2015/01/17

HETI HÍRMORZSÁK 3.hét

HETI HÍRMORZSÁK

NAPELEMEK

 
Budapest, 2015. január 12., hétfő (MTI) - Az elektromos és elektronikai termékek - így a napelemek is - használatuk befejeztével veszélyes hulladéknak minősülnek függetlenül attól, hogy működésük alatt környezetbarát elemek voltak-e. Az Európai Unió pedig szigorú szabályokat ír elő az e-hulladékok gyűjtésére, hasznosítására,  amely nagyon költséges - indokolta a Földművelésügyi Minisztérium a környezetvédelmi termékdíj kiterjesztését a napelemekre is.
 Az MTI kérdésére a tárca kifejtette: egy-egy terméknél nemcsak azt kell nézni, hogy működése közben milyen szerepet tölt be, hanem azt is: mi történik vele azután, ahogy hulladékká válik. Az EU vonatkozó irányelve az úgynevezett e-hulladékok közé sorolja, a szórakoztató elektronikai berendezésekkel egy kategóriába helyezi a napelemet és a napcellát is. A termékdíjról szóló törvény módosítása átülteti a magyar jogszabályokba az EU irányelvi besorolásait - tették hozzá. A tárca közleménye kitér arra: a termékdíjköteles termékek köre nem csupán a fotovoltaikus elemekkel bővül, valamennyi olyan elektromos és elektronikai berendezésre vonatkozik, ami az irányelv hatálya alá tartozik. A Földművelésügyi Minisztérium közölte: az uniós irányelv ehhez a termékkörhöz határoz meg begyűjtési és hasznosítási arányokat, amelyek minden tagállamra, így Magyarországra nézve is kötelezőek. 2016-tól a tagállamoknak a területükön értékesített elektromos és elektronikus berendezések 45 százalékának megfelelő mennyiségű e-hulladékot kell begyűjteniük, 2019-től ez az arány 65 százalékra nő. Ez a nagyon magas arány a hasznosítást költségessé teszi, ráadásul ezek a berendezések rendkívül sokféle anyagból állnak, ami tovább drágítja a hasznosítást.Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes hétfőn jelentette be, hogy törvénymódosítást kezdeményez azzal a céllal, hogy a megújuló energiát hasznosító elektromos és elektronikai berendezések mentesüljenek a termékdíj-fizetés alól.Ugyancsak Hétfőn a Magyar Napelem Iparági Egyesület (MANAP) a napelemek termékdíjának eltörlését vagy csökkentését javasolta, és úgy vélte, hogy a napelemekre a szakmával történő egyeztetés teljes hiányában kivetett termékdíj magas mértéke nem indokolható.A szervezet megjegyzi, hogy Magyarország úgy ületette át az irányelvet a magyar jogrendbe, hogy környezetvédelmi termékdíj fejében központi újrahasznosítással vállalta a hulladékok ártalmatlanítását. Az ezért előre fizetendő díj, amely Magyarországon 114 forint kilogrammonként, 5-7-szerese az európai gyakorlatban tapasztaltnak.A napelemekre kivetett termékdíj visszavonását követelte korábban az LMP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, a PM, a Jobbik és a DK.

TESCO LEÉPÍTÉSEK

Budapest, 2015. január 12., hétfő (MTI) - A Miniszterelnökség szerint a kereskedelemben életben lépő jogszabályváltozások nem indokolják a Tescóban zajló leépítéseket, az elbocsátások és a boltbezárások mögött sokkal inkább a társaság anyavállalatának gazdasági nehézségei állnak.A Tesco hétfőn közölte: több mint 500 magyar munkavállalóval közlik hétfőn az áruházlánc illetékesei, hogy február 4-től megszűnik a munkahelyük, de lesz, akinek új állást kínálnak. Az egyik új törvény kimondja, hogy a két egymást követő évben veszteségesen működő üzleteknek el kell hagyniuk Magyarországot.
A Tesco a nyereségesség érdekében, az üzletág teljes stratégiai felülvizsgálatát követően 13 üzletének bezárása és az ezzel járó elbocsátások mellett döntött - indokolta a lépést a cég közleményében Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója. A Miniszterelnökség hétfői közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy a Tesco magyarországi menedzsmentje alig burkolt módon a magyar kormányra próbálja hárítani annak felelősségét, hogy 560 munkavállalójának felmond, és 13 üzletét bezárja. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelkedése, a márciustól életbe lépő vasárnapi nyitvatartási rend változása, a 2017-től megkövetelt nyereséges működés nem indokolják az áruházláncnál jelenleg zajló leépítéseket. "A kormány továbbra is fontos stratégiai partnerének tekinti a Tescót, de önmérsékletre és igazmondásra szólítja fel a társaság magyarországi vezetőit" - áll a közleményben.A Miniszterelnökség szerint a Tesco anyavállalatának gazdasági problémái - 263 millió fonttal (106 milliárd forinttal) túlbecsült nagy-britanniai eredménye, a cég szigetországi vezetőinek lemondása, a Moody’s leminősítése és a társaság részvényeinek szabadesése - sokkal inkább indokolják a cégcsoport leányvállalatainál zajló leépítéseket és boltbezárásokat, mint a magyar kormány piacvédelmi döntései. A közlemény kitér arra is: a magyar kormány stratégiai megállapodás keretében évek óta a dolgozók védelmében és a hazai áruk arányának növelése érdekében működik együtt a Tescóval. A legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc ugyanakkor a nyilvános beszámolók szerint évek óta milliárdos nagyságrendben menti ki "a magyar emberek pénzén előállított nyereségét", így csökkentve adózás előtti eredményeit, ezzel óriási károkat okozva a költségvetésnek.  Ősszel az is kiderült, hogy azért, mert a brit központban mintegy 106 milliárd forinttal túlbecsülték a 2014-re várt nyereséget. "A kormány nem ért egyet azzal, hogy az angol és a hazai menedzsment által elkövetett súlyos hibák árát a magyar fogyasztóknak kellene kifizetniük, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy növelje a fogyasztók jogbiztonságát, az ellátás színvonalát, és csökkentse a kiskereskedelemben dolgozók kiszolgáltatottságát" - tartalmazza a közlemény.

Vérvizsgálat segíthet megtalálni a dohányzásról leszoktató módszert


   Washington, 2015. január 12., hétfő (MTI) - Vérvizsgálat segíthet megtalálni a dohányosoknak azt a stratégiát, amely jobb eséllyel szoktatja le őket - írták amerikai tudósok.Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a leszokást megkísérlők akár 60 százaléka is újrakezdi a dohányzást már az első héten - tudósított a BBC hírportálja a brit Lancet Respiratory Medicine című szaklapban megjelent kutatásról.
A nikotin egyike a cigarettában található, legerősebb függőséget okozó szereknek. Amikor szervezetükben csökken az anyag mennyisége, a dohányosok sóvárognak az újabb adag után, ez arra készteti őket, hogy újra rágyújtsanak. A Pennsylvaniai Egyetem kutatói mintegy 1240 önkéntest toboroztak, akik különböző leszoktató programokban vettek részt. Vérvizsgálattal megállapították, hogy a nikotin lassú vagy normális ütemben bomlik-e le a szervezetükben. A résztvevők más-más kezelést kaptak: volt, aki nikotintapaszt, más egy vareniklin nevű hatóanyagot, a harmadik csoport hatóanyag nélküli tablettát, vagyis placebót. A vareniklin vényre kapható, nem nikotinalapú szer. Az orvos, aki felírja, összeveti a szer lehetséges mellékhatásait - melyek közt a depresszió és az öngyilkosság kockázata is szerepel - a dohányzás folytatásának ártalmaival. A kutatók azt állapították meg, hogy azok, akiknek a szervezete normális ütemben bontotta le a nikotint, jobb eséllyel szoktak le a dohányzásról a vareniklinnel, mint nikotinpótló tapasszal.Azok az önkéntesek azonban, akiknél a nikotin lassabban bomlott le, mindegyik módszerrel hasonló arányban jártak sikerrel, de a vareniklin használatakor több mellékhatásról számoltak be. "Akik normális ütemben bontják le a nikotint, azoknak a tapasz kevesebb segítséget nyújthat, de kétszer akkora sikerrel szokhatnak le a tablettával. A népesség egyharmadának, mely lassabban bontja a nikotint, a tapasz lehet hasznára" - magyarázta Caryn Lerman, a kutatás egyik vezetője.A nikotin lebomlását mérő vérvizsgálatot jelenleg kutatók alkalmazzák, de szélesebb körű használatra is könnyen át lehetne alakítani. (http://www.bbc.com/news/health-30744250)

KASZINÓK ÉS JÁTÉKADÓ

    Budapest, 2015. január 13., kedd (MTI) - A tavaly májusban megkötött koncessziós szerződések alapján az idén nyolc kaszinó működhet Magyarországon, ezek után 6,2 milliárd forintos játékadó-bevétellel számol a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2015-ben - közölte a tárca az MTI megkeresésére.A törvény szerint 11 kaszinó működhet Magyarországon.

A mesterséges intelligencia a társadalmat szolgálja

    London, 2015. január 13., kedd (MTI) - Neves tudósok és vállalatvezetők nyílt levélben tettek hitet a mellett, hogy biztosítani kell: a mesterséges intelligencia területén folyó kutatások az emberiség javát szolgálják.Az emberiség létét fenyegető veszélyek mérsékléséért dolgozó Future of Life Institute (Az Élet Jövője Intézet) által megfogalmazott nyílt levélben, amelyet több százan írtak alá, köztük Stephen Hawking fizikus és Elon Musk, a SpaceX űrprogram igazgatója, arra mutattak rá, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztését célzó munkák mellett olyan kutatásokra is szükség van, amelyek biztosítják, hogy az intelligens rendszerek hasznosak az emberiség számára, vagyis azt teszik, amit mi akarunk.A levélhez kapcsolódó dokumentumban olyan kutatási irányokat is megfogalmaztak, amelyek segítségével maximalizálható a mesterséges intelligencia társadalmi haszna, és minimalizálhatók az esetleges veszélyek. Mint írták, mára kialakult egy széles tudományos konszenzus arról, hogy a mesterséges intelligencia kutatása jelentős fejlődést mutat, ezért valószínűleg már a közeljövőben is egyre nagyobb hatást lesz képes gyakorolni a társadalomra. A mesterséges intelligencia kifejlesztését célzó kutatások mára komoly eredményeket tudnak felmutatni a beszédfelismerés, a képelemzés, az automata járművek, a fordítás és a robotika területén. A jövőben pedig a mesterséges intelligencia segítségével akár olyan ambiciózus célok is elérhetővé válnak, mint a betegségek legyőzése vagy a szegénység felszámolása."A lehetséges előnyök hatalmasak, hiszen minden, amit a civilizáció nyújtani tud, az emberi intelligencia eredménye, így megítélni sem tudjuk, milyen célok lennének elérhetőek, ha az emberi intelligenciát a mesterséges intelligencia által nyújtott eszközökkel lehetne felerősíteni" - olvasható a levélben.A levél írói ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy pontosan a mesterséges intelligenciában rejlő hatalmas lehetőségek miatt fontos, hogy azt is kutassuk: hogyan élvezhetjük az új technológiák hasznát anélkül, hogy a lehetséges csapdáiba beleesnénk.Az intézet által megfogalmazott rövid távú kutatási célok között szerepel például a mesterséges intelligencia gazdasági hatásainak vizsgálata, hogy az intelligens rendszerek ne tegyenek munkanélkülivé milliókat. Hosszú távon pedig, ahogy az intelligens rendszereknek átadjuk az irányítást egy-egy infrastruktúra felett, gondoskodni kell arról, hogy meghibásodás esetén megfelelő biztosítékokkal a minimálisra lehessen csökkenteni a kárt.Stephen Hawking egy decemberi interjúban arról beszélt, hogy egy korlátok nélküli mesterséges intelligencia létezéséből fakadó veszélyekre csakis a rendszer önmaga tudna megfelelő válaszokat adni, az ember számára az ilyen problémák megoldhatatlanok lennének. A világhírű fizikus szerint az önmagát autonóm módon továbbfejlesztő mesterséges intelligencia ezért katasztrofális következményekkel járhatna, akár az emberi faj végét is jelenthetné.

Influenza - Egy hét alatt háromszorosára emelkedett a betegek száma

Budapest, 2015. január 14., szerda (MTI) - Egy hét alatt háromszorosára emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán közzétett jelentésében.Eszerint az első naptári héten regisztrálthoz viszonyítva a második héten az ország valamennyi területén emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. A legtöbb beteget Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták. A második naptári héten összesen 17 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba. Ezek között négy betegnél influenza A(H3) és egy betegnél influenza B vírus okozta fertőzést igazoltak.A betegek többsége (több mint 44 százalékuk) 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 29 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A gyermekek aránya 12,7 százalék, a 60 éven felüliek aránya 14,2 százalék volt.Az OEK jelentése kitért arra is, hogy a második héten influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett: egy Tolna megyei szakközépiskolában 405 tanuló és 44 dolgozó közül 84 diák és 15 dolgozó betegedett meg magas láz, végtagfájdalom, köhögés, orrfolyás, torokfájás tüneteivel.

Emelkedett a munkanélküli segélyt kérők száma Amerikában

Washington, 2015. január 15., csütörtök (MTI) - A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a január 10-én zárult héten az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki adatai szerint. Mindazonáltal az adatok elemzéséből az derül ki, hogy a munkaerő-piaci helyzet javul.A segélykérelmek száma 19 ezerrel - 297 ezerről 316 ezerre - változott az előző felméréshez képest. Piaci elemzők enyhe csökkenést vártak a múlt hétről, átlagosan 291 ezres értékre számítottak a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál beszámolója szerint. Utoljára a szeptember 6-án végződött héten volt ennél magasabb a segélykérők száma. Az azóta eltelt 18 hét alatt november 22-ét leszámítva mindig 300 ezer alatt maradt ez az érték.A segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag a múlt hét végére 6750-nel 298 ezerre emelkedett. A mozgóátlag segít kiszűrni az ideiglenes, egyszeri hatásokat, értéke az utóbbi 12 hónap alatt 11,4 százalékkal csökkent, és szeptember óta egyfolytában 300 ezer alatt maradt. A tartósan munkanélküli segélyt kérők száma 51 ezerrel 2 millió 424 ezerre csökkent a január 3-án zárult héten, míg a tartósan munkanélküli segélyt kérők számát mérő négyhetes mozgóátlag 11 500-zal 2 millió 414 ezer 500-ra növekedett. A munkaügyi minisztérium közleménye szerint semmilyen különleges hatás nem torzította az adatokat. Tavaly február óta minden hónapban több mint 200 ezer új munkahelyet hoztak létre, és az év egészét tekintve 1999 óta nem tapasztalt számú, közel hárommillió új állás létesült. A munkanélküliségi ráta 5,8 százalékon áll.

Kiderítették a világ legmagasabban vándorló madarának titkát


Washington, 2015. január 16., péntek (MTI) - Kiderítették a világ legmagasabban, a Himalája fölött vándorló madara, az indiai lúd repülésének titkát. A madarat 8 ezer méter fölött is látták már.A Bangori Egyetem vezette kutatócsoport nyomon követte a ludak útját és felfedezte, miért mozognak úgy, ahogy a hullámvasút: újra és újra felemelkednek, majd a visszatérnek a talaj közelébe - tudósított a BBC a Science tudományos lapban megjelent tanulmányról.
Az indiai lúd (Anser indicus) képtelennek tűnő tulajdonságaival évtizedek óta elkápráztatja a biológusokat: olyan szélsőséges magasságban száll, ahol a tengerszinten mért oxigénnek csak tíz százaléka található a levegőben. George Low új-zélandi születésű hegymászó látta a madarakat a Mount Everest fölött repülni több mint 8800 méteres magasságban.A kutatók Mongóliában fogtak be hét madarat, GPS-t és érzékelőt helyeztek el rajtuk, mely testhőmérsékletüket és szívverésüket mérte. A GPS szerint egyik lúd 7300 méter magasan is szállt.A rögzített adatok segítségével a tudósok kiszámíthatták a madarak által felhasznált energiát és nyomon követhették a repülési nyomvonalat, melyet hullámvasúthoz hasonlítottak.A fölemelkedés, majd az azt követő zuhanórepülés pazarlásnak tűnhet: elveszítik a nehezen megszerzett magasságot csak azért, hogy újra visszaszállhassanak ugyanoda - a kutatók mégis rájöttek, miért viselkednek így.Charles Bishop, a walesi Bangori Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője elmondta, hogy amikor megvizsgálták a madarak szívverését, látták, milyen hamar gyorsul fel az emelkedéskor."Amikor kiszámítottuk, mennyi lenne, ha 6 ezer méterre emelkednének föl, és ott is maradnának, akkor kiderült, hogy ez nagyobb energiát emésztene föl, mint a +hullámvasutazás+" - mondta Bishop. Úgy tűnt, kihasználták a szirtek mentén felfelé áramló szél plusz erejét is. Ennél is feltűnőbb, hogy nem veszik igénybe a hátszelet, nem lebegnek, sose hagyják abba a szárnycsapkodást, miközben a nyomon követett utak közül volt 17 órás is - magyarázta Bishop.A szárnycsapkodás igen energiaigényes mozgás, nagy magasságban, igen ritka levegőben még nehezebb. Az indiai lúd képviselheti a madarak teljesítőképességének határait - tette hozzá a kutatás vezetője.


Megváltoztak a házi segítségnyújtás jogosultságának feltételei

Budapest, 2015. január 16., péntek (MTI) - Megváltoztak a házi segítségnyújtás jogosultságának feltételei. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkársága az MTI-vel pénteken azt közölte: a kormányzat a szociális ellátórendszer átalakításánál arra törekszik, hogy a legrászorultabbak kapjanak fokozott odafigyelést, segítséget, ápolást és gondozást. "Az idősödés folyamatának felerősödése azt követeli meg a kormánytól, hogy a bentlakásos intézményi ellátás mellett minőségi szolgáltatásokat biztosítson az alapszolgáltatásokban" - hangsúlyozta az államtitkárság, hozzátéve: meg kell teremteni a lehetőséget a fokozott ápolást és gondozást igénylő idősek számára, hogy otthonukban kapjanak professzionális segítséget.
A házi segítségnyújtás jogosultságának megváltoztatása azt szolgálja, hogy a jelentős önellátási problémával küzdők minőségi ellátásban részesüljenek - tették hozzá. Kiemelték: a jelenlegi szolgáltatási rendszer az alacsony ponthatár miatt már nem tudja ellátni a társadalom elöregedéséből fakadó ápolási, gondozási feladatok növekedését. Ezért 2015-től a házi segítségnyújtás igénybevétele előtt egy többdimenziós állapotfelmérés készül, amelyen a szolgáltatás biztosításához 20 pontot kell elérni. A módosítás fokozatosan történik - írták, kifejtve: az kizárólag azokat az igénylőket érinti, akik a jogszabályváltozás hatályba lépése után fogják kérni a házi segítségnyújtást. Tehát a már ellátotti jogviszonyban lévőkre nem vonatkozik semmilyen módon a ponthatárok változása, nincs felülvizsgálat előírva a már igazolt gondozási szükségletekre - szögezték le.
    "A jogosultsági feltétel megváltoztatása egyértelművé teszi, hogy a jövőben olyan szükséglettel kell rendelkezzen az igénylő, amely alapápolási feladat biztosítását feltételezi, illetve szükséglete alapján elengedhetetlen a szakképzett és hivatásos szociális gondozó munkája" - olvasható a szociális államtitkárság közleményében.

Kidobta gyermekét az emeletről az apa, majd utána ugrott - mindketten meghaltak


Budapest, 2015. január 17., szombat (MTI) - Meghalt egy hat hónapos kisfiú és édesapja Budapesten, miután az apa kidobta gyermekét a negyedik emeletről és utána ugrott - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese szombaton az MTI-vel. Pokrócos György elmondta, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 44 éves férfi szombaton délelőtt megjelent volt élettársa lakásán, az I. kerületi Attila út egyik házában. A férfi eddig tisztázatlan okból a nővel közös hat hónapos gyermekét a negyedik emeletről a belső udvarra dobta, majd utána ugrott. Mindketten életüket vesztették - közölte a főhadnagy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése