A fiatal nő arcán igyekezet. Összpontosít, lendít, nyújtózkodik, majd megadóan tűri, hogy konzervdobozok záporozzanak rá a magasból. Lehajtja a fejét: szégyelli tehetetlenségét.
- Minek jön az ILYEN vásárolni?- méltatlankodik egy mellette elhaladó asszonyság, de fel sem merül benne, hogy segíthetne is. A nő felnéz, szemei könnyesek, de erőt vesz magán, és megpróbálja felszedni a szétgurult májkrémeket. Többen is a segítségére sietünk. Hálásan megköszöni, majd elindul. Nem lehet könnyű az élete.. Mert nem csak a kerekesszékkel kell megküldenie…
Fogyatékosság. Csak az tudja, igazán milyen hátrányokkal jár fogyatékkal élni, aki érintettként- vagy hozzátartózóként- a saját bőrén tapasztalja annak keserveit. Mert nem elég megküzdeni az érzékszervi (látás, hallás), vagy mozgásszervi, vagy a csökkent értelmi képességekből adódó korlátokkal – fel kell venni a harcot a társadalmi előítéletekkel szemben is. Pedig az élet egyetlen területén sem sérülhetnének a jogaik: hiszen joguk lenne az akadálymentes közlekedéshez, a kommunikációhoz, az információhoz, egészségügyi- oktatási-hivatali szolgáltatásokhoz, joguk lenne a munkához, és az egyenlő bánásmódhoz. Szerencsére nagyon sok szervezet gondoskodik arról, hogy e jogok érvényesülhessenek, de fontos lenne, hogy a mindennapokban természetes legyen mindenkinek, hogy segítő szándékkal forduljon embertársa felé. Mert a fogyatékkal élők nem sajnálatot, szánalmat,vagy előnyöket várnak másoktól,hanem azt,hogy ők is a társadalom egyenrangú tagjaként élhessék az életüket. Tegyünk azért,hogy ez így lehessen!!!
Részletek HIROTADA OTOTAKE könyvéből:
„Amikor gyerekeknek beszélek, gyakran elmondom: - Néhányan szemüvegesek vagytok, ugye? Azért van szemüvegetek, mert nem láttok tökéletesen, igaz? Én tolószéket használok, mert nem tökéletes a lábam. Akkor nevetnek és azt mondják: - Tényleg, úgy van. - Bármikor megkérdezem az embereket, sajnálják-e a szemüvegeseket, a válasz: nem; de ha azt kérdem sajnálják-e a tolószékeseket, majdnem mindenki igent mond.
- De hát épp most mondtátok, hogy a két eset szinte ugyanaz. Akkor miért sajnáljátok a tolószékeseket? Így válaszolnak: - Egy rossz szemű ember a szemüveg segítségével ugyanolyan jól lát, de egy tolószékes ember a tolószékével együtt sem képes egy csomó dologra. Ezért valóban sajnálnunk kell. Azt hiszem, fején találták a szöget. Ez nem jelent mást, mint hogy azokat a feltételeket, melyek miatt a fogyatékos embereket sajnálni kell, meg lehet változtatni - minél kevesebb sajnálatra méltó ember van, annál jobb.”
„Mások elfogadásának szándéka saját értékeink ismeretével kezdődik.”
„A diszkrimináció és az előítélet azokra vár, akik maguk is így élnek.”
„Gondolkodni kezdtem azon, mi is az, ami a pályaválasztásnál számít, és rájöttem: pontos elképzelés arról, milyen feladatot szánsz magadnak a társadalomban (...) Valószínűleg nem ragaszkodsz valamihez, ha nem vonz elég erősen, s valószínűleg nem leszel büszke a foglakozásodra, hacsak nem adsz bele apait-anyait. Lehet a világ kíméletlenebb, mint én hiszem, de nem végezhetek jó munkát, ha nincs benne a szívem.”
„Szerintem fontos az, hogy ne használjuk kifogásnak a fogyatékosságot. Lehet, amikor összetörik az ember szívét, az az első, amire gondol: "Na, persze, ha látnék, ha hallanék..." De valóban amiatt nem sikerült összehozni a kapcsolatot? Még a világ leggyönyörűbb nője is lehet szerencsétlen a szerelemben. A szerelem valahogy sohasem úgy működik, ahogy az ember szeretné. Mellesleg, kinek tetszene valaki, aki haragszik önmagára? (...) Ez a siránkozás igen hatásos módja annak, hogy teljesen elkerüljön minket a körülöttünk bujkáló szerelem.”
„Azt hiszem, az első találkozás sikerének különösen nagy jelentősége van. Az első benyomások gyakran elkísérik az embert, olykor évekig hordozza magával őket, mint valami hozzánőtt csomagot. Ha pedig anya és gyermeke első találkozásáról van szó, akkor egyszerűen meghatározó.”
„Szerintem fontos az, hogy ne használjuk kifogásnak a fogyatékosságot. Lehet, amikor összetörik az ember szívét, az az első, amire gondol: "Na, persze, ha látnék, ha hallanék..." De valóban amiatt nem sikerült összehozni a kapcsolatot? Még a világ leggyönyörűbb nője is lehet szerencsétlen a szerelemben. A szerelem valahogy sohasem úgy működik, ahogy az ember szeretné. Mellesleg, kinek tetszene valaki, aki haragszik önmagára? (...) Ez a siránkozás igen hatásos módja annak, hogy teljesen elkerüljön minket a körülöttünk bujkáló szerelem.”
„Amíg az ember szerelmes, minden jó és minden szép, amit a másik csinál. Addig nem veszi észre a hibáit, fogyatékosságait. (...) Mikor aztán a szerelem lanyhul, kezdi a dolgokat észrevenni. Hogy sok minden nincs jól. Sok minden nincs úgy, ahogy kellene. Az ember először küzd ez ellen az érzés ellen, ha nem is meggyőződésből, legalábbis azért, hogy önmagát igazolja. Azután erősítgeti magában, hogy ő sem tökéletes, hogy neki is ezer fogyatékossága, hibája van. Néha el is alszik az ügy, de rendszerint felébred újra. Még erősebben. (...) És mert a szerelem közben még jobban hűl, sőt egészen el is múlik, az elégedetlenséghez jön a fontolgatás is. Majd annak a keserű ténynek a megállapítása, hogy... nem volt érdemes.” (Bozzay Margit)
„Minél nagyobb a haladás, annál nagyobb mértékben ismerjük meg fogyatékosságunkat. Az elégtétel a törekvésben rejlik, nem az elérésben.”(Mahatma Gandhi)
„Rájött, hogy a normális ember, a normális test a legritkább dolog a világon. Mindenkinek van valami testi vagy lelki fogyatékossága. Visszagondolt mindazokra, akiket ismert. Az egész világ olyan, mint valami kórház, amelyben sem szépség, sem okosság nem lakik. Hosszú sort látott maga előtt, csupa nyomorult, szánalomra méltó embert. Egyiknek a teste volt beteg, a szíve vagy a tüdeje gyenge, másoknak meg a lelke nem volt ép - akaratának gyengesége vagy az ital utáni sóvárgás gyötörte.”(William Somerset Maugham)
„A hivatallal és címmel való azonosulásban van valami csábító, aminek következtében sok férfi voltaképpen nem más, mint a társadalom által megszavazott méltóságuk. Hiábavaló dolog lenne e héj mögött személyiséget keresni. A parádés cicoma mögött csak egy szánalmas emberkét találnánk. A hivatal (vagy a mindenkori külső héj) ezért olyan csábító: mert olcsó kompenzáció a személyes fogyatékosságokért.”(Carl Gustav Jung)
„Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bűneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim.”(Márai Sándor)
„A szépség valósággal csodákra képes. A szép nő minden lelki fogyatékossága - ahelyett, hogy undort keltene - valahogy rendkívül vonzóvá válik. Ezeknél a fogyatékosság is valami bájt lehel. Ha ez a báj eltűnnék, akkor hússzorta okosabb legyen a nő a férfinál, ha azt akarja, hogy legalább némi tiszteletet keltsen maga iránt, mert szerelmet úgysem kelt!”(Gogol)
„Minden egyes lélegzetvétel, minden álom, a születés, a halál úgy múlik el, hogy fel sem fogjuk. Összes fogyatékosságunk közül ez a legfájdalmasabb. Életünket olyan kozmikus folyamatok irányítják, amelyeket nem érthetünk. Hogy félelmünket csillapítsuk, ezeket az erőket akarjuk befolyásolni. Ez a mágia.”(Arthur Japin)
„Az orvosnak az a kötelessége, hogy a beteg segítségére siessen és meggyőzze, hogy fél lábbal is ragaszkodni kell az élethez. Hogy a rokkant lehet boldog, a halott soha.”(Szabó László)
„Hát igen, a betegek különbözőek. Vannak köztük könnyű, és nehéz esetek. (...) De kinek volt könnyű eset? (...) Az orvosnak, aki, ép, erős, egészséges, s aki a műtét után is egészséges marad. De annak, akinek lábát kell adnia az életéért, mindig nehéz az elhatározás. Egyik sem lehet biztos benne, mi könnyebb: elpusztulni, vagy rokkantan élni tovább.”(Szabó László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése