Hosszú út
vezet a céljainkig: álmodozunk, vágyakozunk, tervezgetünk,
kapaszkodókat keresünk, – aztán jobb esetben remegő inakkal, de
belevágunk. Botladozva a rögökkel teli úton haladunk előre –
kapva hideget-meleget az élettől – de megyünk, lépkedünk,
egy-egy komolyabb akadálynál megtorpanunk – és csak azért sem
fordulunk vissza.
Egyre magasabbra és magasabbra akarunk szárnyalni
– mert át szeretnénk élni a siker mámorító érzését, a nem
hiábavaló reménykedést, - azt, hogy minden lehetséges, ha
kellőképpen akarjuk.
Mert kétség sem fér hozzá: lehetséges.
Lehetséges akkor, ha képesek vagyunk kidobni a súlyokat, amelyek
eddig visszarángattak bennünket.
Dobd ki Te is a kételkedést, a
kishitűséget, az önbizalomhiányt, az aggodalmaskodást, a
félelmet. Dobd ki a béklyókat, és merj tenni a céljaidért még
akkor is, ha a világ félelmetesebbik fele azt üvöltözi feléd,
hogy már túl késő változtatni a sorsodon.
Mert addig míg élünk:
soha nem késő ...
