- - Te még mindig nem nősültél meg? –
veregette vállon rég nem látott ismerősét Zsolt, majd betette a csurig rakott
bevásárlótáskákat a kocsi csomagtartójába.
- - Nem… Eddig még nem… - habogta zavartan
Ádám.
- - Akkor még mindig anyádékkal élsz? –
ingatta a fejét rosszallóan Zsolt – Nem lehet könnyű életed…
- - A szüleim 3 éve meghaltak…
- - Sajnálom, nem tudtam… Részvétem… Akkor
meg éppen itt lenne az ideje, hogy találj valakit magad mellé… Aki tud főzni,
mosni, takarítani, befőttet elrakni, gyereket szülni, hogy ne halljon ki a
családfád… Mert ugyebár a nők AZON kívül csak erre valók…- nevetett fel Zsolt a
saját elmésségén, de Ádám rezzenéstelen arccal fogadta.
- - Van szerelmem… De ÉN segítek neki
mindenben – egyenrangú felekként viselkedünk…
Zsolt
szörnyülködve nézett ismerősére:
- - Na, én nem tenném! Még hogy egy nő
egyenrangú fél legyen! Meghibbantál? Az én asszonyom csak a fal mentén
közlekedhet, és ott is csak a repedésekben, amikor én otthon vagyok! –
kacsintott.
- - Zsolt! Voltál már a tisztítóban a
ruhámért? Vettél tápszert, és pelenkát a gyerekednek? Mit ácsorogsz itt, mint
egy faszent! Még a vacsorát is el kell készítened, Zsoltikát is meg kell
fürdetned! Indulj már az Isten szerelmére! Mire hazaérek a kozmetikustól
terített asztal várjon! – lépett oda hozzájuk egy testes nő, arca kipirosodott
a méregtől. – Lódulj már, mire vársz? Tapsra?
Zsolt gyorsan kezet
fogott barátjával, majd egy „Igen Drágám” után beszállt az autóba, és
elviharzott.
A nő az ellenkező irányba indult el.
Ádám mosolyogva nézett
Zsolt után:
-
Még hogy a fal mellett, és ott is a
repedésben... – nevetése sokáig hullámzott a parkolóház ürességében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése