2014/08/30

HETI HÍRMORZSÁK 35.hét


EBOLA-HELYZET

    Debrecen, 2014. augusztus 25., hétfő (MTI) - A Debreceni Egyetemen az afrikai országokból érkező hallgatókat érintő esetleges hatósági intézkedések esetén is biztosítanák, hogy mindenki befejezze féléves tanulmányait - közölte az egyetem rektora a nyugat-afrikai Ebola-járvánnyal kapcsolatban.
    Szilvássy Zoltán egy más témában tartott hétfői tájékoztatón kérdésre elmondta: folyamatos kapcsolatban vannak a megyei kormányhivatal egészségügyi szakhatóságaival, amelyeknek intézkedési joguk van ilyen kérdésekben.
    A rektor szerint az afrikai Ebola-járvány miatt csekély a veszély, így nincs szükség rendkívüli intézkedésekre.
    Az MTI érdeklődésére hozzátette: minden tanév elején felmérik a külföldi hallgatók egészségi állapotát, a részletes kérdőív kitöltése ezúttal is megtörténik.
    A Debreceni Egyetemre mintegy négyszáz hallgató érkezik a következő napokban Afrikából - tette hozzá.
    Kitért arra: ha a hatóságok esetlegesen beutazási tilalmat vagy - a betegség lappangási idejére vonatkozó - néhány hetes karantént rendelnének el a térségből érkező hallgatókat illetően, az egyetem biztosítaná, hogy emiatt ne érje hátrány őket az oktatásban. Valamennyi, esetlegesen érintett külföldi hallgatónak biztosítanák a féléves tanulmányok befejezését, úgy alakítanák át az oktatási tematikát - jelentette ki Szilvássy Zoltán.
    Elmondta azt is, hogy Debrecenben, a Kenézy kórházban felkészültek az esetleges gyanús esetek megfigyelésére, kivizsgálására.
    A Népszabadság szombati számában azt írta: a Debreceni Egyetemen az illetékes szakhatóságokkal egyeztetve kérdőívet és nyilatkozatot küldtek ki az érintett hallgatóknak. Egyben megjegyezték azt is, hogy a külföldről érkező hallgatók egészségügyi biztosítása és szűrése évek óta megoldott.
    Hozzátették: a Szegedi Tudományegyetemen - ahol 120 nigériai diák lehet érintett - szintén kérdőívet és nyilatkozatot töltenek ki a hallgatók. Bari Ferenc, az orvostudományi kar dékánja elmondta, hogy a külföldi diákokat kezelő háziorvos is felkészült a betegség esetleges felbukkanására.
    A Pécsi Tudományegyetemen a lapnak elmondták: az intézmény hallgatóinak minden év elején át kell esniük átfogó egészségügyi vizsgálaton.

SZEPTEMBERTŐL CSAK ONLINE LEHET A PÉNZTÁRGÉP

    Budapest, 2014. augusztus 25., hétfő (MTI) - A vállalkozások szeptember 1-jétől már csak online pénztárgépet használhatnak. Az átállást elmulasztó céget akár egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal is sújthatja az adóhatóság, és emellett az üzlethelyiséget is lezárhatja 12 napra - figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
    A tárca hétfői közleménye szerint a gyártók, forgalmazók jelentése alapján augusztus végéig több ezer pénztárgép azonnal beüzemelhető. Vagyis a pénztárgéphasználatra köteles vállalkozásnak nincs más dolga, mint felkeresni a gyártót vagy a forgalmazót, és a rendelés azonnal teljesíthető. Az érintettek már 136 engedélyezett típusból választhatnak.
    Már több mint 160 ezer online pénztárgépet kötöttek össze a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal.
    A közlemény szerint a kormány a tisztességes, jogkövető, régóta online kasszát használó vállalkozások és a költségvetési bevételek növelése érdekében döntött a véghatáridő kitűzése mellett. Az adórevizorok ugyanis azt tapasztalták, hogy számos esetben tudatosan késleltették egyes vállalkozások az átállást. Például hónapokkal későbbi szállítási határidőben állapodtak meg a forgalmazóval, késleltették, visszautasították a megrendelt pénztárgép átvételét, vagy egyszerűen nem teljesítették a vállalt előlegfizetési kötelezettségüket, majd a megrendelést visszamondva új forgalmazót kerestek fel.
    Az online pénztárgépek bevezetésének pozitív hatását igazolják az egyes gazdasági ágazatok bevallási adatai. Az áfacsalással leginkább érintett kiskereskedelmi szektorok például az első fél évben a korábbi évek trendjéhez képest kiugróan nagyobb áfát vallottak be, ami egyértelmű jele a gazdaság fehéredésének - emeli ki az NGM közleménye.
    A kiskereskedelmi szektor kiemelt, az áfacsalásokkal leginkább érintett szakágazatai 26 százalékos, mintegy 33 milliárd forintos fizetendő áfa növekedésről adtak számot bevallásaikban. A teljes kereskedelmi szektor pedig 106 milliárd forinttal, 13,5 százalékkal teljesített jobban a 2013. év azonos időszakának adataihoz képest.


JÉGKORSZAKI MAMUTMARADVÁNYOK

    Szurdokpüspöki, 2014. augusztus 25., hétfő (MTI) - Ritkaságnak számító jégkorszaki mamutleletek és egy késő rézkori település nyomai is előkerültek a Nógrád megyei Szurdokpüspöki közelében zajló régészeti feltárás során, amelyet a 21-es számú főút négysávosra való bővítése miatt végeznek - mondta az ELTE Régészettudományi Intézetének régésze hétfői sajtótájékoztatóján.
    Szilágyi Márton hozzátette: a gyapjas mamutok maradványai a humuszréteg eltávolítása közben kerültek elő. A leletek elhelyezkedése, valamint az, hogy a négy lapocka és az összefüggő gerincalap együtt maradt, arra utal: nem természetesen úton kerültek ide.
    "Ezek ember által válogatott testrészek, a neolit korszak vadászai helyezhették el itt őket, valószínűleg egy hús tárolására szolgáló gödörben, de végül nem fogyasztották el a zsákmányt. A gyapjas mamutok maradványai legalább 14 ezer évesek, vagy még régebbiek" - mutatott rá.
    A szakember kifejtette, hogy a környék kiváló mamutélőhely lehetett, mert Szurdokpüspöki és a szomszédos Jobbágyi közigazgatási területéről is kerültek már elő leletek. A csontok kiemelése közben semmiféle kőeszközt nem találtak. A szénizotópos kormeghatározás, a vékony csiszolatok készítése és más laboratóriumi vizsgálatok további információkkal szolgálnak majd a környezeti körülményekről.
    Szilágyi Márton az MTI kérdésére elmondta: véletlen, hogy a gyapjas mamutok maradványai éppen egy rézkori, 5200-5300 éves telep területén kerültek elő. Utóbbi szintén szenzációs lelőhelynek számít: egy 250-300 méter átmérőjű, kör alakú sáncgyűrűt mutat a feltárás, két cölöpszerkezetű építménnyel együtt. Utóbbiak funkciója még nem tisztázott, de talán az erődítés kapui lehettek. Egy ilyen megépítése jelentős társadalmi szervezettség meglétét sejteti.
    A feltárást vezető régész hozzátette: különlegesség, hogy a telep legsűrűbben lakott részei a sáncgyűrűn kívül estek, tehát nem csak védelmi céllal épülhetett az erődítés. A feltárás során 10-12 áldozati gödröt is találtak, amelyekben egész szarvasmarhákat helyeztek el. Ez nagy áldozat lehetett, hiszen a közösség ezzel lemondott 200-300 kilónyi hús elfogyasztásáról. Négy olyan nagyméretű tárológödröt is találtak, amelyre emberi koponyát helyeztek.
    A sajtótájékoztatón Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: az út- és vasútépítések előtt kötelező a régészeti feltárás. Az uniós támogatással megvalósuló létesítmények nyomvonalai mentén 2010 óta több mint négymillió négyzetméteres területen voltak ásatások Magyarországon.

ÚJRA REZSICSÖKKENTÉS

Budapest, 2014. augusztus 26., kedd (MTI) - A harmadik rezsicsökkentési törvénynek megfelelően megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló rendelet módosításáról, amely tartalmazza a szolgáltatók által alkalmazható maximális áramtarifadíjakat szeptember elsejétől.
    A februárban elfogadott harmadik rezsicsökkentési törvény mondta ki, hogy az áram lakossági ára 2014 szeptembertől 5,7 százalékkal csökken. 2013-ban a villamos energia lakossági ára két lépcsőben: év elején 10, novemberben pedig 11,1 százalékkal mérséklődött.
    A Magyar Közlönyben megjelent rendelet melléklete a négy áramszolgáltatóra külön-külön tartalmazza az egyetemes szolgáltatásban biztosított tarifák maximális árait. Így például a lakossági felhasználók 1320 kilowattóra/év fogyasztásig kilowattóránként az EDF DÉMÁSZ-nál legfeljebb 14,57, az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-nél 13,71, az Elmű Nyrt.-nél 14,43, az ÉMÁSZ Nyrt.-nél 14,26 forintot  fizetnek szeptember 1-től, míg eddig 16,35, 15,44, 16,20 és 16,02 forintot fizettek.
    A rendeletben hasonló mértékben csökkentek az egyéb lakossági tarifák, változatlanok maradtak viszont a nem lakossági fogyasztók díjtételei.


E-KERESKEDELEM

    Budapest, 2014. augusztus 26., kedd (MTI) - Világszerte egyre több fogyasztó vásárol az interneten; a fogyasztási cikkeket és szórakoztatással kapcsolatos termékeket online vásárolni szándékozók aránya duplájára emelkedett 2011 óta - derült ki a piackutató Nielsen kedden közzétett kutatásából.
    A válaszadók közel fele, 48 százaléka venne repülőjegyet, 46 százaléka ruházati cikket és 44 százaléka foglalna szállodai szobát interneten a következő hat hónapban.
    A fogyasztási cikkek közül a babaápolást és -étkeztetést szolgáló termékeket online vásárolni szándékozók aránya 2011 óta ugrásszerűen, 12 százalékponttal, 20 százalékra emelkedett. A kozmetikumokat ennél is többen, a megkérdezettek 31 százaléka veszi az interneten.
    A fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató cég felmérése azt is mutatja, hogy folyamatosan csökken a különbség a csak online böngészők és vásárlók között: ruházati cikk, belépőjegy, könyv, játék, szállodai szoba vagy utazásfoglalás esetében ugyanannyian böngésznek online, mint ahányan egyúttal vásárolnak is.
    A többi fogyasztási cikk esetében szintén magas, 90 százalékos a böngészőkhöz viszonyított vevők aránya. Az élelmiszerek esetében például a válaszadók 30 százaléka az interneten tájékozódik, 27 százalékuk meg is veszi azt. A nagyobb kockázattal járó árucikkekről, mint például az elektromos készülékek vagy az autó, inkább csak informálódnak a fogyasztók - írja a jelentés.
    Az online böngészés és vásárlás százalékos arányai hasonlóak Európában, Észak-Amerikában, továbbá a vizsgált három közép-keleti, valamint két afrikai országban.
    Ázsiában és Óceániában legmagasabbak az online vásárlás arányai, a kutatásban szereplő termékek több mint felénél, 14 esetben előfordult, hogy az interneten vásárlók aránya nagyobb, mint a böngészőké.
    A dél-amerikaiak szintén lelkes online vásárlók, magasabb a böngészők mutatója, mint a 22 százalékos globális átlag, de ott az online kiskereskedelem infrastruktúrája még nem felel meg az igényeknek - idézi a közlemény John Burbankot, a Nielsen stratégiai kezdeményezésekért felelős elnökét.
    A kutatás továbbá rámutat arra, hogy egyre fontosabbak a mobil eszközök: Ázsiában és Óceániában a válaszadók 52 százaléka használ mobiltelefont böngészésre vagy vásárlásra, ez az arány Latin-Amerikában 48 százalék, Európában 33 százalék, Észak-Amerikában pedig valamivel több mint a megkérdezettek egynegyede.
    A e-kereskedelemre vonatkozó globális felmérés 60 országban, több mint 30 ezer internetet használó fogyasztó megkérdezésével készült 2014. február 17. és március 7. között.
    A Nielsen a kutatást csak olyan országokban végezte, ahol az internet penetráció legalább 60 százalék vagy minimum 10 millió lakos rendelkezik internet-hozzáféréssel.

HARC AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓK ELLEN

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti:
    Brüsszel, 2014. augusztus 27., szerda (MTI) - Új akciót indít a Földközi-tengeri illegális bevándorlás megakadályozására, a sokszor több száz, lélekvesztőkön utazó menekült felkutatására az Európai Unió külső határainak őrizetét összehangolni hivatott ügynökség, a Frontex - közölte szerda délután Cecilia Malmström belügyi biztos miután megbeszéléseket folytatott Angelino Alfano olasz belügyminiszterrel.
    Olaszország az Észak-Afrikából induló embercsempész hajók egyik legfőbb célpontja, ezért Róma évek óta Brüsszel és a többi uniós tagállam támogatását kéri. A probléma akkor került igazán reflektorfénybe, amikor tavaly októberben több mint 350-en vesztek a tengerbe, miután egy, az unió területére törvénytelenül bejutni igyekvő, menekülteket szállító hajó elsüllyedt az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetének közelében.
    Cecilia Malmström elmondta, hogy minden egyes tragédia után minden tagállam kinyilvánítja együttérzését, s támogatást ígér, ám a "szóbeli szolidaritást" szerinte ideje volna tettekre váltani. A svéd politikus emlékeztetett, hogy az Európai Uniónak, a Frontexnek nincsenek sem határőrei, sem hajói, ilyen kapacitásokkal csak a tagállamok rendelkeznek. A belügyi biztos reményét fejezte ki, hogy minden tagállam kiveszi majd a részét az akcióból. Közölte azt is: a Frontexnek több pénzre lesz szüksége, ezért a bizottság amellett, hogy "kisöpri a padlást", arra is számít, hogy a tagállamok mélyebben a zsebükbe nyúlnak majd.
    A Malmströmmel közösen tartott sajtótájékoztatón Angelino Alfano olasz belügyminiszter kijelentette: Európa most erősebb a Földközi-tenger térségében, a határőrizet pedig szilárdabb, mint korábban. A tárcavezető a hagyományostól eltérőnek nevezte mostani találkozóját a biztossal, amelynek meglátása szerint két konkrét eredménye is lett. Az egyik a minden eddiginél szélesebb körű és erőteljesebb Frontex-akció a Földközi-tengeren, míg a másik, hogy Róma "napokon belül" elindít ezzel párhuzamosan egy olyan akciót, amelynek keretében az embercsempészek hajóit elkobozzák és megsemmisítik majd, hogy ne tudjanak többé nyerészkedni azokon, akik az életüket is hajlandóak kockára tenni, hogy az Európai Unió földjére léphessenek.


RECHABILITÁCIÓS KÖZPONT ÉPÜL AGÁRDON

    Agárd, 2014. augusztus 29., péntek (MTI) - Több mint kétmilliárd forintból valósul meg fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek fejlesztésére és rehabilitációra alkalmas központ a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi telepén, melynek a héten tették le alapkövét - tájékoztatta az MTI-t a sportiskolát üzemeltető Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

    Deák Csaba elmondta, a beruházást az Európai Unió és a magyar állam 2,25 milliárd forinttal száz százalékos intenzitás mellett támogatta, melyből 2015 szeptemberéig egy Európában is egyedülálló fejlesztő központ épül meg. Az új létesítményben fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek fejlesztésére egyaránt lesz lehetőség.
    A gyermekek esetében egyedülálló diagnosztikai centrumot hoznak létre, hogy minél előbb, még iskolás kor előtt megkezdhessék velük a speciális munkát, és esélyt adjanak számukra a lehető legteljesebb életet élni. Deák Csaba hozzátette, terveik szerint évente 1500 gyermeket tudnak fogadni, és kialakítanak szálláshelyeket is az őket kísérő családtagok számára.
    A felnőttek esetében a regionális szervekkel együttműködve évi 200 fős részvétellel számolnak. Kialakítanak egy ability-parkot és egy próbalakást, ahol a megváltozott képességű emberek tanulhatják meg a számukra szükséges eszközök, például kerekesszék használatát.
    Az agárdi telepen lehetőséget biztosítanak vízhasználatra is, és beszereznek parakenukat, parakajakokat és paravitorlást is, melyet a mozgássérültek is tudnak használni.
    Fejlesztik a tornacsarnokot és a hozzá tartozó szállásokat is, ahol egyszerre több mint harminc kerekesszékes sportolónak tudnak lehetőséget biztosítani.

VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL

  Budapest, 2014. augusztus 30., szombat (MTI) - A vegán életmódról, a nyers táplálkozásról és a gluténmentes étrendről is szó esik a ma kezdődő 18. Vegetáriánus Fesztiválon Budapesten.
    A kétnapos ingyenes programsorozat célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezéssel kapcsolatos tévhiteket és felhívja a figyelmet a sok gyümölcs és zöldség fogyasztásának fontosságára.
    A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban az érdeklődők meghallgathatják táplálkozási szakemberek előadásait például a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról és a gluténmentes étrendről, emellett relaxációs foglalkozásokon, makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókon, főzőtanfolyamokon, valamint zenei és táncprogramokon vehetnek részt - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
    A fesztiválon lehetőség nyílik természetgyógyászokkal folytatott ingyenes konzultációra. A szakmai előadások mellett szórakoztató programok is várják az érdeklődőket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése