Radioterápiai és Onkológiai Társaság harmadik fórumán mutatta be Barcelonában.
    A kutatók rámutattak, hogy a brachyterápia igen költséghatékony, azonban a megbízható, stabil eredmények érdekében hosszú képzési időre és tapasztalatszerzésre van szükség.
    Az implantátummal kezelt betegek mintegy nyolc százaléka szenvedett súlyos vizelési problémáktól, míg a szokás módon kezelteknek csak két százaléka - számoltak be róla a kutatók, akik szerint további vizsgálatokra van szükség, melyek összehasonlítják az LDR-PB kezelést (bracyterápiát) a sugárterápia más formáival.
http://www.telegraph.co.uk/news/health/news/11564417/Low-dose-treatment-for-prostate-cancer-may-be-twice-as-good.html

Tizenöt milliárd forint támogatás a tanyabusz-programra

    Budapest, 2015. április 28., kedd (MTI) - Módosul a tanyabusz-program: a teljes 2007-2013-as ciklusban a vidéki alapszolgáltatások fejlesztését szolgáló intézkedésekre kifizetett támogatások összege meghaladta a 37 milliárd forintot, amely most kiegészül az új tanyabusz rendelet tizenötmilliárd forintos forrásával - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.

    A támogatás célja, hogy ösztönözze a szolgáltatáshiányos településeken, településrészeken a különböző alapszolgáltatások körének  bővítését, a minőségi szempontok javítása és a fenntarthatóság figyelembe vételével. A pályázók a települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, nemzetiségi önkormányzatok, nonprofit szervezetek - egyesületek, alapítványok, például polgárőr egyesületek - és egyházi jogi személyek lehetnek.
    Pályázhatnak az ötezernél kevesebb lakosú települések, vagy ahol a település népsűrűsége nem éri el négyzetkilométerenként a 100 főt. A Budapest agglomerációjához tartozó, a városi ranggal rendelkező települések, valamint a kistérségi központok nem igényelhetnek támogatást. Pályázhatnak viszont azon 5000 főnél nagyobb lakosságszámmal rendelkező települések is, amelyek külterületén a település lakosságának több mint 2 százaléka él.
     A pályázható forrás várható összege 15 milliárd forint, amelyből új gépjárművek és ahhoz kapcsolódó kiegészítő eszközök beszerzése 100 százalékban támogatható. A támogatás igénybe vehető új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez,  kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésére, szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatás ellátásához kapcsolódó fejlesztésekhez. A maximálisan igényelhető nettó támogatás összege terepjárók esetében legfeljebb nettó 5 millió, mikro-, illetve kisbuszok esetében nem érheti el a nettó 8 millió forintot ügyfelenként.
    Emlékeztetnek, hogy az április 17-én megjelent rendeletben előírt határidőkhöz képest, a napokban megjelenő módosító rendelkezések szerint egy hónappal több idő áll az ügyfelek rendelkezésére: a megvalósítási határidő szeptember 21-ről október 16-ra, a kifizetési kérelmek benyújtásának határideje október 5-ről október 30-ra módosult. A műszaki követelmények módosulásával nagyobb lesz az elérhető gépjárművek választéka is - ismerteti a közlemény.

Nielsen: a magyarok még mindig inkább boltban vásárolnak az internet helyett

   
Budapest, 2015. április 29., szerda (MTI) - Annak ellenére, hogy a magyar vásárlók több mint fele nyitott arra, hogy online vegyen napi fogyasztási cikket, a lakosság 62 százaléka - ami a globális átlagnál egy százalékkal magasabb - fontosnak tartja, hogy élelmiszerboltban szerezze be a szükséges termékeket - derült ki a piackutató Nielsen szerdán közzétett kutatásából.

    A magyarok többsége, 52 százaléka szerint az élelmiszerek vásárlása kellemes bolti időtöltés saját maga, illetve családja számára.
    A globális felmérést az online kiskereskedelemről 2014. augusztus 13.-szeptember 5. között végezték, több mint 30 ezer internetfelhasználót kérdeztek meg hatvan országban; Európa mellett Ázsiában és Óceániában, Észak- és Dél-Amerikában, Közép-Keleten valamint Afrikában.
    A felmérés szerint összességében vegyi termékeket többen terveznek venni a neten, mint élelmiszert, Magyarországon a válaszadók legnagyobb arányban tusfürdőt, kozmetikumot és dezodort vennének.
    A kutatás rámutatott arra is, hogy az interneten vásárló megkérdezettek többsége házhoz szállítás helyett az üzletben, illetve más helyszínen személyesen veszi át az online megrendelt terméket. 
    A Nielsen szerint a felmérés eredménye egyúttal azt is jelzi, hogy az internetes vásárlás és a valódi boltok határai ötvözhetők, ami által különböző új módok állnak a gyártók és kereskedők rendelkezésére a vevők megnyeréséhez.
    A piackutató cég úgy véli, a legsikeresebb kiskereskedők és gyártók összekötik a fizikailag érzékelhető világot a virtuálissal, használják az új technológiákat, vevőik elvárásait pedig ott és akkor elégítik ki, ahol és amikor azok vásárolni akarnak.
    Ilyen digitális megoldások lehetnek az online vagy mobil kuponok, wifi, vagy számítógép az eladótérben, hogy tájékozódhassanak a bolti választékon túl elérhető, online megrendelhető termékekről. 
    A magyar vásárlók legnagyobb arányban, 67 százalékban ez utóbbi megoldásnak örülnének a kutatás szerint.

Az EP új alkoholstratégiát sürget

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti:
   
Brüsszel, 2015. április 29., szerda (MTI) - Olyan új alkoholstratégia bemutatását várja az Európai Parlament (EP), amely foglalkozik a fiatalok alkoholfogyasztásával, valamint felhívja a figyelmet a várandós kismamák alkoholfogyasztásának és az ittas vezetésnek a veszélyeire - tájékoztatott szerdán az EP sajtószolgálata.

    Az EP arra szólította fel a bizottságot, hogy haladéktalanul kezdje meg a 2016 és 2022 közötti időszakra vonatkozó új uniós alkoholstratégia kidolgozását, segítve ezzel a tagállamokat az alkoholfogyasztásból eredő problémák kezelésében.
    Az EP állásfoglalása értelmében a brüsszeli testületnek meg kellene fontolnia, hogy a fogyasztók tájékoztatása érdekében az alkoholtartalmú italok esetében is kötelezővé tegye az összetevők és a tápérték feltüntetését a csomagoláson.
    "Az alkoholoknak legalább a kalóriatartalmát egyértelműen fel kellene tüntetni, ezért a bizottság erről legkésőbb 2016 végéig nyújtson be jogalkotási javaslatot" - húzza alá határozatában az Európai Parlament.
    A közvetlenül választott uniós társjogalkotó intézmény úgy véli, hogy az Európai Unióban minden alkoholtartalmú ital csomagolásán az ittas vezetés veszélyeire figyelmeztető feliratot kellene elhelyezni.
    A határozat emellett azt kéri az uniós tagállamoktól, hogy szigorúan tartsák be az alkoholfogyasztásra vonatkozó, törvényben előírt korhatárokat, s meg kellene fontolniuk a fellépést a "nagyon olcsó szeszek" árusítása ellen.
    Az EP úgy véli, hogy a határokon átnyúló, internetes szeszkereskedelem kérdésével is foglalkozni kell, fel kell hívni a fiatalok figyelmét az alkalmi, mértéktelen alkoholfogyasztás veszélyeire, valamint többet kell tenni az ittas vezetésből eredő közúti balesetek számának csökkentése érdekében
.
Korlátozhatják az energiaitalok fogyasztását - BŐVÍTETT (új: 5. bekezdés)

  
  Budapest, 2015. április 28., kedd (MTI) - Az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozását tervezi a kormány - derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.

    A tárcához Oláh Lajos független képviselő fordult azzal a kérdéssel: a kormánynak van-e arra vonatkozó szándéka, hogy betiltsa az energiaitalok forgalmazását a magyarországi üzletekben a fiatalok számára.
    Rétvári Bence válaszában tudatta, hogy Az egészséges Magyarország 2014-2020 egészségügyi ágazati stratégia népegészségügyi programterületével összhangban előkészítették a Táplálkozás-egészségügyi Szakpolitikai Programot, amelynek kiemelt cselekvési területe az egészséges választás elérhetővé tétele a fogyasztók számára.
    "A területet érintő tervezett intézkedések között szerepel az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozása, amelynek egyik lehetősége a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok maximális térfogategységeinek meghatározása és annak ellenőrzése" - írta.
    Az államtitkár azt is közölte, hogy a kormány célja a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például az energiaitalok fogyasztásának visszaszorítása a leginkább érintett iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében. A nevelési-oktatási intézményekben, valamint az intézményen kívül a gyerekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken energiaital már most sem árusítható, illetve fogyasztható - tette hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése