2012/12/29

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : BABONA


Babona

Ma már nem vagyok babonás. Nem rettenek meg ha átszalad előttem egy fekete macska, nem szorongatom eszelősen a kabátgombomat, ha kéményseprőt látok, nem nézem meg a „hapci-törvényt”, ha tüsszögök…  Régebben volt, hogy engem is elkapott a „gépszíj”- hagytam, hogy a babonák meghatározzák a mindennapjaimat. Érdekes módon én az a típus voltam, aki a negatív vonalat kapta el ezen a téren – ugyanis kizárólag csak a balszerencsés jóslatok váltak valóra. Valószínűleg már a rossz fordulat gondolatától is bepánikoltam, ami egyenes út volt a rossz bevonzásához az életembe. Aztán következett az „álomfejtés” időszaka, amikor füzettel és tollal az ágyam mellett bőszen jegyzeteltem álmaim ködös foszlányait- majd elemezve mit jelenthet tudatalattim üzenete. Nos, elárulom: nem sokra jutottam- hisz soha nem voltam olyan bonyolult lélek, akinek erre lett volna szüksége élete megoldásához. Néha egy-egy könyv, vagy film kapcsán megérintett a spiritualitás szele, a parapszichológia vihara, a lélekvándorlás örvénye, de szerencsére mindegyik csak az egészséges kíváncsiság talpalatnyi talaján foglalkoztatott, és gyorsan javuló betegségnek bizonyulva gyorsan kigyógyultam belőle. Már régóta nem vagyok babonás, nem hagyom, hogy buta hiedelmek befolyásolják az életemet.
Ui.: Persze azért szilveszterkor és újévkor én is enni fogok lencsét– biztos, ami biztos…
„A tévhit nem más, mint azonnali ítéleten alapuló elhibázott következtetés (...). Így jön létre a babona és az előítélet is.”(Seth Godin)
„Nem a babona, nem a vakhit ad igazi nyugalmat, hanem a tudás az, ami megszerzi a lelkek egyensúlyát.”(Cholnoky Viktor)
„Amikor az emberek azt mondják, hogy vidéken unalmas az élet, a városban meg csupa izgalom, fogalmuk sincs, mit beszélnek (...) Az utolsó boszorkányok rozoga viskókba költöztek, dekadens ifjú emberek feketemisét tartanak távoli kastélyokban. A világtól elzárt falvakban mindennapos a babona. Középkorú vénkisasszonyok zörgetik hamis szkarabeuszláncaikat, szeánszokat tartanak, az írótáblákat láthatatlan kéz írja tele.”(Agatha Christie)
„Nem lehet mindent félrelökni azzal, hogy babona, félelem vagy bigottság. Igenis léteznek elemi igazságok és elemi erők. Mindig is léteztek. És létezni is fognak.”(Agatha Christie) 
„Meglehet, hogy babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek szülői nem szeretik egymást, az rútnak születik, s aki nem szereti szülőit, az rútnak nő fel, mert a szerelem teremti a szépet.”(Jókai Mór)
„Az ismeretlen nem feltétlenül a gyanakvás, a félelem vagy a babona forrása, hanem inkább arra ösztönöz, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyünk föl, és megpróbáljuk megtalálni rájuk a válaszokat is.”(Neil Shubin)
„Szükségünk van valakire, egy fölöttünk álló erőre, ami eligazítja és rendben tartja a dolgainkat. Valakire, aki mellettünk áll, ha már mindenki elhagyott. A természeti erők túlságosan hatalmasak a földi halandók számára. Erre mi kitalálunk magunknak egy hatalmat, amelyhez fordulhatunk, ha szükségünk van rá. Én nem teszek különbséget hit és babona között. Úgy látom, a kettő egy és ugyanaz. Az egyikben szabad hinni, a másikban nem. Mert ha megteszed, máglyára küldenek téves tanaidért. Mégis be kell vallanom, hogy én is Istenhez fohászkodom, ha bajba kerülök. Én is úgy teszek, mint a megtévedt lelkek, akik a halálos ágyukon hirtelen megtérnek, hogy legalább megmaradjon számukra valami. Csakhogy az én hitem nem tart sokáig. Amint biztonságban érzem magam, ismét gúnyolni kezdem az eget. Hát ilyen ingatag a viszonyom a mi Urunkhoz.”(Margit Sandemo)
„Az emberi bűnöknek csupán két forrása van: a tétlenség meg a babona és (...) csak két erény van: a tevékenység meg az értelem.”(Lev Tolsztoj)
„A babona keresi a ködöt, a köd vonzza a babonát. Ezek ketten osztoztak meg a prédán.”(Mikszáth Kálmán)
„Aki babonás, az nem lehet egészen szerencsétlen. A babona néha remény.”(Balzac)
„A babona a gyenge lelkek vallása.”(Edmund Burke)
„A józan tudománynak minden vallást teljesen el kell vetnie mint a babona termékét.”(Ernst Haeckel)

2012/12/28

EGÉSZSÉGPÉNTEK : MÁSNAPOSOK

...hogy ne legyen olyan szörnyű a másnap
Szilveszter. Az év utolsó napján nagyon sokan kirúgnak a hámból – a jókedvű mulatozás elengedhetetlen kellékét az alkoholos italokat számolatlanul magukba döntve. Aminek aztán meg is lesz az eredménye – keserves kínok között kábán szédelegve 2013 első napján. Másnaposságra nincs orvosság – legfeljebb csak a megelőzésre ügyelhet, de ha már megtörtént a baj, kénytelen lesz viselni a következményeket, és átvészelni valahogy azt a bizonyos másnapot.


1.     MEGELŐZÉS
·        Nem mondok újat: a legkézenfekvőbb nem inni – a jó hangulathoz nem feltétlenül kell alkohol, ha olyan emberek társaságában van, akikkel jól érzi magát, nincs szükség pótszerekre az oldottsághoz.
·        tartózkodjon a sötét színű italoktól – hamarabb a fejébe szállnak, , és másnap is több kellemetlenséget okoznak, mint a többi ital,
·        Soha ne igyon, üres gyomorra- előtte fogyasszon energia dús ételeket.
·        Kerülje a túlzottan sós ételeket, ropikat, chipseket – mert azoktól csak még szomjasabb lesz.
·        Gondoskodjon előre a megfelelő vitamin-bevitelről. Alkohol jelenlétében ugyanis zavart szenved a felszívódásuk, ami hiányállapotot eredményez, és súlyosbítják az egyébként is kellemetlen tüneteket.
·        Ne hagyja magát rábeszélni az ivásra - ha nem akar alkoholt inni, ne igyon senki kedvéért sem.
·        Ha mégis iszik, ügyeljen a mennyiségre. Lassan, kortyolgatva fogyassza el, és várja, meg milyen hatással van szervezetére. A cél soha nem lehet a gyors lerészegedés – már ha nem akar teljesen kontrollálatlanul viselkedni,
·        Soha ne higgyen a „kutyaharapást szőrivel” mondásban. Hagyjon időt szervezetének a regenerálódásra.

2.     MÁSNAP
Ha túl sokat ivott – ne csodálkozzon – garantáltan jelentkezni fognak a másnaposság tünetei, ami ellen nincs patikaszer – csak néhány enyhülést hozó jó tanács:
·        fogyasszon sok ásványvizet
·        kerülje a nehéz. zsíros, fűszeres ételeket (nem fog nehezére esni)
·        ne igyon kávét – csak a gyomorsav-termelését fogja fokozni vele
·        pihenjen, pihenjen, pihenjen
·        és viselje el, amíg a tünetek enyhülni kezdenek.

GYÓGYULÁST MINDEN ÉRINTETTNEK

2012/12/27

VITA -TÉMA : BECSERÉLŐSDI

Karácsony előtti tömeg a bevásárlóközpontokban.
Karácsony után. Tolongás, lökdösődés, hangos szavak, ideges alkalmazottak, már-már tébolyult tekintetek, csúcsra járó információs pultok. Újra beindult a nagyüzem: csak most másról szól – túl kicsi, túl színes, hibás, nem ezt akartam, már van otthon belőle, nem tetszik, - kis magyar valóság: BE AKAROM CSERÉLNI! – avagy ajándék lónak is nézik a fogát.  Megértem, ha valóban hibás, vagy nem megfelelő méretű a termék – de hogy ennyien mellényúltak az ajándékkal az idén is – hihetetlen. Ezek szerint ennyien nem ismerik a megajándékozottak vágyait? Figyelmetlenség? Nemtörődömség? – nem tudom. Mindenesetre elgondolkodtató jelenség.
Eheti vita-kérdések:
Ön cserélt már be ajándékot, ha nem tetszett?
Egyáltalán érdemes becserélni a nem tetsző ajándékokat?
A válaszokat a szokott címre várom: www.facebook.com/eletreceptek vagy a eletreceptinfo@gmail.com

2012/12/25

NONSZENSZ : HÁRÍTÁS

Az idős hölgy szemlátomást rosszul érezte magát: falfehér volt, izzadt, kezei-lábai remegtek, imbolygott és elliluló kezekkel kapaszkodott a vendéglő ajtajába.
- Kedveském! Hívna nekem egy taxit? – fordult elhaló hangon a közeli asztalnál terítő fiatal lányhoz, miközben egyre nehezebben vette a levegőt.
- Rosszul érzem magam... Kérem, segítsen!
A lány nem mozdult.
- Csak a fogyasztó vendégek használhatják a telefont..- közölte foghegyről,majd zavartalanul folytatta a munkáját. Csak a tompa puffanás hangjára fordult meg. Az idős nő ájultan feküdt a bejáratot eltorlaszolva..
- Na még ez is! –sziszegte bosszúsan, odasietett,s bár nehezen de felsegítette az ébredező asszonyt.
- Mondhatta volna, hogy a mentőket kell hívni! Az ingyenes...- dohogta,miközben kivezette a nőt az étteremből,s a szomszédos könyvesbolt előtti padra ültette.
- Rögtön hívom őket! Itt várja meg amíg jönnek – a friss levegő biztosan jót tesz...- mondta,s magára hagyta a kábultan támaszkodó asszonyt.
- Köszönöm kedveském...- rebegte az elhaló hangon.
- Nincs mit...- viharzott el a lány.
S milyen igaza volt.

2012/12/24

HETI ÍZPRÓBA : SZILVESZTERI MENÜ


Szilveszter

Tudom: ma még mindenki a Karácsonyra készül – ma van Szenteste, a gyertyagyújtás, az ajándékozás ideje, a nagy családlátogatások időszaka, de nem árt idejekorán említést tenni a szilveszteri- újévi menük alapanyagairól és a velük kapcsolatos hagyományokról sem. A néphit szerint az év utolsó és első napja hatással van az emberre – mágikus erővel bír. Régen szilveszter napján nem volt szabad nagyobb háztartási munkát végezni,- mosni egyenesen tilos volt, mert betegséget hozott az újévben, - sőt még sepregetni is csak befelé lehetett, ellenkező esetben kiseprődött a szerencse. Az évkezdés ételei közt főbb szerepet kellett kapjon a malachús, az apró hüvelyesek, a gabonafélék, a mák, a savanyú káposzta. A lencsét pedig szinte kötelező volt enni – hisz ez jelképezte a szerencsét és a meggazdagodást. Nem is szaporítom tovább a szót: következzenek a receptek – mazsolázzanak kedvükre:


KORHELYLEVES – A MÁSNAPOS GYOMOR GYÓGYÍTÓJA
Hozzávalók: 50 dkg sertésdagadó, 30 dkg füstölt kolbász, 10 dkg rizs, 2 kg savanyú káposzta, 15 dkg zsír, 4 dl tejföl, 5 dkg liszt, pirospaprika,3 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors.
Az apróra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát a zsírban aranysárgára pirítjuk, belekeverjük a fűszerpaprikát, a megmosott és kis kockákra vágott sertéshúst, megsózzuk, borssal meghintjük, és fedő alatt megpároljuk. Ha szükséges vízzel felengedjük, hogy le ne süljön. A savanyú káposztát majdnem puhára főzzük egy kis vízben, majd hozzáadjuk a húst a pörkölt lével, és tovább főzzük. Közben a megmosott rizst és a kolbászkarikákat is beletesszük. Ha a hús és a rizs is megpuhult, behabarjuk a levest a tejfölös liszttel. Hidegen és melegen egyaránt finom étel.

LENCSELEVES- HOGY A JÖVŐBEN IS LEGYEN SZERENCSE

Hozzávalók: 50 dkg lencse, 40 dkg savanyú káposzta, 25 dkg füstölt szalonna, 3 nagy fej vöröshagyma, 3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér,1 kisebb zeller, 5 gerezd fokhagyma, 3 babérlevél, olaj, só, bors, 1 pohár tejföl,  10 dkg liszt

A lencsét válogassuk át és áztassuk be előző nap. A szalonnát felkockázzuk, és kevés olajon megpirítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és közepes lángon együtt pirítjuk. Felkarikázzuk és hozzáadjuk a megtisztított sárgarépát, fehérrépát és zellert. Beletesszük a babérleveleket, sózzuk, borsozzuk. A lencsét leszűrjük, átöblítjük és azt is hozzákeverjük. Felöntjük annyi hideg vízzel, hogy ellepje.
Ha a lencse puha hozzáadjuk a kifacsart savanyú káposztát, 10-15 percig főzzük együtt, majd behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel.
 PIKÁNS LENCSESALÁTA       
Hozzávalók: 50 dkg lencse, 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 4 db alma, 2 evőkanál csípős mustár, 1 evőkanál citromlé, 3 evőkanál salátaolaj, 2 evőkanál tárkonyecet, fehérbors, só.
A megtisztított hagymát és almát vékonyra szeletelve beáztatjuk citromlébe. A megmosott, korábban beáztatott lencsét enyhén sós vízben megfőzzük, majd lecsepegtetjük és hagyjuk kihűlni. Salátástálba tesszük, hozzákeverjük a saláta olajat, a tárkonyecetet és a mustárt. Hozzáadjuk az almát és a hagymát, sózzuk, borsozzuk. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy az ízei összeérjenek.

SZILVESZTERI MÁJPÁSTÉTOM
Hozzávalók: 50 dkg (bármilyen) máj, 2 zsemle, 2 fej hagyma, 3 dl tej, 3 tojás, petrezselyemzöld, só, bors, majoránna.
A májat csíkokra vágjuk, és egy kevés tejben megfőzzük. A zsemlét a többi tejbe beáztatjuk, az apróra vágott hagymát olajon üvegesre pároljuk. Majd a májat, a kinyomkodott zsemlét és a hagymát együtt húsdarálón ledaráljuk-, vagy bot mixerrel pépesítjük. A kapott masszát a petrezselyemzölddel és a fűszerekkel ízesítjük – hozzákeverjük a két főtt tojást – őzgerincformába simítjuk – és hűtőbe téve jól lehűtjük.

SAJTTEKERCS

Hozzávalók: 40 dkg bármilyen fajta reszelt sajt vegyesen, 2 nagy, héjában főtt burgonya, 20 dkg vaj, 1 dl tejföl, 5 gerezd fokhagyma, só, 4 evőkanál túró, bors, 1 csokor kapor.
A vajat habosra keverjük a túróval, sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a megmosott és finomra metélt kaprot, és a tejfölt. Belekeverjük a reszelt burgonyát és a zúzott fokhagymát. A reszelt sajtot teflonedényben, kis lángon, folytonos keverés közben nyúlósra olvasztjuk, majd egy kiterített, nagy alufólia lapra rakjuk, nyújtófával vékonyra kinyújtjuk, megkenjük a burgonyás krémmel. Szorosan felcsavarjuk, a tekercs két végén összenyomjuk, hogy a töltelék ne folyhasson ki. Hűtőszekrényben legalább egy napig dermesztjük. Tálalás előtt ujjnyi vastag szeletekre vágjuk és megmosott, leszárított salátalevelekre rakjuk.

 ÚJÉVI MÁRTOGATÓS
Hozzávalók: 3 nagy gerezd fokhagyma, 2 dl sör, 3 dl fehérbor, citromlé, 50 dkg ementáli sajt, 3 cl konyak, 1 evőkanál étkezési keményítő, só, bors, pirospaprika, reszelt szerecsendió
Egy fazekat dörzsöljük be jól fokhagymával, öntsük bele a bort, a sört, és lassú tűzön melegítsük. Amikor felforrósodik, adjuk hozzá a citromlét, a reszelt sajtot, és addig kevergessük, amíg a sajt teljesen elolvad. Tegyük hozzá a konyakban elkevert étkezési keményítőt, és pár percig főzzük együtt. Közben folyamatosan kevergessük és fűszerezzük ízlés szerint. Tálaláskor a tetejét szórjuk meg pirospaprikával. Sonkakockákat, karikára vágott virslit kínáljunk hozzá.

EGYSZERŰ KOCSONYA-IDŐIGÉNYES DE FINOM
Hozzávalók: 3 kg kocsonyahús (fej, csülök, köröm, farok), 2 nagy fej vöröshagyma, 20 gerezd fokhagyma, 20 szem bors, 5 l víz, só.
A húsféléket mossuk meg, a vöröshagymával, a fokhagymával, a borssal, sóval megfelelő nagyságú fazékban a megadott vízzel feltesszük főni, és addig főzzük, amíg a hús egészen meg nem puhult. Ha puhára főtt, mély tányérokba elosztjuk. Ha megfagyott, pirospaprikával meghintjük.

VADAS OLDALAS
Hozzávalók: 10 szelet kicsontozott sertésborda, 3 szál sárgarépa, 2 nagy fej vöröshagyma, 30 dkg gomba, 2 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, 20 dkg füstölt szalonna, citromlé, olaj, só
A kivert hússzeleteket megtűzdeljük a szalonnával, és a forró zsiradékban a karikára vágott sárgarépával és vöröshagymával megpirítjuk. Egy kevés vizet öntünk alá, és jó puhára pároljuk, végül beletesszük a karikára vágott gombát. Lefedve még 15 percig pároljuk, majd a liszttel elhabart tejföllel sűrítjük be. Enyhén megcitromozzuk, ha kell sózzuk.

CSOKOLÁDÉS –DIÓS BANÁN CSEMEGE
6 banánt meghámozunk, 2-2 darabba vágjuk, és középen - ahol elvágtuk - beleszúrunk egy- egy darabka hurka-pálcikát. Gőzön megolvasztunk 20 deka minőségi csokoládét, a hurkapálcikáknál megfogva, megmártjuk benne a fél banánokat, majd megforgatjuk őrölt dióban. A hűtőszekrényben tartjuk tálalásig.

ALKOHOLOS CITROM PUNCS
Hozzávalók: 1 l citromízű tea, 3 dl konyak, 15 dkg cukor, fahéj, szegfűszeg.
A vízben feloldjuk a cukrot, beleszórjuk a fahéjat és a szegfűszeget. A jól felmelegített cukoroldattal leforrázunk négy citrom ízű filteres teát, a fűszereket
Kidobjuk belőle. Hozzáöntjük a konyakot, majd az italt forrón tűzálló poharakba töltjük.


ALKOHOLMENTES PUNCS GYEREKEKENEK
Hozzávalók: 1 liter narancsízű gyerektea, 2 dl narancsszörp, 3 narancs, 15 dkg mazsola.
A narancsszörpöt elosztjuk a poharakba, ráöntjük a forró narancsteát, és mazsolával, valamint narancskarikával kínáljuk.

CSÍPŐS FORRALT BOR
Hozzávalók: 1 l vörösbor, 10 dkg cukor, fahéj, szegfűszeg, 1 teáskanál Erős Pista, vagy egy cseresznyepaprika.
A bort és a többi hozzávalók felmelegítjük, és 10 percig forraljuk. Csészékbe öntve forrón tálaljuk. Vigyázat! Nagyon csíp!


JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

2012/12/23

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!


 

Kedves Olvasók!

Engedjék meg Nekem, hogy ezúton köszönjem meg  megtisztelő figyelmüket - és arra kérjem Önöket,hogy tartsanak Velem 2013- ban is.

MINDANNYIUKNAK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK - TÖLTSÉK EZEKET A NAPOKAT SZERETTEIK KÖRÉBEN, NYUGALOMBAN, BÉKESSÉGBEN, ÉS  SZERETETBEN

Szeretném ha még elolvasnák
Csitáry-Hock Tamás gondolatait az ünnepről:


Ne önmagadat keresd... Hanem a másikat. Ne befelé nézz, hanem kifelé. Ha befelé nézel, egy helyben állsz, ha kifelé, akkor előtted az egész világ. Ne azt kérdezd, hogy ki vagy te, hanem azt nézd meg, hogy ki ő. Ne saját hibáiddal foglalkozz, hanem a másik értékeivel. Ne kapni akarj tőle, hanem adni neki. Ne önmagadat lásd, hanem a másikat. Ne te légy fontos, hanem ő. A másik. A sok energiát, a sok időt, amit önmagad keresésére pazarolsz, add neki. És hidd el, ha rá figyelsz, rá nézel, megtalálod, meglátod önmagadat is. Benne.

Mindig van okunk egy ajándékra... Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja. Mert mindig van alkalom az ajándékra.

Ha valakit őszintén szeretsz, szívedben angyallá változik. Már nem egy ember a sok közül, nem egy az ismerőseid közül, hanem valaki más. Mert szereted. Egész szíveddel szereted. Gondolsz rá, de nem emberre gondolsz. Látod őt, de nem embert látsz. Ha vele vagy, ha beszélsz vele, ha rád mosolyog, minden, minden más. Nem emberi. Jóval több annál. Pedig tudod, hogy hús-vér ember ő... de mégsem az. Angyal.

Az ajándék valódi értékét nem ez határozza meg. Bármi válhat ajándékká. Egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés is. De lehet az egy könyv, amiről tudod, hogy a másiknak fontos, és egy könyvjelző, amiről ő is tudja, hogy számodra mennyit jelent. A lényeg, hogy szíved minden melegével adod neki. Így a könyv minden oldala rólad fog szólni, a könyvjelző pedig nem csupán a lapok múlását jelzi, hanem téged idéz. Hiszen valójában nem könyvet, nem könyvjelzőt adsz, hanem a szívedet. És ennél többet nem adhatsz. Mert a szíved te magad vagy.

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.

A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak.

Van a szeretet... Megfoghatatlan, megzabolázhatatlan, elsöprő. Nem kérdezi, jöhet-e, egyszer csak itt áll előtted, beléd bújik, birtokba veszi szívedet, és nincs mit tenni. Próbálhatsz menekülni, elbújni, próbálhatod elkergetni, de nem lehet. Hiába kérdezed: miért pont őt választotta - nem felel. Hiába mondod neki: nem lehet - hallgat. És szeret. Szeret tovább. Szereti őt, akit választott. Akaratod, eszed, próbálkozásaid ellenére.

A reménytelenül hosszú perceket, napokat, hónapokat, éveket csak egy módon lehet túlélni: ha hiszünk abban, amire, akire várunk. S közben az idő szeretetté alakul, és a percek múlásával egyre növekszik



Csitáry-Hock Tamás
IdőKedvenc

Csitáry-Hock Tamás

2012/12/21

EGÉSZSÉGPÉNTEK : HALRA MAGYAR !



Hal: egészséges és finom

Tudom: mi nem vagyunk grönlandi eszkimók, japán halászok, de alaszkai bennszülöttek sem – hogy napi rendszerességgel halat fogyasszunk. Csak az a baj, hogy – tisztelet a ritka kivételnek – havi szinten sem „fanyalodunk„ vízi- eleségre, hiába ajánlják azt mindenhol .A statisztikák szerint még mindig a világ legkevesebb halat fogyasztó nemzete vagyunk, s az emberek többsége elméletben hiába nem zárkózik el a halfogyasztástól, a gyakorlatban csak karácsonykor kerül hal a tányérjára. (Igaz, a hétköznapi gasztronómia elég egyoldalúan használja a halat, mint nyersanyagot – a hagyományos elkészítési mód pedig (panírozás, zsírban sütés) nem éppen a legegészségesebb.). Pedig a hal élettani hatásával semmi sem vetekszik. Alacsony energia-, de magas teljes értékű fehérjetartalma miatt bármelyik diéta fontos részét képezheti, könnyen emészthető, jelentős forrása a vasnak, cinknek, szelénnek és a jódnak, a halkonzervek puhára főtt halcsontjai pedig igen gazdagok kalciumban.  Jelentős   az A- , a D- a B1-, és B2-, vitamin –tartalma.,és a benne található omega-3 zsírsavaknak köszönhetően ( ami főként a tengeri halakra jellemző) kulcsfontosságú szerepe van az egészségmegőrzésben. A halhús kémiai összetétele nagymértékben változhat a hal fajtájától, korától, táplálékától függően. A halhúsban lévő omega-3 zsírsavak számos betegség megelőzésében játszanak szerepet, de a hangulatunkra, teljesítőképességünkre is hatással vannak. Hazai halaink közül kiemelkedő a busa Omega-3 zsírsavtartalma –amely úgynevezett esszenciális zsírsav, azaz a szervezetünk nem tudja előállítani, így csak a táplálékunkkal tudjuk biztosítani. Bizonyítottan gátolja a vérrög-képződést, mérsékli a vérzsír szintet, szabályozza a vérnyomást, és rendszeresen fogyasztva csökkenti az érelmeszesedés és az infarktus kialakulásának kockázatát. Igaz, egyes kutatók aggodalmukat fejezték ki a halhúsban felszaporodó mérgek miatt-, ugyanis a halak szervezetükben összegyűjtik a környezetünkben található mérgeket, a nehézfémeket és permetezőszer-maradványokat, - de ez nem szabad, hogy elrettentsen bennünket a fogyasztásuktól –lévén, hogy a hazai halkínálat ebből a szempontból védettebb. Halat vásárolhatunk frissen, vagy mélyhűtött kivitelben. Igyekezzünk a friss halat mielőbb (24 óra) felhasználni, ha erre nincs mód, fagyasszuk le. A halhús legegészségesebb elkészítési módja a párolás, főzés, grillezés, sütőzacskóban vagy alufóliában való sütés. Készíthető belőlük továbbá halleves, hal alaplé, de ledarálva akár halfasírt, és töltelék is.

SZARDÍNIÁS SZENDVICSKRÉM
Hozzávalók:15 dkg  Flóra margarin,15  dkg túró ,1 doboz olajos szardínia,2 keményre főtt tojás ,½ doboz tejföl ,3 db ecetes uborka ,1 nagyobb vöröshagyma ,só, bors ,1 ek mustár ,citromlé ,1 ek apróra vágott kapor
A szardíniát alaposan csepegtessük le, a bőrét és a szálkákat kézzel távolítsuk el, majd a halat villával nyomkodjuk, szét A margarint keverjük  krémesre. Adjuk hozzá a túrót, majd a szardíniát, és az apróra vágott ecetes uborkát. Ezután kislyukú konyhai reszelővel reszeljük bele a hagymát és a keményre főtt tojást. Alaposan keverjük össze. Sóval, őrölt borssal, mustárral és citromlével ízlés szerint ízesítjük, végül annyi tejföllel keverjük el, hogy kellemesen krémes állagú legyen. Legvégén beledolgozzuk az apróra vágott kaprot. Laktató és finom reggeli.

HALAS RÉTES
Hozzávalók :12 réteslap, 4 szelet mélyhűtött vagy friss halfilé, 2 db cukkíni, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 1 db citrom, 1 csokor kapor, olívaolaj a rétes kenéséhez.

A réteslapokat kenjük meg olajjal. Ezután a reszelő nagy lukú oldalán reszeljük le a cukkínit és a sárgarépát, majd karikázzuk fel a citromot. Vágjuk apróra a kaprot, és sózzuk be  a halszeleteket. Ezután jöhet a csomag összeállítása. A réteslapokból 3-at 3-at  tegyünk egymásra , majd a négy  adag között arányosan megosztva halmozzuk rá a reszelt cukkínit, sárgarépát és a hagymát. Tegyünk rájuk egy-egy citrom-szeletet, és az apróra vágott kaprot. Legvégül a halszeletek kerülnek a réteslapra. A lapokat összehajtjuk kis csomaggá, majd a tetejüket vékonyan kenjük meg olajjal és sütőbe téve kb. 15-20 perc alatt süssük készre.

GYORS HALSALÁTA

Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 2 nagyobb zöldpaprika, 40 dkg halfilé, só, 40 dkg hámozott paradicsomszelet, citromlé, fehérbor.
A finomra vágott vöröshagymát pirítsuk aranybarnára, tegyük hozzá a karikára vágott zöldpaprikát, csíkokra vágott halfilét, sózzuk, és fedő alatt pároljuk meg. Ha a hal megkeményedett, adjuk hozzá a paradicsomszeleteket és öntsünk hozzá pici fehérbort,és citromlevet.

2012/12/20

VITA - TÉMA : FŐZŐCSKE

Mennyire kísérletező Ön?
Gondolom, nem okozok meglepetést, ha azt mondom: imádom a gasztronómiát. Érdekelnek az alapanyagok, az elkészítési módok, az új technikák, az ínycsiklandozó ételek, - amelyeket rendszeresen és rendületlenül kóstolgatok is. Sokan vagyunk így ezzel – mi sem bizonyítja ezt jobban a szebbnél-szebb, tartalmasnál-tartalmasabb gasztroblogok száma, a számtalan receptes oldal a weben, és szakácskönyv a boltokban. Ma egy valamit magára adó háziasszony él az internet által nyújtott ragyogó lehetőséggel. és saját és családja ízlésének megfelelő receptekre vadászik, újabbnál-újabb ételeket próbál ki, és saját finomságok receptjeit osztja meg a világgal. De így volt ez régen is: csak akkor még az agyonhasznált, maszatos kockás füzetek jártak kézről- kézre megismertetve rokont, ismerőst, szomszédot, munkatársat a pogácsasütés, a kalácskészítés édes rejtelmeivel.
 A hét vita- kérdései:
Mennyire divat ma recepteket cserélgetni?
Mennyire kísérletezőek a magyar háziasszonyok?
A válaszokat a szokott címre várom: www.facebook.com/eletreceptek vagy a eletreceptinfo@gmail.com

2012/12/19

NONSZENSZ : KUTYATORTA


Semmi sem lehetetelen

Szeretem az állatokat. Mióta az eszemet tudom, mindig is voltak kutyáink, macskáink, nyulaink,, egyéb házi- és haszonállataink. Mindegyiknek megvolt a maga helye és feladata az életünkben – a kutyák - amellett, hogy játszópajtásaink voltak - az udvaron őrizték a házat, a cicák egerésztek, majd kényeskedve elnyúltak a napon, a féltve dédelgetett kiscsibék, és kiskacsák felnőve a tányéron teljesítették be sorsukat. És ez így volt jó. Mára sokat változott a világ. Van, aki elkötelezett elveket vallva kizárólag zöldségeken, gyümölcsökön, és magvakon él; van olyan kisgyerek, aki úgy nő fel, hogy soha nem lát igazi élő csirkét, marhát, pulykát. És vannak olyanok is, akik életközösséget létesítenek kedvenc kutyáikkal, macskáikkal. Ők azok, akik együtt vannak kedvenceikkel a nap minden pillanatában: együtt esznek, alszanak, sportolnak, tévéznek. Csinos ruhácskákba öltöztetik őket, fürdetik, és kozmetikushoz viszik, rendszeres orvosi kontroll alatt tartják, és minden figyelmüket és szeretetüket rájuk fókuszálják. Nos, nekik találták ki az új japán kezdeményezést, ahol a cukrászdában gazdi és kedvence egy tányérból falatozhatja a speciálisan mindkét fél részére egyaránt fogyasztható tortákat. Igaz borsos áron tehetik mindezt, de a megkérdezettek szerint ez az élmény minden pénzt megér. Kíváncsi leszek, kishazánkba mikorra gyűrűzik be eme hóbort. Mert, hogy befog – borítékolható – s akkortól aztán tényleg maximálissá válhat a kedvencek itt-ott már betegesen túlzó imádata.

2012/12/18

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : SZERETET


Ha szeretsz és szeretnek, nincs lehetetlen..


Megfoghatatlan és nélkülözhetetlen, a mennyekbe emel, és a pokolba taszít, sivár nélküle az életünk, de fojtogató méreteket is ölthet, gazdaggá tehet, de koldusbotra is juttathat. Szeretet nélkül nem lehet élni, hisz megléte vagy hiánya mozgatja a világot, ez visz előrébb, vagy lök le a szakadékba emberi sorsokat. Szeretni kell- létszükséglet. És szeretve lenni is úgy kell, mint a levegő. Alapvető szükséglet, ha nem érzed mások szeretetét – elveszetté válsz, ha nem szeretsz senkit, önmagadat sem tartod sokra, és boldogtalan leszel. Szeretni néha fájdalmas is, hisz nem mindig talál viszonzásra. Milliónyi megnyilvánulása van: benne van minden pillantásban, minden érintésben, minden mosolyban, benne van a figyelmességben, a türelemben, de ugyanúgy az aggódásban, a félelmeinkben, vitáinkban, csalódásainkban.  A Karácsony a „szeretet ünnepe” –tegyünk azért, hogy ne csak az ünnepek előtti és alatti időszakban – és az ajándékainkban – mutassuk ki érzéseinket. Hisz szeretni kell – az év minden pillanatában…
„Mindegy, milyen szegény az ember, amíg van valakije, akit szerethet.”(Lucy Maud Montgomery)
„Nélküle meghal a gyermek. Lelki nyomorék lesz a felnőtt. Nagy, de rendkívül ingatag a hatalma. Hol a legjobbat, hol a legrosszabbat csalja elő belőlünk. Egyszóval nincs nála rejtélyesebb jelenség a világon. Hogy mi ez? Természetesen a szeretet.”(Paul Hauck)
„Ha azt akarod, hogy szeressenek, akkor rettenetesen fontos megtudnod, hogy mi teszi boldoggá a másikat. Ne csak azt tartsd szeretetnek, aki neked jó, hanem próbálj rájönni, mit tart szeretetnek a másik.”(Paul Hauck)
„Sokan képtelenek kimondani azt, hogy "szeretlek". És tényleg, van valami misztikus, varázsos ereje ennek a szónak. Elég hallani ezt az egyetlen, őszintén kimondott szót, máris biztonság, melegség és jóindulat tölt el, valami olyan, amit soha máskor nem érzel.”(Paul Hauck)
 „A szeretet irdatlan erő, amely mindent képes átváltoztatni, amit megérint. Úgy tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van. A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez.”(Kurt Tepperwein)
„Mikor azt mondjuk: - Rideg ez a világ! Csak nézzünk belé mélyebben és meglátjuk, hogy az emberek egymás szívénél melegszenek benne.”(Gárdonyi Géza)
„Akkor és ott szeress, amikor és ahol érzed. Mert a feltételek, a körülmények mindig változnak. Akadályok jönnek-mennek, mindig lehetnek. Ha ezektől teszed függővé, sosem fogsz szeretni.”(Csitáry-Hock Tamás)
„Ha szeretsz, kiszolgáltatott vagy, ha nem szeretsz, akkor sivárnak és üresnek érzed a lelked.”(Polcz Alaine)
„A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre vállalkozik, mintsem elbírná. Lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, mindenhez van ereje és minden lehetséges.”(Kempis Tamás)
„A szeretet röpít. Ha valakit szeretek, annak szárnyakat kell adnom.”(Szabó Magda)
„A szeretet nem más, mint hatalmas vágy, hogy magadhoz öleld a világot.”(Osho)
„A szeretet olyankor nyújt vigaszt és megnyugvást, amikor arra a leginkább szükség van. Reményt ad, amikor úgy érezzük, már egy szemernyi sincs.”(Alice Hoffman)
„A szeretet sok titka kívül marad az emberek figyelmén. Ahhoz, hogy szeretetet kapj, először adnod kell. A másik ember feltétel nélküli szeretetéhez te sem állíthatsz feltételeket az ő számára. Először meg kell tanulnod magadat szeretni, csak azután tudsz másokat szeretni. Többnyire mindez magától értetődőnek tűnik! Miért nem eszerint élünk?!”(Deepak Chopra)
„Ha kihűlt körülötted a világ és jéggé fagyott az élet, fűts be önmagadba, mint egy tüzes kis kályhába, és áraszd a meleget! Meglátod, mennyien jövünk majd köréd. Mert mindannyian fázunk. És oda gyűlünk, ahol meleg van még.”(Müller Péter)
„Szeretni - azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltételek nélkül.”(Adam J. Jackson)
„Ha szeretet van - a többi már könnyen megoldható, de ha nincs, akkor semmi sincs. Akkor csak szétfoszlott ruhát varrogatunk, tört cserepet ragasztgatunk. Nem érdemes.”(Müller Péter)
„A szeretet a gondolattal kezdődik. Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli gondolatok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre. A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat.”(Adam J. Jackson)
„A virág, ha nem kap éltető vizet, elhervad, ha az emberi szív nem kap szeretetet, nem tud viszonozni, eluralkodik érzései felett a kétségbeesés, a közöny, végül teljesen kihűl.”(Syndie Maison)
„Talán a legszebb tulajdonsága a gyerekkornak, hogy a gyermek a legnagyobb nyomorúságban is megtalálja, ami szép, vagy amit később szerethet.”(Sz. Koncz István)
„A szeretet hidat képez olyan pontok között is, melyek között lehetetlennek tűnik a kapcsolat.”(Paulo Coelho)
„Az Egész-ség nem más, mint a másik védelmi falak nélküli határtalan elfogadása és a magam határtalan odaadása, a teljes élet, egyszóval a: szeretet.”(Biegelbauer Pál)
„A legfontosabb dolog az életben az emberek egymás iránt megmutatkozó szeretete. E nélkül senki nem érheti el a valódi boldogságot. És ha boldogabb életet akarunk, boldogabb családot, boldogabb szomszédokat és boldogabb országot, akkor elég az embert leginkább jellemző képességre, a szeretetre figyelni. Ha a földön élő hatmilliárd ember mind milliomossá válna, belső értékeik fejlesztése nélkül akkor sem élnének tartós boldogságban, békében. Ahhoz szeretetre van szükség, s a szeretet érzése fejleszthető.”(Tendzin Gjaco)
„Szeretni csak kitárt karral lehet. Ha karunkat összefonjuk, rá fogunk döbbenni, hogy már csak önmagunkat öleljük.”(Leo Buscaglia)
„A szeretet olyan, mint a fal, ott áll mindig, és ha kell, nekitámaszkodhatok. Nem kérdezi, miért, csak segít, ha kell, meghallgat, figyel rám, mellette pont olyan lehetek, amilyen éppen vagyok, érzem, nem vagyok egyedül, mert ott van mellettem feltétel nélkül.”(P. Szabó Mária)
„A legszebb díszdoboz a szíved, benne az ajándék a szeretet, amit az éjszaka csendjében szépen leteszel a küszöbre. Annak a küszöbére, akinek szánod. És vársz. És reménykedsz. Reménykedsz, hogy kinyílik az ajtó, egy gyengéd kéz felemeli, kibontja, és magához öleli. Mert titokban erre vágyott. Mert megkapta a legszebb ajándékot, amiről valaha álmodott. A te szívedet, benne a te szeretetedet. És ha ez megtörténik, mindketten ajándékot kaptok. Egymást.”(Csitáry-Hock Tamás)
„Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki nem rossz,
Hidd el, jók az emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret.” (Victor Hugo)
 „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”(Antoine, de Saint-Exupéry)
„A szeretetnek melege van a természet hidegében,
világossága van az élet sötétségeiben,
és a szeretetnek ajkai vannak,
amik mosolyognak velünk az örömben,
és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”(Gárdonyi Géza)

2012/12/17

HETI ÍZPRÓBA : KARÁCSONYI ÉTELEK


Kellemes Karácsonyi készülődést!


Felkészültek? Indulhatunk? Akkor hajrá- nyakunkon a Karácsony, a fergeteges készülődés láza, nagyüzem a konyhában, az ünnepi menüsorok fellegvárában. Az eheti HETI ÍZPRÓBA kissé rendhagyó lesz, hiszen most nem egyetlen alapanyaggal ismerkedhetnek meg az olvasók, hanem a Karácsony hagyományos és kevésbé hagyományos ételeivel, sok-sok recept kíséretében.





Terülj-terülj asztalkám – válogassanak kedvükre és garantált lesz a sikerJJJ

A karácsony Jézus Krisztus születésének, a szeretetnek és a családnak az ünnepe, díszes karácsonyfa állítással, betlehemezéssel, és bőséges ünnepi lakomákkal. Már az ünnepi asztal megterítése, a lakás feldíszítése is jelentéssel bír: az uralkodó piros szín – örömöt jelképez, az ünnepi abrosz bőséget és egészséget hoz. A karácsonyi ételnek egyes vidékeken még ma is mágikus jelentőséget tulajdonítanak: a méz az egész életet édessé tette, a fokhagyma védte az egészséget, a bab, a borsó, a mák a bőséget biztosította, a rontás ellen diót használtak, az alma az egészség, a szépség, a szerelem szimbóluma volt.

KARÁCSONYI TYÚKHÚSLEVES
Hozzávalók: 1 darab egész tyúk, 50 dkg sárgarépa, 30 dkg petrezselyemgyökér, ½ zeller, 15 dkg gomba, 15 dkg vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 paprika, 30 dkg karfiol, 20 dkg zöldborsó, só, bors, egy kevés gyömbér.
A megtisztított tyúkot darabokra vágjuk. Kb. 4 l hideg vízben feltesszük főni, és ha felforrt megsózzuk. Ha a tyúk kezd puhulni, beletesszük a vöröshagymát, fokhagymát és a fűszereket, hozzáadjuk a leveszöldséget, a vékony metéltre vágott gombát, a rózsáira szedett karfiolt és a zöldpaprikát majd lassú forralással tovább főzzük. Tálalás előtt, egy kevés levesben külön kifőzött, finommetéltet vagy sodort kiscsigát teszünk bele. A levest a hússal és a zöldségekkel együtt tálaljuk.

ZÖLDSÉGES HALLEVES
Hozzávalók1 kg pontyfilé, 20 dkg vöröshagyma, 40 dkg sárgarépa, 40 dkg petrezselyem gyökér, 15 dkg zeller, 5 dkg liszt, margarin, 3 dl tejföl,20 dkg zöldborsó, só, őrölt bors, tárkony, tárkonyecet
A beirdalt halfiléket, ujjnyi széles csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A megtisztított zöldségféléket feldaraboljuk: a vöröshagymát finomra, a zöldségeket gyufaszál vastagságúra szeljük. Először a vajban a hagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a zöldségeket, és kevés folyadék hozzáadásával félpuhára pároljuk. Majd zsírjára pirítjuk, megszórjuk a liszttel, és enyhén megpirítjuk. Ezután felengedjük 3 liter vízzel, hozzáadjuk a zöldborsót, a tárkonylevelet, sózzuk, 10 percnyi forralás után hozzáadjuk a halat, a tejfölt, ízesítjük a tárkonyecettel és forrón tálaljuk.

GESZTENYÉVEL TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 nagyobb csirke, 50 dkg sós (natúr) gesztenye, 1 kg darált sertéshús, törött bors, 5 db tojás, 20 dkg zsemlemorzsa, 3 dl tejszín, 20 dkg füstölt szalonna, 15 dkg zsír, só.
A ledarált sertéshúst megsózzuk, törött borssal fűszerezzük, hozzáadjuk a tojásokat, a tejszínt és a gesztenyét, majd jól összedolgozzuk. Az előkészített csirke mellcsontját belülről óvatosan kifejtjük és a hasüreget az elkészített töltelékkel megtöltjük. A nyílást bevarrjuk, vagy hústűvel betűzzük. A csirke melle részét vékony szalonnalapokkal borítjuk, és vékony zsineggel rákötözzük. A csirkét megsózzuk, tepsibe helyezzük és leöntjük olvasztott zsírral. Nem túlforró sütőben, többszöri locsolgatással, szép lassan sütjük. Ha megsült frissen sütött hasábburgonyával és salátával tálaljuk.


ROKFORTOS – KÖRTÉS PULYKAMELL
Hozzávalók: 8 db pulykamell-filé, 4 db körte, 20 dkg rokfort sajt. 2 evőkanál liszt,1 dl olaj, só.
A pulykaszeleteket gyöngén megklopfoljuk, sózzuk, lisztbe mártva kevés olajban megsütjük. Tepsibe vagy egy porcelántálra tesszük. A körtét meghámozzuk, kettévágjuk, a közepét kivájjuk, végül fölszeleteljük, és a pulykára tesszük. Megszórjuk a rokforttal – és előmelegített sütőbe téve pirosra sütjük.

ÜNNEPI PULYKARAGU

Hozzávalók: 1 kg pulykacomb kicsontozva, felkockázva, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, kakukkfű, bazsalikom, só, Piros Arany, babérlevél, borókabogyó, 2 dl vörösbor, olaj, 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, mustár
2 evőkanál olajon kissé megpirítjuk a pulykacomb-kockákat,, majd kevés vörös bort vagy vizet öntve alá a vöröshagymával, egy gerezd fokhagymával, csipet kakukkfűvel, bazsalikommal, sóval, kevés Piros Arany krémmel, egy babérlevéllel, 4 szem borókabogyóval fűszerezzük. Jó puhára pároljuk az elfőtt levét vörös borral vagy vízzel pótoljuk. Egy evőkanál olajban megpirítunk egy evőkanál cukrot, meghintjük 2 evőkanál liszttel, és egy pohár vörös borral felengedve addig forraljuk, míg a karamell fel nem oldódik. A megpuhult pulykacombot kiszedjük. Visszamaradó levét a karamellás rántással besűrítjük, mustárral ízesítjük, és sűrűre forraljuk. Tálalás előtt tejföllel gazdagítjuk, és úgy öntjük a pecsenyére.
  
VÖRÖSBOROS NARANCSSALÁTA

Hozzávalók: 10 darab narancs (lehetőleg vegyszermentes), 30 dkg cukor, 1 üveg édes vörösbor

Az alaposan megmosott narancsok sárga héját éles késsel vékonyan levágjuk, és vékonyra szeljük. 30 deka cukrot kevés vízzel felforralunk, beletesszük a narancshéjat, és fedő alatt addig főzzük, míg üvegessé nem válik. A narancshéjat leszűrjük, és félretesszük. Visszamaradt levébe beleöntjük az édes vörös bort és fedő nélkül egyharmadára befőzzük. A megmaradt narancsokat, mély üvegtálba karikára vágjuk, és leöntjük a vörös boros mártással. Tetejére hintjük a főtt narancshéjat. Hideg helyen legalább egy napig érleljük.

KARÁCSONYFADÍSZ
90 dkg lisztből, 40 dkg margarinból, 40 dkg cukorból, 2 csomag sütőporból, 6 tojásból tésztát készítünk.
A tésztát megfelezzük, az egyik felébe 1 evőkanál kakaót, teszünk, a másik felébe citrom héját reszelünk. Kinyújtjuk, különféle formákkal kiszúrjuk, és tojással megkenve, színes cukrot, vagy vágott diót teszünk a tetejére.

FŰSZERES CSEMEGE
Hozzávalók: 30 dkg méz, 20 dkg reszelt alma, 30 dkg reszelt mandula, 40 dkg Graham liszt, 1 sütőpor, 10 dkg kandírozott citromhéj, 10 dkg apróra vágott mazsola, szerecsendió, gyömbér, őrölt szegfűszeg, egy teáskanál fahéj, 4 evőkanál citromlé, 6 evőkanál sűrített tej, 10 dkg pucolt és csíkokra vágott mandula a díszítéshez.
A mézet megmelegítjük, majd belekeverjük a reszelt almát. Beleszórjuk a darált mandulát, és alaposan összekeverjük. Ezután összedolgozzuk a liszttel, a sütőporral, az aprított, kandírozott citromhéjjal, és mazsolával, a fűszerekkel és a citromlével. Lisztezett deszkán a tésztát kinyújtjuk kb. egy cm vastagságúra, és vágjuk fel kicsi közel egyforma kockákra, majd hagyjuk állni egész éjszaka. Másnap kenjük be a kockákat sűrített tejjel, majd szórjuk meg manduladarabkákkal. Előmelegített sütőben megsütjük. Kiadós és finom.

CITROMOS KÓKUSZKARIKA
Hozzávalók: 20 dkg kókuszreszelék, 1 citrom, 10 dkg porcukor, 6 tojássárgája, 35 dkg liszt, 15 dkg puha vaj, 2 evőkanál kristálycukor, 1 tojásfehérje
Serpenyőben 10 dkg kókuszreszeléket zsiradék nélkül arany barnára pirítunk, majd kihűtjük. A citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A porcukrot összedolgozzuk a kókuszreszelékkel, a tojássárgájával, a liszttel, a vajjal, citromlével és citromhéjjal. Ezt a tésztát vastag csövű nyomózsákba töltjük és két sütőpapírral kibélelt tepsire 5-6 cm átmérőjű köröket nyomunk. Előmelegített sütőben megsütjük. A cukrot a maradék kókuszreszelékkel összekeverjük, a még forró karikákat megkenjük tojásfehérjével, megforgatjuk a kókuszreszelékben. Sokáig eláll – előre elkészíthető finomság.

MARCIPÁNOS TALLÉR
Hozzávalók:70 dkg liszt, 50 dkg vaj, 4 tojássárgája, 20 dkg porcukor, 5 dkg kakaó, 50 dkg marcipánmassza, 25 dkg porcukor (összegyúrni a marcipánnal), Nutella, baracklekvár.
A porcukrot, vajat, és a tojások sárgáját gyúrjuk össze, keverjük hozzá a kakaót is. Nyújtsuk ki a tésztát, és kerek formával szúrjuk ki, tegyük sütőpapírral bélelt sütőlapra és süssük meg. A kekszeket ragasszuk össze a mogyorókrémmel. A marcipánmasszát gyúrjuk össze a porcukorral, nyújtsuk ki, és ugyanazzal a formával, mint amivel a kekszeket is készítettük, szúrjuk ki. A már összeragasztott kekszek tetejét vékonyan kenjük be sárgabaracklekvárral, és fedjük be a marcipántallérokkal.

HABCSÓK
Hozzávalók: 40 dkg darált dió, 40 dkg kristálycukor, 4 dl tejszín, 15 dkg apróra vágott aszalt, cukrozott gyümölcs (narancshéj, mazsola, szilva)
Összekeverjük a hozzávalókat, majd gőzfürdőn forrásig hevítjük, miközben folyamatosan kevergetjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd zsírozott, lisztezett lemezre kis halmokat rakunk belőle. Előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük.

CITROMKOCKA

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 20 dkg cukor / vagy ennek megfelelő édesítőpor,10 evőkanál hideg vaj, reszelt citromhéj, vaníliaaroma. A krémhez: 4 tojás, 20 dkg cukor/ vagy ennek megfelelő édesítőpor, 1,5 dl citromlé, 4 evőkanál olvasztott vaj, citromhéj
A tésztához a lisztet összekeverjük az édesítőporral/ vagy cukorral és egy csipet sóval, kisebb darabokban hozzáadjuk a vajat, és összemorzsoljuk. Beledolgozzuk a citromhéjat, a vaníliát, és cipóvá formázzuk.. A tésztát egy közepes méretű tepsibe nyomkodjuk úgy, hogy az oldalára is jusson kb. 1 cm magasan. A sütőben kb. 8-10 percig sütjük. Kihűtjük. A krémhez a tojásokat és az édesítőport/cukrot simára keverjük, hozzáadjuk a citromlevet, a vajat, és a citromhéjat. Az elősütött tésztára öntjük. A sütőben kb. 15 percig sütjük. Kockára vágva tálaljuk.

MÁKTORTA

Hozzávalók: 30 dkg cukor, 10 deka vaj, 3 tojás, 1 vanillincukor, citromlé,30 dkg darált mák, 30 deka liszt, 1 sütőpor, 10 evőkanál tej
A töltéséhez: lekvár, kevés rum
A mázhoz: 15 deka finom porcukor, 3-4 evőkanálnyi forró víz, 8 deka csokoládé
A vajat, cukrot és tojást habosra keverjük, a vanillincukrot és mákot hozzáadjuk, azután a citromlevet, majd a sütőporral kevert lisztet és tejet. Mindezt jól elkeverjük és zsírozott formában, lassan sütjük. Ha kihűlt, kettévágjuk, rummal nedvesítjük, gyümölcsízzel megtöltjük, rátesszük a másik felét és a mázzal bevonjuk. Máz: A porcukrot forró vízzel és a puhított csokoládéval jól elkeverjük, hogy szép sima legyen, majd a tortára öntjük.

FAHÉJAS PUNCS ITAL 
Hozzávalók: 4 db alma, 20 dkg szárított füge, 10 dkg mazsola,4 db lédús narancs,1 liter kékszőlőlé,1-1 kiskanál őrölt fahéj és szegfűszeg, 4 evőkanál cukor

A kifacsart narancslevet a kékszőlőlével, és a cukorral felmelegítjük, és elolvasztjuk benne a cukrot. Beleszórjuk az előzőleg megtisztított és felkockázott almát, a megmosott majd nagyobb darabokra szelt fügét, és az előzőleg beáztatott mazsolát. Felforraljuk. Végül ízlés szerint ízesítjük a fahéjjal és a szegfűszeggel.

FORRÓ CSOKI HÁZILAG
Hozzávalók: egy tábla (10 dkg) jó minőségű étcsokoládé,0, 5 dl + 2 evőkanál forró víz,1, 5 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor,1 kiskanál őrölt fahéj, 2 evőkanál cukor.

Az apró darabokra tört étcsokoládét fél deci vízzel gőz fölött felolvasztjuk, belekeverjük a cukrot, fahéjat, vaníliás cukrot, végül felhígítjuk a tejjel és a vízzel.


MINDENKINEK KELLEMES ÜNNEPI KÉSZÜLŐDÉST KÍVÁNOK.