Az
ablaknál állt a meleg radiátornak támaszkodva, és az utca forgalmát figyelte.
Csillogó autók sorjáztak, biciklisek cikáztak, gyalogosok tolakodtak a
kirakatok előtt – élő, lüktető volt minden telve energiával, életkedvvel. Szeretett
volna ő is odalenn lenni – egy a sok hangyaként nyüzsgő ember közül, egy - innen
fentről nézve - apró jelentéktelen ember, de önmagában mégis a világmindenség
szerves része. Ő is ott bolyongott volna az üzletek előtt – ajándékokra vadászva
a szeretteinek, segített volna cipekedni a feleségének, kísérgette volna
boltról-boltra, kiválasztotta volna a halászlébe való halat, feldíszítette
volna fenyőfát, segített volna a kalácssütésben, megterítette volna az ünnepi
asztalt, meggyújtotta volna a gyertyákat, és a csillagszórót, együtt nézte
volna meg az unokáival a számára már untig-unott Kevines- reszketős - betőrös-
filmet.
- - Béla
bácsi! Jöjjön! Hadd kössem be a mai koktélját! – lépett be az ajtón a nővér,
kezében az infúziós szerelékkel.
- - Már alig
vártam… Már pattanok is…- mondta, még vetve egy utolsó pillantást az utcára. –
Látta nővérke!? Esik a hó… Mégis fehér lesz a karácsonyunk… - lelkendezett,
majd lassú, óvatos mozdulatokkal az ágyhoz sétált.
- - Bizony…
az lesz…
Béla
bácsi megadóan tűrte, hogy bekössék az infúziót.
- -Bármit
érez – jelezzen…
A
férfi bólintott: igen, érezni azt fog. De tudta, ennek így kell lennie. Végigsimított
a fején – még nem tudta megszokni, hogy nincs haja… De majd az is kinő… Itt
kell töltenie a karácsonyt, ha a többit a szerettei körében szeretné…
Szeretett
volna ő is odalenn lenni az utcán– egy a sok hangyaként nyüzsgő ember közül,
egy - innen fentről nézve - apró jelentéktelen ember, de önmagában mégis a világmindenség
szerves része. Igen. Eljön az idő, amikor az is lesz újra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése