Boldognak
kellett volna lennie.
Örülnie kellett volna, hiszen minden úgy történt, ahogy ő
szerette volna. Helyesebben szólva, ahogy ő akarta…
Mert akarta.
Foggal-körömmel ragaszkodott hozzá, hogy így legyen.
Egész évben erre a három
napos ünnepi hétvégére készült. Hónapok óta nézegette a wellness-szállók
ajánlatait, osztott-szorzott, telefonon érdeklődött, bevonta az egész családot –
nagyszülőket, sógorokat, sógornőket, unokatestvéreket – mindenkit, akikkel
karácsonykor együtt ünnepeltek volna. Jó ötletnek tűnt, hogy ne kelljen
naphosszakat a konyhában sürgölődniük, a lakást fenekestül felfordítaniuk, hetekig
a maradékon élniük. Soha nem hitte volna, hogy valaha szégyellni fogja a saját
rokonait. Már a szállodai bejelentkezésnél elindult a lavina:
- - Évikém, ugye nem gondoltad komolyan,
hogy egy szobában alszom a gőzmozdonyként fújtató apáddal? – förmedt rá a
tulajdon édesanyja.
- - Éva néni? Nekem miért udvarra néző
szobám lesz? - sivalkodott az unokahúga.
- - Remélem ez olyan hely, ahol lehet glutén
–mentes ételeket is lehet kapni… Mert, ha nem akkor nekem éhen kell pusztulnom -
vetette fel az öccse.
Mire
elfoglalták a szobáikat zsongott a feje a sok óhaj-, sóhaj, panasz hallatán, de
mindez semmi volt ahhoz képest, ami ezután következett. Az egyik szobában
elromlott a tévé, a másikban kényelmetlen volt az ágy, nem volt törölköző,
otthon maradt a tusfürdő, a mobiltöltő, elveszett a gyógyszeres táska, belázasodott
az unokahúga, lekésték a vacsoramegnyitót, minden apróságokon összevitatkoztak
a szülei, a gyerekek pedig, mint akik bolondgombát ettek – kezelhetetlenül rosszak
voltak. Hirtelen lett elege az egészből.
- - Most már aztán fejezze be mindenki! Karácsony
van! Ünnepelnünk kellene – csendben, szépen, szeretetben! – emelte fel a
hangját, csendre intve a direkt a számukra megterített óriási asztal mellett
izgágáskodó társaságot.
- - De hiszen ünnepelünk… - szólalt meg az
anyja halkan. – Ünnepelünk, ahogy otthon szoktunk… - tette még hozzá olyan vészjósló
nyugalommal, hogy Éva hátán futkosni kezdett a hideg.
- - Hát ez az… Itt nem lehet úgy viselkedni…
Itt másabbak az elvárások… Ne legyetek ünneprontók…- szöktek könnyek Éva
szemébe.
Éva
anyja felemelkedett az asztal mellől.
- - Távol álljon tőlem az ünneprontás… Gyere
apa! Hazamegyünk… Nem való nekünk az ilyen puccos hely, ahol szégyent hozunk a
lányunk fejére…
Boldognak kellett volna lennie. Egész évben erre a
három napos ünnepi hétvégére készült. Akkor még csak nem is sejtette, hogy
ilyen csúfos véget ér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése