2014/06/29

HETI HÍRMORZSÁK 26.hét


NEMZETI VESE PROGRAM

Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben. A Magyarországon a népbetegségnek számító elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség ma a legfontosabb vesebetegségre hajlamosító tényezők! Évente mintegy 500-600 ezer vesebeteg szorul nephrológiai gondozásra. A 2,5-3,5 millió hipertóniás- és az 1,1 millió cukorbeteg 10, illetve 5 százaléka válik a későbbiekben veseelégtelenné és szorul az igen költséges vesepótló kezelésre. Magyarországon évente 270-300 veseátültetés valósul meg, és közel 6500 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg életben maradását biztosítja a művesekezelés. A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen lecsapó, alattomos betegség nagy része odafigyeléssel megelőzhető, ezért a  program célja egyrészt az edukáció, a lakosság és a betegek információval történő ellátása, másrészt szakmai párbeszéd folytatása, amelynek eredménye egy – a döntéshozók számára is iránymutatást, valódi megoldást jelentő – cselekvési terv megvalósítása. Ennek során felhívják a figyelmet a vese létfontosságú szerepére,hangsúlyozzák, hogy a cukorbetegség és a magas vérnyomás a legfontosabb kockázati tényezők a krónikus vesebetegség kialakulásában,ösztönzik a megelőzés fontosságát, a rendszeres háziorvosi szűrővizsgálatokon való részvételt,oktatják az egészségügyi szakembereket, tudatosítva  bennük, hogy milyen jelentős szerepük van a krónikus vesebetegség kockázatának csökkentésében.

PÓK-GYILKOS BÖRTÖNBEN

Pókfóbia. Rémisztő érzés – ami miatt börtönbe is kerülhet a gyanútlan. Gyújtogatás miatt kell felelnie annak az amerikai nőnek, aki fel akart gyújtani egy pókot. Egy amerikai nő pókot talált a lakásában, törölközőkből készített pókölő eszközt, amit meggyújtott, hogy elpusztíthassa a nem várt vendéget - írja az Independent. Ez viszont egyáltalán nem lett jó vége, mert a tűzoltók voltak kénytelenek eloltani a tüzet.   Szerencsére senki sem sérült meg, a nőt mégis gyújtogatás vádjával tartóztatták le jelenleg a Reno-i állami börtönben van.

CSALÁDI TRAGÉDIA

A Kiskunlacháza és Dömsöd közötti övcsatornába fulladt egy 51 éves férfi és a vele horgászó hat éves kisfia, közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője. Apát és fiát szombaton délután este 6 óra körül látták a csatornánál horgászni, később azonban eltűntek. Rendőrök és polgárőrök kezdték keresni őket, vasárnap hajnalban ráckevei önkéntes tűzoltók is csatlakoztak a kutatáshoz. A férfi holttestét reggel találták meg, a kisfiú felkutatásához a fővárosi búvárszolgálat segítségét kérték, majd néhány órával később az ő holttestét is megtalálták a nyolc-tíz méter széles és közel három méter mély csatorna hínáros részén, körülbelül négy méterre a helytől, ahol az apja holttestére leltek.

ÉGETŐ PROBLÉMA

A tíz millió fontos, azaz 3,8 milliárd forintos Longitude-díj témájául az antibiotikumok kutatását választották. Ezzel a napjainkban egyre súlyosabb probléma, az antibiotikumok hatástalansága megelőzte a világ egyéb égető problémáit, mint például a mindenki számára élelem és tiszta víz biztosítását. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) április 30-án adott ki jelentést arról a veszélyről, hogy a korábban hatásos gyógyszerekkel szemben ma már egyre több az ellenálló baktériumtörzs, így lassan bekövetkezik az „antibiotikumok utáni korszak”, amikor a korábban gyógyítható betegségek szednek halálos áldozatokat.

ÖRÖK HŰSÉG

Márciusban halt meg Beni, a 16. kerületi Kertváros leghíresebb kutyája, aki több mint 10 évig élt kóbor kutyaként, miután idős gazdája elhunyt, őt pedig elzavarták otthonából. Beni nem tágított a környékről, hűségesen várta vissza szeretett gazdáját. A helyiek idővel megszokták és megszerették a kutyát, gondozták, etették folyamatosan, még az állatorvos is ingyen vizsgálta meg, de befogadni nem lehetett, mert a kutya mindig visszament oda, ahol egykor élt. Az idős Benit – a lakók kérésére – két évvel ezelőtt örökbe fogadta a kerületi önkormányzat, azóta a Kertváros kedvenceként élte életét.


2014/06/27

EGÉSZSÉGPÉNTEK: NYÁRI BETEGSÉGEK

1.rész 
HASMENÉS


Kínos téma, de sajnos valós – és sokak életét megkeseríti. És senkinek sem hiányzik - pláne nyaraláskor. Vannak, akik napi-heti rendszerességgel küzdenek vele, míg vannak – akik szerencsésebbek, és „csak” időszakonként. Hasmenés. Azt hiszem, nem kell bemutatnom, vagy jellemeznem az érzést, amikor minden idegszálunkkal csak egy dologra koncentrálunk, és szapora léptekkel közelítjük meg a mellékhelyiséget – gyors megkönnyebbülésre várva. Ilyenkor nyáron nem nehéz „összeszedni” valamit, gondoljunk csak a mosatlanul megevett gyümölcsökre, vagy a nyilvános WC-k tutira fertőző berendezéseire. A gyomor-bél hurutokat, és a hasmenést leggyakrabban okozhatja:
  •  baktériumokkal, vírusokkal való fertőződés (szalmonellózis, influenza)
  • szennyezett vagy romlott ételek fogyasztása,
  • túlságosan zsíros, fűszeres ételek,
  • nagy mennyiségű, ritkán fogyasztott ételek (külföldön kizárólag palackozott vizet fogyasszunk, és még a fogyasztásra szánt gyümölcsöket is ebben mossuk meg)
  •  idegesség, stressz
  • túl sok édesítőszer fogyasztása
  • tejcukor-érzékenység
  • allergia
  •  étel-intolerancia
Bármi is legyen a kiváltó ok a kellemetlen tünetek (hasfájás, gyomorfájdalom, hányinger, hányás, hőemelkedés, esetleg láz, elesettség, hasmenés, stb.) nagyban befolyásolják a teljesítőképességet és a közérzetet. Általában a megbetegedés 2-3 nap alatt lezajlik, de vannak esetek, amelyek orvosi ellátásra szorulnak:
  •  ha 48 órán túl is fennáll a hasmenés
  • ha a láz meghaladja a 38.5 fokot
  • ha a széklet véres vagy fekete
  • ha a kiszáradás tünetei jelentkeznek: cserepes ajkak, beesett szem, állandó szomjúság érzet
  • ha állandóan kiújul
  • csecsemőknél, gyerekeknél ne várjunk 48 órát, ők lényegesen érzékenyebbek a kiszáradásra
  • ha erős gyomor-bél fájdalom kíséri

Mit tehetünk ellene? Nos, sok esetben elegendő diétázni, és megvárni, amíg a tüneteket okozó béltartalom kiürül a szervezetből. (kivételek a fent említett esetek!) Emellett még:
  • érdemes a betegség jelentkezésének napján koplalni
  • pótolni kell az elvesztett folyadékmennyiséget - gyakori, kis mennyiségekkel való folyadék-fogyasztással (tea, gyümölcslevek, ásványi anyagokban gazdag szénsavmentes ásványvíz). Ne igyunk kávét, vagy alkoholt, mert még több vizet vonnak el a szervezetünktől.
  • fogyasszunk gyógyteákat – gyulladáscsökkentő hatással bír a kamilla, a cickafark és a borsmenta, édeskömény és ánizs
  • a betegség második napján már fogyaszthatunk szilárd, pépes táplálékot, és bővíteni lehet a folyadékok választékát is. A legfontosabb szabály a fokozatosság és a gyakori, kis mennyiségekből álló étrend. Egyszerre csak keveset, néhány falat vagy kanál ételt fogyasszunk, hogy ne terheljük túl az emésztőrendszerünket, és néhány napig még kerüljük a zsíros, fűszeres, tejes ételeket – együnk inkább főtt rizst, zabpelyhet, puliszkát, köleskását, reszelt almát, főtt burgonyát, párolt zöldségeket
  • segíthetnek a különböző probiotikus készítmények is, amelyek helyreállítják a bél természetes baktériumflóráját
  • adjunk időt magunknak a pihenésre és a regenerálódásra
  • görcsöt kitűnően oldja a meleg hasi pakolás és a gyengéd masszázs
  • fokozottan ügyeljünk a személyi higiéniára is – mert ha valamilyen vírusos vagy bakteriális fertőzés okozta a hasmenésünket- könnyen átadhatjuk a megbetegedést családtagjainknak is

Betegségmentes szép nyarat mindenkinek!




2014/06/23

HETI ÍZPRÓBA: MEGGY


Tombol a nyár, és tombol a meggy- szezon. Szerencsére nálunk idén kivételesen jó a termés ebből a mély bordó ízletes és rendkívül egészséges gyümölcsből- alig győzzük szedni, és télire „elmenteni”. Tanácsolom nektek is Kedves Olvasók: használjátok ki a mostani kedvező kínálatot, és árakat, és raktározzatok be minél többet belőle. Miért is? Egyrészt semmi sem esik olyan jól az embernek, mint a saját kezűleg elkészített étel, másrészt a meggy élettani hatásai miatt kihagyhatatlan a mindennapi egészséges táplálkozásból.

Tények, és érdekességek a meggyről:
  •   „Savanyú cseresznyeként” is emlegetik egyes vidékeken
  •    a Kaukázus vidékéről és Kis-Ázsiából származik
  • időjárástól függően május végétől csaknem július végéig érik. Sok fajtája ismert: Meteor, Debreceni bőtermő, Újfehértói fürtös, Csengődi csokros, Favorit, Korai pipacsmeggy, Érdi bőtermő, és a klasszikus Pándy meggy, valamint a Kántorjánosi.
  • antioxidánsokban a leggazdagabb gyümölcs
  • véd a sejteket romboló szabadgyökökkel szemben
  • gazdag vitaminokban A-,C-,vitamin, a B-vitamin csoport valamennyi tagja megtalálható benne
  • kiegyensúlyozottá teszi az idegrendszer működését,
  • hat a hormonális rendszerre,
  • segíti a máj és a vesék munkáját,
  • természetes pektin-tartalma karban tartja az emésztést- megszünteti a székrekedést
  • magas ásványianyag-tartalma kedvezően befolyásolja a szívműködést
  • kálium, kalcium, magnézium-tartalma szabályozza a szívritmust
  • vízhajtó hatású,
  • immunerősítő,
  • kúraszerűen alkalmazva enyhíti a köszvényes és reumás panaszokat,
  • gyulladáscsökkentő
  • Melatonin tartalma segít álmatlanság és alvászavarok esetén,
  • szabályozza a koleszterin- és vércukorszintet
  • Antocián tartalma miatt természetes fájdalomcsillapító
  • segít megőrizni a vénák falának rugalmasságát
  •  vértisztító, méregtelenítő,

A meggy szerencsére sokféleképpen tartósítható, friss fogyasztásra, befőzésre, mélyhűtésre, lé és bor, szörp, zselé, dzsem készítésére egyaránt alkalmas. Leszedve 3-6 napig tárolható hűtőszekrényben 0 °C körüli hőmérsékleten. Miután értékes színes hatóanyagai főzve, sütve is érvényesülnek, fogyasszunk belőle minél többet minél több formában: levesként, süteményekben, kompótként, gyümölcslének, joghurtban.

RECEPTEK

FAHÉJAS MEGGYLEVES

Hozzávalók: 0,5 kg meggy, 3 tojás, 3 kanál liszt, só, cukor, fahéj, szegfűszeg.

A kimagozott meggyet feltesszük főni,a fahéjjal,szegfűszeggel ízesített vízbe. A tojásfehérjét habbá verjük, beleszórjuk a lisztet, összekeverjük a cukorral elkevert sárgájával, majd lassan, állandó kevergetés mellett hozzáadjuk a forró meggylevest. Vigyázzunk, fordítva nem lehet, mert ha a lébe keverjük a tojást, akkor csomós lesz!

MEGGYMÁRTÁS

Hozzávalók: 50 dkg magozott meggy, 5 dkg liszt, 3 dl tejföl, 1 dl vörösbor, 10 dkg cukor, 1/2 citrom, só, fahéj, szegfűszeg.

8 dl vízhez adjuk hozzá a bort, sózzuk, cukrozzuk, tegyük bele a szegfűszeget, a fahéjat, a citrom héját, majd forraljuk fel és főzzük meg benne a meggyet. A tejfölből és a lisztből készítsünk habarást és ezzel sűrítsük be a mártást. A végén cukorral és citromlével végezzük el az utóízesítést. Ízeit tovább gazdagíthatjuk, ha habarás előtt a megfőtt meggy harmadát kiszedjük, áttörjük, és úgy tesszük vissza a mártásba.

MEGGYES-SAJTOS CSIRKEMELL RÁNTVA

Hozzávalók:12 szelet csirkemell-filé, 20 dkg reszelt sajt, 20 dkg magozott meggy, só, bors, liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez

A csirkemelleket vékonyra szeletelve kissé kiverjük, sóval, borssal fűszerezzük. A szeleteket beszórjuk lereszelt sajttal és kimagozott meggyel. Szorosan feltekerjük, és hústűvel vagy fogpiszkálóval a széleket lezárjuk. Panírozzuk és olajban kisütjük.

MEGGYES PALACSINTA

Hozzávalók: 20 darab palacsinta,30 dkg túró, 2 dl tejföl, 3 tojás, 9 dkg cukor, 10 dkg mazsola, 10 dkg búzadara, 25 dkg vaj, 1 db citrom reszelt héja, 60 dkg magozott meggy, 30 dkg dióbél, fahéj

 A szokásos módon palacsintákat sütünk, majd a többi hozzávalóból elkészített töltelékkel megtöltve, feltekerve tálaljuk.

MEGGYES-RUMOS DESSZERT

Hozzávalók: 50 dkg háztartási keksz, 5 dl tej, 8 evőkanál cukor, 4 tojássárgája,1 rumaroma, 50 dkg magozott meggy, 2 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál rétesliszt, a díszítéshez tejszínhab, reszelt csokoládé.

Az 5 dl tejet elkavarjuk a rumaromával, és beleáztatjuk az 50 dkg kekszet. Majd a tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral simára keverjük, amihez apránként hozzádolgozzuk a lisztet is. Lassú tűz felett krémszerűre főzzük. Amint kihűlt, előveszünk egy desszertestálat, és a kekszet rétegezve rakjuk a tálra úgy, hogy alul és fölül krém kerüljön, s a rétegek közé magozott meggyet szórjunk. A tetejét csoki reszelékkel és tejszínhabbal díszítjük –lehűtve tálaljuk.

HABOS MEGGYES TÚRÓFALATOK

Hozzávalók: 4 dl habtejszín, 40 dkg krémtúró, 4 evőkanál porcukor,  1 vaníliarúd kikapart belseje, 40 dkg magozott meggy, 2 csomag omlós vaníliás keksz

Az előhűtött tejszínből kemény habot verünk, hozzákeverjük a porcukrot és a krémtúrót, amit előzőleg ízesítettünk a vaníliával. A kekszeket tálra sorakoztatjuk, és elosztjuk rájuk a tejszínes túrót. A túró tetejére halmozzuk a meggyet – színes és egyszerű desszert.

GYORS MEGGYES PITE

Hozzávalók: 6 tojás, 30 dkg cukor,4dl tejföl, 60 dkg liszt, 2 sütőpor, 3 evőkanál kakaópor 40 dkg meggy magozva

A cukrot az egész tojásokkal habosra keverjük, majd az összes többi hozzávalót hozzákeverjük. Kilisztezett tepsibe öntjük, a lisztbe forgatott meggyszemekkel egyenletesen megszórjuk. Megsütjük, majd ha kihűlt felkockázzuk.



JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

2014/06/22

HETI HÍRMORZSÁK: 25.hét


BOTULIZMUST OKOZHAT A PESTO

Nemzetközi és hazai járványügyi információk valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adatai alapján, Magyarországon (1 eset) és Grúziában illetve Franciaországban (3 eset) is olyan botulizmus megbetegedések fordultak elő, melyeket megelőzően a betegek egy magyar termelő által készített, különböző, csak zöldségféléket tartalmazó termékeket (szarvasgombás pesto, humusz) fogyasztottak.  A gyanús termékeket bio-piacokon, delikátesz boltokban, bit-üzletekben, fesztiválokon és az interneten forgalmazták. A botulizmus tünetei: szájszárazság, homályos, és kettős látás, nyelési és beszédzavar, szemhéjcsüngés, látászavarok. Ezek átlagosan 12-72 órán belül jelentkeznek, azonban akár már 4 órán belül, de 10 nap múlva is jelentkezhetnek. A kezdeti tüneteket után  szimmetrikus, petyhüdt bénulás, végül légzésbénulás alakulhat ki. Láz és érzékelési zavarok nincsenek. Az ételmérgezést gyomor-bélrendszer tünetek kísérhetik (hasmenés, hányás, majd székrekedés). Aki a fent jelzett termékek fogyasztását követően a felsorolt tünetek valamelyikét tapasztalja magán, feltétlenül forduljon orvoshoz. Pontos adatok a NÉBIH honlapján érhetők el.

NYUGAT-AFRIKA: EBOLA-JÁRVÁNY

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet szerint kicsúszott az ellenőrzés alól az Ebola-járvány Nyugat-Afrikában.A nemzetközi szervezeteknek és a kormányoknak több szakértőt kell küldeniük a térségbe, hogy felvilágosító munkával megakadályozzák a betegség terjedését.Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint az Ebolának eddig több mint 330 halálos áldozata volt Guineában, Sierra Leonéban és Libériában.A járvány, az utóbbi hetekben ismét rohamosan terjedt, és most először találtak megbetegedéseket a libériai fővárosban is.

EGYRE TÖBBET KÖLTÜNK

Több mint 6 százalékkal nőttek a fizetések az év első négy hónapjában az előző évhez képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. Ez azt jelenti, hogy bruttó 15 ezer forinttal kap többet egy átlagosan kereső munkavállaló, mint tavaly ilyenkor. A Híradónak nyilatkozó elemző szerint, mivel az elmúlt hónapokban gyakorlatilag nem volt infláció, ezért jelentős a reálbér növekedés is, vagyis nő a fizetések vásárlóértéke.

BIONIKUS HASNYÁLMIRIGY

A mesterséges  hasnyálmirigy eredményesen kezeli mind a fiatalok, mind a felnőttek 1-es típusú, úgynevezett gyermekkori cukorbetegségét – állapította meg egy új amerikai kutatás. A New England Journal of Medicine című szaklapban ismertetett kutatás eredményei alapján a mesterséges hasnyálmirigy hatékonyabban és precízebben adagolja az inzulint, mint a jelenleg használatban lévő eszközök. A tanulmányról az Amerikai Diabéteszszövetség éves San Franciscó-i találkozóján is beszámoltak.A 2012-ben kifejlesztett bionikus szervet a Bostoni Egyetem Ed Damiano vezette kutatócsoportja tesztelte páciensek két csoportja, 32 tizenéves és 20 felnőtt részvételével öt napon át. Mindannyian korlátozások nélkül folytatták mindennapi életüket, a műszer minden várakozáson felüli pontosságot mutatott. A mesterséges hasnyálmirigy apró szenzora napi 24 órán keresztül méri a vércukorszintet, akárcsak a valódi szerv. A szenzor egy iPhone-hoz kapcsolódik. Két mobiltelefon méretű pumpa a mért értékek alapján bocsátja ki az inzulint vagy a vele ellentétes hatású hormont, a glukagont. Három kis tű vezeti a hasba a vegyületeket.

SZENNYEZETT VIZEK

Német, francia és svájci kutatók vizsgálata megállapította, hogy a véltnél súlyosabb a vegyi szennyezés az európai vizekben. A vizeket szennyező kemikáliák mennyisége olyan nagy, hogy az EU-tagországok által 2015-ig tervezett vízminőség-javulást valószínűleg nem sikerül elérni – vélték a szakértők. A szennyezés fő okozója a mezőgazdaság és a városi víztisztító berendezések. Szerves ónvegyületek, gyulladás gátlók és az üzemanyagok égése során is keletkező, úgynevezett policiklusos aromás szénhidrogének is jelentős mennyiségben fordultak elő annak a vizsgált 91 folyónak a vonzáskörzetében, amelyek közt ott volt a Duna és a Rajna is. Összesen 223 kemikália adatait elemezték, az eredmények több mint 4000 mérőállomásról érkezetek.


2014/06/15

HETI HÍRMORZSÁK : 24.hét


MILLIOMOSOK ORSZÁGA

Bármilyen hihetetlennek tűnik, de tavaly több mint 28 százalékkal nőtt a milliomosok száma a világon. A legtöbb milliomos Észak-Amerikában volt, számuk elérte a 7,14 milliót.  A második helyen Kína szerepelt, 2,38 millióval, míg a harmadik legtöbb milliomos a világon Japánban élt, számuk 1,24 millió. A teljes lakossághoz képest a milliomosok száma Katarban volt a legmagasabb, a háztartások 17,5 százaléka legalább 1 millió dollárral rendelkezett. A második helyen Svájc (12,7 százalék), a harmadik helyen Szingapúr állt (10 százalék).

ÁTVERÉSEK KORSZAKÁT ÉLJÜK

Szinte nincs olyan hét, hogy ne hallanánk egy-egy cég fantasztikus termékbemutatóval egybekötött – kihagyhatatlan ajánlatáról, majd nem sokkal az ominózus esemény után – a kárt szenvedett gyanútlan áldozatokról. Ennek remélhetőleg véget fog vetni az - az új fogyasztóvédelmi szabályozás, ami nemrég lépett életbe, és az uniós iránymutatás szerint elsősorban a nyugdíjasok átverésére, befolyásolására irányuló termékbemutatókra vonatkozó előírásokon szigorított. Az új hatályba lépett rendelkezés az üzleten kívüli kereskedőkre és a távol lévők közötti szerződésekre vonatkozik (az üzleten kívül kötött szerződésekre, a termékbemutatókra, és a házaló kereskedelemre). Az egyik legfontosabb változás, hogy a korábbi rendeletben nyolc munkanapos elállási jogosultság illette meg a fogyasztót, most azonban a vásárlás után meggondolhatja magát a vásárló, s kérheti, fizessék vissza a pénzét. Újdonság az is, hogy a fogyasztónak minden tájékoztatást meg kell kapnia a szerződéskötéskor, az elállási jogról is, ha ezt a vállalkozás nem teszi meg, akkor nem 14 nap lesz az elállási idő, hanem 12 hónappal meghosszabbítódik a határidő.

 A GYERMEKMUNKA ELLEN

Szociális védelmi rendszereket kell kiépíteni ahhoz, hogy felszámolható legyen a világszerte jelentős méreteket öltő kényszerű gyermekmunka - olvasható a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) közleményében, amelyet a gyermekmunka elleni világnap alkalmából adtak ki. Becslések szerint az összes gyermekmunkás száma 215 millióról 168 millióra csökkent 2008 és 2012 között. A trendbiztató, de még mindig sok a tennivaló: az ILO adatai szerint 85 millió gyermek végez veszélyes munkát világszerte.

AFRIKAI VÍRUS MAGYARORSZÁGON

Új betegségeket terjeszthetnek Magyarországon a kullancsok és a szúnyogok. A margitszigeti kullancsokban egy kutatócsoport kimutatta a krími-kongói vérzéses láz vírusát, a szlovén határ mentén pedig a babesia microti nevezetű élősködő kórokozóját is.

 ISMERETLEN NÉP NYOMÁRA BUKKANTAK RÉGÉSZEK

Egy eddig ismeretlen nép nyomára bukkantak lengyel és latin-amerikai régészek Peruban, amely mintegy 1500 évvel ezelőtt a Tambo folyó torkolatvidékén élt. 150 sírt tártak fel a 250 kilométer hosszú folyó mentén

 MÁR A NAPVÉDŐ KRÉM SEM BIZTOS

A napvédő krém önmagában nem nyújt teljes védelmet a bőrrák legsúlyosabb típusa, a melanoma ellen - figyelmeztetnek a kutatók. A napfénynek való kitettség a melanoma egyik jól ismert kockázati tényezője. Egészen mostanáig azonban nem volt egyértelmű, hogy az ultraibolya fény milyen molekuláris mechanizmus révén károsítja a bőrsejtekben található DNS-t. A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői melanomára hajlamos egerek bőrén vizsgálták az ultraibolya fény hatásait és a napvédő krémek hatékonyságát - adta hírül a BBC News. A Manchesteri Egyetem kutatói arra jutottak, hogy az ultraibolya fény hibákat okozott a p53 génben, amely normális esetben segít megvédeni a szervezetet a DNS-károsodás hatásaitól. A tanulmány azt bizonyítja, hogy a napvédő krém nem nyújt teljes védelmet az UV-fény káros hatásaival szemben, ezért más óvintézkedéseket is be kell vetni bőrünk védelme érdekében. A szakember szerint érdemes sapkát és szellős ruházatot viselni, illetve égető napsütés esetén az árnyékba húzódni.

ÉRTELMETLEN HALÁL

Biciklijével vízbe ugrott, majd megfulladt egy francia fiatal, aki egy Facebookon terjedő kihívásnak akart eleget tenni. Az észak-franciaországi Béganne-ban lakott az a 19 éves fiú, aki a "Vízbe vagy étterembe" címen a Facebook közösségi portál francia nyelvterületen, zárt csoportban terjedő kihívásnak akart megfelelni. Akit kihívnak, annak 48 órája van, hogy valamilyen humoros módon vízbe mártsa magát. Ha nem teszi, akkor étterembe kell meghívnia a kihívóját. Az akciót videofelvételnek kell bizonyítania.


2014/06/14

EGÉSZSÉGPÉNTEK: ROSSZ ÉTEL, JÓ ÉTEL


Ne sózz! Ne egyél zsírosat! Kerüld a cukrot! Kerüld a hidrogénezett növényi olajokat! Mellőzd a vörös húsokat, és az állati zsiradékokat! Ne fogyassz édesítőszeres – színezett italokat! – sorolhatnám reggelig a táplálkozásra vonatkozó intelmeket, de nem teszem. Nem teszem, mert megítélésem szerint nincs olyan, hogy rossz étel – csak rossz étrend van. Olyan étrend, ami egyoldalú, fantáziátlan, és mennyiségeit tekintve válik károssá. A kiegyensúlyozott étrend összeállítása alapvető egészségi állapotunk megőrzéséhez, illetve a már meglévő betegségeink kezeléséhez. Ha ezt az alapelvet figyelmen kívül hagyjuk – ne csodálkozzunk a mindennapos rossz közérzetünkön, emésztési problémáinkon, érthetetlen és zavaró energia-hiányunkon. De milyen is az egészséges étkezés? Lássuk:
  1. megfelelő arányban tartalmazza a létfontosságú tápanyagokat (szénhidrát, fehérje, zsír), ásványi anyagokat, vitaminokat, rostokat
  2. biztosítja a szervezet energia-ellátását
  3. változatos - mindenféle élelmiszer megtalálható benne - gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, tej- és tejtermékek, húsok, húskészítmények, hetente javasolt a halak, a tojás, az olajos magvak, a főző- és kenőzsiradékok, édesipari termékek (ésszerű határokon belül)
  4. mértékletességre alapul
  5. ügyel a megfelelő só bevitelre
  6. napi rendszerességgel sok nyers élelmet tartalmaz (zöldségek, gyümölcsök, saláták)
  7. napi 2-3 liter folyadékot biztosít – gyógyteákat, frissen préselt zöldség és gyümölcsleveket, szénsavmentes ásványvizet
  8. mellőzi a feldolgozott, vegyszerezett, hőkezelt, előrecsomagolt, adalékanyagokkal dúsított, konzerv ételek fogyasztását
  9. nyugodt körülmények között zajlik kerülve az idegeskedést, a kapkodást, habzsolást
  10.  különböző ételkészítési módok felhasználásával készül
  11. nem ragaszkodik a megszokotthoz
  12. előnyben részesíti a gőzölést, párolást, a fóliában, teflonedényben vagy fedett cserépedényben, mikrohullámú sütőben készítést a zsiradékban sütéssel szemben.

 A helyes táplálkozás nem jelenti egyetlen ételnek, élelmiszernek a tilalmát sem, azonban célszerű egyeseket előnyben részesíteni, mások fogyasztását csökkenteni. Nincsenek tiltott táplálékok, csak kerülendő mennyiségek!




2014/06/12

HETI ÍZPRÓBA: CSERESZNYE


A nagy öreg cseresznyefa még ma is terem. Szinte végigkísérte eddigi életem – ugyanis mióta csak az eszemet tudom – ott magasodott a kert közepén. Alatta hűvösödtem, amíg a szüleim, nagyszüleim a kerti munkákat végezték, ő tartotta vastag ágán az első hintámat, rá másztam fel (igaz csak az első ág-elágazásig) először, és róla ettem a legzamatosabb cseresznyeszemeket. Ma már csak a fél oldala él, de az viszont belead anyait-apait: mintha a nyár minden zamata ezekbe a szemekbe gyűlt volna össze. Kedves Olvasóim – szeretitek a cseresznyét? Azt a mély bordó nagy roppanós fajtát? Ha igen –most megtudhatjátok miért érdemes eleget enni belőle – ha nem – nos, akkor hátha most kedvet kaptok egy kis „cseresznyézésre”. Persze a receptek sem maradnak el – tartsatok velem újra!
  • kiváló szomjoltó
  • A-, B1-, B2-, B6- és C-vitamint pantoténsavat, biotint, riboflavint tartalmaz – emiatt fontos szerepet játszik a napi ajánlott vitaminmennyiség bevite
  • magas rosttartalma miatt emésztést elősegítő hatású,
  •  kitűnő vértisztító
  • tisztítja a bő
  •  segíti a húgykősav eltávolítását
  • antociánban, színes karotionidokban gazdag antioxidáns –daganatellenes
  • erősíti az érfalat, gátolva ezzel az érelmeszesedést
  •  találunk benne káliumot, kalciumot, foszfort, vasat, kobaltot, nátriumot
  • kitűnő forrása a bioflavonoidoknak, amelyek semlegesítik a sejtkárosító szabad gyököket, és elbontják a kötőszövetet károsító enzimeket, ezáltal lassítják az öregedést.
  • nagyon magas a kalciumtartalma, emiatt segíti a csontok növekedését, ezért ajánlatos a csontritkulásban szenvedőknek sok cseresznyét fogyasztani
  • gyulladáscsökkentő
  • cseresznye szára nyálkaoldó, vizelethajtó hatású, ezért a gyógyszeripar előszeretettel használja szívgyógyszerek alapanyagaként. A szívműködést javítva, segít a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében és kezelésében.

 A cseresznyét sokféle módon fogyaszthatjuk: nyersen akár gyümölcssalátákban, kompótként, tölthetünk, vagy ízesíthetünk vele süteményeket, tartósíthatjuk befőttként vagy lekvárként, de készíthetünk belőle gyümölcslevest is. Különleges csemege a kandírozott cseresznye, de mag nélkül - aszalva a mazsolát is helyettesíti. Cukorban sűrűre főzve az arab világban (Törökországban) közismert csemege. Az italokat tekintve gyümölcsléként, szörpként, alkoholos likőrként, gyümölcsborként, pálinkaként - híres a magyar egri cseresznyepálinka-, koktélok alkotóelemeként használhatjuk fel.



RECEPTEK

CSERESZNYEFAGYI

Hozzávalók: 1 csomag krémsajt, 20 dkg cukor,1 evőkanál citromlé,2 doboz natúr görög joghurt, 30 dkg kimagozott cseresznye
A hozzávalókat turmixgéppel krémesre kevertetjük, majd fagylaltgépbe téve elkészítjük. Ha nincs ilyen gépünk, akkor a mélyhűtőbe téve – félóránként átkavargatva megfagyasszuk.

CSERESZNYELEVES

Hozzávalók adagonként: 10 dkg magozott cseresznye, 1 evőkanál cukor, fahéj, pici só, tejföl, liszt
A cseresznyét 2-3 liter vízbe feltesszük főni, beletesszük a cukrot, fahéjat, sót, ha a gyümölcs megpuhult behabarjuk a liszttel és tejföllel. Hidegen és melegen egyaránt finom

RÁNTOTT CSERESZNYE

Hozzávalók: klasszikus palacsintatészta, cseresznye, porcukor, fahéj
A szárával szedett cseresznyéket a sűrű palacsintatésztába mártjuk, forró olajban kisütjük, majd fahéjas porcukorba forgatjuk.

CSERESZNYEFELFÚJT

Hozzávalók: 6 zsemle,10 tojás,30 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, citromhéj, 6 dkg vaj,10 dkg mandula, 50 dkg magozott cseresznye, tej, só
A tejbe beáztatjuk. A tojás sárgákat a porcukorral, vaníliás cukorral, citromhéjjal habosra keverjük. Beletesszük a vajat, mandulát, a kinyomkodott zsemléket, a cseresznyét, pici sót, végül a tojások keményre vert habját. Kizsírozott formába öntve lassú tűzön megsütjük. Önmagában vagy vanília sodóval leöntve fogyaszthatjuk.

CSERESZNYÉS CSIRKECOMB

Hozzávalók: 8 csirkecomb, só, bors, 6 evőkanál. olaj, 3-3 sárgarépa és gyökér, 2 dl vörösbor, 2 nagy vöröshagyma, 3 dl tejszín, 3 evőkanál. liszt, 60 dkg magozott cseresznye
A csirkecombokat sózva, borsozva 1 éjszakára a hűtőbe tesszük pácolódni. A felhevített olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, beletesszük a combokat, kicsit megpirítjuk, hogy színük legyen, felengedjük a vörösbor és 1 dl víz keverékével. Belekarikázzuk a zöldséget, és puhára pároljuk. A húst kiemeljük, a visszamaradt mártást besűrítjük a tejszínben elkevert liszttel, összeforraljuk, majd beletesszük a kimagozott gyümölcsöt. 1-2 percig tovább forraljuk. Párolt rizs, burgonyapüré, orsó- vagy csigatészta illik hozzá.

CSERESZNYETORTA 

Hozzávalók: 50 dkg porhanyós vajastészta, 0,5 l tej, 2 dl sűrű tejszín, 40 dkg kristálycukor, vaníliarúd, 1 kg cseresznye, 10-15 dkg cukor
Kimagozzuk a cseresznyét, lecsöpögtetjük. A tésztát 2 részre osztjuk és 2 db, kb. 25 cm-es kerek lapot nyújtunk. Kivajazott tortasütőbe tesszük, és 1 órát pihentetjük.
Krém: a vaníliarúddal együtt felforraljuk a tejet, beleöntjük a tejszínt, és forrón hozzákeverjük a cukorral eldolgozott tojásokhoz. A tálat hideg vízbe állítjuk.
Előmelegített sütőben, zsírpapírral letakarva 5-10 percig sütjük a tortalapot, majd a papírt levéve, rászórjuk a gyümölcsöt, ráöntjük a hideg krémet. Kb. a forma 3/4-éig tölthetjük krémmel, mert sütés közben megemelkedik. Betakarjuk a másik lappal. Visszatoljuk a sütőbe és közepes lángnál még kb. 20 percig sütjük.


MINDENKINEK JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK




2014/06/08

HETI HÍRMORZSÁK 23.HÉT


MAGYAR-KÍNAI  GAZDASÁGI KAPCSOLATOK

Megkezdődött a Kína- Kelet-Közép-Európa gazdasági és kereskedelmi együttműködés csúcstalálkozója, ahol 16 közép- és kelet-európai ország valamint Kína gazdasági és kereskedelmi kormányzati vesznek részt. A tervek szerint Kína növelni szeretné a Magyarországról származó agrárimportját.

HARC A CUKROZOTT ÜDÍTŐITALOK ELLEN

Elérkezettnek látja az időt az amerikai kormány arra, hogy kampányszerűen harcoljon a számos megbetegedést okozó (elhízás, cukorbetegség, magas vérnyomás) cukrozott üdítőitalok fogyasztása ellen. Az Egyesült Államokban népbetegségnek számító túlsúlyosság fő okának a cukrozott üdítőitalok, energiaitalok, cukrozott gyümölcslevek mértéktelen fogyasztását tekintik. Kaliforniában már csak a kormányzó aláírására vár az a törvény, amely előírja a cukrozott üdítőitalok csomagolásán a következő figyelmeztető felirat feltüntetését: "a cukrozott üdítőitalok fogyasztása hozzájárul az elhízáshoz, a cukorbetegség kialakulásához és a fogszuvasodáshoz".

ADATSZOLGÁLATATÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

Az egészségügyi szolgáltatóknak (szakorvosi rendelőnek, kórháznak, patikának, gyógyeszköz-forgalmazóknak) a következő hetekben részletes adatokat kell szolgáltatnia az Országos Tisztifőorvosi Hivatal nyilvántartásába július 1-ig. A létrehozott adatbázis biztosítja majd, hogy naprakész információk álljanak rendelkezésre arról: milyen egészségügyi intézmények, gyógyszertárak működnek hazánkban, hol és milyen tevékenységet végezhetnek, milyen szervezeti formában. De arról is, hogy ki, milyen szakképesítéssel, milyen jogviszonyban, munkakörben dolgoznak az ott dolgozók.

MEGSZÖKÖTT VETERÁN

Megszökött az idősek otthonából egy második világháborús brit veterán, hogy ott lehessen a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulója alkalmából pénteken rendezett franciaországi ünnepségen - írta pénteken a The Daily Telegraph című brit lap. A pénteki nagyszabású eseményre tizenkilenc állam- és kormányfő, valamint 1800 veterán volt hivatalos. Az egykori katonák valamennyien 90 év körüliek.

POCOKINVÁZIÓ A FÖLDEKEN

Jelentősen túlszaporodott a mezei pocok, elsősorban az ország déli és középső részein; a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) első becslése szerint az őszi kalászosoknál 500 ezer tonna terméskiesést okozhat a rágcsáló, amelynek révén a gazdák jelentős bevételkiesést szenvedhetnek el, ráadásul az ilyen típusú kárra nincs biztosítás. A mezei pocok egész Európában elterjedt, gyorsan szaporodó, falánk mezőgazdasági kártevő. Mindenféle növényi részt elfogyaszt, minden szántóföldi növényben kárt tesz, a kalászosoktól kezdve a lucernán és a kukoricán át a répáig és a burgonyáig.

HIÁNYSZAKMÁK ANGLIÁBAN

Hiány van az építészekből és építőmérnökökből Nagy-Britanniában, miután a gazdaság fellendülésével párhuzamosan megugrott az építkezések száma a szigetországban – közölte a Hays Plc., a legnagyobb brit munkaerő-közvetítő cég.

ÚJSZÜLÓTTCSONTVÁZAK EGY ZÁRDÁBAN


Közel 800 újszülött és gyermek csontvázára bukkantak egy nyugat-írországi zárdában, amely 1925 és 1961 között olyan fiatal hajadonokat fogadott be, akik házasságon kívül estek teherbe- így az ír katolikus egyház múltjának egy újabb sötét fejezetére derült fény (az egyházat az utóbbi évtizedekben botrányok sorozata rázta meg gyerekek zaklatása ügyében). A zárda víztisztító rendszerében található földalatti betontartály tömegsírként szolgált, ahová az alultápláltság, tüdőgyulladás, tuberkulózis vagy bántalmazás miatt életüket vesztett gyerekek holttestét dobták.