2012/12/29

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : BABONA


Babona

Ma már nem vagyok babonás. Nem rettenek meg ha átszalad előttem egy fekete macska, nem szorongatom eszelősen a kabátgombomat, ha kéményseprőt látok, nem nézem meg a „hapci-törvényt”, ha tüsszögök…  Régebben volt, hogy engem is elkapott a „gépszíj”- hagytam, hogy a babonák meghatározzák a mindennapjaimat. Érdekes módon én az a típus voltam, aki a negatív vonalat kapta el ezen a téren – ugyanis kizárólag csak a balszerencsés jóslatok váltak valóra. Valószínűleg már a rossz fordulat gondolatától is bepánikoltam, ami egyenes út volt a rossz bevonzásához az életembe. Aztán következett az „álomfejtés” időszaka, amikor füzettel és tollal az ágyam mellett bőszen jegyzeteltem álmaim ködös foszlányait- majd elemezve mit jelenthet tudatalattim üzenete. Nos, elárulom: nem sokra jutottam- hisz soha nem voltam olyan bonyolult lélek, akinek erre lett volna szüksége élete megoldásához. Néha egy-egy könyv, vagy film kapcsán megérintett a spiritualitás szele, a parapszichológia vihara, a lélekvándorlás örvénye, de szerencsére mindegyik csak az egészséges kíváncsiság talpalatnyi talaján foglalkoztatott, és gyorsan javuló betegségnek bizonyulva gyorsan kigyógyultam belőle. Már régóta nem vagyok babonás, nem hagyom, hogy buta hiedelmek befolyásolják az életemet.
Ui.: Persze azért szilveszterkor és újévkor én is enni fogok lencsét– biztos, ami biztos…
„A tévhit nem más, mint azonnali ítéleten alapuló elhibázott következtetés (...). Így jön létre a babona és az előítélet is.”(Seth Godin)
„Nem a babona, nem a vakhit ad igazi nyugalmat, hanem a tudás az, ami megszerzi a lelkek egyensúlyát.”(Cholnoky Viktor)
„Amikor az emberek azt mondják, hogy vidéken unalmas az élet, a városban meg csupa izgalom, fogalmuk sincs, mit beszélnek (...) Az utolsó boszorkányok rozoga viskókba költöztek, dekadens ifjú emberek feketemisét tartanak távoli kastélyokban. A világtól elzárt falvakban mindennapos a babona. Középkorú vénkisasszonyok zörgetik hamis szkarabeuszláncaikat, szeánszokat tartanak, az írótáblákat láthatatlan kéz írja tele.”(Agatha Christie)
„Nem lehet mindent félrelökni azzal, hogy babona, félelem vagy bigottság. Igenis léteznek elemi igazságok és elemi erők. Mindig is léteztek. És létezni is fognak.”(Agatha Christie) 
„Meglehet, hogy babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek szülői nem szeretik egymást, az rútnak születik, s aki nem szereti szülőit, az rútnak nő fel, mert a szerelem teremti a szépet.”(Jókai Mór)
„Az ismeretlen nem feltétlenül a gyanakvás, a félelem vagy a babona forrása, hanem inkább arra ösztönöz, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyünk föl, és megpróbáljuk megtalálni rájuk a válaszokat is.”(Neil Shubin)
„Szükségünk van valakire, egy fölöttünk álló erőre, ami eligazítja és rendben tartja a dolgainkat. Valakire, aki mellettünk áll, ha már mindenki elhagyott. A természeti erők túlságosan hatalmasak a földi halandók számára. Erre mi kitalálunk magunknak egy hatalmat, amelyhez fordulhatunk, ha szükségünk van rá. Én nem teszek különbséget hit és babona között. Úgy látom, a kettő egy és ugyanaz. Az egyikben szabad hinni, a másikban nem. Mert ha megteszed, máglyára küldenek téves tanaidért. Mégis be kell vallanom, hogy én is Istenhez fohászkodom, ha bajba kerülök. Én is úgy teszek, mint a megtévedt lelkek, akik a halálos ágyukon hirtelen megtérnek, hogy legalább megmaradjon számukra valami. Csakhogy az én hitem nem tart sokáig. Amint biztonságban érzem magam, ismét gúnyolni kezdem az eget. Hát ilyen ingatag a viszonyom a mi Urunkhoz.”(Margit Sandemo)
„Az emberi bűnöknek csupán két forrása van: a tétlenség meg a babona és (...) csak két erény van: a tevékenység meg az értelem.”(Lev Tolsztoj)
„A babona keresi a ködöt, a köd vonzza a babonát. Ezek ketten osztoztak meg a prédán.”(Mikszáth Kálmán)
„Aki babonás, az nem lehet egészen szerencsétlen. A babona néha remény.”(Balzac)
„A babona a gyenge lelkek vallása.”(Edmund Burke)
„A józan tudománynak minden vallást teljesen el kell vetnie mint a babona termékét.”(Ernst Haeckel)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése