2014. április 30., szerda

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: TELEFON


Valamikor réges-régen, amikor még nem volt sem telefon, sem internet – de szép is volt a világ. Nem ült az ember órákig egy pontra fókuszálva a babérjain, nem görcsöltek be az ujjai a folyamatos gépeléstől, gombnyomogatástól, nem merevedett sziklakeménnyé a nyaka-válla- háta-gerince, nem volt olyan száraz a szeme, mint a sivatag, s nem volt ennyire magányos, mint ma. Mert réges-régen ha akartunk valamit a másiktól, elmentünk hozzá, beszélgettünk, együtt sírtunk és nevettünk, megveregettük egymás vállát, vagy éppenséggel szemtől- szemben vitatkoztunk, kiabáltunk, ha nem tetszett valami. Éltünk, mozogtunk, szerettünk, egymásra támaszkodtunk… Valamikor réges-régen, amikor még nem volt sem telefon, sem internet – de szép is volt a világ.

 „Annyira természetessé vált számomra a telefon, hogy már észre se vettem természetellenességét: azt a feszültséget tompító vonását, amellyel a világ dolgait és a sajátunkét is bizonyos távolságban tarthatjuk magunktól. Száz méterről például egy gázolásos karambol vagy egy vadul csókolódzó pár látványa sem ugyanaz, mint fél karnyi közelségből. A telefon is közbeiktatott távolság, finom szigetelés. Absztrakttá halványít belőlünk sok mindent. Fásultabb kockázattal lehetünk gyávábbak, ha szembesülés nélkül, dróton át beszélhetünk.”(Csoóri Sándor)

„Drót nélküli telefon! A tudósok és kutatók mindeddig hiába fáradoztak rajta, hogy megalkossák ezt az apparátust. A boldogtalan szerelem számára azonban már évezredek óta megkonstruálta, fölszereli, és díjtalanul rendelkezésre bocsátja - az őrület.”(Csáth Géza)

„Aki éjnek évadján telefonál, jó ember nem lehet. Oké, megengedem neki: embernek esetleg még elmegy. De biztosan nem kellemes hírt akar közölni. A barátságos közlendők ráérnek reggelig. Rendszerint.”(Vavyan Fable)

„Az ember legfeljebb a szeretőjét átkozza és isteníti annyiszor, mint a telefont. Nincs boldogság se velük, se nélkülük.”(Vavyan Fable)

„A telefon célja a kapcsolattartás megkönnyítése, ehhez képest mi mindent csak megnehezítünk vele.”(Nana, c. film)

„Mióta feltalálták a telefont, a testvérek sosincsenek egyedül.”(Pam Brown)

„Mint telefon az elhagyott lakásban, mely éjidőn reménytelen csörömpöl, úgy jajveszékel itt hiába lelkem, oly messze az élettől és örömtől.”(Kosztolányi Dezső)

„Az ajkak akusztikai hatása miatt szó szerint halljuk a mosolygást, amikor egy boldog emberrel beszélünk telefonon.”(Steven Pinker)

„Az elmúlt hónapok során lassan elmaradoztak a barátok telefonhívásai. Az én hibám: ha azt akarod, hogy valaki felhívjon, ahhoz néha neked is telefonálnod kell.”(Michelle Richmond)

„Ha a szerelem betegség, akkor a lázgörbéjét pontosan megállapíthatjuk a telefonszámla emelkedéséből.”(Claire Kenneth)

„A legtöbb ember bólogat telefonbeszélgetés közben, holott ez színtiszta energiapocsékolás.”(Vavyan Fable)

„Asztalnál ülnek,
Beszélgetnek, mindegyik
Mással, mobilon.”

(Nagy Bandó András)

2014. április 28., hétfő

HETI ÍZPRÓBA: SPENÓT


Szeretem a spenótot. Vagyis a parajt – hiszen a kettő ugyanaz. Ez a világszerte ismert savanykás ízű libatopféle számtalan kedvező hatást gyakorol a szervezetünkre – már, ha hajlandóak vagyunk fogyasztani a belőle készült ételeket. Fontos ipari növény, a mélyhűtő- ipar, a konzervipar és a szárítóipar jelentős mennyiséget dolgoz fel belőle. Rendkívül alacsony a kalóriatartalma (20 kcal/100 gramm), viszont magas a fehérje-tartalma, gazdag vitaminokban (A-, B2-, B6-, C-, K-vitamain tartalma jelentős), és ásványi anyagokban (króm, magnézium, vas, mangán, kalcium, kálium, foszfor), flavonoidokban, karotiniodokban, klorofillban, luteinben.
 Hatása:
  • könnyíti az emésztést
  • támogatja a keringést
  •  javítja a látást
  • tisztítja a bélrendszert
  •  csökkenti a gyulladásokat
  •  megelőzi a csontritkulást
  •  megelőzi a vérszegénységet
  • antioxidáns
  • kedvezően befolyásolja a pajzsmirigy működését

Felhasználhatjuk főzeléknek, salátának, levesekbe, tortákba, pitékbe, felfújtakba, sajt- és tojásételekbe. A zsenge levelek pároláshoz, rizottóhoz, tésztákhoz, nyersen salátákhoz kiváló. Olaszországban tészták színezésére is használják.

Jól fagyasztható zöldség – érdemes télire is „bespájzolni” belőle.

RECEPTEK

SPENÓTLEVES

Hozzávalók: 1 nagyobb zellergumó, 30 dkg spenót, 1 kisebb brokkoli, 3 dl tej só, bors, 3 gerezd fokhagyma
A zellergumót és a brokkolit megfőzzük, majd a leforrázott spenótlevéllel és a zúzott fokhagymával együtt összeturmixoljuk. Sózzuk, borsozzuk, a tejjel felöntjük, és összeforraljuk.

SPENÓTKOSARAK

Hozzávalók: 50 dkg friss spenót, 3 egész tojás, 2 pohár natúr joghurt, 1 csokor petrezselyemzöld, 15 dkg feta sajt, 5 dkg reszelt parmezán, 1 csomag leveles tészta, 4 gerezd fokhagyma, őrölt rozmaring, bors, szerecsendió, só
A leveles tésztát felengedjük, ez alatt elkészítjük a tölteléket. A megtisztított spenótot megtisztítjuk, leforrázzuk, a petrezselymet felaprítjuk majd a zúzott fokhagymával, a tojással, a sajttal, és a fűszerekkel botmixerrel összedolgozzuk. A leveles tésztát 2-3 mm vékonyságúra kinyújtjuk, kis tortaformákkal kiszúrunk belőle akkora körlapokat, hogy kibélelhessünk vele kis kosárformákat. Ezekbe a tésztakosárkákban arányosan elosztjuk a tölteléket, majd előmelegített sütőben készre sütjük.

SPENÓTOS CSIRKEMELL

Hozzávalók: 4 db csirkemell, 50 dkg spenótlevél, 30 dkg sárgarépa, 20 dkg krémsajt, 1 tejföl, olaj, 5 gerezd fokhagyma, kapor, só, bors.
A megtisztított répát sós vízben puhára főzzük. A csirkemelleket kifilézzük, sózzuk, borsozzuk. A krémsajtot elkeverjük a tejföllel és az apróra vágott kaporral. Olajon megpirítjuk a zúzott fokhagymát és a spenótleveleket, sózzuk, borsozzuk. A csirkemellet szétnyitjuk, és megtöltjük a krémsajtos mártással s a spenótlevelekkel. Tűzálló edényben tesszük, és először lefedve sütjük, majd ha a hús megpuhult pirosra sütjük.  A répát egy tányér közepére halmozzuk, és köré rakjuk a spenóttal töltött csirkemellet.

RAKOTT TÉSZTA SPENÓTTAL

Hozzávalók: 50 dkg spenót, 1 főzőtejszín, 30 dkg reszelt sajt, 1 csomag fodros kocka, 4 tojás, 10 dkg liszt, egy csipet őrölt szerecsendió, 10 gerezd fokhagyma, só, bors.
A megtisztított spenóthoz hozzáadjuk a fokhagymát, sót és borsot, a tejszínt, és felforraljuk. Közben a tésztát enyhés sós vízben kifőzzük. A spenótos masszához hozzáadjuk a szerecsendiót, majd belekeverjük a lisztet, és a felvert tojásokat. Egy tepsi aljára egy réteg reszelt sajtot, majd egy réteg tésztát rakunk, s meglocsoljuk egy réteg spenóttal. Ezt addig ismételjük, amíg minden el nem fogy – végül a tetejét sajttal szórjuk le. Előmelegített sütőben 25–30 percig sütjük.

SPENÓTOS KÖRET

Hozzávalók: 50 dkg spenót, 5 gerezd fokhagyma, 10 dkg liszt, 15 dkg búzadara, 4 tojás, 4 dl tej, pici vaj, só, olaj
A spenótot felszeleteljük, és az olajon a sóval fedő alatt puhára pároljuk. Közben a tojásokat összedolgozzuk a darával, a liszttel, felöntjük a tejjel, majd elkeverjük a spenóttal. A masszát a kivajazott tepsire terítjük, és forró sütőben, kb. 15 percig sütjük. Köretként szolgáljuk fel.


JÓ ÉTVÁGYAT!

2014. április 26., szombat

CSEND


HETI HÍRMORZSÁK: 17.hét


ELTÜNT EGY MAGYAR TÚRÁZÓ

A felvidéki Princzkel Tamás már több mint egy éve indult világ körüli útra. A Himalájába három hete meg is érkezett, de április 20-a óta nem látták. A helyi rendőrség nagy erőkkel kezdte el keresni, de még nem akadtak a nyomára.

A KREATIVITÁS NAPJA

Negyven éves a Rubik-kocka –és ennek alkalmából a közmédia egész napos műsorral készül, amelyben világhírű magyar találmányokkal, kutatókkal és tudósokkal ismerkedhetnek meg a tévénézők és a rádióhallgatók. Számos hírességgel is megismerkedhetnek a nézők: Pálinkás Józseffel - a Magyar Tudományos Akadémia elnökével; Endrey Marcell- lel, aki 30 másodperc alatt képes kirakni vakon a Rubik-kockát; Domokos Gáborral, a Gömböc feltalálójával; Acsárdy László agykutatóval; Falus András immunológussal.

NEM MINDEGY MI KERÜL AZ ASZTALRA

Sajnos világszerte és Magyarországon is egyre nő a daganatos betegek száma, érdemes végiggondolni, hogy ki mit tesz az asztalra - írja a Natural Health News & Discoveries. Hihetetlen, de igaz: a közkedvelt mikrohullámú sütőben elkészíthető pop corn finom, de ugyanakkor káros is, mert a csomagolás anyaga olyan kémiai vegyi anyagokat tartalmaz, amik növelik a máj-és a hasnyálmirigyrák, a meddőség és a tumorok kialakulásának kockázatát. Emellett maga a pop corn sem egészséges: diacetil nevű összetevője rákot okozhat, és a tüdőt is károsítja. Szintén óvatosan kell bánni a konzerves zöldségekkel, gyümölcsökkel, mégpedig a dobozuk összetétele miatt. A legtöbb konzerv ugyanis bioszfenol-A-t (BPA) tartalmaz, ami meddőséget, szívbetegséget és számos más egészségügyi problémát is okozhat.

ELLENŐRZÖTT ZALAI  ŐSTERMELŐK

Több mint 8 ezer őstermelői igazolványt állított ki az utóbbi években a zalai Fölművelődésügyi Igazgatóság, ennek tizedét azonban vissza is vonták a leleplezett visszaélések miatt. Folyamatosan látogatják az őstermelőket, akiknek bizonyítaniuk kell, hogy maguk termelik és adják el árujukat. Az ellenőrzésekkel elsősorban a visszaéléseket szeretnék mérsékelni, valamint kiszorítani azokat, akik más termékeivel próbálnak kereskedni. Cél, hogy a gazdák maguk végezzék a termelést és az értékesítést egyaránt, de az elsődleges szempontok közé tartozik az áruk minőségének erősítése is.

FIZETŐS ELLÁTÁS AZ UZSOKIBAN

Soron kívüli ellátást kap az Uzsoki Kórházban az a beteg, aki írásban lemond a közfinanszírozásról, és magánbetegként a szolgáltatást meg is tudja fizetni. A „fizetős részlegen” eddig a leginkább csípő-, és térd-protézis iránt volt a legnagyobb a kereslet. A privát szolgáltatás csípő-protézis beültetés esetén 1,4 millióba, térd-protézis esetén 1,7 millióba kerül.

AKÁR TÉGED IS MEGFIGYELHETNEK

Drón - távirányítású, észrevétlen közlekedésre is képes repülő berendezések, amelyek sok-sok információhoz képesek hozzájutni, már nem csak katonai használatban vannak, hanem egyre elterjedtebb a polgári alkalmazásuk is, ami számos vita forrásává válhat, ezért mindenképpen szabályozni kell a működtetésüket.






2014. április 25., péntek

EGÉSZSÉGPÉNTEK: GYÓGY-MOGYORÓ



A recept egyszerű: minden áldott nap meg kell enni egy maréknyi mogyorót – s javulnak az életkilátásaink. Legalábbis erre a következtetésre jutottak a kutatók, miután kielemezték a 30 év alatt 120 ezer emberről összegyűjtött adatokat. A kutatás során kiderült, hogy a rendszeresen mogyorót fogyasztók körében mintegy 20%-al csökkent a halálozás, ezen belül 29%-al a szív és érrendszeri, 11%-al a daganatos, 16%-al a cukorbetegség által okozott halálozási arány. A mogyoróban található összetevők ugyanis:
  • csökkentik a koleszterin-szintet
  •  csökkentik a gyulladásos folyamatokat
  •  csökkentik a szív és érrendszeri megbetegedések kockázatát
  • antioxidáns hatással bírnak
  •  csökkentik az inzulin-rezisztenciát
  •  csökkentik a hasnyálmirigy-rák kockázatát
  • biztosítják a szervezet optimális vitamin-, és ásványi anyag ellátását
  • növelik a szellemi teljesítőképességet
  •  segítik az agy megfelelő működését
  • rostjai karbantartják az emésztést
  • erősítik az immunrendszert
  • segítik az izmok zavartalan működését
  • megelőzik a csontritkulást

A mogyoró összetétele:

·       Energia-tartalom: 567 kcal/100 gramm
·        Fehérje-tartalom:25,8 gramm/100 gramm
·        Zsír-tartalom: 49,2 gramm/100 gramm
·        Szénhidrát-tartalom: 16,1 gramm/ 100 gramm



A mogyorófogyasztásnak csak egyetlen dolog szabhat gátat, ha valaki allergiás rá-ami sajnos nagyon gyakori probléma.  A mogyoró-allergiában szenvedő emberek esetében még egy ártatlan csók is végzetes következményekkel járhat, ha a partner korábban mogyoró tartalmú ételt fogyasztott. Bármilyen hihetetlen, de sem a fogmosás, sem az öblögetés, sem pedig a rágógumi nem képes maradéktalanul eltűntetni a mogyoró fogyasztás származékait, mert az allergén a nyálban megbújva még sokáig képes kellemetlenségeket okozni a mogyoró-allergiás egyének számára.

2014. április 24., csütörtök

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: ÖNURALOM


Gondolom már Önök is láttak toporzékoló kisgyereket a boltban, amint rákvörös fejjel harcol valamiért, amit nem kaphat meg. De biztosan nem ismeretlen az érzés sem, amikor az ember lánya áll a cukrászda finomságokkal teli vitrinje előtt, és tudja: semmiféleképp nem fogja a szájában érezni a krémes-habos sütemények ízét, be kell érnie a látványával. Van önuralom, és van az önuralom hiánya – kinek-kinek éppen mit hoz a sors. Uralkodni az érzéseink, a haragunk, a félelmeink fölött nem kis feladat – napi megpróbáltatás mindannyiunk számára. Megpróbáltatás, amit ha tetszik, ha nem, de teljesítenünk KELL, mert ez az élet rendje.  Ehhez kívánok mindenkinek erőt és kitartást…

„Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír. Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "Vissza akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy hülye." Azért mondjuk, hogy "kiszökött" a könny a szemünkből, mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából.”(Müller Péter)

„Megrémült. Kezdett rádöbbenni, hogy ennyi önuralom után lelkének vulkánja egyszer csak jelét adta annak, hogy nemsokára ki fog törni, és abban a pillanatban, hogy ez megtörténik, elveszíti minden hatalmát az érzelmei fölött.”(Paulo Coelho)

„Önuralom kérdése minden. Meg választásé. Semmi másé.”(Paulo Coelho)

„Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember.”(Szepes Mária)

„A bölcsesség gyökere az önuralom.”(Robert Burns)

„Az önuralom hiánya olyan jellemgyengeség, amelyért egy nap nagy árat kell majd fizetned. (...) Ha valaki nem képes parancsolni a szenvedélyének, nem csak maga a szenvedély lanyhul, hanem az egyén is elveszíti az erejét. Az önuralom és az akaraterő viszont nem csak erősíti az egyént, hanem az étvágyát is fokozza. (...) Az önuralom gyakorlása révén elegendő időnk jut arra, hogy elmélyedjünk vágyainkban, és ezáltal lehetőségünk nyílik elképzelni e vágyak beteljesülésének aprólékosan kidolgozott forgatókönyveit. Ráadásul arra is elég időnk marad, hogy úgy alakítsuk a körülményeket, hogy a szívünknek legkedvesebb forgatókönyvet valósíthassuk meg.”(Charlie Huston)

„Az önuralommal megvert emberek fegyelmezett kétségbeesését szörnyűbb látni, (...) mint a fegyelmezetlenek zokogását, jajgatását hallgatni.”(Szilvási Lajos)

„A legnagyobb és egyben legkisebb uralom az önuralom.”(Leonardo da Vinci)

„Ezer dicső harcosnál többet ér az az egy, amelyik képes legyőzni önmagát - mert az önuralom nyugalmat ad.”(Hioszi Tatiosz)

„Tudom, mit jelent a legteljesebb nyomorban élni, mit jelent éhezni, fázni és így tovább. (...) Nem jelent semmit vagy csak igen keveset. Az ember hozzászokik, és ha némi önuralommal rendelkezik, végül már nevet rajta.”(Bengt Danielsson)


„Gondolkodom, tehát vagyok... - Az ember egyedül van és tudatában van annak, hogy hiába minden, nem akad, nem lehet olyan társa, kinek elmondhatna bármit is abból, amit érez. Ekkor kínjában elkezd önmagával beszélni, de közben vigyáz, nehogy hangosan tegye, mert akkor bolondnak nézik. És mikor nagy önuralom révén eléri, hogy nem mondja ki maga elé gesztikulálva, amiket önmagának akar elmesélni, hanem egymás után magába raktározza - akkor megtanul gondolkodni. S akkor rájön, hogy ő megmarad! Pusztulása nem okvetlenül bizonyos. Azt hiszem, erre a megismerésre jött rá az a Descartes úr is. Férfi létére azonban szégyellte megmondani az igazat: gondolkodom, tehát megmaradok!”(Mollináry Gizella)

2014. április 21., hétfő

HETI ÍZPRÓBA: KÖNNYÍTETT ÜZEMMÓDBAN


Azt hiszem, koplalnom kellene. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a problémával – így az ünnepi nagy kanállal evés után, - hogy olyan elnehezedettnek érzem magam, mintha mázsás súlyokat kellene cipelnem naphosszat. Ha belegondolok mi mindent fogyasztottam el az elmúlt két-három napban!  Máskor hetekig sem engedem el ennyire magam. Minden nagyon finom volt: a sonka, a bárány, a tojás, a sütemény-hegyek. Valamit tenni kell – már ha nem szeretném kellemetlen közérzettel átvészelni a tavasz legszebb napjait. Persze nem fogok drasztikus megoldásokhoz folyamodni: az sehova sem vezetne, és csak megbetegednék tőle. Ésszerű étkezés – ez a megoldás kulcsa. Azaz sok idényzöldség és gyümölcs, sok folyadék, némi zsírszegény hús, és megfontolt szénhidrát-bevitel. És ez miképp kivitelezhető? Egyszerűen, és kitartó következetességgel.

Ki tart velem?

Következzék néhány recept – ÉTKEZZÜNK KÖNNYÍTETT ÜZEMMÓDBAN!


KÁPOSZTALEVES HAJDINÁVAL

Hozzávalók: 50 dkg sárgarépa, 80 dkg fejes káposzta, 20 dkg hajdina, olaj, 20 dkg vöröshagyma, kakukkfű, só, bors
A vöröshagymát és a zöldségeket megtisztítjuk. A hagymát és a répát
apró kockákra, a káposztát pedig csíkokra vágjuk, olajon megpirítjuk. A hajdinát
külön pirítsuk meg és keverjük össze a zöldségekkel. Ízesítsük a fűszerekkel és
öntsük fel 4 liter forró vízzel. Kis lángon fedő alatt 30-40 perc alatt puhára
főzzük.

VITAMINSALÁTA

Hozzávalók: 2 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyemgyökér, egy karalábé és egy zeller reszelve, 5 újhagyma, 5 paradicsom, 3 zöldpaprika, 2 csomó retek, 1 csomó zöldpetrezselyem, 1 csomó zeller zöld, 1 csomó kapor, 1 doboz krémtúró, 2 dl tejföl, citromlé, só, törött bors, 1 chili paprika
Az apróra vágott zöldségeket, a reszelt karalábét és zellert, elkeverjük a karikákra vágott újhagymával, a felaprított paradicsommal, paprikával, felszelt chili paprikával valamint a gyalult retekkel. Megsózzuk, borsozzuk, citromlével meglocsoljuk, rászórunk 1-1 csomó apróra vágott zöldpetrezselymet, zeller zöldet, kaprot. A tejfölt elkeverjük a krémtúróval, és ráöntjük. Lehűtve tálaljuk.

KARALÁBÉFŐZELÉK

Hozzávalók: 8 db zsenge karalábé, 15 dkg zsír, ízlés szerint cukor, 1 csomó petrezselyemzöld, 2 evőkanál liszt, só, 3 dl tejföl
A gyenge karalábét megtisztítjuk, apró kockákra felvágjuk, forró zsírban kis cukorral, kevés finomra vágott petrezselyemmel feltesszük párolni, s ha már puha, meghintjük liszttel, amellyel tovább pirítjuk. Feleresztjük vízzel, kis sót teszünk hozzá, és hagyjuk jól felforrni.

KARALÁBÉFASIRT

Hozzávalók: 4 nagyobb karalábé, 2 tojás , 4  evőkanál liszt, só, őrölt bors, 3 evőkanál olivaolaj
A megtisztított karalábét finomra reszeljük. Tálba tesszük, ráütjük a tojást, és annyi liszttel keverjük össze, hogy galuskasűrűségű tésztát kapjunk. Sóval és borssal erősen megfűszerezzük. Serpenyőben evőkanállal adagolva elsimítjuk, és a lepénykék mindkét oldalát ropogósra sütjük.
Fokhagymás-petrezselymes tejföllel vagy tartármártással tálaljuk.

GYORS VIRSLIS-BROKKOLIS REGGELI

Hozzávalók: 40 dkg brokkoli főve, 10 db baromfi virsli főve, 2 dl ketchup /diétás/, 20 dkg reszelt sajt, só.
A főtt virsliket tűzálló tálba helyezzük, elosztjuk a tetején a főtt brokkolit, nyakon öntjük a ketchuppal, rászórjuk a sajtot. és sütőbe téve pirosra sütjük.

CUKKÍNI FASÍRT

Hozzávalók: 2 nagyobb cukkíni reszelve, 2 nagyobb sárgarépa reszelve, 3 db szikkadt zsemle, 3 tojás, 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, zsemlemorzsa, só, bors
A megmosott cukkíniket, megtisztított sárgarépákat lereszeljük, és a beáztatott majd kinyomkodott zsemlével, a tojásokkal, a reszelt vöröshagymával, és a zúzott fokhagymával, sóval, és borssal felaprózott petrezselyemzölddel alaposan összegyúrjuk – ha kell, még zsemlemorzsát is teszünk hozzá, hogy formázható legyen. Fasírtokat formázunk belőle, és bő olajban kisütjük.

KAKUKKFÜVES RAKOTT BURGONYA PARADICSOMMAL

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 40 dkg paradicsom, 8 tojás, 25 dkg vöröshagyma, 3 dl tejföl, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 dl olaj, kakukkfű, só.
A burgonyát és a tojást megfőzzük, karikákra szeljük. Az felszelt hagymát olajban megpirítjuk, hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot, sóval, kakukkfűvel fűszerezzük, és pár percig pároljuk. Olajjal kikent tepsibe egy réteg burgonyát rakunk, rátesszük a tojáskarikákat és a hagymás paradicsomot. A tetejére egy sor burgonyakarikát rétegezünk, ráöntjük a tejfölt, morzsával megszórjuk, és a sütőben pirosra sütjük.

PADLIZSÁNOS RAKOTT PULYKA

Hozzávalók: 50 dkg pulyka mell filé, 5 db paradicsom, 60 dkg padlizsán, 5 gerezd fokhagyma, 20 dkg mozzarella sajt, egy csokor bazsalikom, ketchup, só, őrölt bors,2 evőkanál olaj
A húst ledaráljuk, majd elkeverjük a ketchuppal, az összetört fokhagymával, a sóval és az őrölt borssal. A paradicsomot, a padlizsánt és a sajtot felszeleteljük vékony csíkokra. Egy tűzálló tálat olajjal kikenünk, és beletesszük a paradicsomot, padlizsánt, sajtot majd a húsos keveréket, és minden réteg közé bazsalikomot szórunk. A legtetejére paradicsomot és sajtot tegyünk, majd előmelegített sütőben megsütjük.


TÖLTÖTT KÍGYÓUBORKA  

Hozzávalók: 1 kg kígyóuborka, 4 dl kefir, 30 dkg fetasajt, 10 dkg Tv-paprika,10 dkg paradicsom, 20 dkg vöröshagyma, ízlés szerint bors, bazsalikom
Az uborkát mossuk meg, hosszában vágjuk félbe. Kaparjuk ki a belsejüket, és ezt az uborka-vagdalékot keverjük össze a pici darabokra vágott paprikával, paradicsommal, bazsalikommal, borssal. A fetasajtot keverjük össze a kefirrel, majd öntsük hozzá az előbbi zöldség keverékhez. A kivájt uborkadarabokat ezzel töltsük meg. Önmagában is, de sültek mellé is kitűnő.


JÓ ÉTVÁGYAT  MINDENKINEK!

2014. április 20., vasárnap

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET






KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET
KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓNAK


HETI HÍRMORZSÁK 16.hét


ARANYRUDAK EBÉDRE

Aranyrudakat operáltak ki Delhiben egy 63 éves üzletember gyomrából az orvosok. A férfi eredetileg azzal ment orvoshoz, hogy véletlenül lenyelt egy kupakot, hány és fáj a hasa– de a kérdéses tárgy helyett 12 darab 33 grammos aranyrudat találtak a műtét során. A nemesfémet a hatóság lefoglalta, a férfit pedig vallatóra fogta – kiderült Szingapúrból csempészte az országba.

SZÁZMILLIÓS CSALÁS

Idős emberek hiszékenységét kihasználva milliós nagyságrendű csalásokat követett el egy magát pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetőjének kiadó ceglédi nő. A banki kamatnál lényegesen kedvezőbb kamatozású befektetéseket ígért – ellene jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emeltek vádat. Összesen 257 millió 500 ezer forint kárt okozott tevékenységével. Jelenleg házi őrizetben van.

SZÜLÉSZNŐ IS VÉGEZHET TERHESGONDOZÁST

A szülésznők egy új jogszabálynak köszönhetően - ha az első vizsgálatok azt állapítják meg, hogy előreláthatólag problémamentes lesz a várandósság - a várandósok gondozását is elvégezhetik ez év közepétől. A szakma ezt jelentős előrelépésnek könyveli el, holott végzettségük alapján elvileg a terhesség levezetését is elvégezhetnék, amit egy 2005-ös európai uniós irányelv szerint a magyar jogszabályoknak is biztosítaniuk kellene számukra.

NAPJAINK RABSZOLGATARTÓI

Rabszolgaként dolgoztatott két férfit éveken keresztül egy vállalkozó. A gyanúsított az egyik sértett nyugdíját is elvette.  A vád szerint az épületbontással foglalkozó vállalkozó az egyik sértettet 1997-ben, a másikat 2007-ben vette magához azzal az ígérettel, hogy lakhatást, élelmet biztosít nekik, cserébe át kellett adniuk a nyugdíjukat és a személyes irataikat. A sértettek a vádlottnál egy disznóóllal és egy baromfiudvarral egybeépített fészerben laktak, áram és víz nélkül. A két férfi fizikai munkát végzett, főként bontásból származó téglákat tisztítottak – ingyen.


2014. április 16., szerda

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: SZÁNALOM


Szánalom. Egy szó, ami többféle jelentéssel bír, és ez a jelentés attól függ milyen az élethelyzet, amelyben vizsgáljuk. Szánalmas az, aki kicsinyes, rosszindulatú, bosszúálló, féltékeny, irigy. De szánalmat érzünk akkor is, ha valakit megsajnálunk. De van, amikor a legkevésbé sem kell mások szánakozása, legyünk bármilyen bajban…

„A szánalom megköti az embert, leigázza, rabságba ejti.”(Ioan Slavici)

 „A szánalom megöl, gyengesé­günk­ben csak még gyöngébbé tesz. A szánalom: a mézesmázossá lett baj, megvetés a gyöngéd­ségben vagy gyöngédség a sértésben.”(Balzac)

„Az emberi szörnyetegek élete sivár. Egyetlen, megszállott vágy hajtja őket, minden más csak annyira fontos, amennyire hozzájárul a vágy kielégítéséhez. Az emberi érzések oly lassan mosódnak ki lelkük szövetéből, hogy szinte már csak akkor vesszük észre hiányukat, amikor teljesen eltűntek. A lélek nem hal el, amíg él a test. Rohamok kísérik a lélek haláltusáját: érzelgősség, szánalom, túlzott erkölcsi érzékenység, felesleges és esztelen hősiesség.”(Roderick Anscombe)

„A szánalom gyilkos érzelem. Annál csak a vak gyűlölet és talán a szerelem veszélyesebb.”(Laurell Kaye Hamilton)

„Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra.”(Michel Houellebecq)

„A szánalom nem segített senkin, aki pedig hagyta, hogy magukkal ragadják az érzelmei, az csak közelebb került a szakadék széléhez.”(A. M. Jenkins)

„Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság. De van a kapcsolatoknak egy olyan magasságuk, ahol a hálának, szánalomnak nincs értelme többé. Itt már úgy lélegzik az ember, mint egy kiszabadult rab.”(Saint-Exupéry)

„Az emberek valahogy restellik kimutatni a jóságukat, mintha az valami szégyellni való emberi gyengeség lenne. Az emberek erőseknek akarnak látszani, mint akik nem ismerik a kételyt és a megalázónak vélt szánalmat, holott talán éppen az önmagunk iránti kétely és a mások iránti szánalom a legfőbb emberi erő.”( Jevtusenko)

„Jóság és tapasztalás, gyakorlat és szánalom eszközök csak, melyekkel szívünket időnként fegyelmezni tudjuk; de a szándék alján, mely lépteinket igazítja, él egy hatalmasabb parancs is, melynek igéző erejét nem lehet büntetlenül ingerelni.”(Márai Sándor)

„A szánalom (...) a szerelem leggonoszabb ellensége: ha gyűlöltem volna, talán remélhettem volna, hogy egyszer majd megszeretem. De nem gyűlöletet, hanem... szánalmat éreztem, s így tudtam, hogy soha nem lesz bennem iránta más érzés, mint az eltávolító hidegség és iszony.”(Alberto Moravia)



2014. április 13., vasárnap

HETI ÍZPRÓBA: HÚSVÉTOLÓ



Sokan panaszkodnak manapság arra, hogy az ünnepek elvesztették a régi varázsukat. Talán mindannyian keresünk valamit, - valami olyan rég elveszett érzést, ami meghatározta gyermekkorunkat, az ünnepekhez való viszonyunkat. Egy érzést, amit felnőttként a mindennapos gondok kiöltek belőlünk, - s hiába keressük-kutatjuk, ritkán találunk vissza hozzá. Gépiesen tesszük a dolgunkat, elfelejtünk örülni a közeledő ünnepeknek – mert sokan csak a készülődéssel járó többletmunkát látjuk,- ahelyett, hogy az örömforrást találnánk meg bennük. De miként is találnánk meg, ha sok esetben már magával az ünnep eredetével sem vagyunk tisztában? Hogyan is tudnánk a szívünket ünneplőbe öltöztetni, ha nem tudjuk, nem érezzük az ünnep fontosságát – s lassan nem hiszünk semmiben? Érdekes eredményt kapnánk, ha véletlenszerűen megkérdeznénk az utca emberét: ugyan mit ünneplünk Húsvétkor? Tegyék most a szívükre a kezüket, s legalább Önmaguknak vallják be őszintén: Önök tudják a pontos választ? Ha nem, következzék egy kis segítség: az alábbi linkeken hasznos információkat találhat a Húsvétról – érdemes egy kis időt rászánni, mielőtt a
 HÚSVÉTI RECEPTVÁLOGATÁS ételei közül kiválasztja a saját menüjét!








SONKALEVES

Hozzávalók: 50 dkg füstölt sonka, 3 sárgarépa, 3 petrezselyemgyökér, 1 nagyobb zeller, 1 karalábé, 1 kisebb kelkáposzta, ½ vöröskáposzta, gomba, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 dl száraz vörösbor, 3 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 evőkanál natúr reszelt torma, 2 púpozott teáskanál liszt

A füstölt húst már előző nap hideg vízben áztatjuk. Másnap leöblítjük, és 6 liternyi vízben feltesszük főni. Puhára főzzük, majd apró kockákra vágjuk. A felszeletelt zöldségeket kevés vízben megfőzzük, ha megfőtt, hozzáöntjük a vagdalt sonkakockákhoz. A lisztet és a tejfölt simára keverjük, a forrásban lévő levest behabarjuk, felforraljuk, majd hozzáadjuk a vörösbort. Tejszínnel és a tormával tálaljuk.

BABOS BÁRÁNY LEVES

Hozzávalók: 50 dkg száraz bab, 3 nagyobb fej hagyma, 1 evőkanál olaj, 15 dkg füstölt szalonna, 60 dkg bárányhús, 4 sárgarépa, 1 nagyobb zeller, ½ kg burgonya, 5 gerezd fokhagyma, só, bors, babérlevél, petrezselyemzöld.

A babot előző nap beáztatjuk. A kockára vágott hagymát a szalonnával megpirítjuk. A húst, a répákat, a zellert feldaraboljuk. Az egészet 4 l vízben feltesszük főni.  Ezután hozzáadjuk a kockákra vágott burgonyát, sót, borsot, a babérlevelet,és készre főzzük.

RETEKSALÁTA

Hozzávalók: olivaolaj, 6 gerezd fokhagyma, csipetnyi őrölt kömény, 1 teáskanál curry por, 50 dkg főtt csirkemell, méz, ecet, 3 csomag retek, 30 dkg sárgarépa,40 dkg spenót

Az olivaolajat a mézzel, a zúzott fokhagymával, a fűszerekkel, az ecettel, és a megtisztított felszeletelt zöldségekkel alaposan lekeverjük, majd a csirkemell kockákkal tálaljuk.

TOJÁSOS SALÁTA

Hozzávalók:1 nagy fejes saláta, 6 db főtt tojás, 25 dkg felvágott, 2 fej lilahagyma Öntet:6 evőkanál olaj, 1 citrom leve, mustár só, bors

A salátát eltépkedjük, a felvágottat felkockázzuk, a tojást lereszeljük, a hagymát felkarikázzuk és mindent összekeverünk. Az öntet hozzávalóit összekeverjük, s ráöntjük.

SNIDLING MÁRTÁS TOJÁSBA TÖLTVE

Hozzávalók: 3 csokor metélőhagyma. 5 főtt tojás, 3 dl tejföl, só, cukor/ vagy méz/, citromlé.

A főtt tojásokat kettévágjuk, a sárgáját a tejföllel kikeverjük. Sóval, cukorral, citromlével ízesítjük és belekeverjük az apróra vágott metélőhagymát. A főtt tojásfehérjéket ezzel a mártással megtöltve tálaljuk.

BIRKARAGU

Hozzávalók: 2 kg birkahús, 4 evőkanál olaj, 20 dkg vaj, 3 fej vöröshagyma, kevés cukor, 1 pohár víz, 10 db paradicsom, 1 pohár natúr joghurt, fokhagyma, só, bors, petrezselyemzöld ízlés szerint.

A megfelelően megtisztított birkahúst apróra kockázzuk, a vajban jól átsütjük, sózzuk. Hozzáadjuk a vékonyan felszeletelt hagymát, fokhagymát, aprított petrezselyemzöldet – néhány percig pároljuk. Megszórjuk kevés cukorral, és majdnem puhára pároljuk. A paradicsomból sűrű szószt főzünk, majd hozzáadjuk a húshoz. Kb. 20 percig sűrűn kevergetve továbbfőzzük, majd közvetlenül tálalás előtt belekeverjük a joghurtot is. Köretként rizst adunk mellé, vagy tésztát.

ZÖLDSÉGES BÁRÁNY

Hozzávalók: 1 kg csontos bárányhús, só, 50 dkg zöldbab, 50 dkg brokkoli,30 dkg kelbimbó, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 dl olaj, 50 dkg zöldborsó, kakukkfű
A zöldségféléket megtisztítjuk, megmossuk. A bárányhúst bedörzsöljük a sóval, a finomra vágott petrezselyemzölddel és a frissen vágott petrezselyemzölddel és a frissen morzsolt kakukkfűvel. Ezután tűzálló tálba tesszük, melléhelyezzük az előkészített zöldségeket. Meglocsoljuk az olajjal, majd közép meleg sütőben, gyakori locsolgatással megsütjük. Amikor a hús elkészült, feldaraboljuk, ízlésesen tálra rendezzük, és ráhalmozzuk a vele együtt készített zöldségeket.

HÚSVÉTI  FONOTT KALÁCS


Hozzávalók:1 kg liszt, 3 tojás, 7 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 evőkanál tejföl, só, 2 evőkanál porcukor, 11 dkg vaj

A langyos lisztben elvegyítünk 2 tojás-sárgát, 1 kávéskanál sót, a langyos tejben felfuttatott élesztőt, egy evőkanál porcukrot, egy evőkanál tejfölt, 5 dkg vajat és a maradék langyos tejet. Jól összegyúrjuk, és három evőkanál langyos vajat gyúrunk bele. Ha ezzel is jól kidolgoztuk, egy kissé belisztezzük, és letakarva, meleg helyen kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett gyúródeszkára borítjuk, és három cipóra osztjuk. Ezekből egyforma rudakat sodrunk, és kicsit meghúzogatva három ágból fonjuk meg a kalácsot. Jól kizsírozott tepsibe kelni tesszük, s ha duplájára nőtt, felvert tojással kenjük meg, és lassú tűznél jól átsütjük.

EPERHABOS SÜTEMÉNY

Hozzávalók: 1 vékony piskótalap, 4 dl tejszín, 25 dkg porcukor, (ha cukrozott tejszínt használunk, csak 15 dkg), 40 dkg friss eper, 4 dkg zselatin, 2 dl víz, 10 dkg baracklekvár

Az eper kétharmadát a porcukorral össze turmixszoljuk, összekeverjük vele a felvert tejszínt a hideg vízben megduzzasztott és meglangyosított zselatint, és a feldarabolt, maradék epret. A vékony piskótalapot egy porcukorral meghintett papírlap segítségével hengerré formáljuk oly módon, hogy a papírra helyezett piskótára nyújtófát teszünk, s azon igazítjuk csőformára, a papír segítségével. A papírt átkötjük, vagy a széleit összeragasztjuk, hogy ne nyíljon szét. A nyújtófát kihúzva a hengert megtöltjük az epres krémmel, s hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a zselatinos eperhabunk. A hűtőből kivéve levesszük róla a papírt, az epres alagút külsejét bekenjük baracklekvárral. A tetejét tejszínhabbal és eperrel díszítjük.

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET MINDENKINEK!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...