2015/05/16

HETI HÍRMORZSÁK 20.hét


Lázár: döntött a kormány az e-kártya bevezetéséről

    Budapest, 2015. május 14., csütörtök (MTI) - Döntött a kormány az e-kártya bevezetéséről - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

    Lázár János jelezte, hogy a kormány szerdai - 12 órán át tartó ülésen hozott - döntése értelmében felmenő rendszerben vezetik be az új okmányt, amely összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a TB-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételére jogosító kártyákkal és akár diákigazolványként is funkcionálhat. Az e-kártya alkalmas lesz elektronikus ügyintézésre, elektronikus aláírásra - tette hozzá.
    A kártya bevezetését idén megkezdik, ingyenesen vagy méltányos áron biztosítják majd azt az embereknek - mondta a tárcavezető, célként megjelölve, hogy egy okmánnyal minden helyzetben lehessen ügyeket intézni.
    Bejelentette azt is, hogy jövő év július 1-jével 35 ezer, a közigazgatásban nem vezető beosztásban dolgozó ember bérét emelik, erre jövőre 25 milliárd forint forrást fordítanak.
    A miniszter tájékoztatása szerint a kormány döntött arról is, hogy a közigazgatási eljárások díjtételét 10 milliárd forinttal csökkentik. Kitért arra, hogy a járási hivatalok, kamarák több mint ezer javaslata alapján jelentősen egyszerűsítenek építési engedélyezési és építésügyi szakhatósági eljárásokat, az öregségi nyugdíj megállapítási eljárásokat, a nők kedvezményes nyugdíj megállapítása iránti eljárást, valamint a foglalkoztatással összefüggő támogatási formákra vonatkozó eljárásokat. Hozzátette: szeretnének egy lakossági konzultációt is megnyitni a kormányhivatalok segítségével a bürokrácia csökkentéséről.
    Lázár János - arra utalva, hogy egy Nógrád megyei kistelepülés mintegy 21 millió forint megtakarítást gyémántokban helyezett el - jelezte, hogy megtárgyalták, hogyan lehetne az átmeneti vagy tartós állami és önkormányzati pénzösszegek biztonságosan lekötni. Ezt a továbbiakban törvényben szabályozzák.
    Alapvető célként jelölte meg, hogy az érintettek állampapírban, a Magyar Államkincstárnál tartsák megtakarításaikat, ezt az állami gazdasági társaságoknál és az önkormányzatoknál is érvényesíteni kívánják. "A kufárkodás lehetőségét az állami és az önkormányzati szektorban is jelentősen háttérbe kell szorítani" - jelentette ki.    
    A tárcavezető arról is beszámolt, hogy 60 polgármester törvénytelenül megemeltette bérét 30 százalékkal, ezen ügyekben az érintett kormányhivataloknak kell eljárni.
    Közölte azt is, hogy a Belügyminisztérium javaslatot tesz 990 kistelepülési polgármester bérének kiegészítésére. Ebben azok részesülhetnek, akik részt vesznek a közfoglalkoztatás szervezésében.
    A miniszter szavai szerint újra létrejöhet a Kincstári Jogügyi Igazgatóság, amely az államot képviseli a hazai és nemzetközi peres eljárásokban. Erre a szerdai kormányülésen tett javaslatot Trócsányi László igazságügyi miniszter. Közölte, hogy speciális, ritka nemzetközi ügyek kivételével nem lesz több ügyvédi megbízás: állami alkalmazottak lesznek az állam ügyvédei. A rendszert 2016-ban kell felépíteni - tette hozzá a tárcavezető, jelezve, hogy korábban volt, amikor 10 milliárd forint értékben bíztak meg kormányok ügyvédeket.
    Jelezte azt is, hogy az igazságügyi miniszter javaslatot tett egy új közigazgatási rendtartás bevezetésére. Ez azt jelenti, hogy 2017. január 1-jétől Magyarországnak új közigazgatási eljárási jogszabály-csomagja lesz - fejtette ki, hozzáfűzve, hogy önállóan kívánják megvalósítani a közigazgatási bíráskodást, s a jogszabály garanciát jelent majd az embereknek arra, hogy legfeljebb két hónapon belül lezárul az ügyük. Egyértelmű, világos felelősségviszonyok lesznek, meglesz a jogorvoslati lehetőség és gyorsulnak, egyszerűsödnek az eljárások - összegezte.
    A jövő heti kormányülésen az igazságügyi miniszter jelentést tesz a büntető törvénykönyv 2010 utáni szigorításának következményeiről, köztük arról is, hogy míg öt éve 12-13 ezren töltötték büntetésüket valamely erre szolgáló intézményben, jelenleg mintegy 18 ezren. Trócsányi László az ezzel kapcsolatos teendőkről is javaslatot tesz - fűzte hozzá Lázár János.
    A tárcavezetőt kérdezték a bevándorlási kvótáról is. Kijelentette: szó sem lehet arról, hogy Magyarország kvóta alapján fogadjon be bevándorlókat. Mint mondta, a kormány ellenzi az Európai Bizottság vonatkozó javaslatát, a visszaosztásban érintett menekültek "nem ide akartak jönni".
    A tárcavezető vitatta a bizottság kvótaszámításra vonatkozó adatait, utalva arra, hogy 2012-ben 2700 menedékkérelem érkezett Magyarországra, míg idén már három hónap alatt 43 ezer. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ehhez azt tette hozzá, hogy az Európai Bizottság számai egy 20 ezres bázison alapulnak, ugyanakkor az Unió területére tavaly érkezett bevándorlók száma félmillió.   
    A nemzeti konzultáció esetleges felfüggesztésére vonatkozó kérdést Lázár János visszautasította, kiemelve: érdemes megkérdezni az embereket, hogy mit gondolnak a kérdésről.
    A miniszter beszélt arról is, hogy egységes és végiggondolt család- és egészségpolitikai intézkedésekkel tovább javíthatók a demográfiai mutatók. Lázár János, aki új kormányzati intézkedéseket tartott szükségesnek, szólt a szűrővizsgálatok fontosságáról, amellyel, mint mondta 3-5 ezer ember élete menthető meg évente. Beszámolt az eddigi intézkedések pozitív hatásairól is, a többi közt arról, hogy húsz hónapja folyamatosan nő a születésszám, de emellett csökken a halálozások száma is.

Új források nyílnak az önkormányzatok számára

    Budapest, 2015. május 13., szerda (MTI) - Települési feladatellátásra új források nyílnak az önkormányzatok számára, a 3,5 milliárd forintos keretösszegre területi korlátozás nélkül valamennyi önkormányzat pályázhat - erről a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára beszélt szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

    Pogácsás Tibor ismertette: 2 milliárd forint áll rendelkezésre a kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló létesítmények felújítására, karbantartására. Ilyenek például a bölcsődék, az egészségügyi intézmények. Példaként említette, hogy az óvodák esetében kritérium az, hogy legalább 70 százalékos legyen a kihasználtságuk.
    Egymilliárd forintot szán a Belügyminisztérium a helyi utak, járdák, hidak felújítására, egy-egy önkormányzat 15 millió forintot kaphat a keretösszegből.
    Az iskolai, óvodai tornatermek, a tömegsportot szolgáló létesítmények felújítására 500 millió forintos a keretösszeg.
    A pályázatokat 2015. június 9-éig lehet benyújtani, a beérkezett kérelmeket augusztusban bírálják el.
    Pogácsás Tibor felidézte: a múlt évben is voltak hasonló pályázatok az önkormányzatok számára, azonban szerényebb keretösszeg állt rendelkezésre. Hozzátette: azok a pályázók, akik az első körben nem nyertek el támogatást, egy másodlagos elbírálás során az önkormányzati fejezeti tartalék terhére később kaphattak forrást. Úgy fogalmazott: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy erre az idén is lehetőség lesz.
    Az államtitkár hangsúlyozta: az európai uniós pályázatokkal ellentétben ezek a pályázatok nem kapacitásbővítésről szólnak, hanem az önkormányzati intézmények felújítását teszik lehetővé. Az MTI kérdésére azt mondta, elsősorban azokat az önkormányzatokat kívánják segíteni, amelyeknek kisebb mértékű a helyi adóbevételük.

Hatvanmillió forintot csalt el egy szabolcsi betegszállító társaság

    Nyíregyháza, 2015. május 13., szerda (MTI) - Hatvanmillió forintot csalt el egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei betegszállító társaság, amely hamis adatokkal, jogosulatlanul vett fel egészségpénztári támogatást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

    Jánvári Regina elmondta, hogy a kft. ügyvezetői a fekvőbeteg- és a járóbeteg-szállításhoz használt járművek kilométer-teljesítményét hamisították meg.
    A cég egészségügyi ellátással foglalkozott, főként Hajdú-Bihar és Békés megyében vitt betegeket egészségügyi intézményekbe és azokból vissza az otthonukba. Fő tevékenységi köréhez kapcsolódóan jogosult volt az Egészségbiztosítási Alapból költségvetési támogatást igénybe venni.
    A minél nagyobb támogatási összeg elérése érdekében a cégvezetők hamis adatokat szolgáltattak, járműveik megtett kilométerénél lényegesen többet számoltak el.
    A százados tájékoztatása szerint kiderült, hogy egyes betegszállító kocsik menetlevelén szereplő és a szervizkönyvben feltüntetett kilométeróra-állás nem azonos. Hasonló eltérés jelentkezett a járművekbe szerelt GPS-készülékek adatai esetében is az ellenőrzés elemzése során. A sofőrök elmondták, hogy nem minden esetben kellett kitölteniük a menetlevélen a kilométeróra állásának rovatát.
    Az ügyben a NAV pénzügyi nyomozói harminc tanút hallgattak meg és az okozott kár megtérülése érdekében zár alá vették a kft. tizennégy betegszállító autóját.
    A vállalkozás két tulajdonosát és egykori kolléganőjüket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják.
    A sajtóreferens hozzátette: a gyanúsítottak igyekeztek menteni vagyonukat, így például gyermekeikre próbálták íratni ingatlanjaikat, de két személyautót, két motorkerékpárt és három ingatlant zároltak tőlük, 24 millió forint értékben.

A kormány szabályozhatja a biológiailag lebomló hulladékok feldolgozását

    Budapest, 2015. május 12., kedd (MTI) - A biológiailag lebomló hulladékot komposztálni kell, vagy pedig biogázt lehet előállítani belőle, majd a folyamat végén keletkező komposzt kikerül a hulladék körből - az erről szóló kormányrendelet tervezete kedden jelent meg a kormány honlapján.

    A hulladéktörvény ez év elejétől kötelezővé teszi a zöldhulladék elkülönített gyűjtését. A rendelettervezet ezen enyhít azzal, hogy a biológiailag lebomló hulladékot akkor kell elkülönítetten gyűjteni, ha az átvételét és elszállítását erre engedéllyel rendelkező cég biztosítja.
    A zöldhulladék nem lehet szennyezett, de lehetnek benne olyan növények, amelyeket engedélyezett növényvédő szerrel kezeltek.
    A begyűjtött hulladékot komposztálással vagy biogáz előállításával lehet hasznosítani. A tervezet a komposztálást szabályozza részletesen, így megengedi, hogy a közösségi komposztálást engedély nélkül lehessen végezni. A közösségi komposztáló üzemeltetéséhez sem bejelentésre, sem nyilvántartásba vételre, sem pedig hulladékgazdálkodási engedélyre nincs szükség.

Fazekas: el kell hárítani az akác elleni támadásokat

    Túrkeve, 2015. május 16., szombat (MTI) - Magyarország akácnagyhatalom és törekedni kell arra, hogy a jövőben is így legyen, a legfontosabb pedig az, hogy elhárítsuk az akác elleni támadásokat - mondta a földművelésügyi miniszter a második országos akácnap alkalmából tartott szombati sajtótájékoztatón Túrkevén.

    Fazekas Sándor elmondta: a magyar akác, az akácvirágzás és az akácméz hungarikum, a magyarság, az alföldi, a vidéki táj elválaszthatatlan része, kiváló magyar fa. Hozzátette: az akácméz egyedülállóan népszerű terméke a hazai méhészetnek.
    Kitért arra, hogy az Alföldnek vannak olyan részei, ahol más fafajták nem telepíthetőek vagy nem maradnak meg. Túrkevén nincs erdő, de a fasorokban megjelent az akácfa, amely képes nagyon szép mézelő területet biztosítani, amely a túrkevei emberek számára is "jótétemény" - fogalmazott.     A földművelésügyi miniszter felhívta a figyelmet az akácfa telepítésének, ültetésének fontosságára.     Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy Tessedik Sámuel lelkész, a felvilágosodás korának pedagógusa, gazdasági szakíró sokat tett az akác meghonosításáért Magyarországon.     "Védekezésből offenzívára váltottunk" - fogalmazott, utalva arra, hogy míg tavaly a legfontosabb feladat az akác elleni támadások elhárítása volt, a következő időszakban már a faiparban történő hasznosítás lehetőségeit igyekeznek minél jobban kihasználni, amelyhez minél több faalapanyag szükséges. Hozzátette: a következő évben uniós források bevonásával tervezik bővíteni az akác termelését és hasznosítását.     A sajtótájékoztatót követően Fazekas Sándor, Glattfelder Béla és Vida Tamás, Túrkeve polgármestere akácfát ültetett a városháza előtti téren, a második világháborús emlékműnél, majd a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár előadást tartott a városházán a Faipari Szakmai Konferencián.

A Dél-Alföldön ellenőrzött egzotikus éttermek kétharmadánál találtak szabálytalanságokat

    Szeged, 2015. május 13., szerda (MTI) – A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett belvárosi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök és a pénzügyőrök – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális adó-főigazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.

    Jegyinák Attila közölte, az adóellenőrök a társhatóságok szakembereivel együttműködve vizsgálták a külföldi állampolgárok tartózkodásának jogszerűségét, valamint a foglalkoztatási előírások, illetve az ételkészítéshez felhasznált nyersanyagok eredetére, a higiéniai előírásokra vonatkozó szabályok betartását.
    Az adóellenőrök és a pénzügyőrök által vizsgált éttermek közel 70 százaléka nem tartotta be a foglalkoztatással vagy az online pénztárgépekkel kapcsolatos jogszabályokat, ezért várhatóan összesen mintegy egymillió forintos mulasztási bírságot szabnak ki. Egy belvárosi étteremben a pénzügyőrök jelöletlen jövedéki termék forgalmazása miatt indítottak hatósági eljárást, miután az árut lefoglalták.
    A élelmiszerlánc-biztonságért felelős ellenőrök több étteremben találtak jelöletlen vagy lejárt szavatosságú nyersanyagot, súlyos higiéniai hiányosságok miatt is indítottak eljárást és elrendelték egy étterem azonnali bezárását.
    Több esetben külföldi munkavállalók szabálytalan alkalmazása miatt indult hatósági vagy idegenrendészeti eljárás – áll a közleményben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése