Karácsony van – újra.
Újra eltelt egy mozgalmas év- újra megnyíltak a szívek, újra ünneplőbe öltöztek
a lelkek – újra milliárdokkal gazdagítottuk a multikat. Tudom, kissé cinikus,
amit írok, de az ünnep előtt jártomban-keltemben volt alkalmam megtapasztalni,
hogy sokan – sajnos nagyon félreértelmezik ennek az ünnepnek a mondanivalóját.
(Tisztelet minden kivételnek!) Azt az
ideges rohangálást, azt a görcsös vásárolni akarást, azt a már-már beteges
megfelelni vágyást, ami szinte ökölbe szorította az emberek arcvonásait –
elképesztő volt látni. Miért hiszik azt sokan, hogy a hitelre vett hiper-szuper
okos ketyerék pótolni tudják az elmaradt öleléseket, feledtetni képesek az év
közbeni ellentéteket, a figyelem hiányát, a ki nem mondott szerető szavakat? Tudom: rohanó világban élünk, ahol nincs idő a
munkán kívül szinte semmire. De valóban nincs? Valóban csak Karácsonykor
vagyunk képesek megállni – s akkor is csak arról szól minden, hogy ki, mit,
milyen értékben fog letenni a fa alá? Tényleg ennyire elanyagiasodtunk?
Szívből
remélem, hogy nem.
Szívből remélem, hogy egyre többen ismerik fel: a
szeretteink körében eltöltött nyugodt perceknél, óráknál, semmi sincs
értékesebb.
Mindegy hogy hol – csillogó palotában, vagy a faluszéli kis házban;
egy wellness-szálló kényelmében, vagy egy lakótelepi panel kisszobájában – a
szeretet mindenhol egyformán értékes.
A legértékesebb dolog, amit valaha
letehettél a fa alá. Kérlek – lepd meg Te is szeretettel a rokonaidat, ismerőseidet abban a biztos
tudatban, hogy ezzel az ajándékkal adod a legtöbbet, s kapod majd Te is a
legszívmelengetőbb viszonzást.
Úgyhogy Te, ki e
sorokat olvasod – emelkedj föl a képernyő elől, és merj adni!
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése