2015/01/24

HETI HÍRMORZSÁK 4.hét


HETI HÍRMORZSÁK

Nem vett részt a születésnapon, kiszámlázták a ráeső összeget
 London, 2015. január 19., hétfő (MTI) - Nem vett részt barátja születésnapján egy ötéves kisfiú, ezért szüleinek kiszámlázták a gyermekre eső összeget. A gyermek meghívója perrel fenyegetőzik, ha a szülők nem fizetnek.
 A kisfiú szülei, Derek Nash és Tanya Walsh a múlt héten a gyermek iskolatáskájában bukkantak rá egy barna borítékban a 15,95 fontnyi - mintegy hatezer forint - számlára "nem jelent meg" díj címén. Osztálytársa édesanyja, Julie Lawrence küldte arra hivatkozva, hogy a szülők nem tájékoztatták őt arról, hogy fiuk nem vesz részt a rendezvényen. A gyermek távolléte számára többletköltséget jelentett a születésnapi bulin, amelyet a plymouthi sí- és snowboard központban rendeztek meg. Lawrence perrel is megfenyegette őket, ha nem hajlandók fizetni - mondta el Derek Nash.
    Hozzátette, hogy egy valódi számla volt kiállítva hivatalos adatokkal, köztük a nő bankszámla adataival.A szülők elismerik, hogy elfogadták a meghívást a partira. Később azonban eszükbe jutott, hogy megbeszélték a nagyszülőkkel, hogy a gyermek velük tölti a napot, és ehhez tartották magukat. A szülők arra hivatkoznak, hogy nem  kapták meg a meghívó elérhetőségének adatait.
    Megértem, hogy mérges, amiért többet kellett fizetni. Nem a pénz a lényeg, hanem az a mód, ahogyan meg akarta kapni tőlünk az összeget - érvelt Derek Nash. Miután a brit médiában Nashék megszellőztették az ügyet, Julie Lawrence rövid közleményében azzal érvelt, hogy a meghívón rajta voltak az adatai, amelynek alapján felvehették volna vele a kapcsolatot.
    A plymouthi sí- és snowboard központ elhatárolódott az esettől, mondván a számlát nem ők küldték, ez két szülő közötti nézeteltérés.
http://www.bbc.com/news/uk-england-cornwall-30876360

Megsemmisítette a Kúria a fővárosi hajléktalanrendelet több területkijelölését
    
Nincs menekvés?
Budapest, 2015. január 20., kedd (MTI) - A Kúria szerint törvénysértő a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodását jogellenesnek minősítő fővárosi közgyűlési rendelet egyik mellékletének több pontja, amelyekben a kerületi tulajdonú közterületeket sorolják fel.
    A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kúriai határozat szerint a törvényellenesnek minősített pontokat május 31-ével megsemmisítik. Az indokolásban a Kúria kifejtette: a melléklet a szabálysértési törvény felhatalmazásán alapul, ezért annak keretei között állapíthat meg szabályokat. A melléklet legtöbb pontjában azonban felfedezhetőek olyan elemek, amelyekkel az adott kerületi önkormányzat javaslata törvénysértést előidézve túllépett a szabálysértési törvényben foglalt felhatalmazáson. Az indokolás szerint számos közterület esetén nem állapítható meg, hogy milyen védett érték miatt jelölték azokat ki.A Kúria szerint a szabályozásból minden kizárt közterületnél egyértelműen ki kell derüljön a védett közérdek mibenléte, ezért a szabálysértési törvény felhatalmazásának kereteit meghaladja az az önkormányzati rendeleti rendelkezés, amely az önkormányzat illetékességi területének egészéről, vagy annak jelentős, összefüggő területeiről kizárja a hajléktalanokat. A kizárttá tett közterület lehatárolásának mindig egyértelműnek kell lennie - tették hozzá.
    A Kúria által megsemmisített tíz pontban a II., a IV., a IX., a X., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII., a XXI., és a XXII. kerület javaslatai szerepelnek, a hatályban hagyott négy pontban pedig a VI., a XI., a XVIII. és a XX. kerület által megjelölt közterületek vannak.
    A Fővárosi Közgyűlés 2013. november 14-i ülésén fogadta el azt a rendeletet, amelyben kijelölték azokat a területeket, ahol szabálysértésnek minősül az életvitelszerű közterületi tartózkodás. Ennek a rendeletnek az első pontjában a főváros, a másodikban a kerületi területeket jelölték ki. A Kúria egy korábbi döntésével az 1. melléklet egy pontját már megsemmisítette, emiatt a rendeletet a közgyűlés tavaly december 3-án módosította.

Gyermekorvosok társasága: a túl sok fehérje sem jó a csecsemőnek

Túl sok fehérje= allergia?
Budapest, 2015. január 20., kedd (MTI) - A túlzott, illetve nem megfelelő szerkezetű fehérje fogyasztása az első két életévben növeli mind a későbbi elhízás, mind az allergia kockázatát - írta a Magyar Gyermekorvosok Társasága az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
    Több nemzetközi kutatás is igazolta, hogy kisgyerekkorban a fehérje túlzott fogyasztása, illetve a nem megfelelő szerkezetű fehérje érdemben növeli a későbbi elhízás kockázatát, sőt szerepet játszhat az elmúlt tizenöt évben tízszer gyakoribbá vált allergia kialakulásában is.
    A közlemény szerint a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikája is részt vett abban az európai kutatásban, amely azt vizsgálta, milyen tényezők játszanak szerepet a gyerekek elhízásában. A kutatásban több mint 2500, két és kilenc év közötti gyermeket vizsgáltak.
    A dokumentum idézi Molnár Dénest, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóját, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnökét, aki szerint az okok között természetesen szerepel a kevés mozgás és a rendszertelen táplálkozás, de ezek mellett a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a túlzott, illetve nem megfelelő összetételű fehérje is befolyásolja a későbbi testsúlygyarapodást. Ennek egyik magyarázata, hogy a túlzott, illetve nem megfelelő fehérjebevitel érdemi hatással van az ebben a korban kialakuló zsírsejtekre. A zsírsejtek számának növekedése mellett a túlzott fehérjebevitel fokozza az inzulintermelést, amely pedig fokozza az éhségérzetet, és ez szintén hozzájárul a felesleges súlygyarapodáshoz.  A fehérje az emberi test fejlődése és egészsége szempontjából az egyik legfontosabb makrotápanyag, amely a növekedés egyik legfontosabb eleme, minden sejt kialakulásához, pótlásához hozzájárul. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármilyen mennyiségben hasznos a gyermekek fehérjedús táplálása, ahogy azt sem, hogy mindegy lenne, milyen fehérjével tápláljuk a gyermekeket - írják.Molnár Dénes professzor szerint a kutatások eredményei is igazolják, mennyire fontos kisgyermekkorban az anyatejes táplálás, hiszen az anyatej fehérjetartalma az "etalon". Emellett azonban fontos az is, hogy az anyatej helyett vagy kiegészítéseként adott tápszerek gyártói törekedjenek fehérje-összetételben az anyatejhez legközelebb álló tápszerek előállítására. A szakember hozzátette: tudni kell azt is, hogy az elválasztás után is fontos a fehérjebevitel optimális szinten tartása, és nem szükséges a zsír bevitelének szoros korlátozása. A kisgyermekek számára ideális fehérjeforrás a szoptatás utáni időszakban a hús, a tojás és a hüvelyesek, valamint a tejtermékek közül a túró és a sajt - olvasható a Magyar Gyermekorvosok Társaságának közleményében.

Talajból nyerhető medicinák - elkészült a gyógyszercélpontok első globális térképe
Washington, 2015. január 21., szerda (MTI) -  A New York-i Rockefeller Egyetem tudósai a világ számos tájáról származó talajminták elemzése alapján készítették el a lehetséges gyógyszercélpontok első globális térképét, meghatározva, hogy hol nyerhetők ki új antibiotikumok és rákellenes készítmények hatóanyagai.
    A projektről a szabad hozzáférésű eLife tudományos folyóiratban jelent meg tanulmány.
    Egyetlen teáskanálnyi talajban több a mikroorganizmus, mint ahány ember él a Földön. Eddig csupán töredéküket tenyésztették, és vizsgálták a baktériumok által kiválasztott vegyületek tulajdonságait. E hiányosságot hivatott pótolni a Rockefeller Egyetem kutatói által indított Drugs from Dirt (Gyógyszerek a földből) elnevezésű projekt, amelynek keretében a világ számos táján gyűjtött talajmintákat kértek az önkéntesektől - olvasható a ScienceDaily hírportálon. A tudósok végső soron Észak- és Dél-Amerikából, Afrikából, Ázsiából, Ausztráliából, valamint Hawaiiról és a Dominikai Köztársaságból származó, esőerdőkben és mérsékelt égövi erdőkben, sivatagokban és tengerparti területeken gyűjtött 185 talajmintát elemeztek. "Az eddig sohasem tenyésztett mikroorganizmusok elképesztő mennyiségben produkálhatnak olyan molekulákat, amelyek új gyógyszerek alapanyagai lehetnek" - hangsúlyozta Zachary Charlop-Powers, a tanulmány vezető szerzője. A projektet irányító Sean Brady, a Rockefeller Egyetem docense elmondta: a mikroorganizmusoknak a mintákban felfedezett hihetetlen sokszínűsége alapján született meg a terv, hogy összeállítsák a baktériumok által termelt molekulák globális térképét.
    "A klinikai gyakorlatban alkalmazott antibiotikumok többségét talajbaktériumok által termelt vegyületek felhasználásával fejlesztették ki. Napjainkban azonban nagyon kevés új készítmény születik, hiszen mindig ugyanazokkal a mikroorganizmusokkal dolgoznak a gyógyszerkutatók, holott minden egyes ismert baktériumféleségre legalább száz olyan törzs jut, amelyet még soha nem tenyésztettek laboratóriumi körülmények között" - magyarázta Sean Brady.A tudósok korábban már meghatározták azokat a bakteriális géncsoportokat, amelyek megléte szükséges bizonyos gyógyhatású molekulák szintézise szempontjából. Ez azt jelenti, hogy a kutatóknak a jövőben elég meghatározott típusú géncsoportokat keresniük a mintákban, ahelyett, hogy a mikroorganizmusok teljes genomját kellene feltérképezniük.
    A projekt keretében a kutatócsoport összehasonlította a talajmintákból nyert DNS-t olyan laboratóriumban tenyésztett baktériumok genetikai mintázatával, amelyek 400 féle természetes vegyületet termelnek. Az elemzés kimutatta, hogy mely talajokban különösen nagy a kívánt tulajdonságú bakteriális géncsoportok koncentrációja.
    Új-Mexikó termálforrásaiban például olyan géncsoportokat találtak, mint amilyenek az epoxomicin nevű rákellenes készítmény alapanyagának előállításához szükséges. Brazíliából származó mintákban viszont olyan géneket fedeztek fel, amelyek citosztatikus, azaz a sejtosztódást gátló antibiotikum, a bleomicin új verziójának előállítását tehetik lehetővé. Az Egyesült Államok délnyugati részéről származó mintákban olyan bakteriális géneket találtak, amelyek a tébécé gyógyításában kulcsszerepet játszó rifamicin-szerű készítmények előállításához szükségesek.  "Olyan rifamicin-származékokat nyerhetünk e talajok révén, amelyek hatékonyak lesznek az alapkészítménnyel szemben rezisztens kórokozótörzsek ellen" - emelte ki Sean Brady.A kutatócsoport a továbbiakban még több talajmintát szeretne vizsgálni, olyanokat, amelyek "egzotikus" helyekről - barlangokból, termálforrásokból, szigetekről, vagy akár városi parkokból származnak.
  
http://www.sciencedaily.com/releases/2015/01/150120120818.htm?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+sciencedaily+(Latest+Science+News+--+ScienceDaily)

A megelőzés fontosságára figyelmeztet a 9. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

  
MÉHNYAKRÁK- fontos a megelőzés
Budapest, 2015. január 22., csütörtök (MTI) - A méhnyakrák, a 45 év alatti magyar nők körében a második leggyakoribb daganatos megbetegedés megelőzésének fontosságára figyelmeztet az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét január 24. és 30. között.
    A magyarországi ingyenes programsorozatban Budapest mellett részt vesz Sopron, Mezőtúr, Szakoly, Szolnok, Debrecen, Békéscsaba és Esztergom is, az egyes városok programja megtalálható az eseményt a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társasággal (SZNTT) közösen szervező Mályvavirág Alapítvány honlapján (http://malyvavirag.hu).
     A fővárosban szombaton az Allee Bevásárlóközpontban várják egész napos programsorozattal a látogatókat. A rendezvény Fábián Évi fotóművész méhnyakrákon átesett nőkről készült fotókiállításával nyílik. A kiállítás mellett elhelyezett egyedi próbababáknál a látogatók szimbolikusan is kifejezhetik majd a HPV elleni küzdelemben való elkötelezettségüket azzal, ha egy-egy gyöngyöt dobnak be a próbababák hasi részébe.
    Für Anikó, Schell Judit, Gubás Gabi, Fodor Annamária és Csányi Sándor olvasnak fel megrendítő történeteket méhnyakrákkal foglalkozó könyvekből. A betegségről, a megelőzésről az érdeklődők szakemberektől kaphatnak felvilágosítást.
    Magyarországon évente mintegy 1000-1200 méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak és mintegy félezer halálesetért felelős a betegség. A megbetegedések lakosságszámhoz viszonyított aránya Magyarországon az 5. legmagasabb a 28 tagú Európai Unióban. Európában évente 25 ezer áldozatot szed a betegség.
    Az SZNTT szerint a méhnyakrák kialakulását előidéző humán papillomavírus (HPV) a rákos megbetegedések 5 százalékáért tehető felelőssé. A fertőzés gyakoriságát mutatja, hogy élete során a nők 80 százaléka és a férfiak fele legalább egyszer megfertőződik HPV-vel. Minden tizedik fertőzöttnél kialakul valamilyen daganatos elváltozás.
    A lakosság ennek ellenére nincs tisztában a HPV veszélyeivel: a magyarok közel harmada nem is hallott még róla és csupán minden második férfi tud a vírus létezéséről, pedig a vírus egyes törzsei náluk is daganatok kialakulását okozhatják - olvasható az SZNTT által az MTI-hez eljuttatott közleményben.Magyarországon 2014 óta ingyenes a 7. osztályos lányok számára a HPV elleni védőoltás, amelyet tízből nyolc szülő kért gyermeke számára.
    "A hazai oltási program nagyon komoly előrelépés, amely sokkal eredményesebbé teheti a vírus elleni küzdelmet. Ugyanakkor fontos, hogy valamennyi veszélyeztetett csoport, tehát nemcsak a kamaszlányok, hanem a felnőtt nők, a fiúk és a férfiak is felismerjék a vírus veszélyeit, és minél nagyobb számban vegyék igénybe a védőoltást. Ez ugyanakkor nem helyettesíti a nőgyógyászati szűrővizsgálatokat. A HPV elleni hatékony védekezést a védőoltás és a szűrés együttes alkalmazása jelenti" - véli Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos, az SZNTT elnöke.

Békési kormánymegbízott: a közétkeztetés használjon minél több helyi terméket!

MENZA- őstermelők alapanyagaiból
Sarkad 2015. január 22., csütörtök (MTI) - A közétkeztetésnek minél nagyobb arányban fel kellene használnia a helyben megtermelt, egészséges mezőgazdasági terményeket - mondta Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott csütörtökön Sarkadon, ahol a polgármesterrel aláírta a Mintamenza programról szóló szakmai együttműködési megállapodást
    Gajda Róbert közölte: a Békés megyei élelmiszerek "talán a legjobb minőségűek az országban”, ezért természetesnek kell lennie, hogy ezeket a terményeket a helyi közétkeztetésben használják fel, "ne kelljen ehhez közbeszerzést kiírni”. Hozzátette: Németországban hosszú ideje ez a gyakorlat.
    Mucsi Gyula megyei tiszti főorvos örömét fejezte ki, hogy idén hatályba lépett a közétkeztetésről szóló rendelet, amely a 2010-ben indult Mintamenza program harminchét ajánlása közül harmincnégyet előírásként tartalmaz. Ez azért jelentős lépés, mert naponta mintegy kétmillió ember részesül közétkeztetésben, és "egy ország csak akkor lehet sikeres, ha egészséges” - fűzte hozzá.Prohászka Béla mesterszakács, a Mintamenza program gasztronómiai vezető együttműködője elmondta: a kezdeményezéshez országszerte 285 település csatlakozott már, így 900 ezren jutnak egészségesebb ételekhez. Békés megyében 18 település vesz részt a programban.Sarkad 2010-ben, az elsők között csatlakozott a Mintamenza programhoz, most magasabb szintre emelik a projektet, jelezve, hogy a város továbbra is elkötelezett a korábban megfogalmazott célkitűzések mellett – mondta Mokán István (Fidesz-KDNP), a város polgármestere.A Mintamenza elnevezésű programot 2010-ben Békés megyében indították el, miután az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 2009-ben végzett felmérése katasztrofálisnak minősítette az óvodai és iskolai közétkeztetést.Idén lépett hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely különböző életkori csoportokra lebontva meghatározza, hogy a különböző táplálékcsoportokból mennyit kell biztosítani, rögzíti az irányadó tápanyagnormákat és a tiltott élelmiszereket. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által jegyzett rendelet értelmében tilos egyebek mellett szénsavas vagy cukrozott üdítő, valamint magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználása. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem kerülhet az asztalra só- és cukortartó (de külön lehet kérni őket), és előírták, hogy 2020-ig legalább tíz százalékkal csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét.Mucsi Gyula tiszti főorvos az MTI kérdésére elmondta: a rendelet végrehajtását csak szeptembertől ellenőrzik, akkortól lehet szankciókkal is kiszabni.

Katasztrófavédelem: minden negyedik szórakozóhelynél találtak tűzvédelmi hiányosságot
Fontos lenne a biztonság

Budapest, 2015. január 23., péntek (MTI) - Az elmúlt évben elvégzett ellenőrzések során minden negyedik szórakozóhely esetében talált tűzvédelmi hiányosságot az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKI) - tájékoztatta pénteken az OKF helyettes szóvivője az MTI-t.
 Mukics Dániel elmondta: 2014-ben 593 tűzvédelmi hatósági ellenőrzést tartottak országszerte szórakozóhelyeken és 149 esetben találtak tűzvédelmi hiányosságot.Elsősorban a befogadóképességet és a bent tartózkodók létszámát, illetve a menekülési feltételek teljesülését vizsgáltákUgyan általános tapasztalat volt, hogy a rendszeres ellenőrzések és az üzemeltetők egyre jobb hozzáállása eredményeként javult a szórakozóhelyek tűzvédelmi helyzete, még így is minden negyediknél találtak szabálytalanságot.
Mukics Dániel hangsúlyozta: a szórakozóhelyek biztonságának fontos feltétele, hogy megfelelőek legyenek a kiürítési útvonalak, a vészkijáratokat nyitni lehessen, az irányfények működjenek. Az ellenőrzések kiterjedtek arra is, hogy megközelíthetőek-e a tűzoltó készülékek, illetve, hogy azok karbantartása rendszeresen megtörtént-e. Az ellenőrök vizsgálták az elektromos hálózatok állapotát és leválasztásuk kialakítását, számon kérték a tűzriadótervet és a kiürítési alaprajzot is. Jellemző hiányosság volt, hogy a vészkijárat ajtaját a rendezvény ideje alatt zárva találták. Előfordult, hogy a biztonsági jelek, a biztonsági világítás, vagy az irányfény elhelyezése nem volt megfelelő, de ezek, illetve a tűzoltó készülékek karbantartása is elmaradt egyes helyeken. Volt, ahol a felülvizsgálatukat mulasztották el. Olyan esettel is találkoztak az ellenőrök, amikor ugyan az üzemeltető felülvizsgáltatta a villamos berendezéseket, azonban a feltárt hiányosságokat nem küszöbölték ki, vagy a javítást nem dokumentálták. Volt, ahol a tűzvédelmi szabályzat, máshol a tűzriadóterv hiányzott. Két szórakozóhelyen a résztvevők létszáma meghaladta az engedélyezettet, ezért a hatóság szakemberei a legszigorúbb szankciót alkalmazták: azonnal véget vetettek a rendezvénynek.A katasztrófavédelem valamennyi esetben intézkedett a hiányosságok megszüntetése érdekében, hatósági felhívást vagy kötelezést adtak ki - mondta a helyettes szóvivő.

NAV: hetvenöt tonna jelöletlen lengyel burgonyát találtak Szabolcsban

BURGONYA- honnan jöttél?
Nyíregyháza, 2015. január 23., péntek (MTI) - Hetvenöt tonna jelöletlen lengyel burgonyát találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal térségi elektromos közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (ekáer) csoportjának tagjai - közölte a NAV nyíregyházi vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
    Dávid Zoltán elmondta, hogy az ellenőrzőcsoport tagjai előző nap figyeltek fel az egyik nyírségi településen üzemelő raktárhelyiségre, ahová feltélelezhetően jelöletlen burgonyát szállítanak Lengyelországból.A településen - amelynek nevét az eljárás érdekére hivatkozva nem közlik - az ellenőrök beazonosítottak egy ekáer-számmal nem rendelkező lengyel rendszámú kamiont, amely a telephely csarnokában várakozott. Ezután ellenőrizték a telephelyről távozó kisteherautókat is, s azok rakterében zsákos burgonyát találtak. A telephelyen, illetve az ott várakozó lengyel kamionon, valamint a kisteherautókon összesen 75 tonna, Lengyelországból származó jelöletlen, zsákos kiszerelésű burgonya volt.
 A burgonyát éppen magyar őstermelők járműveire pakolták át, így feltételezhető, hogy az már mint hazai termék került volna a piacra - tette hozzá Dávid Zoltán.     A pénzügyőrök értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársait, akik a burgonyát lefoglalták. A NAV megkezdte az áru eredetének vizsgálatát, a foglalkoztatottak bejelentésének ellenőrzését, valamint a számla- és nyugtaadást is.
    A sajtóreferens arról is tájékoztatott, hogy a telephely raktárhelyiségében hamis tízezer forintos bankjegyeket is találtak, amelyeket a rendőrség lefoglalt és eljárást indított az ügyben.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése