LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: HAJLÉK NÉLKÜL

Szerette a szombati napokat, a lármás, nyüzsgő, már-már pulzáló tömeget a városban, azt, amikor özönlöttek az emberek a piactérre, a bevásárlóközpontokba, a kis-, és nagy boltokba, hogy megejtsék a heti nagy bevásárlást. Ilyenkor neki is több került az asztalára – már, ha annak lehetett nevezni azt a több korhadásnak indult deszkából összeütött tákolmányt, ami ezt a funkciót töltötte be erdő széli kis viskójában. Évek óta élt ott, félrevonultan a nagyvilágtól, elbujdosva az emberek rosszalló tekintete elől. „Kis igények-boldog élet” – hangoztatta mindig, s valóban, kevéssel is beérte: örömmel fogadta a sarki boltostól a kidobásra ítélt szikkad zsömléket, felvágott-végeket; boldogan cipelte haza az előtte gondosan összekötözött hullámpapír-göngyölegeket; vagy a lakótelepi ruhagyűjtő mellé kizsákolt ruhaneműt. A cigi és az alkohol nem szegődött társául, mint más hozzá hasonlónak, mégis sokan undorodva fordultak el tőle. Pedig egykoron – valamikor a válása előtt ő is „rendes, dolgos” ember volt- rendszeres fizetéssel, álmokkal, tervekkel -, de a családtól való elszakadás után képtelen volt talpra állni. Nem volt miért, nem volt kiért.

Sokan adják fel a küzdelmet egy-egy nagyobb csalódás után, kitéve magukat ezzel az utcára kerülés minden veszélyének. Feladják, önmagukért nem tudnak, nem akarnak cselekedni – hagyják, hogy sodorja őket az ár egyre mélyebbre és mélyebbre. Tekintetükben ott ül a tehetetlen szomorúság, ami álmaikat végérvényesen elássa egy életre. Hajlék nélkül – nincs perspektíva, nincs tervezés, nincs jövő, csak a MA pillanatai vannak, olcsó kis örömforrások, ordító emberi szükségletek, s a beletörődés: „Nekem ennyi jutott”

Nehéz életút, szomorú sors.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

IDÉZETEK

„Vajon a karácsonyi kirakatban üldögélő

bánatos macikáknak mosolyra áll

majd attól a szája

ha rájönnek

hogy a szeretet jegyében

hamarabb melegségre találnak

mint a hajléktalanok bárhol a világon?”

(Pethes Mária)

…………………………………………….

„Ne beszélj a szabadságról. Beszélnek róla elegen. Szabadság itt, szabadság ott, ezt harsogják. De mi az ördögöt kezdhetsz a szabadsággal, ha nincs egy vasad se, nincs munkád, te vagy a legszabadabb a világon, de mit érsz vele? Elindulsz. De hova mész? És hogy? A hajléktalanok a legszabadabbak a világon, s mégis megfagynak a parkban egy padon. (...).”(Niccoló Ammaniti)

„Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként -, onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, költő, muzsikus, vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves, vállalkozó, hajléktalan, sőt elvileg még politikus is (nincs átkozott szakma, csak méltatlan hozzáállás!) - szóval egy angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért.”(Müller Péter)

„Sok beszélgetésem telt azzal, hogy megmondták, ki a hibás. Azt mondták, a hitetlenek miatt, a hívők miatt, a zsidók miatt, a cigányok miatt, a németek miatt, az oroszok miatt, az amerikaiak és a franciák miatt, a románok, a csehek és a szerbek miatt, és hogy a kínaiak miatt mindenképp, meg az arabok miatt és a gazdagok miatt, meg a hajléktalanok, és a munkanélküliek, meg a kormány miatt. (...) Kevesen mondták, hogy ők maguk miatt”(Tisch Ferenc)

„Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt - ez az alaptézis, de mi van akkor, ha már kapásból a nyomorban élsz hajléktalanként?”(Pőcze Flóra)

„Ahhoz, hogy jól segíthessünk, fontos, hogy a szegényekre ne problémagócként, hanem hozzánk hasonló emberekként tekintsünk, és tájékozódjunk helyzetük, igényeik, lehetőségeik felől. Ha tudomást veszünk a körülöttünk élő éhezőkről, idősekről, fogyatékosokról, rabokról, hajléktalanokról – igenis tettünk valamit.”(Hajós András)

„Sokan azt hiszik, a hajléktalan lét a társadalomtól való totális izolációt jelenti, a közösségen kívüli életet, és egyben a szabadságot, a függetlenséget is. A valóságban azonban a hajléktalanok a legkiszolgáltatottabb emberek, mások segíteni akarásától és segíteni tudásától függenek. Minden áldott nap, ha még felkelnek, számot vetnek az életükkel.”(Pőcze Flóra)

„Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”(Wass Albert)

„Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk!

Mindegy, hogyan, és mindegy, milyen áron!

Nem akarunk örökké bujdokolni

ezen a zord, otthontalan világon!

Ha kell, gyalog is, éhesen, vacogva,

tépett lélekkel és halálra váltan:

csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!”

(Wass Albert)

„Az erős középvállalkozótól a szegényes, többgyermekes családanyán át, az egyetemi végzettségűtől az egyszerűbbnek vélt kétkeziig, mindenki egy láncszem az otthontalanok táborában.”(Takács Ervin)