A
fiatal fiú elképedve nézte a pár huzavonáját.
- - Állj fel!
Nem hallod! Szedd össze magad, és állj fel! – járkált tehetetlenül a középkorú
asszony a földön fekvő férfi mellett.
- - Nem
tudok…- suttogta az elhaló hangon.
- - Dehogynem!
Csak akarnod kell! Támaszkodj a kezeidre! Nem lehetsz ennyire szerencsétlen!
Már mindenki minket néz… - nézett körbe az asszony – Ne bámuljanak! Mit
bámulnak? Foglalkozzanak a saját nyomorukkal! - kiabálta.
A
férfi nem mozdult.
- - Rettenetesen
fáj a lábam… Meg sem bírom mozdítani… - nyöszörögte eltorzult arccal a
fájdalomtól.
- - Segíthetek?
– lépett ki a tömegből a fiatal fiú.
- - Nem. Nem
kell… Fel tud ő állni, csak sajnáltatja magát! – utasította el a nő.
- - Na!
Rajta! Erőltesd csak meg egy kicsit magad! Hiába játszod itt el nekem a hattyú
halálát – ha akarod, ha nem, de be kell jönnöd velem vásárolni… - bökdöste meg
finoman a cipője orrával a földön fekvőt.
A
férfi sűrű káromkodások közepette nagy nehezen feltápászkodott. A bal lábára
képtelen volt ráállni.
- - Le kell
ülnöm a padra… Nem tudok ráállni… - ugrándozva tette meg a kétlépésnyi utat a
padig.
- - Mutasd
csak! – húzta fel a nadrágszárat gyors mozdulatokkal az asszony, alaposan
végigtapogatva a férfi lábszárát. – Kutya bajod… - állapította meg, nem törődve
azzal, hogy a férfi felszisszen.
- - Állj fel!
Nem hallod! Szedd össze magad, és állj fel! – mordult újra a férfira.
- - De nagyon
fáj…
- - Én is
kibírtam három szülést, mégsem jajgattam ennyit soha… Gyere, kapaszkodj belém,
és menjünk…- nyúlt a férfi hóna alá.
Hangos
vitatkozás közepette elbotorkáltak.
…
A fiú három hét múlva látta őket újra:
a férfi begipszelt lába ékesen bizonyította igazát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése