2015/01/03

HETI HÍRMORZSÁK 1.hét



HETI HÍRMORZSÁK

Száz köbméternyi hulladékot takarítottak össze a fővárosi közterületeken szilveszter után
    Budapest, 2015. január 1., csütörtök (MTI) - A szilveszteri ünneplés után délutánra mintegy száz köbméter hulladékot takarítottak össze Budapest közterületein - közölte az FKF Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A fővárosban várható havazás, illetve ónos eső miatt péntek hajnaltól ismét életbe lép a legmagasabb, hármas készültségi fokozat.
    Az FKF Nonprofit Zrt. mintegy 400 dolgozója reggel 6 órakor először az óévbúcsúztató rendezvények helyszínein kezdték meg a takarítást, többek között a Vörösmarty téren, továbbá a Kis- és Nagykörúton, valamint a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri és Astoria metróaluljárókban.
    A rendezvényhelyszínekről, a belvárosi utcákról, terekről mintegy száz köbméter hulladékot gyűjtöttek össze, ami - mint írták - jelentősen elmarad a korábbi évektől és az előzetesen várttól is.
    Az FKF kitért arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján péntektől ónos eső, illetve havazás várható Budapesten. Ezért pénteken hajnali öt órától az FKF Nonprofit Zrt.-nél ismét életbe lép a legmagasabb, hármas készültségi fokozat. Az időjárás függvényében a társaság mintegy 90 téli célgéppel vonul ki, hogy szükség esetén síkosságmentesítse a budapesti fő- és közösségi útvonalakat, elősegítve ezzel a balesetmentes közlekedést - olvasható az FKF közleményében

A rendkívüli hidegben segítségnyújtásra hív a Magyar Evangélikus Egyház
    Budapest, 2015. január 1., csütörtök (MTI) - A rendkívüli hidegben való segítségnyújtásért tett közzé felhívást a Magyar Evangélikus Egyház.
    Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai munkáért felelős püspöke csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a világ csaknem 80 millió evangélikusának 2015-ös bibliai jelmondata így hangzik: "Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére". A Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei és intézményei is ennek az apostoli útmutatásnak jegyében kezdik ezt az évet - tette hozzá.
     Az evangélikus egyház ezért híveit és minden "jóakaratú" embert arra kér, hogy látogassák meg, és segítsék környezetükben azokat, akik veszélyhelyzetben vannak. Azt kérik továbbá, hogy - a diakóniai és szociális intézményekhez kapcsolódva - létesítsenek krízisközpontokat, s lehetőség szerint nyissák meg a rászorulók előtt a gyülekezet megfelelő fűtött helyiségeit.

Több mint kétezer riasztást kaptak a mentők szilveszter éjjelén
    Budapest, 2015. január 1., csütörtök (MTI) - Országszerte több mint kétezer, ebből a fővárosban ötszáz riasztást kaptak szilveszter éjjel a mentők - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója csütörtök reggel az MTI-vel.
 A mentők 4 esetben hajtottak végre sikeres újraélesztést, 21 esetben "petárdabaleset" sérültjének nyújtottak segítséget - emelte ki. Ezzel együtt országszerte karambolok, gázolások, verekedések, rosszullétek és sok magatehetetlen, ittas ember miatt riasztották a mentőket - írta Győrfi Pál, megjegyezve, hogy "nehéz munkájukat agresszív részegek és téves riasztások is nehezítették".

Balesetmegelőző "okos" sisak kerékpárosoknak
    Budapest, 2015. január 1., csütörtök (MTI) - Sisakba épített aktív balesetvédelmi technológiát fejlesztett ki a kerékpáros gázolások megelőzésére az Ericsson, a Volvo Cars és a POC védőfelszerelés gyártó vállalat - tájékoztatta az Ericsson Magyarország közleményben az MTI-t.
A cégek együttműködésében kifejlesztett aktív védelmi technológia adatkapcsolatot létesít az alkalmazással ellátott Volvo gépkocsi és a kerékpáros sisak között és mindkét felet riasztja, ha túl közel kerülnek egymáshoz.
    A technológia olyan széles körben alkalmazott kerékpáros okostelefon alkalmazás, mint például a Strava, vagy valamely más hasonló alkalmazás pozícióadatait osztja meg a Volvo saját felhő rendszerének közvetítésével a jármű elektronikájával. 
    Amennyiben a pozícióadatok alapján ütközésveszélyes helyzet alakul ki, a rendszer mindkét felet figyelmezteti. A járművet pedig le is fékezi amellett, hogy a vezetőt a szélvédőre kivetített kijelző, a head-up display (HUD) révén tájékoztatja a kerékpáros helyzetéről. A rendszer előnye, hogy olyan esetben is láthatóvá teszi a kerékpárost a vezető számára, amikor az az út- és fényviszonyok, az időjárás, illetve a jármű holttere miatt nem lenne lehetséges.
 Budapest, 2015. január 1., csütörtök (MTI) - Ma indul az online árukövetési rendszer; január elsejétől minden vállalkozásnak a közúti szállításhoz kapcsolódó adatokat egy központi elektronikus rendszerben kell rögzítenie még a fuvarozás megkezdése előtt.
    A hatóságok tapasztalatai szerint az általános forgalmi adóval összefüggő visszaélések túlnyomórészt az Európai Közösségen belül folytatott kereskedelemben történnek. Ennek visszaszorítása érdekében döntött a kormány az Elektronikus Közúti Árumozgásokat Ellenőrző Rendszer (EKÁER) elindításáról, amellyel nyomon követhetővé válik az áruk valós útja.
    A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi tájékoztatásaiban a rendszer bevezetését azzal indokolta, hogy annak célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése.
    Az EKÁER rendszerbe december 20-ától jelentkezhetnek be az ügyfélkapuval rendelkező vállalkozások. A bírságmentes időszak 2015. január 31-éig tart. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az újév első hónapjában is ellenőrzi ugyan a forgalmat, de mulasztás esetén nem büntet. A pénzügyőrök és a revizorok a figyelmeztetés mellett felkészítő segítséget nyújtanak az átálláshoz.

Útdíj - Csaknem 50 ezer autós vásárolt már megyei matricát
    Budapest, 2015. január 2., péntek (MTI) - A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tájékoztatása szerint a viszonteladó partnerekkel együtt péntek déli 12 óráig mintegy 82 ezer e-matricát értékesítettek, csaknem 50 ezer autós váltott már megyei matricát.
    A cég az MTI-nek pénteken küldött közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei matricák mellett a hagyományos "időalapú", azaz 10 napos, havi vagy éves matricákat idén is meg lehet vásárolni. Jelezték, a hagyományos időalapú matricák mellé az érvényességi idő figyelembevételével már nem kell megyei matricát venni.
    A NÚSZ ügyfélszolgálati irodáinak egy része bővített nyitva tartással áll az ügyfelek rendelkezésére hétvégén is. Január elsejétől a megyei matrica mintegy 1500 értékesítési pont bármelyikén mindegyik megyére megvásárolható.
    Az autósok az új, megyei matricákkal egy-egy megye gyorsforgalmi útjait évi 5 ezer forintos áron használhatják.
    Közölték, a korábbiak mellett a megyei matrica és más új matricatípusok a szokott értékesítési csatornákon válthatók meg: a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálatain, a határátkelőknél meglévő viszonteladói értékesítési pontokon, az ematrica.autopalya.hu weboldalon, valamint a viszonteladók jelentős részénél, így a Mol, Shell, Agip töltőállomásokon.
    Február elsejétől pedig minden eddig megszokott értékesítési ponton meg lehet majd vásárolni az új matricákat - írták.
    A hagyományos időalapú matricákat D1, B2 kategóriákra minden korábbi viszonteladói partnernél a megszokott módon meg lehet vásárolni.
    A 2014. december 31-e előtt vásárolt 10 napos és havi matricák a lejárat időpontjáig, a 2014-es éves matricák 2015. január 31-ig érvényesek a vásárláskor érvényben lévő feltételek mellett. 
    Emlékeztettek arra is, hogy a változtatások értelmében az idei évtől csak a következő útszakaszok maradnak díjmentesek: az M0 autóút 1. számú főút és M5 autópálya közötti szakasza, az M0 autóút 4. számú főút és M3 autópálya közötti szakasza, az M0 autóút 11. számú főút és a 2. számú főút közötti szakasza, valamint a teljes M31-es autópálya.
    A díjköteles úthálózat térképe a nemzetiutdij.hu oldalon található, és az első nap tapasztalatai alapján összegyűjtött kérdések-válaszok is ugyanott érhetők el.
    A cég közölte, az új szabályozás miatt óriási az érdeklődés, a matricavásárláskor megnövekedett várakozási idővel lehet számolni. A telefonos ügyfélszolgálat a +36-36-587-500-as telefonszámon áll az ügyfelek rendelkezésére.

Telt ház előtt tartotta hetedik újévi koncertjét Mága Zoltán
    Budapest, 2015. január 2., péntek (MTI) - Öt kontinens világhírű előadóművészeinek részvételével, telt ház előtt tartotta hetedik újévi koncertjét Mága Zoltán csütörtökön Budapesten a Papp László Sportarénában, a Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjén, amelyen egyszerre 13 ezer ember köszöntötte koccintással az új esztendőt.
    "Világszínpaddá alakítottam az Arénát, mert eddigi leggrandiózusabb koncertemmel szerettem volna meglepni közönségemet, hogy így fejezzem ki köszönetemet azért, hogy idén pályafutásom harmincadik évfordulóját ünnepelhetem. Évről évre egyre letisztultabb műsorral készülünk, egyre inkább a klasszikus irányt erősítjük, az igényes zenét pedig a közönség is egyre értőbben és lelkesebben fogja" - mondta a Prima Primissa-díjas hegedűművész. 
    Európa képviseletében lépett színpadra korunk egyik legnagyobb hegedűművésze, az orosz Zahar Bron, aki egy különleges produkció keretében, három másik hegedűvirtuózzal, Mága Zoltánnal, valamint Sebestyén Ernő és Szabadi Vilmos Liszt-díjas hegedűművészekkel adta elő hatalmas sikerrel Bach d-moll hegedű kettősversenyét. Zahar Bron, aki zenepedagógusként számos nagy tehetséget nevelt ki a világ legrangosabb koncerttermeinek, úgy nyilatkozott: Mága Zoltánt egyéni játékmódja, virtuóz technikája a világszínvonalú hegedűművészek közé emeli. 
    Az Olaszországban élő, albán származású Saimir Pirgu, a lírai tenor szerepek neves tolmácsolója Ernesto de Curtis Non ti scordare di című szerzeményét adta elő. A dallal, amelyet Luciano Pavarotti is gyakran szólaltatott meg, a többszörös Grammy-díjas olasz operaénekesre is emlékezett, akinek haláláig volt mentoráltja. Valentina Nafornita nemzetközi hírű szoprán, a Moldovai Köztársaság üdvöskéje Lauretta áriáját adta elő. Pirgu és Nafornita duettet is énekelt Puccini Bohémélet című operájából.
    Az amerikai kontinens képviseletében Ann Malcolm jazzdíva lépett színpadra. A jazzfesztiválok ünnepelt sztárja a Moon Rivert énekelte Szakcsi Lakatos Béla zongorakísérete mellett. Ázsia színeiben igazi kuriózumként a dél-koreai crossover csellista, Oh Ahmi bűvölte el a magyar közönséget. A művész, aki országának szépségkirálynője is volt, először szerepelt Magyarországon. Ausztráliából Siobhan Stagg lírai koloratúrszoprán Giuditta belépő nagyáriáját adta elő. Az afrikai kontinenst a marokkói származású Said Tichiti, az afroarab zene első számú európai képviselőjének számító Chalaban zenekar alapítója reprezentálta. 
    A számos énekversenyt megnyert Láng Dorottya mezzoszoprán, a Mannheimi Operaház tagja Lehár Ferenc Messze a nagy erdő című szerzeményével lépett színpadra.
    "Mindig fontosnak tartottam, hogy a legkiválóbb magyar előadók is szerepet kapjanak a Budapesti Újévi Koncertemen, hiszen zenei misszióm, hogy a magyar zenei kultúrát népszerűsítsem szerte a világban" - mondta Mága Zoltán.
    Magyarország színeiben két Kossuth-díjast is hallhatott az Aréna közönsége, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművészt és Kiss B. Atilla tenort. Utóbbi előadásában Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám ária hangozott el. Mága Zoltán úgy fogalmazott, ez az egyik legszebb olyan zenemű, amely méltón fejezi ki hazaszeretetünket az új esztendő köszöntésekor. 
    Mága Jennifer Etta James At last című világsikerű dalát adta elő. Szakcsi Lakatos Béla szerint Jennifer komoly énekesnővé érett, olyan fekete torkú díva, akivel szívesen gondolkozik egy közös lemez elkészítésén. A Kossuth-díjas zongoraművész elmondta: a kezdetektől fellép a Budapesti Újévi Koncerten, amely zeneileg világszínvonalú produkció. 
    A VII. Budapesti Újévi Koncert műsorában közreműködött a Primarius Szimfonikus Zenekar Silló István vezényletével, a Budapest Táncművészeti Stúdió, az ELTE Bartók Béla Énekkara, a Magyar Kamarazenekar és a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa. Az estet Meskó Zsolt rendezte, a zenei vezető Zsoldos Béla volt, a látványterv Somfai Péter nevéhez fűződik.
    Az Aréna nézőterén csütörtökön helyet foglaltak az Országgyűlés alelnökei, államtitkárok, több mint húsz ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Dél-Korea diplomáciai képviseletének vezetője. A rendezvényre minden jegy elkelt, az összes engedélyezett pótszéket is fel kellett állítani - közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel. A hagyomány jövőre is folytatódik; a nyolcadik újévi koncertre január 2-án délelőtt már több száz jegy elkelt.
    Mága Zoltán idén először Bécsben, az operett fővárosában is ad újévi koncertet hagyományteremtő céllal. Január 4-én, vasárnap a Konzerthausban Verdi, Vivaldi, Brahms, Puccini, Sarasate, Johann Strauss, Erkel Ferenc, Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb és legszebb művei csendülnek fel, "hogy a Budapesti Újévi Koncert varázsa Bécsben is folytatódjon".

Hús terméktanács: már látszanak a sertésstratégia első eredményei
    Budapest, 2015. január 3., szombat (MTI) - Már látszanak a kormány 2012-ben meghirdetett sertésstratégiájának első eredményei: több mint 200 ezerrel emelkedett az állatlétszám egy év alatt, és a becslések szerint néhány százalékkal csökkent a feketegazdaság aránya is az ágazatban - mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára az MTI-nek.
    Menczel Lászlóné felidézte: Magyarországon az elmúlt évtizedben egyensúlytalanság alakult ki a mezőgazdaságban az állattenyésztés és a növénytermesztés között. Az állattenyésztés aránya a korábbi 50-ről 30 százalékra csökkent. A visszaesés a sertéságazatban is érzékelhető volt, az állomány 10 év alatt 5 millióról 3 millió alá csökkent. 
    Emiatt a magyar sertéságazat korábbi nettó exportőri helyzete megfordult, és jelentős import áramlott az országba élőállat és hús formájában is. A behozatal évente átlagosan 2,0-2,5 millió élőállattal volt egyenértékű, ezért lépéseket kellett tenni a magyarországi sertésállomány növelésére - hangsúlyozta. 
    Ezt ismerte fel a kormány 2012-ben, amikor meghirdette a sertésstratégiát, ami a belföldi sertésállomány csökkenésének megállításán túl a sertéslétszám megkétszerezését - 6 millióra emelését - célozza belátható időn belül. A sertésstratégia megvalósításának első látványos lépése volt, hogy 2014. január 1-jén az élő és félsertés általános forgalmi adóját (áfa) - a termékpálya elején - 27-ről 5 százalékra csökkentették. 
    Menczel Lászlóné kiemelte: a magas áfatartalom nemcsak jelentős versenyhátrányt okozott az ágazatban tevékenykedőknek, hanem melegágya volt a feketegazdaságnak is. A feketegazdaság és a feketekereskedelem mértéke a szakemberek becslése szerint a  sertéságazatban a legmagasabb az országban, amely mértékadó vélemények szerint elérhette akár a 45-50 százalékot is. 
    Az ágazat növekedési lehetőségét a kormányzati intézkedések, illetve továbbra is a nemzeti támogatások segítik - jelezte a VHT titkára. Az EU Bizottság 2018. december 31-éig hagyta jóvá a sertésjóléti támogatást Magyarország számára. Ez 2014-ben és a további években is 8,5 milliárd forintos forrást jelent az ágazat számára. Az állatbetegségek megelőzésére 2014-ben további 6 milliárd forintos támogatást vehettek igénybe az ágazat szereplői, valamint 2 milliárd forint támogatási keret jutott az elhullott állatok megsemmisítésére. Ez utóbbi két támogatási jogcím ugyancsak rendelkezésre áll a következő években is, de összegüket évről évre a költségvetés teherbíró képességének mértékében határozzák meg. 2015-től  kaphatnak külön állatjóléti támogatást az ágazati szereplők az anyakocatartás támogatására is, mintegy 8,5 milliárd forintot. 
    A VHT titkára rámutatott: az állatállomány növelését célzó intézkedések csak akkor reálisak, ha biztos piaci háttér áll mögötte. A magyar húsipar a legnagyobb piacvesztést belföldön szenvedte el. Ezért ennek visszaszerzése a legfontosabb feladat a magyar húsipar számára, ami az olcsó importkínálattal szembeni eredményes versenyhelyzet megteremtését jelenti.  A magyar húsipar helyzetét 2014 közepétől az orosz embargós intézkedések is rontják. A sertésszektor az EU egészében ugyanis az embargót követően nem részesült semmilyen támogatásban, míg más ágazatok esetében több támogató lépés is történt.
    Magyarországon az ágazati szereplők versenyképességét nemcsak meg kell tartani, hanem érzékelhetően növelni is kell - jelentette ki Menczel Lászlóné. Ennek egyik legfontosabb eszköze lenne szerinte az 5 százalékos  áfa kiterjesztése az egész termékpályára a fogyasztókig. Ezzel nemcsak az import növelésének lehetne gátat szabni, hanem megkezdődhetne az ágazati tevékenység további fehérítése, a legális piaci szereplők segítése. 
    A sertésstratégia nemcsak az állomány mennyiségi növelését foglalja magába, hanem azt összeköti a minőségi elvárások kiterjesztésével, fokozásával is. Ennek szellemében a szaktárca 2013 őszén döntött a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy és terméktanúsítási rendszer létrehozásáról. Ennek kidolgozásával, bevezetésével és működtetésével a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a VHT-t bízta meg. 
    A védjegy bevezetése azt szolgálja, hogy a tisztességes piaci verseny fenntartása mellett a kiváló minőségű sertéshús, illetve az abból készült termékek előállítóinak pozitív megkülönböztetésével hívja fel a bel- és külföldi fogyasztók figyelmét a magyar specialitásokra, növelve a magyar sertéshús fogyasztását. Jelenleg már közel 40 állattartó telep, 15 vágó- és feldolgozó üzem valamint 20 kereskedelmi egység szerezte meg a KMS védjegy használati jogát - mondta a VHT titkára.
  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése