HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Tégy úgy, mintha…2017/004

Állj meg egy pillanatra, s válaszolj őszintén!

Te a saját életedet éled, a saját utadat járod, - vagy a másoké után kíváncsiskodva már nem jut rá időd?

Te saját magadhoz méred a sikereidet, - vagy mások eredményeit tartva etalonnak lekicsinyled a sajátodat?

Te képes vagy tenni a saját céljaidért, - vagy mások küzdelmét látva bele sem fogsz?

Ha a saját életedet éled, a saját céljaidért küzdesz, és a saját sikereidet felismered és megbecsülőd – akkor jó úton haladsz.

De ha nem…

Akkor legalább tégy úgy, mintha…

Tégy úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, mintha már ott lennél, ahol lenni szerettél volna.

Ne hezitálj, ne szorongj, ne félj – és az élet megjutalmaz mindazzal, amire vágytál!

Tégy úgy, mintha boldog lennél… - s már boldog is vagy!

Tégy úgy, mintha élnél… - s végre élni is fogsz, - nem is akárhogyan!

Zabpelyhes süti

Hozzávalók: 50 dkg reszelt alma, reszelt narancshéj, 25 dkg zabpehelyliszt, fél deci olaj, só, 10 dkg darabolt datolya, 5 dkg durvára vágott dió, 5 dkg mazsola, 5 dkg földimogyoró, 3 csomag vaníliás cukor, 5 evőkanál méz

A hozzávalókat jól keverjük el, terítsük szét egy előre kiolajozott tepsibe, süssük meg, majd szeleteljük fel.

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: TE vagy a hibás! 2017/003

Mond: ott vagy, ahol lenni szeretnél?

Vagy csak toporogsz egy helyben, tehernek érezve minden újabb ébredést, minden újabb napot? 

Mond: közelebb kerültél már az álmaidhoz? 

Vagy már le is mondtál róluk – beletörődve: neked ennyi jutott? 

Nos, ha így érzed – akkor ott vagy - ott bizony – a lejtő legalján. 

A holtponton. 

Most rettenetesen sajnálod magad, mert Neked nem sikerül semmi. 

Mert Te a körülmények áldozata vagy… 

Mert téged nem értékelnek érdemeidhez híven… 

Mond – mire vársz még? 

Meddig akarsz a sötétben ücsörögve másokat hibáztatni azért, amivé lettél? Mikor ismered már be: a TE rossz döntéseid azok, amelyek idáig vezettek! Igen TE vagy a hibás! 

A kishitűséged, az indokolatlan önbizalom-hiányod, a félelmeid, a szorongásaid – az, hogy félve az esetleges kudarctól, inkább bele sem kezdesz semmibe. csak hagyod magad tovább sodortatni a rossz úton… 

Mond: ott vagy, ahol lenni szeretnél? 

Nem? 

Akkor itt az ideje, hogy irányt változtass!!! 

CSAK1PERC: Csodák nélkül

A városi kőrengeteg tébolyult forgalmán a tél sem fog ki: autók százai sorjáznak a latyakos utakon, gyalogosok ezrei csúszkálnak a jégpályává változó járdákon – mindenki éli az életét. A kórház előtt is óriási a forgalom: a beérkező buszokról hullámokban tör be a tömeg a főbejáraton, a kartonozó előtt hosszú sor toporog.

„ Szemüveget íratok, mert egyre nehezebben megy az olvasás.”

„… megműtötték. Szerencsére már sokkal jobban érzi magát.”

„ Szegény, annyira kivolt, hogy a harmadik kemoterápia után félbe kellett szakítania a kezelést.”

„4 kiló, 57 centi, és makkegészséges!”

„Ma veszik le a gipszet. Legalábbis remélem.”

„ A temetést intézem. Nem tudom, miként tudom elviselni ezt az egészet…”

Akaratlanul elcsípett félmondatok – kirajzolódó sorsok kavalkádja tárul elém röpke öt perc leforgása alatt. Megpróbálok nem odafigyelni, jelentés nélküli morajlássá tenni a szavakat.

-            - Anyu! Anyu! Haza akarok menni! – sikít egy hang.

Hátrafordulok: 5 éves forma kislány ráncigálja anyja kabátját a sor végén.

-            - Nem mehetünk haza. Dolgunk van. Itt a mobilom, ülj le és játssz egy kicsit! – tereli az anyja a széksor felé, leülteti, majd visszaáll a sorba.

Az elektronikus bébi-csősz jó időre lefoglalja a gyereket – se lát, se hall, bőszen pityegtet.

„Kora reggel van, és már zsong a fejem!” – suttogja bizalmasan az arcomba egy ismeretlen.

-        -  Anya! Anya! – mindenki a kislány irányába fordul – Nézd! Hull a hó! De szép! – tapasztja oda fitos orrát az üveghez.

Hirtelen hallgat el mindenki: az óriási hópelyhek vad tánca tényleg csodaszép.

-         - A fenébe! Holnap megint lapátolhatok orrvérzésig! – töri meg a csendet egy borostás férfi.

A pillanat varázsa elillan.

Ez a baj velünk- felnőttekkel.

------------------------------------------------------------------------------------------------

TUDOD MIÉRT EGÉSZSÉGTELEN A MAGYAR ÉTREND?

A világ második legegészségtelenebb étrendje a mienk, legalábbis – egy 197 országra kiterjedő – az emberek étkezési szokásait vizsgáló - kutatás eredményei szerint. 

Kétes dicsőség ez, amire nemigen lehetünk büszkék.

De miért is egészségtelen?

Mert:

• nagyon kevés nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk
• viszont nagyon sok félkész-, vagy készterméket eszünk, rajongói lettünk a gyorséttermi ételeknek
• ezekkel a készételekkel indokolatlanul sok adalék-, színező-, tartósító-, anyagot eszünk meg, - nem vagyunk tisztában az egészségünkre gyakorolt káros hatásaikkal
• akkor is eszünk, ha nem vagyunk éhesek – rendszertelenség és kapkodás jellemez bennünket
• nem táplálkozunk változatosan, hajlamosak vagyunk csak azokat az ételeket előnyben részesíteni, amelyeket a legjobban szeretünk – és amelyekről nagy általánosságban elmondható, hogy egészségtelenek
• nem figyelünk a korunknak, testsúlyunknak, aktivitásunknak megfelelő tápanyag-, és vitaminbevitelre
• egészségtelen konyhatechnikai eljárásokat használunk: habarunk, rántunk, panírozunk, bő zsírban sütünk – és csak elvétve párolunk, vagy sütünk roston
•  rengeteg fehér lisztet, fényezett rizst, zsírt használunk – teljes kiőrlésű liszt, barnarizs, és nővényi olaj helyett
• nagyon sok édességet eszünk – sok-sok üres kalóriával bombázva szervezetünket
• nem adjuk meg a módját az étkezéseinknek – rohanva eszünk, vagy lehet, hogy el is felejtkezünk róla

… és, hogy hol a legegészségesebb az étrend?

Az afrikai Csádban és Sierra Leonéban, ugyanis ott fogyasztják a legtöbb gyümölcsöt, zöldséget, magvakat és teljes kiőrlésű gabonát. 

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Tiszteld önmagad! 2017/02

„Nem vagyok jó semmire.” 

„Nem érdemlem meg…”

 „Utálom magam!” 

Vajon hányszor fordulnak meg a fejedben e gondolatok, miközben tehetetlennek, szerencsétlennek, esélytelennek érzed önmagad? 

Vajon hányszor érzed úgy, hogy csak szánalmas vergődés, amit csinálsz, - miközben másoknak bejött az élet? 

Nos – remélem, nem sokszor nézel könnyes szemekkel a tükörbe, azt fontolgatva, hogy feladod – s hagyod, had sodorjon a sors - amerre csak akar. Ugye nem fogod hagyni? 

Nem hagyhatod! 

Nem becsülheted ennyire alá az életedet, a képességeidet, önmagad! 

Legyen tartásod! 

Akarj akarni! 

Tiszteld önmagad annyira, hogy képessé válj értékelni mindazt, amit elértél, és képessé válj tenni mindazért, amire valójában vágysz!

CSAK1PERC: Koporsószögek

Ideges mozdulatokkal keresgél a táskájában. Egyre mélyebbre és mélyebbre nyúl, szinte vállig elmerül benne. Végre megtalálja, amit keresett – arcán üdvözült mosollyal veszi kézbe a doboz cigarettát és az öngyújtót. Remegő kezekkel gyújt rá, szemei riadtan fürkészik a bejáratot. Slukkról- slukkra letüdőzi, majd élvezettel fújja ki a füstöt. Alig lehet tizenkét éves. Dohányzás – mindennapos dolog, gyakran letehetetlennek tűnő szenvedélybetegség, felnőttek részére. Felnőttek részére, akik napi rendszerességgel mérgezik magukat, és környezetüket – elvakult nikotinéhségükben, pótcselekvés gyanánt. Ennek ellenére megdöbbentő a látvány, amivel nap, mint nap szembesül az ember: az, hogy alig kamaszodó gyerekek is óriási lendülettel pöfékelnek csapatokba verődve, vagy magányos farkasként bujkálva a kíváncsi tekintetek elől. Megdöbbentő eredménnyel zárult az a felmérés, ami a gyerekek dohányzási szokásait volt hivatott vizsgálni. Nem tudni mi hajtja őket: mintakövetés, kíváncsiság, elfojtott szorongás? Hiába a tiltás, hiába a józan lebeszélés, hiába az elrettentő képek és információk a következményekről, a gége-, és tüdőrák kínkeserveiről – mit sem ér – mintha csak a falnak beszélnének.

Az alig 12 éves leányzó gyors mozdulattal elnyomja a csikket, és komótos léptekkel indul az iskola felé. Egy újabb koporsószöget megint sikerült bevernie…

CSAK1PERC: Szakadék

Buszváró, tömeg, tolongás, zaj.

-        -  Segítene kedves? Nem bírom felemelni a táskámat. Nem lenne ez nehéz, de egy hete műtötték a vállamat, és nem emelhetek vele. – fordult a mellette álló vadul rágózó lányhoz a fejkendős nénike.

-         - Tudja, most engedtek haza a kórházból, még a fiam sem tud róla- az lesz a meglepetés, hogy váratlanul hazaállítok. – folytatta bizakodva, de a lány elfordította a fejét.

-         - Az a drága Doktor Úr, aki műtött a lelkemre kötötte, hogy kíméljem magam legalább 4 hétig: de ezek a városiak el sem tudják képzelni mennyi a dolog falun. A ház, az udvar, a kert, az állatok – nincs nekem időm pihenni, amúgy sem kíméltem én magam az elmúlt hetven évben egy napot se. Még amikor a gyerekeimet szültem sem – másnap már kapáltam, mostam, főztem,  mint máskor… A mai fiatalok –jobb nem is beszélni róla, mintha szakadék tátongana közöttünk.

  Végre beállt a busz. A lány rezzenéstelen arccal hallgatott. Csak akkor pillantott az idős asszonyra, amikor az megkocogtatta a karját.

-              - Segít akkor kedvesem?

A lány kivette a füléből a fülhallgatót, és rosszallóan a nénire.

-             -  Mi van? – mordult rá durván.

-        -  Bocsánat. Semmi. – hebegte az idős nő. Erővel megragadta az utazótáska fülét, és felemelte.

-            - Mi van? Mi van? – suttogta maga elé – Szakadék. Szakadék az van…

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Minden csak elhatározás kérdése 2017/001

Új év-új remények, új lehetőségek… 

Legalábbis  - Te is ebben bízol. 

Aztán eltelik egy hét, eltelik kettő, s mire eléred a februárt – rádöbbensz: semmi sem változott – a tavalyi elnyűtt év bugyuta beidegződéseivel ugyanazt a kitaposott utat járod, mint eddig. 

Miért? 

A válasz egyszerű… 

Mert várod a sült galambot… 

Azt hiszed, hogy nem kell tenned semmit – s eléred a céljaidat. 

Csúnyán fogsz csalódni – s keserves lesz a felismerés: hogy míg a világ fénysebességgel változik, Te egy helyben toporogva szidod a sorsot, ahelyett hogy cselekednél. 

Nem tudod, mivel kezd? 

Nem tudod hogyan? 

Inkább hagysz mindent a régiben? 

Gratulálok! 

Megfutamodtál, gyáván visszavonultál, meghátráltál, megalkuvó lettél. 

Ugye milyen rossz érzés? 

Meddig akarod így érezni magad? 

Fejlődni csak úgy tudsz, ha hajlandó vagy tenni érte. 

Haladni csak akkor fogsz, ha felismered: a saját életedben Te magad vagy a döntnök, a Te kezedben van az irányítás. 

Minden csak elhatározás kérdése… 

Ne várj vele életed végéig !

CSAK1PERC: Aggódás

A laborfolyosó visszhangzott a nő szavaitól:

-            - Már megint összesároztad a nadrágodat! Nem tudom, miért nem tudsz úgy vigyázni a dolgaidra, mint más gyerek?!– dorgálta 10 éves forma kisfiát. – Nem győzöm a ruháidat mosni, vasalni, foltozni… Hihetetlen milyen trehány vagy…

A kisfiú bűnbánó arccal tette le a kabátját, óvatosan úgy hajtva, nehogy meglássa az anyja a bal zsebénél tátongó szakadást.

-            - Vigyázni fogok… - ígérte.

-       - Remélem is… - mondta a nő, majd miután mindketten leültek elővette az okos telefonját, percekig belemerülve a bűvölésébe.

A kisfiú érdeklődve figyelte a vérvételről kiszabaduló embereket.

-            - Anya! Mennyi vért fognak levenni?

-            - Nem tudom…- dünnyögte a nő.

-            - Anya! Szerinted fájni fog?

-        -  Nem hinném… Csendbe tudnál maradni egy kicsit?  Most hívom apádat!  - mordult rá – Szia! Nemsokára végzünk… Már csak ketten vannak előttünk…

A kisfiú egykedvűen babrálni kezdte a pulóverén lévő gombot. Kisvártatva a saját nevét hallotta.

-           -  Anya! Engem szólítanak…

-        - Rendben. Nagyfiú vagy már… Egyedül is képes vagy bemenni… - mondta a nő, majd folytatta a telefonálást – Éppen most megy be… Nem. Nem mentem be vele… hiszen semmiség az egész…

A kisfiú megszeppenve lépett be a laboratóriumba, majd nem sokkal később büszkén jött ki az ajtón, bal karjának könyökhajlatára szorítva a vattapamacsot.

-            - Kész vagyok… Nem is fájt… - dicsekedett sápadtan.

Az anyja felpattant.

-            - Gyere, ülj le! Úgy kényelmesebb lesz megvárnod, azt a tíz percet, amíg rá kell szorítanod a vattát.

A kisfiú leült.

-            - Olyan vörös volt a vérem… Még soha nem láttam ilyet… - mesélte lelkesen.

-            - Jól érzed magad? - kérdezte a nő aggódva.

-         - Persze. Képzeld el három műanyag csövet is teleengedtek a véremmel… Mit csinálnak annyi vérrel?

-            - Nem tudom… Biztosan annyi kell a vizsgálatokhoz… De tényleg jól vagy?

-            - Nem érzek semmit anya! Jól vagyok…

-            - Olyan sápadt vagy… Lehet lement a vérnyomásod…

-            - Dehogy… Semmi bajom…

-            - Nem szédülsz? Nem látsz homályosan? Nem…

A laborfolyosó visszhangzott a nő hangjától, még szerencse, hogy nem sikerült rábeszélnie a kisfiát a rosszullétre.

20 OK, MIÉRT ÉRDEMES ALOE VERÁT HASZNÁLNI

Aloe vera – ez a liliomfélék családjába tartozó több ezer éves múlttal rendelkező fél- trópusi növény töretlen „karrierjét” annak köszönheti, hogy számtalan betegségre sikeresen alkalmazható. Mellette szól, hogy akár még otthon – a lakásban is szobanövényként nevelgethető – és alkalmasint mi magunk is igénybe vehetjük áldásos hatásait kisebb-nagyobb bőrproblémák kezelésére.

Egy kis történelem

Az ókori Egyiptomban az örök élet szimbólumának tartották, és a mumifikálási eljárások során alkalmazták. Használták a katonák sebeinek gyógyítására, bőrápolásra, emésztőrendszeri problémák orvoslására.

A növény

Mintegy 250 - 300 fajtája létezik, közülük mégis csak néhány az, amelyik gyógyhatással bír – ezek közül is a legismertebb gyógyászati célra alkalmas fajtája az Aloe Barbadensis Miller. A növény levelének legértékesebb része a külső hártya, és a bőrszöveti rész alatt található gél állomány, ami víztiszta, kesernyés szagú és nyálkás állagú – külsőleg sokféle problémára alkalmazható.

20 ok amiért érdemes aloe verát használni

Belsőleg alkalmazva ( aloe ital, tea, kapszula, ampulla)

1. antiszeptikus hatással bír – elpusztítja a gombákat, vírusokat, baktériumokat
2. méregtelenítő – segíti a szervezetben felhalmozódott méreganyagok eltávolítását
3. csökkenti más gyógyszerek mellékhatását
4. jobban felszívódik a víznél – ezért képes a szövetek legmélyére hatolni
5. serkentőleg hat a sejtnövekedésre
6. magas vitamin-, és ásványi anyagtartalma miatt erősíti az immunrendszert, 
7.  normalizálja az anyagcserét
8. erősíti az idegrendszert, idegnyugtató, fájdalomcsillapító
9. javítja a fizikai állóképességet
10. javítja a vér-, és nyirokkeringést
11. tökéletesíti az emésztést, javítja a táplálék felszívódását, megszünteti a gyomorpanaszokat
12. enyhíti a köhögést
13. kúraszerűen alkalmazva csökkenti a magas vércukor értékeket
14. hatékony gyomorfekély esetén

Külsőleg alkalmazva

  15.  enyhíti a reumatikus fájdalmakat,

  16. sebfertőtlenítő,

  17. kiválóan alkalmazható bőrsérülésekre, égésekre,

  18. gyorsítja a sebgyógyulást

  19.csökkenti az allergiás tüneteket (viszketés, duzzanat)

       20. bőrregeneráló

---------------------------------------------------------------------------------------------

CSAK1PERC: Tíz év

Enikő dermedten állt az ajtó előtt. Végtelennek tűnő percek teltek el, amíg képes volt annyira erőt venni magán, hogy belépjen a szülői házba. Tíz éve… Tíz éve már, hogy utoljára itt járt, tíz éve, hogy az apja üvöltözve kergette ki a szobából, az udvarról, az utcára dobálva utána a bőröndjeit. Pedig nem csinált ő semmi rosszat – csak otthagyta az egyetemet, mert a követelmények meghaladták a képességeit, arról nem is beszélve, hogy soha nem is akart ügyvéd lenni. Apja emiatt olyan haragra gerjedt, hogy szabályosan kitagadta a családból. Enikő hiába próbált közeledni felé, - apja szívét még az unoka érkezése sem lágyította meg - újra és újra elutasításra talált. Így aztán a nő feladta.

-        -  Szia, Apa! – lépett be végre az ajtón erőltetett mosollyal az arcán.

A férfi az ablak előtti fotelban ült, lassan leengedte az újságot, amit olvasott – rezzenéstelen arccal nézve lányára.

-         - Jöttem, ahogy tudtam…

-        -  Igen, tíz évedbe telt… - jegyezte meg a férfi szemrehányóan.

Enikő körülnézett: mintha el sem telt volna az az évtized – ugyanazok a bútorok, ugyanazok a terítők, képek, nippek. Levetette a kabátját. Hófehér selyemblúzát óvatosan megigazította.

-         - Anya, hogy van? – kérdezte elcsukló hangon.

-         - Számít Neked? Nem hinném…

-       -   De apa… Én…

-        -  Igen Te?! Már három hete, hogy szóltam: baj van…

-        -  Igen, de én…

-        -  Nincs de! Anyád agyvérzést kapott, s Te nem jöttél rögtön haza… Tudod mennyire várt rád? El tudod Te azt képzelni, milyen fájdalmas volt ez neki? – a férfi felemelkedett a fotelból, majd idegesen járkálni kezdett.

-         - De én nem tudtam jönni, mert…- dadogta Enikő, de nem tudta folytatni, mert az apja közbevágott:

-         - Ne keress nekem kifogásokat… Erre nincs magyarázat! Hiába titkolózott az anyád – én tudom, hogy az elmúlt években már tartottátok a kapcsolatot egymással: titokban tartott telefonok, e-mailek, sőt évente két-három alkalommal még találkoztatok is…

Enikő nem tagadta – valóban találkoztak, sok kellemes órát töltve együtt. Anyja sokszor megpróbált békítő bíróként fellépni – de hiába, apja hajthatatlanságával, és makacsságával még ő sem bírt.

-        -  Ezért nem értem miért nem jöttél… vagyis tudom: engem akartál megbüntetni vele!

Mindketten hallgattak.

-        -  Mikor látogathatom meg? Melyik kórházban van? – szólalt meg először Enikő.

Az apja – a nő legnagyobb megdöbbenésére gúnyosan felkacagott.

-                  -Látogatni? Kórházban? Anyádat két nappal ezelőtt eltemettük…

Enikő elsápadt a hír hallatán, lábai rogyadozni kezdtek, le kellett ülnie.

-                         - De én… De nekem… Én… - forogni kezdett vele a világ.

Fulladozva zokogott… Nem akarta elhinni – az édesanyja meghalt, eltemették anélkül, hogy neki szóltak volna. Pedig mennyi mindent megtett annak érdekében, hogy minél hamarabb hazajöhessen. A köhögési roham váratlanul tört rá… Alig kapott levegőt… Két tenyerét szorosan a hasára tette, így próbálva csillapítani a rázkódást.

-            -    Ne hisztériázz már! Késő minden könnyért! Hálátlan vagy, és önző – dörögte a férfi kíméletlenül, majd hirtelen elhallgatott.

Rémülten nézte a lánya fehér selyemblúzán éles kontrasztként terjedő vérfoltot.

-         - Enikő! Mi van veled? Mi ez?  - lépett oda hozzá kétségbeesetten.

-         - Lehet szétnyílt a sebem… Két hete megműtöttek… Gyomorrákom van… Nem tudtam hamarabb jönni, mert komplikációk léptek föl – most is lázas vagyok még, de saját felelősségemre otthagytam a kórházat… Nem tudom mi lesz velem… Mi lesz a kisfiammal, Kristóffal? Miért halt meg anya??? – hadarta, majd újra sírni kezdett.

-      -    Nem lesz semmi baj… Ne sírj kicsim… Minden rendbe jön… Ketten mindent megoldunk majd- ölelte át az édesapja, miközben könnyek görögtek végig az arcán.

A férfi dermedten állt a műtő előtt… 

Tíz év… Tíz elpazarolt értékes év. 

Miért is kellett ahhoz ennyi veszteség, hogy legyűrje a csökönyösségét?