2014/02/19

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: TÜRELEM



Türelem. Sokak/sokunk számára ismeretlen e fogalom, aminek eredményeképpen folytonos rohanás, és idegeskedés az élet. Minden reggel türelmetlenül kelünk, rohanva isszuk meg az ébresztő-kávénkat, veszekedünk a fürdőszoba kisajátítása miatt, szitkozódunk a reggeli csúcsforgalomban, feszültek és frusztráltak vagyunk egész álló nap, hazaérve pedig rázúdítjuk minden keserűségünket arra, aki éppen kézre esik. Álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el egy kicsit: valóban így szeretnénk élni? Tényleg a boldogtalanságot választjuk, a boldog kiegyensúlyozottság helyett? Ugye nem? Minden csak rajtunk múlik. Változtassunk hozzáállásunkon, és legyünk türelmesek az élet minden területén.

Higgyétek el –megéri.

„Amire az emberek sokáig, nagy akarattal, kitartással, előrelátással és körültekintéssel készülődnek, végül is bekövetkezik.”(Márai Sándor)

„Hajszolva éled az életed, bízva abban, hogy (...) megkapod majd azt, ami eddig elmaradt. Valahogy így tesszük tönkre a kapcsolatainkat ahelyett, hogy vágyakozás nélkül élnénk meg azt, ami jut. Azt, amit az élet hoz, amit eléd rak, amibe botlasz. Szeresd, fogadd el, bármilyen nehéz is, mert a vágyakozás mindent megöl, leginkább a kapcsolataidat.”(Oravecz Nóra)

„Bírd még egy picit. Néha csak elég türelmesnek kell lenni. Kivárni, megvárni, és nem elvárni. Szeretni, és nem abban kételkedni, hogy ami történik, az jó - nem lehet más. Aztán persze van, hogy valamiért még várni kell, valamiért még nincs itt az idő, pedig már ott van az orrod előtt. Érzed az illatát, látod a mosolyát, de tudod, hogy még ki kell tartanod egy picit. Ne kérdőjelezd meg, hogy miért, csak élj. Menj tovább magaddal, mosolyokkal kéz a kézben, nem feladva, harcolva, megküzdve minden egyes akadállyal, néha könnyekig hatódva földre zuhanni, sárba taszítva, csináld végig, mert majd ez hozza az életedbe. Nagy harcosoknak nagy harcos jár. Olyan, aki tudja, hogy milyen az, ha fáj, vagy ha az álmaidat éled. Csak vele mehet igazán, mással nem. De a harcosokat néha hagyni kell, hogy járják az útjukat, hogy kitapossák az ösvényt a saját útjukon.”(Oravecz Nóra)

„Mindent a maga idejében. Nem okos dolog siettetni a dolgokat. Látni kell az utat, amelyen előre akar haladni az ember.”(Agatha Christie)

„Az ember nem tud csodát tenni. A csodák nem ott történnek (...), ahol valamit ki akarnak kényszeríteni. Csodák ott történnek, ahol az ember várni tud. (...) Ahol valaminek valóban növekednie kell, annak türelmes várakozásra van szüksége.”(Anselm Grün)

„Sohasem volt jó a bajnak félúton elibe menni. Ti, fiatalok, mindig siettek. Könnyű valamit megtenni, de nehéz meg nem történtté tenni.”(John Galsworthy)

„Hogyan lehet kibogozni a legbonyolultabb, legreménytelenebbnek látszó csomókat is. "Ha türelmetlen vagy és sietsz, akkor csak rángatni fogod, és minden rosszabb lesz: a csomó még szorosabbá válik, mérges leszel, és biztos, hogy kudarcot vallasz. Ha viszont nagyon figyelsz, ha tanulmányozod a helyzetet, mielőtt bármit is tennél, ha csak egyre forgatod a csomót, ha gyengéd és állhatatos maradsz, ha lassan dolgozol, akkor a végén mindig sikerrel jársz.”(Feldmár András)

„Néha csak úgy hagyni kell, hogy a feje tetejére álljon minden. A világ, az életed, minden. Nem összetörni, nem kiakadni, hanem tudni, hogy semmi sem történik véletlenül, és valójában minden a helyén van, vagy legalább úton. Kell, hogy lekössön valami, kell a kuszaság, az unalmas csak árt neked. Örülj a káosznak, hiszen minél nagyobb van körülötted, annál nagyobb rendet tudsz varázsolni. Végül általában mindig a legnagyobb kuszaságból születnek a legjobb dolgok. Szóval csak hagyni kell, hogy minden megtalálja a maga helyét. Hiába is akarnád érteni, úgysem fog menni. Szóval csak türelem.”(Oravecz Nóra)

„Tapasztaltad már, hogy türelmes csak akkor lehetsz, ha tudod, hogy valami ÉRTELME van? Értelmetlenül kibírni valamit, az nem türelem, hanem elviselés. Az összeszorított fogsor nem türelem. A szeretet türelme - a valódi türelem - a másik ember világnézetével, hitével, jellemével és puszta lényével szemben tanúsított mélységes megértés. Felismerése annak, hogy az élet sokszínűségének van valami magasabb értelme. Jó, hogy a másik másmilyen! Még akkor is, ha néha irritál. Hiszen két egyforma levél sincs. Aki ezt nem látja, s nem ámul el ezen, annak a lelke úgy működik, mint a szecskavágó: beledarál mindent a maga rögeszméjébe.”(Müller Péter)

„Van, aki stopperórával kezében él, minduntalan célok felé rohan, és a másodperceket számlálja. Mások úgy élnek, mint egy fa, nagyon lassan és szívósan, s tudják, hogy még sok, sok idejük van, évtizedek.”(Márai Sándor)

„A türelemnek három különböző fajtáját ismerjük. Az első a közömbösség türelme, amely ügyet sem vet a sértésekre, jól tűri a bántalmakat. A második a viszontagságokat önkéntesen vállalók türelme, a harmadik pedig a tanítás megértéséből származó, tudatosan fejlesztett, mindenre kiterjedő türelem.”(Tendzin Gjaco)

„A türelem csak türelemmel sajátítható el, mint ahogy az ember úszni csak az úszás gyakorlása által tanulhat meg.”(Charles Haddon Spurgeon)

„A türelmetlenek boldogtalanok, mert mindig akarnak valamit, s mindig azt kapják, amit nem akartak.  „(Nádas Péter)

„Ha kis dolgokban nem vagyunk türelmesek, akkor a nagy álmainkat hiúsítjuk meg.”(Konfuciusz)

„Ha valamit megtanultam abban az időben, akkor az az, hogy ha erőszakkal akartam megoldani egy problémát, az mindig csak még tovább rontott a helyzetemen.”(William Paul Young)


„Az önuralom hiánya olyan jellemgyengeség, amelyért egy nap nagy árat kell majd fizetned. (...) Ha valaki nem képes parancsolni a szenvedélyének, nem csak maga a szenvedély lanyhul, hanem az egyén is elveszíti az erejét. Az önuralom és az akaraterő viszont nem csak erősíti az egyént, hanem az étvágyát is fokozza. (...) Az önuralom gyakorlása révén elegendő időnk jut arra, hogy elmélyedjünk vágyainkban, és ezáltal lehetőségünk nyílik elképzelni e vágyak beteljesülésének aprólékosan kidolgozott forgatókönyveit. Ráadásul arra is elég időnk marad, hogy úgy alakítsuk a körülményeket, hogy a szívünknek legkedvesebb forgatókönyvet valósíthassuk meg.”(Charlie Huston)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése