2012. augusztus 29., szerda

EGÉSZSÉGPÉNTEK : ISKOLAKEZDÉSI PÁNIK

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az eheti EGÉSZSÉGPÉNTEK témája igencsak aktualitását nyerte: a jövő héttől ugyanis újra beindul a „nagyüzem”, kezdődik a tanítás. Ez sok szülőben kelt vegyes érzelmeket: egyrészt kicsit megkönnyebbül – hiszen tudja, hogy biztonságos helyen, szakértő kezek és figyelő tekintetek közt tudhatja gyermekét, másrészt viszont tisztában van azzal is, hogy véget értek a nyugalmas reggeli indulások, s helyükbe lép a kapkodás, rohangálás, az idő-tényező vasmarkú szorítása, a gyerekek szétszórtsága, s millió tennivaló és kötelezettség. Na és a szokásos „nem akarok menni”, „fáj a fejem”,”fáj a hasam” – pánikhangulata, ami az elvárásokkal szembeni szorongás legfőbb jele, s legtöbbször –szerencsére - nem a gyermeki szervezet hirtelen megbetegedése. A folyamatos szorongás tünetekkel jár:
·         félelmek az iskolától, tanároktól, társaktól
·         folyamatos bizonytalanság-érzés –görcsös kapaszkodás a megszokott teendőkhöz
·         fejfájás, gyomorfájdalom, hányinger, hasfájás, hányás, hasmenés – pszichoszomatikus tünetek, amelyek csak akkor jelentkeznek, ha iskolába kell menni
·         aggodalmaskodás
·         túlzott óvatosság, visszahúzódás
·         hisztéria
·         erős izzadás, folyamatos mozgás-kényszer
·         alvási problémák, rémálmok (szellemeket lát)
·         félelem a megszégyenüléstől, attól, hogy hibát követ el, félelem a feleléstől, dolgozatoktól
·         zárkózottság
·         félelem a visszautasítástól
Mit tehet a szülő, hogy enyhítse e negatív érzéseket?
·         Ezeket a félelmeket semmiképpen nem szabad alábecsülni – beszélnünk kell róla. A kimondott aggodalmak, és problémák egy kiadós beszélgetés után már nem is tűnnek akkorának.
·         Tudatosítsuk a gyerekekben, hogy a szeretetünk semmiképpen nem függ össze az ő teljesítményével – ne is legyenek túlzó elvárásaink velük kapcsolatban.
·          Figyeljünk arra is, hogy ő mit szeretne – ne akarjuk fiatalságunk be nem teljesedett álmait vele megvalósíttatni.
·         Tudjunk dicsérni, s ezt tegyük minél többször- a sikerélmény mindenkinek szárnyakat ad. Ha folyton csak a hibáit hajtogatjuk, vagy állandóan a „Te úgysem tudod megcsinálni”, „Milyen buta vagy!” – mondatokkal kínozzuk – azt hitetjük el vele, hogy ő tényleg alkalmatlan mindenre.
·         Próbáljunk ki együtt új dolgokat – ha azt tapasztalja, hogy bizonyos dolgok a szüleinek sem mennek elsőre – megnyugszik tőle.
·         Ne kényszerítsük ismeretlen nagy társaság előtt „produkcióra”. Ami otthon a megszokott környezetben zseniálisan ment – kényszerhelyzetekben biztos leblokkolással járhat, ami még szorongóbbá, félősebbé teheti.
·         Soha ne alázzuk meg azzal, hogy felemlegetjük mások előtt a sikertelenségeit.
·         Engedjük egyedül dönteni, kipróbálni dolgokat- persze attól legyünk a közelében, így ha szükséges a segítségére siethetünk
·         Üljünk le vele minden nap megbeszélni az iskolában történteket. Ez semmiképp sem katonás számonkérés legyen – hanem színes élménybeszámoló.
·         Biztosítsuk arról, hogy nekünk bármit – a rosszat is- nyugodtan elmondhat – büntetést, rosszallást csak a hazudozás vonhat maga után
·         Tanítsuk meg neki milyen határokat, és szabályokat kell betartania ahhoz, hogy biztonságban legyen minden pillanatban – akkor is, ha mi nem vagyunk a közelében.(pl.: közlekedés, eszközhasználat)
·         Tervezzenek meg együtt mindent – alakuljon ki egy megszokott napirend, amihez mindenki tartja magát – biztonságérzetet ad mindenkinek, hiszen uralják az eseményeket
·         És még egy fontos dolog: a félelem ragadós, azaz soha ne mutassa ki mennyire fél valamitől, mert ezzel gyermeke elveszti a biztos háttér nyújtotta kapaszkodót.

NYUGALMAS ISKOLAKEZDÉST MINDEN ÉRINTETTNEK!

 Amennyiben elnyerte tetszését a bejegyzés- látogassa meg az ÉLETRECEPTEK Facebookos oldalát is,és lájkolja azt:


LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: PAZARLÁS

A napokban került napvilágra egy felmérés eredménye, miszerint a fejlett iparosodott országokban az élelmiszerek mintegy 50 %-a végzi a kukában – azaz kidobásra kerül, miközben nagyon sokan éheznek, mert képtelenek előteremteni az élelmiszerek megvásárlására az anyagiakat. Nagyban megy a pazarlás hazánkban is: sokszor dobunk ki még fogyasztásra alkalmas élelmeket csak azért, mert ráuntunk, közeledik a szavatossági határidő lejárta, elfeledkeztünk róla, nem ízlik, stb. Évente több tízezer forintot megspórolhatnánk tudatos vásárlással, és/vagy a már megvásárolt dolgok ésszerű felhasználásával. Hogy ez miért fontos? Gondoljunk bele: minden kidobott kenyérhez, kiflihez – és itt órákig sorolhatnánk a kukában landoló élelmiszereket – emberi verejték tapad: egészen a termőföldtől kezdve – az asztalunkig. Többek között a mi verejtékünk is, hiszen nekünk is meg kellett dolgoznunk azért a pénzért, amin megvásároltuk azt. Ezért mindig törekedjünk arra, hogy felhasználjunk mindent – jó tanácsokkal szolgálhatnak erre nagyszüleink, idősebb ismerőseink, akik kénytelenek voltak az ínségesebb időkben minden praktikát bevetni a túlélés érdekében. Ne pazaroljunk – becsüljünk meg mindent, amíg csak lehet…Mert:

„Késő a takarékosság, amikor már fogytán a vagyon.” (Lucius Annaeus Seneca)
„Ha az éves bevételed 20 font, és az éves kiadásod 19 font, az eredmény: boldogság.”(Charles Dickens)
„Minden megtakarított penny egy másikat fial.”(Benjamin Franklin)
„A legelégedettebb ember az, aki egyszerre tud költekezni és takarékoskodni, hiszen így kettős az öröme.”(Samuel Johnson)
„A pazarlás! Oh, a régi francia félelem! Mit takarékoskodik? Hát még nem tapasztalta, hogy nem segít az emberen?”(Erich Maria Remarque)
„Először tegyél félre, és csak azután költs!”(Andrew Matthews)
 „A hiány makacs jelenség, mindig hiány marad. Mert a mozaikkép hiányzó darabkáját csak azzal az eggyel lehet pótolni, ami pontosan odaillik. Felesleges időtöltés és energiapazarlás minden más próbálkozás. És soha nem jutsz a végére. Csak ha egyszer szembenézel magaddal, ha elismered, hogy más megoldás nincs, mint a hiányzó darabot a helyére tenni. Csak egy elhatározás, csak egy mozdulat. És akkor kezdődik az életed.”(Csitári-Hock Tamás)
„Mikor nincs pénze az embernek, mindig azt képzeli, minden megváltozik, ha egyszer hozzájut.”(John Fowles)
„A világot a pénz mozgatja. Hiába az értékek, az erények, az erkölcsök, hiába az emberi kapcsolatok, a bizalom és a szeretet, hiába fontos ez mind: a pénz fontosabb. Csordogál, mint az értékes ivóvíz, valakik nagyokat kortyolnak belőle, mások szomjazzák.”(Andy Mulligan)
„A pénz minden? Legfeljebb azt lehet megvenni rajta, ami drága, de nem azt, ami értékes.”(Gabriel Chevallier)
„A drognál is rosszabb magától a pénztől való függés. A pénz ugyanis a legaljasabb kábítószer. Kegyetlen, pusztító örvény, egyre mélyebbre taszít. Olyan mélyre, ahonnan nincs visszaút vagy megváltás. Csak pokol.”(Szalai Vivien)
„Amit megtakarítunk, olyan, mintha megkerestük volna.”(John Steinbeck)

 Lájkold az oldalt,hogy mindig frissen értesülhess az új bejegyzésekről:


2012. augusztus 27., hétfő

HETI ÍZPRÓBA : BROKKOLI

Amikor életemben először megláttam a brokkolit azt hittem valamiféle mutáns karfiollal van dolgom. Elképzelni sem tudtam, miként lehet megenni ezt a zöld „szörnyedvényt”, de amikor megkóstoltam a belőle készült ételt megnyugodtam: a brokkoli a barátom lesz a jövőben. S milyen jól tettem, mert sokféleképpen elkészíthető: savanyúságnak, köretnek, levesnek, főételnek, rántva, rakottasnak, mártásnak; és ezen a káposztafélék családjába tartozó, hazánkban egyre kedveltebb zöldségnövény, -a karfiol és a kelbimbó legközelebbi rokona- még rendkívül egészséges is. Egyrészt nagyon kevés kalóriát tartalmaz (25 kcal/100 gramm), másrészt  tele van hasznos anyagokkal:

 

 



·        tartalmaz A-,  C-,  E- és B-vitaminokat, vasat, folsavat, kalciumot, foszfort, káliumot, glükozinolátokat, rostot és fehérjét.
·       kiemelendő mennyiségben tartalmaz tokoferolt (E -vitamin), niacint, pantoténsavat, B1- és B2-vitamin is.
·         kitűnő C- vitamin-, folsav- és béta-karotin- forrás.
·         gazdag növényi flavonoidokban, indolokban és izotiocianátokban.
·         nagy mennyiségben tartalmaz klorofilt.
·         a benne található úgynevezett izoticianátoknak nevezett fitovegyületek gátolják a pajzsmirigy túlzott hormontermelését. Ennek köszönhetően segít a pajzsmirigy-túlműködés gyógyításában.
·         magas antioxidáns tartalmánál fogva jótékonyan hat ízületi gyulladásban
·         csökkenti a vérnyomást.
·         jótékonyan hat a vérre, növeli az energiát.
·         segít a vérszegénység és a fáradékonyság leküzdésében, jót tesz a szívnek és a vérkeringésnek.
·         kutatások bizonyítják rákmegelőző hatását, a brokkolinak a többi káposztafélével együtt jelentős szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megakadályozó étrendben.
·         könnyen emészthető
·        véd a fertőzésekkel szemben,
·        fokozza a szénhidrát- és fehérje-anyagcserét,
·        erősíti az immunrendszert,
·         segít megelőzni egyes bélbetegségek kialakulását
Együnk minél többet ebből az egészséges káposztaféléből!
Következzék néhány finom étel receptje:
EGYSZERŰ BROKKOLI-KRÉMLEVES
Hozzávalók: 1 kg brokkoli rózsáira szedve, 2 pohár tejföl, 1 evőkanál étkezési keményítő, só, citromlé, pici cukor/vagy édesítőszer ízlés szerint.
A brokkolit enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, a levet felfogjuk, és pár rózsát egészben félreteszünk belőle. A többit a főzővíz egy részével összeturmixoljuk, hozzákevertetjük a tejfölt, citromlevet,és az étkezési keményítőt –majd feltesszük főni. Ha besűrűsödött - a félretett brokkoli rózsákkal díszítve tálaljuk. Fokhagymás pirítóssal a legfinomabb.
RAKOTT BROKKOLI- HÚS NÉLKÜL
Hozzávalók: 50 dkg brokkoli puhára főve, 3 dl tej, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 3 dl tejföl, só, szerecsendió
A tejből, a vajjal, és a liszttel besamell mártást főzünk – a főtt brokkolit kivajazott sütőtálba tesszük, leöntjük a besamellel elkevert szerecsendióval ízesített tejföllel, és forró sütőbe tolva pirosra sütjük.
 BROKKOLIKRÉMMEL TÖLTÖTT CSIRKEMELL
Hozzávalók: 50 dkg brokkoli, 4 gerezd fokhagyma, 1 szál póréhagyma, 30 dkg reszelt sajt, 1 tojás, só, 1 kg csirkemell filé, 30 dkg bacon szalonna
 A brokkolit megmossuk, majd apróra vágjuk, sózzuk, szerecsendióval, és zúzott fokhagymával ízesítjük, hozzákeverjük a felaprózott póréhagymát, a reszelt sajtot, és a tojást. Jól elkeverjük. A csirkemell-filékbe éles késsel lyukat szúrunk, és beletöltögetjük a sajtos-brokkolis masszánkat. A melleket baconbe tekerjük, és kiolajozott tepsibe rakjuk. Kevés vizet öntünk alá,és fólia alatt megsütjük. Amikor megpuhult, fólia nélkül pirosra sütjük.
BROKKOLIFASIRT
Hozzávalók: 1 kg brokkoli főve, 50 dkg sertéshús, 5 gerezd fokhagyma, 4 tojás, só, őrölt bors, liszt, zsemlemorzsa, olaj
A főtt brokkolit villával összetörjük, elkeverjük a darált hússal, zúzott fokhagymával, sóval, 2 tojással, borssal, és annyi zsemlemorzsával hogy jól formálható masszát kapjunk. Fasírtokat formázunk belőle, lisztbe- tojásba-zsemlemorzsába forgatjuk és olajban kisütjük.
GYORS VIRSLIS-BROKKOLIS REGGELI
Hozzávalók: 40 dkg brokkoli főve, 10 db baromfi virsli főve, 2 dl ketchup /diétás/, 20 dkg reszelt sajt, só.
A főtt virsliket tűzálló tálba helyezzük, elosztjuk a tetején a főtt brokkolit, nyakon öntjük a ketchuppal, rászórjuk a sajtot. és sütőbe téve pirosra sütjük.


MINDENKINEK JÓ ÉTVÁGYAT!

Ha tetszenek a blog bejegyzései,kérlek lájkold az ÉLETRECEPTEK Facebook-os oldalát is:

2012. augusztus 26., vasárnap

KVÍZJÁTÉK

Először is egy új hír: az ÉLETRECEPTEK facebookos oldalát like-olva mindig frissen értesülhettek/értesülhetnek a blog új bejegyzéseiről.

http://www.facebook.com/eletreceptek




A  17.heti megfejtés: 1/c,2/a,3/b

Gratulálok a helyes megfejtést beküldőknek!





18.heti kérdések:

1./ Mi a neve annak az anyagnak,ami a paprika csípősségét okozza?

  • a) mentol

  • b) ánizs

  • c) kapszaicin

2./ A LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK témája

  • a) a gazdagság volt

  • b) az álmodozás volt

  • c) a remény volt

3./Segíthet e a betegségek legyőzésében a gyógyulásban vetett hit?

  • a) igen

  • b) nem

A helyes válaszok betűjelét 2012.09.01. szombat éjfélig várom a
eletreceptinfo@gmail.com
vagy a
ida.faar@gmail.com
címen.
Kellemes böngészést - tudják: a tét a garantált prémium cikk.

2012. augusztus 24., péntek

EGÉSZSÉGPÉNTEK : GYÓGYULJ MEG !



Betegség, kórság, nyavalya – hideglelős és félelemkeltő szavak, mindannyiunkban rossz emlékeket keltenek. Betegnek lenni rossz, hiszen a fájdalom, a rossz közérzet kellemetlen sokszor már-már elviselhetetlen tünetek, meggyőzik az embert arról, mennyire sebezhető és gyenge. Még szerencse, hogy olyan korban élünk, ahol nagyon sok betegségre megvan a gyógyszer. A gyógyszer, ami önmagában sokszor mit sem ér, ha mi magunk igazán nem akarjuk a felépülésünket. Agyunk ugyanis azt teszi, amit beprogramozunk neki: ha folyton panaszkodunk, ha kesergünk, ha eluralkodik rajtunk a félelem és a bizonytalanság;az örökös aggodalom,ha egyhuzamban saját testünk apró rezdüléseire koncentrálunk,s azokat felnagyítva rettegni kezdünk- biztosan lassítani, fogjuk a kilábalásunkat. Ha nem vigyázunk, belekerülhetünk egy olyan ördögi körbe, amely újabb és újabb betegségeket indukál- s innen már tényleg többszörösen nehéz a visszaút. A pszichoszomatikus betegségeknek külön irodalma van- a gyógyításuk is külön szakterület.
Ahhoz, hogy beinduljanak szervezetünk öngyógyító folyamatai kitartóan hinnünk,  kell a felépülésünkben. Gondolatainkat pozitív mederbe terelve tudatosan fel kell fedeznünk a bennünk rejlő erőt, s a kellő hit és kitartás meghozza a várt gyógyulást.

2012. augusztus 22., szerda

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : ÁLMODOZÁS

Álmodozás… Kitölti az űrt vágyaink és valós lehetőségeink között.  Megnyugtat, ellazít, feltölt, energiát ad, bizakodóvá tesz. Színesebbé teszi a mindennapi munka monotonitását. Talán még előre meghatároz is egy-egy eseményt az életünkben. Mert álmodozni csak a jó dolgokról szoktunk. Szerencsére. Már az oviban elkezdődik, amikor arról álmodozunk, miként leszünk híres orvosok, focisták, mozdonyvezetők… stb. Aztán a suliban folytatódik, ahol már nem a karrier fényes volta lebeg a szemünk előtt, hanem a nagy Ő – lehetőleg fehér lovon. Majd újra a karrier lép előtérbe- lehetőleg sok elismeréssel, és sok-sok pénzzel, autóval, házzal, toronyórával-láncostul. Majd az esküvő, a család, a gyerekek… Mert mielőtt bármi szép és jó történne velünk – álmodozunk róla, s bízunk abban,hogy álmaink valóra válnak. Sokak szerint nem érdemes álmodozni – hiszen úgysem teljesülnek az álmok. Ők nagyon csalódottak lehetnek – és sikertelenek. Persze tudni kell határt szabni álmodozásainknak – ha túl magasra téve a mércét folyton légvárakat építünk – egyrészt elfelejtünk a jelenben élni, másrészt sok csalódás érhet. Ennek ellenére mégis azt mondom: álmodozni jó, hisz kitölti az űrt vágyaink és valós lehetőségeink között, s mai világunkban egyre nagyobb ez az űr…
„Azt gondolom, nem a világ legkönnyebb dolga álmodozónak lenni, hiszen mi egy egészen másik univerzumban lakunk. Mi abban vagyunk, hogy "mi lenne, ha...", és a mindennapi élet gondjaiból egyszerűen kiszárnyalunk és nem akarunk az adott helyen maradni. Maradunk a mi kis "álmodozó" világunkban. Az én tanácsom az lenne, találj egy új lehetőséget, egy perspektívát arra, hogy az álmodat beleépítsd a valóságba és életre keljen! Az új út az ötleteiddel friss, virágozó és élménydús lehet, tehát soha ne félj! Találd meg a kivezető utat az álmaidból, hogy végre valóra tudd őket váltani! De ne hagyd, hogy a komor világ letörjön! Maradj mindig a felhőkön!”(Adam Lambert)
„Semmit nem kaphatsz attól az elérhetetlentől, akit csak érzékeiddel vágysz, és megkeseríti álmatlan éjszakáidat, amint éhes kutyád sem ér semmit a hús képével.”(Antoine de Saint-Exupéry)
„Ne tagadd
repülsz is néha fantáziádban, álmodban.
De úristen, hová lett a szárnyad?
Ellopták? Vagy magad vágtad le szürke nappalodban?”
(Szepes Mária)
„Mindannyian kudarcot vallottunk abban, hogy a tökéletességről szőtt álmunkhoz méltót alkossunk. Én ezért a lehetetlen megvalósításának ragyogó kudarcai alapján rangsorolom magunkat.”(William Faulkner)
„Nem a kudarcba fulladt álmaink törnek meg minket, hanem azok, amelyeket nem merünk megálmodni.”(Glee c. film)
„Világítson az álmod is
maradjon álom életünk
s ne tudjuk hogy minden hamis
amíg fel nem ébredünk.”
(Babiczky Tibor)
„Mindenkinek megvannak a maga álmai, bensőséges titkai, és ezek néha valóban nagyon fontosak nekünk, és nem szeretnénk, ha más is tudomást szerezne róluk. De amikor valaki más van mellettünk, ha szeretnénk megosztani az életünket egy emberrel, az álmainkat is meg kell osztanunk vele.”(Sheila O `Flanagan)
„Ha nem követeljük magunknak az örökkévalóságot, elveszítjük a mát is.”(Kodolányi János)
„Kevés, hogy önmagában csak álmaink legyenek, ha nincs jövőképünk, ha nem tűzünk ki konkrét köztes állomásokat, és ha nem tervezzük meg az odavezető utat, akkor csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutunk el a célig. Tervezés nélkül nem jutnánk el sehova.”(Kemény Dénes)
„Álmokat ébreszteni, célokat kitűzni csak úgy lehet, ha azok nem hiú, valóságtól elrugaszkodott ábrándok, hanem szívós munkával elérhetők.”(Kemény Dénes)
„Aki sose álmodik, az olyan, mint aki sose izzad. Rengeteg méreg marad benne. „(A fűhárfa c. film)
„Biztatnak, hogy álmodj, aztán alig kezdtél hozzá, máris az utadat állják. Irigykednek.”(Alessandro D `Avenia)
„Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak.”(Alessandro D`Avenia)
 Az embernek szembe kell néznie a realitásokkal, de néha annyira jó álmodozni!”(Karen Hawkins)
„Mit érne az élet, ha nem mernénk nagyot álmodni, s ha kell, meghalni álmainkért!”(Dáné Tibor)
„A képzelődésben - sajnos - az a legrosszabb, amikor abba kell hagyni, mert az nagyon fáj.”(Lucy Maud Montgomery)
„Nincs azzal semmi baj, ha az ember szegény, amíg csak a saját igényeiről van szó. Semmi nincs, amiről ne lehetne lemondani a kenyéren és vízen kívül. Lehet ugyan ábrándozni holmi skótmintás sportszatyorról, amiben az ember a szerelését hordhatná az edzésre, vagy olyan magas nyakú pulóverről, amilyet a híres író hord mélytengeri pecázás közben, de hát ezek mind helyettesíthető dolgok. Egyedül az nem pótolható, hogy másnak sem tudsz adni semmit.”(Gere István)
„Ha azt szeretnéd, hogy váljanak valóra az álmaid, ébredj föl!”(Ambrose Gwinnett Bierce)

„Illúziódnak fátyolát ne lebbentsd
Fel, maradj örökké boldog álmodó,
Mert szebb egy megvalósulhatatlan
Álom, mint egy át nem álmodható jövő.”
(Esterházy Péter)
„Az embereknek szükségük van ábrándokra. Ha mindnyájan pontosan olyannak látnánk a világot, amilyen valójában, reggel senki sem akarna felkelni az ágyból.”(Candace Bushnell)
„Milyen gyorsan elszáll az álmodozások kora, az élet egyetlen boldog korszaka! Akiben megvan az az isteni adottság, hogy mihelyt magára marad, belévesszen ábrándjaiba, az sohase magányos, sohase szomorú, sohase mogorva vagy levert.”(Guy de Maupassant)
„Én hiszem, hogy egy új napban a váratlansága a szép. (...) Olyan nagyszerű felébredni egy ilyen aranyló, gyönyörű reggelen, és felkelés előtt vagy tíz percig álmodozni arról a rengeteg csodálatos dologról, ami az est leszállta előtt velem történhet.”(Lucy Maud Montgomery)
„Az ember eltökélten kívánhat magának valamit - esetleg éveken keresztül -, amíg tudja, hogy az a kívánság teljesíthetetlen. Ha viszont egy szép napon az előtt a lehetőség előtt áll, hogy a vágyálom valóra válik, akkor már csak egyet kíván: bárcsak soha ne kívánta volna azt a valamit.”(Michael Ende)
„Beteljesületlen álmaid miatt ne mondd szegénynek magad; csak az az igazán szegény, aki sohasem álmodott.”(Marie von Ebner-Eschenbach) 
„Álmodozni csodálatos dolog. Annál csak egyetlen jobb dolog van. Tenni valamit az álmainkért, hogy megvalósuljanak.”(Nógrádi Gábor)
„Álmodni azt jelenti, hogy mindig elégedetlenek vagyunk, de nem szeszélyből vagy közönséges méltatlankodás miatt. Ez annak az embernek az elégedetlensége, aki egy jobb világot keres, és nem elégszik meg azzal, amit már elért. Ez annak az embernek az egészséges becsvágya, aki a jövőben a fejlődés lehetőségét látja, és szeretne benne aktívan közreműködni. Ez a többre és jobbra törekvés, önmagunkért és másokért, a máért és a holnapért. Az emberek néha összetévesztik az álmodni tudást az álmodozással, amikor az elme és az érzelmek összevissza csaponganak, és inkább kerülik a valóságot, mint hogy változtassanak rajta.”(Delia Steinberg Guzmán)
„Ne add fel az álmaidat és az ábrándjaidat! Ne engedd, hogy az élet elvágja a zsineged, mielőtt fölorsóznád azokat az álmokat... tartsd feszesen... és orsózz... ne add fel... kapaszkodj bele a hálóba... s ha a már benne lévő álmok kiszökkennének, ugorj a vízbe és ússzál utánuk az életed kockáztatásával is... de ne engedd őket elszökni!”(Danielle Steel)
„Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.”(Henri-Frédéric Amiel)


2012. augusztus 19., vasárnap

HETI ÍZPRÓBA : PAPRIKA

Paprika… Világéletemben szerettem.  Szeretem nyersen, salátákba, szendvicseken, fűszeres túrókrémmel töltve,.. De ki nem hagynám töltött paprikaként, amint kiteljesedik az íze az édes paradicsommártásban. Mostanában próbáltam ki sült paprikaként,- egyszerűen kiváló, nem is értem eddig miért nem készítettük el így. Ízesítőként és fűszerként ki nem maradhat a pörköltekből –gulyáslevesekből, halászléből, tokányokból. Na és a télire eltett savanyúságok – ez megérne egy külön fejezetet ( a káposztával töltött almapaprika, a veszettül csípős cseresznyepaprika, vagy a csalamádék…hm..,), vagy a téli favorit – a kolbász. Szeretem, mert sokféle változata van,( TV paprika, hegyes csípős paprika, kaliforniai, pritamin, alma, cseresznye, ceruza,blondy,stb.). Nem véletlenül lett a magyar gasztronómia egyik fő tartópillére – konyhánk jellegzetes védjegye – hiszen tájjellegű ételeink nélkülözhetetlen alapanyaga. Ennek ellenére a paprika eredetét tekintve korántsem ősi magyar növény, hiszen őshazája Mexikóban van, innen terjedt el Amerika melegebb klímájú területeire, majd a XVI. században Európába. Táplálkozás élettani hatása sokrétű, amelyet egyrészt magas vitamin-. és ásványianyag-tartalma, színanyagai, és esetleges csípőssége biztosít. Energia- (20 kcal/100 gramm), szénhidrát- (3gramm/100 gramm), zsír- (0,3 gramm/100 gramm) és fehérje- (1,2 gramm/100 gramm) tartalma alacsony, emiatt kiváló alapanyag a diétás étrend összeállítása során. Élelmi rostokban gazdag (2,25 gramm/ 100 gramm). A paprikának nagy értéke jelentős C-vitamin-tartalmában van. ("magyarságát" is nem kis mértékben köszönheti annak, hogy Szent-Györgyi Albert a szegedi paprikából előállított C-vitaminnal érdemelte ki a Nobel-díjat.) Érdekes tény, hogy a főként szabadföldön termesztett paprika C-vitamin-tartalma elérheti a 300 mg/ 100 g értéket, ami annyit jelent, hogy egy felnőtt ember napi 50 mg-os C-vitamin szükségletét 6 dkg nyers paprikával lehet fedezni. Jó hír hogy a paprikában levő C-vitamin a savanyítás során se semmisül meg, így a legolcsóbb téli vitaminforrások közé tartozik a savanyított paprika. Vitaminokban  bővelkedik, hiszen 100 grammjában van:  Karotin 0,4 mg, Tiamin (B1) 50 μg, Riboflavin (B2) 30 μg, Niacin (PP faktor) 0,2 mg, Pantoténsav 0,19 mg, Piridoxin (B6) 0,24 mg, Biotin 1 μg, Folsav 13 μg, C-vitamin 120 mg (fajtától és érettségtől függő,beérett állapotban elérheti a 300 mg-ot is).
Ásványi anyagokban is gazdag, 100 gramm paprikában van: Nátrium (Na) 4 mg, Kálium (K) 160 mg, Kalcium (Ca) 14 mg, Magnézium (Mg) 12 mg, Vas (Fe) 0,4 mg, Foszfor (P) 33 mg, Réz (Cu) 0,05 mg, Cink (Zn) 0,2 mg, Mangán (Mn) 0,073 mg, Kobalt (Co) 0,004 mg, Króm (Cr) 0,004 mg, Nikkel (Ni) 0,015 mg.
Színanyagai: vörös színű karotionidok (minél pirosabb egy paprika annál több van benne, ez az A-vitamin elő -vitaminja), capsorubinok, sárga curcuminok. A csípős paprikák csípősségét, a kapszaicionidoknak, ezek közül is főleg a kapszaicinnak köszönhetjük. Ezek hő-, illetve fájdalomingert váltanak ki,( ezen alapul a manapság önvédelmi célra kifejlesztett paprika spray hatásmechanizmusa is, ami kapszaicin-kivonatot tartalmaz). Minél több kapszaicint tartalmaz egy paprika, annál csípősebb, erősebb. 

A rendszeres paprika és csípős paprika -fogyasztás kedvező hatású az egészség megőrzésében, betegségek megelőzésében, illetve már kialakult problémák kezelésében:
·         csökkenti a gyulladásokat
·         megelőzi a szív- és érrendszeri megbetegedéseket
·         fájdalomcsillapító (reuma,migrén,fogfájás,fejfájás esetén)
·         vérzéscsillapító
·         antiszeptikus
·         hatékony a migrénes fejfájás megszüntetéséhez
·         csökkenti az arcüreg-gyulladás kellemetlen tüneteit
·         allergia-ellenes
·         pusztítja a rákos sejteket
·         zsírégető hatású- így a fogyókúra nélkülözhetetlen eleme
·         fokozza a nyálképződést
·         étvágyjavító
·         fokozza a gyomornedv elválasztást
·         védi a bőrt, a hámszöveteket, a nyálkahártyát
·         elősegíti a sebgyógyulást
·         enyhe vízhajtó
·         serkenti és segíti az immunrendszer működését
·         baktérium- és, vírusölő hatású,
·         lázcsillapító,
·          ételben fertőtlenítő hatású,
·          enyhíti a torokgyulladást, mivel felhígítja az orrmelléküregben megtapadt sűrű nyákot,
·         Köptető
·         megelőzhetők vele felső légúti megbetegedések
·         izzasztó,
·          torokfájást enyhítő
·         a benne található szaponinok révén stimulálja a szívműködést
·         csökkenti a koleszterin szintet,
·         enyhíti a hasfájást
Alkalmazási területe a konyhában sokrétű: nyersen, főve, sülve, töltve, savanyítva, őrleményként, krémként, lecsóba, – számtalan hagyományos, és reform étel, ételkülönlegesség elkészíthető belőle.
Következzék néhány recept – válogassanak ízlés szerint:

PAPRIKALEVES
Hozzávalók: 2 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 5 gerezd fokhagyma, 3 nagy zöldpaprika, 1 evőkanál fűszerpaprika, 25 dkg füstölt kolbász, 6 evőkanál tejföl, só, bors, petrezselyemzöld.
Az apróra vágott hagymát megpirítjuk az olajban, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a paprikát és az apróra vágott zöldpaprikát. Felöntjük vízzel, elkeverjük a vékony karikákra vágott füstölt kolbásszal, sózzuk és borsozzuk. Tálalás előtt belekeverjük a tejfölt és megszórjuk a vágott petrezselyemzölddel.
PAPRIKÁS CSUSZALEVES
Hozzávalók: 70 dkg marhaszegy, 2 pár csirkecomb, 50 dkg vegyes zöldség, 3 fej hagyma, só, egész bors, 1 db csípős paprika ( a csípős paprika mennyiségének csak az egyéni ízlés szab határt- na és a „tűrőképesség”), csusza tészta
A marhahúst felkockázzuk, és hideg vízben feltesszük főni. Sóval, egész borssal ízesítjük. Amikor majdnem puha, hozzáadjuk a csirkecombokat, a metéltre vágott zöldséget, a felaprított hagymát, a paprikát, majd készre főzzük. Végül beletesszük a csuszatésztát.

VITAMINSALÁTA
Hozzávalók: 30 dkg zöldborsó, 30 dkg csemegekukorica, 30 dkg sárgarépa, 30 dkg fehérrépa 20 dkg parmezán sajt, 5 db kemény paradicsom, 4 db húsos paprika, 2 db paradicsompaprika, 5 evõkanál majonéz, 1 pohár natúr joghurt, 1 teáskanál só.
A paradicsomot és a paprikát apró kockákra vágjuk és a többi előpárolt zöldséghez keverjük. A majonézt elkeverjük a joghurttal és a sóval. A salátát tányérokra szervírozzuk (salátalevelet használhatunk a tányérokra díszítésként), és majonézt öntünk rá. Reszelt sajttal megszórjuk.
RÁNTOTT - TÖLTÖTT ZÖLDPAPRIKA
Hozzávalók: 8 nagy zöldpaprika, 30 dkg sonka, 10 dkg füstölt szalonna, 4 db főtt tojás,1 db nyers tojás, 2 evõkanál zsemlemorzsa, 2 csapott mokkáskanál törött fekete bors, 5 gerezd fokhagyma, liszt, tojás és zsemlemorzsa a bundázáshoz.
A paprikákat megmossuk, és a szárrészét egyenesen levágjuk A paprikából eltávolítjuk a csumát és a vastagabb ereket. A 4 főtt tojást felaprítjuk. A nyers tojást felverjük, belekeverjük a zúzott fokhagymát és a törött borsot. A sonkát és a füstölt szalonnát nagyon apróra összevagdossuk, belekeverjük a fűszerezett tojásba, hozzákeverjük a zsemlemorzsát. A sonkás masszát beletöltjük a paprikákba. Lisztbe, felvert nyers tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, végül a 170 fokra felhevített olajban pirosra megsütjük. Rizzsel körítve tálaljuk.
SÜLTPAPRIKA
Hozzávalók: 2 kg vastaghúsú, szép nagy zöldpaprika, 10 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál ecet, 2 teáskanál só, 2 mokkáskanál törött bors.
A megmosott,szárazra törölgetett paprikákat a sütőben addig sütjük, amíg a héjuk ráncosodni, hólyagosodni kezd. Közben 1 liter vízbe beletesszük a megtisztított és elforgácsolt fokhagymát, az ecetet, a sót, és lefödve felforraljuk. A megsült paprikák héját lehúzzuk, és kicsumázzuk. Salátástálra rakjuk a szeletekre vágott paprikát, ráöntjük a fűszeres levet, és rászórjuk a törött borsot. Jól lehűtve tálaljuk különböző sültek mellé..
CSÍPŐS PAPRIKAMÁRTÁS
Hozzávalók: 3 cseresznyepaprika, 10 gerezd fokhagyma, 2 nagy fej vöröshagyma, 5 db paradicsom, 4 nagy édes zöldpaprika, 2 teáskanál piros fűszerpaprika, 2 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 nagy csokor petrezselyem, 1 mokkáskanál sáfrányos szeklice, 3 evőkanál olaj, só (ízlés szerint).
Az olajon megpirítjuk az apróra vágott cseresznyepaprikát, a szeletelt fokhagymát, a finomra aprított vöröshagymát, a felcsíkozott zöldpaprikát és a darabokra vágott paradicsomot. Meghintjük a liszttel, azzal is pirítjuk egy kis ideig, ezután a tűzről lehúzva beleszórjuk a pirospaprikát. Ráöntünk 5 dl vizet, megsózzuk, megborsozzuk, és befedve addig forraljuk, amíg sűrű mártás nem lesz belőle. Átpasszírozzuk, majd belekeverjük a finomra vágott petrezselyemzöldet, a sáfrányos szeklicét és kevés vizet. Még egyszer felforraljuk. Kiváló hidegen és melegen egyaránt.
PAPRIKÁS HÚSLEPÉNY
Hozzávalók: 2 kg darált hús, 3 szikkadt zsemle, 4 tojás, 3 fej vöröshagyma, 50 dkg paradicsom, 1-1 zöld, sárga és piros húsú paprika, 30 dkg mozzarella sajt, só, cayenne-i bors, fehér bors, édesnemes pirospaprika, chili paprika, , a forma kikenéséhez margarin
A hidegvízbe áztatott zsemléket kinyomkodjuk, és elkeverjük a felaprózott hagymával, paprikákkal és a fűszerekkel. Margarinnal kikent formába tesszük, és előmelegített sütőbe téve majdnem készre megsütjük. Végül rátesszük a felszelt paradicsomot és a mozzarellát, és visszatesszük a sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon,és a paradicsom rásüljön. Felszeletelve tálaljuk – hidegen és melegen egyaránt finom.
VEGA PAPRIKÁS-CUKKINIS TÉSZTA
Hozzávalók: 1 kg penne tészta, 4 db paradicsom, 4 db közepes cukkíni, 3 db jonatán alma, 2 db piros húsú paprika, 3 db hagyma. 2 dl olívaolaj, 1 csokor petrezselyemzöld, bazsalikomlevél, só, bors
A zöldségeket megtisztítjuk, felszeljük. Serpenyőben 4 evőkanál olajat felforrósítunk, a paprika 1/3-át félretesszük, a többi zöldséget megpároljuk. Apránként hozzáöntjük a többi olajat, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük az almát, és legalább 15 percig pároljuk. A tésztát sós vízben megfőzzük, lecsöpögtetjük, tálra tesszük, ráhalmozzuk a zöldséget. A félretett bazsalikomlevelekkel és paprikakockákkal díszítjük.
RIZSES LECSÓ- klasszikus recept
Hozzávalók: 20 dkg húsos füstölt szalonna, 50 dkg vöröshagyma, 1,5 kg zöldpaprika, 60 dkg paradicsom, 1 evőkanál fűszerpaprika, 5 gerezd fokhagyma,, só, fél kg párolt rizs.
A felkockázott szalonnát egy lábas alján kiolvasztjuk, majd a felszelt vöröshagymát megpirítjuk rajta. Megszórjuk a fűszerpaprikával, rátesszük a felszelt paradicsomot, paprikát, és a zúzott fokhagymát. Sózzuk, majd lefedve puhára pároljuk. A már kész lecsóba belekeverjük főtt rizst. Puha kenyérrel tálaljuk.

MINDENKINEK JÓ ÉTVÁGYAT !!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...