2012/09/28

EGÉSZSÉGPÉNTEK : A FELEJTÉS BETEGSÉGE

Alzheimer-kór – feledékenységgel, emlékezetzavarral, elbutulással - úgynevezett demenciával járó visszafordíthatatlan agyi leépüléses folyamat, amely sajnos egyre többeket érint hazánkban. A demencia sokféleképpen jelentkezhet, nincs két egyforma eset, de vannak tipikus tünetek, amelyek megkülönböztetik az egyszerű szórakozottságot, és szétszórtságot ettől a nagyon komoly betegségtől. Kialakulása „alattomos”, hiszen az első valódi tünetek kialakulása előtt már évekkel korábban elkezdődnek azon agyi kóros folyamatok, amelyek a betegséghez vezetnek. Ezen folyamatok kiváltó oka pontosan nem ismert, szerepet játszhatnak bennük a genetikai adottságok, kóros fehérjék képződése az agyban, fertőződés, immunfolyamat, érbetegségek jelenléte, környezeti ártalmak egyaránt.


Tünetei:
·         Korai stádium: emlékezetkiesés. Először a friss események, az ismerősök nevei esnek ki, nem tudja a pontos dátumot, ismeretlen helyen képtelen eligazodni,(időben – térben tájékozatlan), döntésképtelen a legegyszerűbb dolgokban is, közömbössé válik a munkája iránt, nem kezdeményez
·         Középsúlyos stádium: a mindennapi életvitelt korlátozó tünetek alakulnak ki. Nem tudja ellátni önmagát: nem tud egyedül öltözködni, tisztálkodni, enni, stb. Nem érti meg amit mondanak neki, nehezen fogalmazza meg a mondandóját, gyakran felcseréli a szavakat. Nehezen olvas, ír, számol. Pszichés tünetek is jelentkeznek, hallucinációk gyötrik, ok nélkül gyanakszik, vádaskodik, és dühkitörései is lehetnek
·         Súlyos stádium: Rendkívüli testi-lelki hanyatlás alakul ki – és teljes függőség az őt ellátó személytől. A kialakuló mozgászavar miatt ágyhoz kötötté válik, etetni, itatni, mosdatni kell. Széklet és vizelettartási képtelenség jellemzi.
Sajnos a betegséget meggyógyítani nem lehet, de léteznek olyan gyógyszerek (keringés-javító szerek, acetilkolin, magatartási zavarokat csökkentő szerek-szorongásoldók, nyugtatók, altatók, hallucinációra ható szerek) melyek csökkentve a tüneteket javítják az érintett életminőségét. Természetesen mind emellett fontos a szakemberek által előírt személyre szabott gyakorlatok elvégzése – egyéni és csoportos foglalkozásokon való részvétel, annak érdekében, hogy minél tovább megőrizhetőek legyenek a hétköznapi életvitelhez szükséges képességek. Az Alzheimer-kórban szenvedő betegek gondozása, ápolása a hozzátartozókra is óriási szellemi és fizikai terheket ró. Így nagyon fontos, hogy ők is tisztában legyenek a betegség lezajlásának stádiumaival, a szükséges teendőkkel, a gyógyítási lehetőségekkel, s ők maguk is igénybe vegyék ha szükséges a szakmai és lelki tanácsadást,hasonló betegséggel küzdő emberek/ és hozzátartozóik  tapasztalatainak meghallgatásával, közösségeikhez való csatlakozással.

2012/09/26

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : IDŐ

„Nincs rá időm…”,”Ne rabold az időmet!”,”Időben jöttél.”, „Időm, mint a tenger.”, „Időt kérek…” – sorolhatnám tovább idővel kapcsolatos mondásainkat, ha lenne rá több időm JJJ.
Mindannyian az idő szorításában élünk: sokszor percre pontosan be vannak osztva a napjaink, mindig rohanunk, általában mégis mindig késésben vagyunk, s egy-egy idegesen kapkodó nap végére testileg-lelkileg végképp kimerülünk. Az időt jól kell tudni beosztani. Ez alapszabály, ha nem akarunk idejekorán kiégetté válni. Az idővel takarékoskodni is kell: hogy legyen elég mindenre – munkára, pihenésre, családra, szórakozásra, barátokra, vagy csak úgy –semmittevésre is. Az idő nem csapható be: azaz hiába halogatjuk a számunkra kellemetlen tennivalókat – nem menekülhetünk előlük – úgyis meg kell oldanunk. Az időt nem fecsérelhetjük el hasznavehetetlen dolgokra – túl drága ahhoz, hogy azt a luxust megengedjük magunknak. De mi is az idő, s miként vélekednek erről mások? Íme:
„Tévelygünk, szívesen bolyongunk, önfeledten téblábolunk a megtörténtek és az elkövetkezendők világában. A jelenünket gyilkoló események sűrűségében megfeledkezünk az időről úgy általában, a sajátunkról pedig kiváltképpen. Mintha örök életre születtünk volna... Pedig tudva tudjuk, hogy az idő folyása ellen mindössze annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk kitágítani minden pillanatunk.”(Tar Károly)
„Ha csakugyan van idő, és mindenütt, mindenben jelen van, ha megfoghatatlan is, akkor minden valószínűség szerint kaméleon-szerű. A múlt tanít. A jövő éltet. A jelen pedig, mint valamiféle lassan ható méreg: öl.”(Tar Károly)
„Tudod, hogy van ez: minden, ami nem most volt, nem a mi időnkben, nem a mi életünkben, hanem régebben történt, elképzelhetetlenül messzinek tűnik.”(Szabó Magda)
„Úgy kellene élni, mint a kőkorban: naptár nélkül, élet és halál között, csak az időben.”(Márai Sándor)
„Ahogyan a múltunkat sokféleképpen magyarázhatjuk, jelenünket számtalan módon megváltoztathatjuk, és különféle lehetséges jövők állnak előttünk.”(Szókratész)
„Az idő érzelmi kérdés, nem percek és órák szabják meg a hosszúságát!”(Pelham Grenville Wodehouse)
„Van, aki stopperórával kezében él, minduntalan célok felé rohan, és a másodperceket számlálja. Mások úgy élnek, mint egy fa, nagyon lassan és szívósan, s tudják, hogy még sok, sok idejük van, évtizedek.”(Márai Sándor)
„Az idő állandó, örök mérték, ami az életemet száz percmutató ketyegésével, ezer inga lendülésével méri ki. Felosztja jó és rossz szakaszokra, amelyekből az előbbiek mindig túl rövidek, az utóbbiak mindig túl hosszúak.”(Rachel Vincent)
„Soha semmi sem múlik el egészen. Nem igaz ám, hogy az idő, ahogyan mondani szokták, eljár felettünk, és egy bekötött szájú zsákban magával viszi a tegnap és tegnapelőtt történeteit, illatait, színeit és formáit. Én inkább úgy érzem, hogy az, ami egyszer megtörtént velünk, az soha többé nem válhat meg nem történtté, amíg élünk, megőrizzük magunkban a benyomásait.”(Kassák Lajos)
„Az idő nagy mester, sok mindent elrendez.”(Pierre Corneille)
„A jóakaratú idő ködfátyollal gyógyítja az élet- ejtette sérüléseket.”(Lám Béla)
„Ismerik valamennyien a gyermekkornak azt a sajátságát, hogy az idő végtelen, egy nap egy örökkévalóság, s akárhogy herdáljuk csodálatos utazásokra, felfedezésekre, még mindig tízszer annyi marad belőle. Beláthatatlan térségek nyílnak meg a gyermek előtt, nincs olyan szárny, hogy a határukig lehetne repülni...”(Leonyid Leonov)
„Az idő talán begyógyítja a sebeket, de sohasem hoz feledést.”(Nora Roberts)
„Élj a lehetőséggel, mert hamar elszáll! Az élet egyharmadában reménykedünk, egyharmadában sajnálkozunk.”(Gabriel Chevallier)
„Életünk időbe ágyazott. Az idő, pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra. Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté. A jövőm? Csak a reményeimben él. Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem.”(Biegelbauer Pál)
„A jövőnek sok neve van:
a gyenge úgy hívja, elérhetetlen,
a gyáva úgy, ismeretlen,
a bátor lehetőségnek nevezi.”
(Victor Hugo)
„Az idővel minden kísérletünk kudarcot vallott. Mindössze arra vagyunk képesek, hogy mérjük, de kilépni nem tudunk belőle. S kiváltképpen: nem tudjuk megállítani vagy visszafordítani.”(Hankiss Elemér)
„Az idő nagyobb kincs az aranynál, a gyémántnál, az olajnál és minden vagyonnál. Az időből sosem jut elég, az idő vihart kavar a szívünkben, az időt csak okosan szabad eltölteni. Nem lehet becsomagolni, szalaggal átkötni és a karácsonyfa alá tenni. Időt nem lehet ajándékozni. De ami van, meg lehet egymással osztani.”(Cecelia Ahern)
„Hát nem megint meglep, miféle ócska bűvész trükk is az Idő! (...) Úgy érzem, az életem olyan, mint egy festmény, amelyet sietve felvázoltak, de nem dolgoztak ki... mert nem volt rá idő.”(Trevanian)
„Az idő és tér legyőzhetetlen.”(Berkesi András)
„Ez itt a vég. De ez itt a kezdet. (...) Mert a világban nincsenek igazi kezdetek és végek, csak mi, emberek nem bírjuk élni és értelmezni a tagolatlan időt, ezért saját szempontjaink szerint felosztjuk azt. Még a születés és halál is csupán ennek a tagolásnak részei, bár nyilván nagyobb jelentőséggel bíró részei, mint az évek, hónapok és napok. Mégsem igaz, hogy a születés lenne a kezdet, és a halál a vég. Az igazi kezdet az első gondolat felhangzása volt, és az igazi vég az utolsó gondolat elhallgatása lesz.”(Raana Raas)

2012/09/23

HETI ÍZPRÓBA : CUKKÍNI

Nagyon sokáig még a létezéséről sem tudtam. Majd, amikor kiderült, hogy saját érdekemben illene kicsit megfontoltabban étkeznem – rákényszerültem, hogy olyan alapanyagot keressek, amelynek alacsony a kalóriatartalma, és a szénhidrát-tartalma is. Ekkor figyeltem fel – több más zöldségféle mellett – a cukkínire – amely a fentebb említett két előnnyel is rendelkezik.A tökfélék családjába tartozó zöldség őshazája a mai Guatemala és Mexikó területe. A zsenge, hosszúkás, zöld, sárga, csíkos vagy foltos cukkini - szerencsére kalóriaszegény (100 gramm/15 kcal) és sokféle könnyen emészthető étel készíthető, ezért kiváló alapja lehet kisgyermekek és diétázók étrendjének. Magas –mintegy 95 %-os víztartalma miatt kiváló folyadékpótló, sokféle ásványi anyagot, (mangán, kalcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink), és vitamint (A, B1, B2, B6, B 9, C-), folsavat és élelmi rostot tartalmaz, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet egészséges működéséhez. 100 gramm cukkíniben átlagosan 30 kalória, 1,1-1, 5 g fehérje, kevés zsír és 5-6,5 gramm szénhidrát van. Hatása a szervezetre:
·         enyhe hashajtó,
·         gyulladás-gátló,
·          vértisztító,
·         kiváló ízületi gyulladásra,
·         jelentős C-vitamin, és karotin-tartalma miatt fontos antioxidáns-forrás
·         érfalvédő-hatással bír
·         csökkenti az asztma kockázatát
·         segít a prosztata-problémák kezelésében
·         hashajtó
·         vízhajtó
·         magas rosttartalma segíti az emésztést
Fogyasztható nyersen reszelve - belekeverhető salátába, feltétként szendvicsre. Darabolva fűszeres mártásokba mártogathatjuk. Felkarikázva, fokhagymás-fűszeres olajjal megkenve grillezhetjük.         Használjuk sajtos, fűszeres salátákba. Paprikacsíkokkal, pirított olajos magvakkal töltsünk vele sült burgonyát. Reszeljük főtt tésztához, paradicsomos rizshez.
RECEPTEK
CUKKINI-KRÉMLEVES GALUSKÁVAL
Hozzávalók: 2 nagy cukkini, 3  sárgarépa ,1 karalábé, 2 fehérrépa, kapor, só, bors,

A  felkockázott cukkinit, a sárgarépát , fehérrépát és a felkockázott karalábét feltesszük  főni kb. 4 liter , sózzuk,borsozzuk, és addig főzzük,amíg a zöldségfélék megpuhulnak. Bot mixerrel pépesítjük, tejfölös habarással behabarjuk, végül a szokásos módon galuskát szaggatunk bele. ( Fogyókúra, vagy cukorbetegség esetén a habarás, és a galuska kihagyható)
MEDITERRÁN CUKKINI SALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg rizs, 1 kg cukkini,  0,5 l víz, 2 evőkanál ecet,1/2 citrom leve, 4 evőkanál olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 nagyobb paradicsom, 20 dkg  olívabogyó, 20 dkg Feta, só, bors
A felkockázott cukkinit a liternyi forrásban lévő vízbe tesszük – 10 percig főzzük. Leszűrjük, majd meglocsoljuk az ecettel, citromlével, olivaolajjal. A rizst feltesszük főni a felszelt fokhagymával, és vöröshagymával együtt – ha megfőtt leszűrjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd elkeverjük a cukkínivel, a felkockázott paradicsommal, feldarabolt Feta sajttal, és a felaprózott Oliva bogyókkal. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Köretnek,de önmagában is ízletes.
GYORS CUKKÍNI FASÍRT
Hozzávalók: 2 nagyobb cukkíni reszelve, 2 nagyobb sárgarépa reszelve, 3 db szikkadt zsemle, 3 tojás, 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, zsemlemorzsa, só, bors
A megmosott cukkíniket, megtisztított sárgarépákat lereszeljük, és a beáztatott majd kinyomkodott zsemlével, a tojásokkal, a reszelt vöröshagymával, és a zúzott fokhagymával, sóval, és borssal felaprózott petrezselyemzölddel alaposan összegyúrjuk – ha kell, még zsemlemorzsát is teszünk hozzá, hogy formázható legyen. Fasírtokat formázunk belőle, és bő olajban kisütjük.
RAKOTT CUKKINI
Hozzávalók: 3 kisebb cukkini, 3 vöröshagyma, 50 dkg darált sertéshús, 3 gerezd fokhagyma, 2-2 paprika és paradicsom, 3 tojás, 5 dl tejföl, liszt, olaj, só, bors.
A meghámozott cukkinit félujjnyi vastag szeletekre vágjuk, besózzuk, lisztbe mártjuk, és olajban hirtelen kisütjük. A vöröshagymát megpirítjuk az olajon, hozzáadjuk a darált húst és együtt tovább pirítjuk. Fűszerezzük a fokhagymával, sóval, borssal és kevés vizet aláöntve pároljuk, amíg megpuhul. Tűzálló tálban felváltva rétegezzük a cukkinit és a húst, közé néhány vékony paradicsom- és paprikaszeletet teszünk. A legtetejére cukkini kerüljön. Leöntjük a tejföl és a tojások sárgájának a keverékével, majd sütőben pirosra sütjük

JÓ ÉTVÁGYAT !

2012/09/21

EGÉSZSÉGPÉNTEK : A ROSSZKEDV HÍZLAL

Riasztó statisztikákkal bombáznak bennünket nap, mint nap: a túlsúlyos emberek számáról, az elhízott gyerekekről, az emiatt várható betegségekről, szövődményekről, halálozásokról. Oly sokszor elhangzanak a vészjósló figyelmeztetések, hogy már-már immunissá válunk velük szemben. Pedig nem kellene. Ritka – és szerencsés - család, ahol ne lenne ez ügyben egyetlen érintett sem. Az esetek jelentős hányadában életmódbeli-életvitelbeli problémákról van szó, emellett szerepet kap még a genetikai tényező, de gyakran pszichés zavarok is felelőssé tehetőek a súlyfeleslegért. Ha valakinek lelki gondjai vannak, rájön arra, hogy evéssel oldhatja belső feszültségét. Az evés egyetlen örömforrásává válik zűrös mindennapjainak, ráadásul egyes ételféleségek kifejezetten hangulatjavító hatással bírnak – a szénhidrátban gazdag ételek megemelik a szervezet boldogsághormon- szerotonin szintjét – jobb kedvre derítenek. Hatalmas a választék az élelmiszerekből – a reklámok jól megkomponált képsorai is a mértéktelen fogyasztásra csábítanak bennünket – „egészséges” címszó alatt hirdetve a finomított lisztből, cukorral, és tetemes zsiradékkal, színezék és adalékanyagokkal dúsított termékeket. Klinika vizsgálatok bizonyították, hogy nem csak a túlsúly okozhat depressziót, hanem a depresszió is okozhat elhízást. Szakemberek szerint a legjobb lenne megelőzni az elhízást – hiszen a fölösleges- és megbetegítő kilóktól való megszabadulás csak következetes életmódváltással érhető el, ami számos - elkedvetlenítő –lemondást követel. De ez bármilyen keserves is – egészségünk megőrzése, vagy állapotunk javítása érdekében mégis fontos lenne…
Azaz: legyünk mindig jókedvűek, és egészségesen étkezve próbáljuk meg elérni az ideális testsúlyt – embert próbáló feladat leszJ

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : FOGYATÉKOSSÁG

A fiatal nő arcán igyekezet. Összpontosít, lendít, nyújtózkodik, majd megadóan tűri, hogy konzervdobozok záporozzanak rá a magasból. Lehajtja a fejét: szégyelli tehetetlenségét.
- Minek jön az ILYEN vásárolni?- méltatlankodik egy mellette elhaladó asszonyság, de fel sem merül benne, hogy segíthetne is. A nő felnéz, szemei könnyesek, de erőt vesz magán, és megpróbálja felszedni a szétgurult májkrémeket. Többen is a segítségére sietünk. Hálásan megköszöni, majd elindul. Nem lehet könnyű az élete.. Mert nem csak a kerekesszékkel kell megküldenie…
Fogyatékosság. Csak az tudja, igazán milyen hátrányokkal jár fogyatékkal élni, aki érintettként- vagy hozzátartózóként- a saját bőrén tapasztalja annak keserveit. Mert nem elég megküzdeni az érzékszervi (látás, hallás), vagy mozgásszervi, vagy a csökkent értelmi képességekből adódó korlátokkal – fel kell venni a harcot a társadalmi előítéletekkel szemben is. Pedig az élet egyetlen területén sem sérülhetnének a jogaik: hiszen joguk lenne az akadálymentes közlekedéshez, a kommunikációhoz, az információhoz, egészségügyi- oktatási-hivatali szolgáltatásokhoz, joguk lenne a munkához, és az egyenlő bánásmódhoz. Szerencsére nagyon sok szervezet gondoskodik arról, hogy e jogok érvényesülhessenek, de fontos lenne, hogy a mindennapokban természetes legyen mindenkinek, hogy segítő szándékkal forduljon embertársa felé. Mert a fogyatékkal élők nem sajnálatot, szánalmat,vagy előnyöket várnak másoktól,hanem azt,hogy ők is a társadalom egyenrangú tagjaként élhessék az életüket. Tegyünk azért,hogy ez így lehessen!!!

Részletek HIROTADA OTOTAKE könyvéből:
„Amikor gyerekeknek beszélek, gyakran elmondom: - Néhányan szemüvegesek vagytok, ugye? Azért van szemüvegetek, mert nem láttok tökéletesen, igaz? Én tolószéket használok, mert nem tökéletes a lábam. Akkor nevetnek és azt mondják: - Tényleg, úgy van. - Bármikor megkérdezem az embereket, sajnálják-e a szemüvegeseket, a válasz: nem; de ha azt kérdem sajnálják-e a tolószékeseket, majdnem mindenki igent mond.
- De hát épp most mondtátok, hogy a két eset szinte ugyanaz. Akkor miért sajnáljátok a tolószékeseket? Így válaszolnak: - Egy rossz szemű ember a szemüveg segítségével ugyanolyan jól lát, de egy tolószékes ember a tolószékével együtt sem képes egy csomó dologra. Ezért valóban sajnálnunk kell. Azt hiszem, fején találták a szöget. Ez nem jelent mást, mint hogy azokat a feltételeket, melyek miatt a fogyatékos embereket sajnálni kell, meg lehet változtatni - minél kevesebb sajnálatra méltó ember van, annál jobb.”
„Mások elfogadásának szándéka saját értékeink ismeretével kezdődik.”
„A diszkrimináció és az előítélet azokra vár, akik maguk is így élnek.”
 „Bármilyen gazdag is vagy, ha meghalsz, a pénzed nem jelent semmit. És mit ér a státusz, a hírnév, ha senki nem áll melletted? Más szavakkal: a pénz és a tekintély nem feltétlenül kellenek ahhoz, hogy tartalmas életet élj. Mi az hát, ami valóban számít nekem? Könnyű kérdés volt. Tenni valamit másokért, a társadalomért. Törődni a többiekkel. Megérteni és megértetni magunkat annyi emberrel, amennyivel csak lehet. Egyik sem könnyű dolog, de tudtam, ha elérem céljaimat, büszkén mondhatom, hogy boldogan élek. A lényeg: meg kell tanulnom magasra értékelni önmagam.”
„Gondolkodni kezdtem azon, mi is az, ami a pályaválasztásnál számít, és rájöttem: pontos elképzelés arról, milyen feladatot szánsz magadnak a társadalomban (...) Valószínűleg nem ragaszkodsz valamihez, ha nem vonz elég erősen, s valószínűleg nem leszel büszke a foglakozásodra, hacsak nem adsz bele apait-anyait. Lehet a világ kíméletlenebb, mint én hiszem, de nem végezhetek jó munkát, ha nincs benne a szívem.”
„Szerintem fontos az, hogy ne használjuk kifogásnak a fogyatékosságot. Lehet, amikor összetörik az ember szívét, az az első, amire gondol: "Na, persze, ha látnék, ha hallanék..." De valóban amiatt nem sikerült összehozni a kapcsolatot? Még a világ leggyönyörűbb nője is lehet szerencsétlen a szerelemben. A szerelem valahogy sohasem úgy működik, ahogy az ember szeretné. Mellesleg, kinek tetszene valaki, aki haragszik önmagára? (...) Ez a siránkozás igen hatásos módja annak, hogy teljesen elkerüljön minket a körülöttünk bujkáló szerelem.”
„Azt hiszem, az első találkozás sikerének különösen nagy jelentősége van. Az első benyomások gyakran elkísérik az embert, olykor évekig hordozza magával őket, mint valami hozzánőtt csomagot. Ha pedig anya és gyermeke első találkozásáról van szó, akkor egyszerűen meghatározó.”
„Szerintem fontos az, hogy ne használjuk kifogásnak a fogyatékosságot. Lehet, amikor összetörik az ember szívét, az az első, amire gondol: "Na, persze, ha látnék, ha hallanék..." De valóban amiatt nem sikerült összehozni a kapcsolatot? Még a világ leggyönyörűbb nője is lehet szerencsétlen a szerelemben. A szerelem valahogy sohasem úgy működik, ahogy az ember szeretné. Mellesleg, kinek tetszene valaki, aki haragszik önmagára? (...) Ez a siránkozás igen hatásos módja annak, hogy teljesen elkerüljön minket a körülöttünk bujkáló szerelem.”
„Amíg az ember szerelmes, minden jó és minden szép, amit a másik csinál. Addig nem veszi észre a hibáit, fogyatékosságait. (...) Mikor aztán a szerelem lanyhul, kezdi a dolgokat észrevenni. Hogy sok minden nincs jól. Sok minden nincs úgy, ahogy kellene. Az ember először küzd ez ellen az érzés ellen, ha nem is meggyőződésből, legalábbis azért, hogy önmagát igazolja. Azután erősítgeti magában, hogy ő sem tökéletes, hogy neki is ezer fogyatékossága, hibája van. Néha el is alszik az ügy, de rendszerint felébred újra. Még erősebben. (...) És mert a szerelem közben még jobban hűl, sőt egészen el is múlik, az elégedetlenséghez jön a fontolgatás is. Majd annak a keserű ténynek a megállapítása, hogy... nem volt érdemes.” (Bozzay Margit)
„Minél nagyobb a haladás, annál nagyobb mértékben ismerjük meg fogyatékosságunkat. Az elégtétel a törekvésben rejlik, nem az elérésben.”(Mahatma Gandhi)
„Rájött, hogy a normális ember, a normális test a legritkább dolog a világon. Mindenkinek van valami testi vagy lelki fogyatékossága. Visszagondolt mindazokra, akiket ismert. Az egész világ olyan, mint valami kórház, amelyben sem szépség, sem okosság nem lakik. Hosszú sort látott maga előtt, csupa nyomorult, szánalomra méltó embert. Egyiknek a teste volt beteg, a szíve vagy a tüdeje gyenge, másoknak meg a lelke nem volt ép - akaratának gyengesége vagy az ital utáni sóvárgás gyötörte.”(William Somerset Maugham)
„A hivatallal és címmel való azonosulásban van valami csábító, aminek következtében sok férfi voltaképpen nem más, mint a társadalom által megszavazott méltóságuk. Hiábavaló dolog lenne e héj mögött személyiséget keresni. A parádés cicoma mögött csak egy szánalmas emberkét találnánk. A hivatal (vagy a mindenkori külső héj) ezért olyan csábító: mert olcsó kompenzáció a személyes fogyatékosságokért.”(Carl Gustav Jung)
„Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bűneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim.”(Márai Sándor)
„A szépség valósággal csodákra képes. A szép nő minden lelki fogyatékossága - ahelyett, hogy undort keltene - valahogy rendkívül vonzóvá válik. Ezeknél a fogyatékosság is valami bájt lehel. Ha ez a báj eltűnnék, akkor hússzorta okosabb legyen a nő a férfinál, ha azt akarja, hogy legalább némi tiszteletet keltsen maga iránt, mert szerelmet úgysem kelt!”(Gogol)
„Minden egyes lélegzetvétel, minden álom, a születés, a halál úgy múlik el, hogy fel sem fogjuk. Összes fogyatékosságunk közül ez a legfájdalmasabb. Életünket olyan kozmikus folyamatok irányítják, amelyeket nem érthetünk. Hogy félelmünket csillapítsuk, ezeket az erőket akarjuk befolyásolni. Ez a mágia.”(Arthur Japin)
„Az orvosnak az a kötelessége, hogy a beteg segítségére siessen és meggyőzze, hogy fél lábbal is ragaszkodni kell az élethez. Hogy a rokkant lehet boldog, a halott soha.”(Szabó László)
„Hát igen, a betegek különbözőek. Vannak köztük könnyű, és nehéz esetek. (...) De kinek volt könnyű eset? (...) Az orvosnak, aki, ép, erős, egészséges, s aki a műtét után is egészséges marad. De annak, akinek lábát kell adnia az életéért, mindig nehéz az elhatározás. Egyik sem lehet biztos benne, mi könnyebb: elpusztulni, vagy rokkantan élni tovább.”(Szabó László)

2012/09/16

HETI ÍZPRÓBA : SZILVA

Lelki szemeim előtt felrémlenek a régmúlt emlékei: az őszi bágyadt napsugarak simogató melege, a hűvös reggelek fázós didergése, az akkor még hatalmasnak tűnő kert, a gyümölccsel roskadásig tömött szilvafák, a derékfájdító szilvafelszedés, a kézbarnító szilva magvazás, a lekvár mérges fortyogása a hatalmas üstökben…  Igazi, hagyományos-tartósítószer- és adalékanyag-mentes szilvalekvár – benne a nyár összes íze- fénye-aromája, a hatalmas szelet hófehér kenyér – megkenve ezzel az utánozhatatlan ízű csemegével. Na és a megunhatatlan szilvás gombóc, vagy a pötyőke, az édes szilvabefőttekről, vagy – amit én ugyan soha nem kóstoltam, de a téli disznóvágások zimankós hajnalán a férfi családtagok vígan kortyolgattak: a szilvapálinkáról nem is beszélve. A szilva a rózsafélék családjába tartozó csonthéjas gyümölcs, amelynek őshazája Közép-Ázsiától a Fekete-tengerig terjed. Igénytelenségének köszönhetően rendkívül elterjedt, több mint 2000 fajtája ismert. Sokféle színben megtalálható: sárga, kék, piros, bordó, rózsaszín, lila és ezeknek minden árnyalatában előfordul. Hazánkban a legismertebb fajták: Besztercei, Cacanska lepotica, Debreceni muskotály, Korai besztercei, Monfort, President, ringló. Energia-tartalma: 46 kcal, 192 kJ/100 gramm. (Sajnos magas gyümölcscukor tartalma miatt cukorbetegeknek nem ajánlott a fogyasztása.) Táplálkozás-élettani jelentősége kiemelkedő:
·         friss szilva rendkívül gazdag káliumban, amely szabályozza, normalizálja a szív- ritmust, alacsonyan tartja a vérnyomást – hihetetlen, de igaz: napi két szem szilva fedezi a napi káliumszükséglet 10%-át.
·         méregtelenít.
·         a sejtfalak egészségét védő antioxidáns hatású flavoinodokat tartalmaz
·         magas élelmi rost tartalmánál fogva serkenti a vastagbél-működését, kíméletesen szünteti meg a székrekedést
·         csökkenti a vér koleszterin szintjét  
·         vértisztító
·         látásjavító
·         rákellenes antioxidánsokat tartalmaz
·        nagyobb mennyiségben van benne: A-vitamin, a béta-karotin, a B1- és B2-, illetve csaknem valamennyi B-vitaminféleség, továbbá a C-vitamin
·         fontos ásványi anyagai: a kálium, kalcium, foszfor és magnézium
·        javítja az immunrendszer ellenálló-képességét, véd a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben.
·         vizelethajtó
·         májvédő
Sokféleképpen felhasználható alapanyag: nyersen – önmagában is finom, de beleszelhető gyümölcssalátákba, lehet készíteni belőle befőttet, dzsemet, lekvárt, levest, ivólevet, kompótot, savanyúságot, süteményt, de aszalva télen is finom és egészséges csemege.
RECEPTEK
FŰSZERES SZILVALEVES
Hozzávalók: 1 kg érettebb szilva, 1 teáskanál őrölt fahéj, 10 szem szegfűszeg, 5 evőkanál cukor, 1deci tej
A megmosott, kimagozott szilvát feldaraboljuk. A fahéjat, a szegfűszeget (teatojásban) és a cukor felét hozzáadva annyi vízben tesszük fel főni, ami ellepi. Húsz percig főzzük, utána a szegfűszeget eltávolítva, a tejet hozzáöntve leturmixoljuk,majd újra felforraljuk. A többi cukrot hozzáadjuk, lehűtve fogyasztjuk.
ŐSZIBARACKOS-SZILVAKRÉM  LEVES
Hozzávalók: 1 liter víz, 50 dkg őszibarack meghámozva, kimagozva, felszeletelve, 50 dkg szilva, cukor/édesítőszer ízlés szerint, 3 evőkanál kukoricakeményítő,1 evőkanál citromlé, fahéj, só
A gyümölcsöket a vízben feltesszük főni, húsz perc után hozzáadjuk a keményítőt, ízesítjük, leturmixoljuk. Hidegen-melegen egyaránt finom.
GYORS SZILVALEKVÁR SÜTŐBEN
Hozzávalók: 3 kg szilva, 3 evőkanál ecet, 60 dkg cukor
A szilvát megmossuk, kimagozzuk, ledaráljuk. Ecettel kiöblítünk egy tepsit, belerakjuk a szilvapépet, és előmelegített sütőben 3-4 órát sütjük. Ne kevergessük, mert akkor leég. A sütőből kivéve átöntjük egy lábasba, és hozzáadjuk a cukrot. Folyamatosan kevergetve további 15-20 percig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, a tetejére – vagy két celofán közé – tartósítószert teszünk, és száraz gőzben hagyjuk kihűlni.
SZILVÁS PITE
Hozzávalók: 80 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 5 dl tej, csipet só, 20 dkg cukor, 2 kg szilva, 10 dkg dió, 3 kiskanál fahéj, 15 dkg vaj, 3 tojás
A szokásos módon kelt tésztát készítünk: a langyos tejbe felfuttatjuk az élesztőt és elkeverjük a liszttel, tojással, sóval, cukorral. Pihentetjük, majd egy kivajazott tepsibe simítjuk, és rárakosgatjuk a felezett szilvaszemeket. Megszórjuk a dióval, és 15-20 percig sütjük. Végül fahéjjal elkevert cukorral megszórjuk a tetejét.
SZILVAMÁRTÁS SÜLTEKHEZ
A kimagozott gyümölcsöt a dzsemekhez hasonlóan felforraljuk, majd a következő fűszereket tesszük bele: 10 gerezd fokhagymát összezúzva, kaprot, mentát, koriandert, aprított chili paprikát, bazsalikomot, mindegyikből egy púpos evőkanállal. Mártás sűrűségűre főzzük, ízlés szerint cukrot és ecetet adhatunk hozzá.
 JÓ ÉTVÁGYAT !!

KVÍZJÁTÉK 21.hét



A 20.heti helyes megfejtések:
1/b,2/b,3/a






21.heti kérdések:

1./ Mi a gersli?

  • a) kakaó-fajta

  • b) gyöngyszem

  • c) árpagyöngy

2./ Miről szólt ezen a héten a LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK ?

  • a) az irígységről

  • b) a gonoszságról

  • c) az iskoláról

3./ Lehetnek e sz ételeleink kedvező hatással az egészségünkre?

  • a) igen

  • b) nem

A helyes válaszokat a

eletreceptinfo@gmail.com

e-mail címre,

vagy a

http://www.facebook.com/eletreceptek

bejegyzés rovatába várom 2012.09.22 szombat éjfélig - a garantált nyeremény cikkért cserébe:))

Jó böngészést mindenkinek!

2012/09/12

EGÉSZSÉGPÉNTEK : ÉLELMI-GYÓGYSZEREK


Táplálkozás – alapvető szükségleteink egyike, amely valamennyiünk életében talán túlságosan is jelentős szerepet tölt be. Van, akinek azért, mert nem ehet bármit (betegségei miatt-allergiák, diabetes, emésztőrendszeri problémák), van, akinek azért, mert képtelen határt szabni vágyainak, míg egyesek szinte mérnöki pontossággal ügyelnek a részleteire.
Nem véletlen,hogy az elhízást a WHO 1998-ban betegséggé nyilvánította, s egyre nagyobb hangsúlyt fektet minden állam a lakosság tudatos táplálkozásra-nevelésére, illetve a gyermekkori elhízás megelőzésére. Az elhízás világszerte járványos méreteket öltött – amelyben szerepe van az öröklött hajlamnak, a helytelen étkezésnek, a mozgásszegény életmódnak, hormonális változásoknak, stressznek, depresszióra szedett gyógyszereknek -ami idővel sajnos számtalan súlyos betegség kialakulását eredményezheti - előhívja a cukorbajt, magas vérnyomást, rontja a vérzsír-betegséget, sőt daganatok kialakulására is hajlamosít. – megnehezítve ezzel mindennapjainkat.
Pedig élelmiszereink a mai táplálkozástudósok szerint a gyógyszereinkké is válhatnak, persze csak akkor, ha megfogadjuk az ezzel kapcsolatos főbb alapelveket. Íme néhány:
  • A helyes táplálkozás során nincsenek tiltott nyersanyagok, ételek, élelmiszerek, de célszerű egyeseket előnyben részesíteni, mások fogyasztását pedig csökkenteni. Emellett figyeljünk oda a táplálékok mennyiségére is.
  • Élvezzük ez evést-, azaz tanuljunk meg ízlelni, minden falatot alaposan megrágni, teremtsük meg a nyugodt evés feltételeit, terítsük meg az asztalt – hogy az evés élménnyé válva, ne arra emlékeztessen bennünket mi mindenről, kell lemondanunk.
  • Naponta ötször-hatszor étkezzünk, a reggelinkben szerepeljen mindhárom tápanyag. Tízóraira,és uzsonnára lehetőleg gyümölcsöt együnk, vacsorára pedig valami könnyen emészthető kerüljön tányérunkra.
  • Legtöbbet a gabonafélékből készült élelmiszerekből fogyasszunk: azokból is a teljes kiőrlésűeket válaszuk, amelyek magas rosttartalma biztosítja az egészséges emésztést,(kellőmennyiségű folyadékbevitel mellett), és bélműködést.
  • Köretként barna rizst, vagy durumlisztből készültkészült durumtésztát fogyasszunk! Ezek lassan feszívódó szénhidrátokat tartalmaznak, így egyenletesebb vércukorszintet biztosítva elkerülhető a farkaséhség.
  • Rendszeresen, naponta többször is együnk nyers gyümölcsöt, zöldségfélét (salátának elkészítve, erre télen is van mód), párolt főzeléknövényt, zöldséget. Rengeteg vitamint,ásványi anyagot tartalmaznak
  • Rendszeresen fogyasszunk tej- és tejtermékeket. A tej gazdag tápanyagtartalmából első helyen a kalciumot kell megemlíteni. Tartalmazza a kalcium hasznosulásához szükséges D-vitamint is, emellett jelentős A- , B12- és értékes fehérjeforrás. Válasszuk mindig az 1,5%-os vagy kisebb zsírtartamút. A sajtokat és a túrót, valamint a joghurtot is illesszük bele a napi táplálkozásunkba. A tej- és tejtermékek napi fogyasztása minimum fél liter legyen.
  • A hús- és húskészítmények értékes fehérjeforrások, valamint B1-, B2-, B6-, B12 vitamint és vasat is tartalmaznak. Az egészséges táplálkozásban jól beilleszthető a sovány csirke- illetve pulykahús. Különösen értékesek a tengeri halak (pl. lazac, tonhal). A bennük lévő úgynevezett omega-3 zsírsavak gátolják az érelmeszesedés kialakulását és erősítik a szervezet immunrendszerét.
  • Óvatosan bánjunk a zsiradékokkal. Főként az állati eredetűeket kerüljük,magas telített zsírsav tartalmuk,és koleszterin-tartalmuk miatt. Ne felejtsük el a növényi olajok használatánál, hogy az energiatartalmuk csaknem azonos a zsíréval!(Így fogyókúrában ezeknek is célszerű minimalizálni a bevitelét) Az olajok közül kiemelkedő fontosságú az olívaolaj. Értékes zsírsavakat tartalmaz, melyek védelmet nyújtanak a szív-és érrendszeri betegségek megelőzésében!A főzéshez, sütéshez zsír helyett inkább margarint vagy olajat használjunk. Részesítsük előnyben a zsírszegényebb ételkészítési eljárásokat, mint pl. a gőzben főzés, párolás, fóliában, cserépedényben vagy teflonedényben, mikrohullámú sütőben való elkészítést a zsiradékkal sütés helyett. Ételeink sűrítéséhez kedvezőbb a kevés liszttel, keményítővel készített habarás, mint a rántás.
  • Ne féljünk a szénhidrátoktól! Ezek biztosítják a szervezet számára a fizikai aktivitáshoz és a szervezet megfelelő működéséhez szükséges energiát, és tápanyagokat. De csak bizonyos típusú szénhidrátokat részesítsünk előnyben! A szénhidrátok legjobb forrásai - teljes kiőrlésű gabonák, zöldségfélék, gyümölcsök és hüvelyesek- azáltal, hogy vitaminokat, ásványi-anyagokat, rostokat és számos fitoösztrogént tartalmaznak, elősegítik az egészség megőrzését. A könnyen emészthető szénhidrátokat viszont kerüljük (fehér kenyér, hántolt rizs, tésztafélék, cukrozott üdítők, és más feldolgozott élelmiszerek, édesség), mert fogyasztásuk könyörtelenül elhízáshoz vezet.
  • Táplálkozzunk változatosan! Azaz válogassunk a rendelkezésre álló valamennyi alapanyag közül – zöldségek, gyümölcsök, húsok, fűszerek – ezernyi variációban használhatóak. Új recepteket próbálhatunk ki – például az,hogy eddig még nem ettünk cukkínit, nem jelenti azt,hogy a cukkínis ételek rosszak. Lehetőleg különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk össze étrendünket. Ne ragaszkodjunk a megszokotthoz, ízleljünk meg más ételeket is, kipróbálás után mondjunk csak véleményt, ne legyenek előítéleteink. A sokszínű, nem gyakran ismétlődő ételsorokat tartalmazó étrend önmagában komoly biztosítékot jelent arra, hogy minden szükséges tápanyagot megkap a szervezetünk
  • Kerüljük a túlzott sózást, ételeinket kevés sóval készítsük el és lehetőleg utólag ne sózzunk. A mérsékelten sós ízt is nagyon gyorsan meg lehet szokni, valamint változatosabbá tehetjük ételeink ízesítését különböző fűszerek használatával.
  • Naponta minimum 2-2,5 l folyadékot fogyasszunk, ami lehetőleg szénsavmentes ásványvíz legyen. Az alkohol, szeszes italok fogyasztását kerüljük, mivel egyrészt káros, másrészt plusz energiafelesleget is jelentenek táplálkozási szempontból.
  • Édes élet – édességek nélkül! Csak étkezések befejező fogásaként, hetenként legfeljebb egyszer-kétszer együnk édességeket, süteményeket, soha ne étkezések között, főleg nem helyette. Ételeinket egyáltalán ne, legfeljebb nagyon csekély mértékben cukrozzuk. Ahol lehet, cukor helyett használjunk mézet. Igyunk inkább természetes gyümölcs- és zöldséglevet. A kávéba, teába inkább mesterséges édesítőszert tegyünk. Ne szoktassuk a gyermekeket az édes íz szeretetére
  • Az egészséges táplálkozás kedvező hatásait hatékonyan egészíti kidohányzás teljes mellőzése, a rendszeres, napi testmozgás.

2012/09/11

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : IRÍGYSÉG

„Esz a sárga irigység” – mondjuk, és érezzük gyakran, ha olyasvalamit tapasztalunk, ami nekünk nem adatott meg, ha boldogtalanná tesz mások boldogságának látványa. Az irigység ösztönös érzés –megjelenése már a kora gyermekkorra visszavezethető. Ki ne emlékezne arra az időszakra, amikor mindig az a játék kellett volna, ami a másé volt? Vagy amikor irigyeltük a mások új ruháit, a jó jegyeit,a barátait, a könyveit,stb.,? Ezeket a heves reakciókat idővel – a szülei, a család, és a környezete hatására kinövi az ember, és normál esetben csak ritkán bukkan fel a hétköznapok során. De előbukkan – bármennyire is küzdünk ellene. Mert igenis megérint bennünket, ha azt látjuk, hogy mások könnyebben boldogulnak, sikeresebbek, gazdagok… Ha nem vigyázunk – könnyen belekerülhetünk érzelmeink örvényébe – aminek mély depresszió lehet a vége. Amiből nehéz kikászálódni. Tudom könnyű tanácsokat osztogatni, de legjobban úgy védekezhetünk ellene, ha képességeinkhez mérten mindent megteszünk azért,hogy teljesek legyenek a mindennapjaink, nem sóvárgunk nagyon távoli-elérhetetlen dolgok iránt, lépésenként haladunk előre, és megpróbálunk örülni mások sikereinek. Azaz nem mérgezzük meg a mindennapjainkat az irigység keserű piruláival.
„Az élet méreg, ha nem hiszünk benne. Az élet méreg, mikor már csak eszköz arra, hogy a hiúság, a becsvágy, az irigység beteljenek vele.” (Márai Sándor)
„Szerelem és irigység. A két legveszélyesebb méreg, ami emberi lelket megtámadhat. Átkozott méreg mindkettő, hiszen a józanságot veszi el végérvényesen. A józan ítélőképességet, amivel önmagunk egy darabját hagyjuk elveszni.”(Tomán Edina)
„Minden ember neveltetésében eljön az az idő, mikor meggyőződik róla, hogy az irigység tudatlanság; az utánzás öngyilkosság; hogy el kell fogadnia magát, akár tetszik neki, akár nem; hogy bár a széles világ tele van jósággal, egyetlen szem tápláló búzához sem jut, csak ha megdolgozik érte azon a földdarabon, amelyet művelnie adatott. A benne szunnyadó erő új a világban, és rajta kívül senki sem tudja, mire képes, és ő is csak akkor, ha megpróbálta.”(Ralph Waldo Emerson)
„A legrombolóbb lelkiállapotok egyike az irigység. Naponta küzdj meg vele. Ha rajtad erőt vesz, megfojt.”(Polgár Ernő)
„A részvét aranyozott tokjában néha az irigység tőre rejtőzik.”(Friedrich Nietzsche)
„Az a félelmetes, hogy az ember irigy. Lényegénél fogva az... azt hiszem, az irigység a létért való ösztönös harc egyik eleme. Benne rejlik a génekben.”(Jurij Trifonov)
„A nagy filozófusok sosem törnek a más vagyonára, és nem ismerik az irigység érzését. Ám van egy másik fogyatékosságuk (...). Felfedezéseiket nem tudják eltitkolni az emberiség elől, ezzel aztán tetemes kárt okoznak neki.”(Vaszil Zemljak)

„Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.”(Carlos Ruiz Zafón)
„A valódi szenny nem kívül, hanem belül, nem a ruhánkon, hanem a szívünkben található. Minden más folt - tűnjék bármennyire makacsnak is - mosással kitisztítható, vízzel lemosható. Az egyetlen szennyeződés, amelyet nem lehet mosással eltávolítani, a szívünkbe végérvényesen beleivódott irigység és gonoszság.”(Elif Safak)
„A régi bölcsesség: "inkább ezer irigyed legyen, mint hogy egyszer sajnáljanak" - csak félig igaz. Az irigység gyűlöletet szül - ok nélküli gyűlöletet, holott még az "okkal" támadt gyűlöletet is nehéz elviselni. Volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor az irigység engem is megkínzott, azóta az "én irigyeim" iránt megbocsátóbb és türelmesebb vagyok.”(Jókai Anna)
„Az irigység negatív erő, romboló hatással van az emberre.”(S. Hegyi Lucia)
„A gyermekben nincs harag, féltékenység, neheztelés, irigység vagy gyűlölet. Az újszülött lélek makulátlan. Csak később ismerjük meg a lelket megkeserítő haragot, csalódottságot, veszteséget, fájdalmat, félelmet és igazságtalanságot. Lelkünk ezektől válik homályossá.”(Barbara Wood)
„Soha ne bízz senkiben, aki arra vágyik, ami a tied. Barát vagy sem, az irigység egy elsöprő érzelem.”(Eubie Blake)
„Ajándékba csak a szánalmat adják, az irigységet neked magadnak kell kiharcolnod.”(Moldova György)
„Az irigység azt jelentette, hogy az illető különbözött a többiektől, egyéniség volt, méghozzá meglehetősen kicsinyes, ha ilyen érzés kerítette hatalmába.”(J. R. Ward)
„Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást.”(Márai Sándor)
„Vannak rosszmájú, szemtelen, az irigység maszlagával megkent és a gyűlölet mérgébe mártott kiszólások: ezek váratlan villám módjára röpítenek ki más rokonszenvéből és becsüléséből.”(Baltasar Gracián)
„Nem az az igazi barát, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat.”(Gustave Thibon)
„Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni.”(Dale Carnegie)
„A nagyság irigységet vet, az irigység gyűlöletet teremt, a gyűlölet hazugságot szül.”(Joanne Kathleen Rowling)
„Az ember sok mindent hajlandó csinálni, hogy szeressék, de mindent hajlandó megtenni, hogy irigyeljék.” (Mark Twain)