 |
| KOLDUSBOT |
Elvileg mindenhol, gyakorlatilag sehol. Vagy éppen fordítva: elvileg sehol, gyakorlatilag mindenhol? Nap, mint nap belebotlunk a szegénység olyan elborzasztó mélységébe, ahol már nincs sem büszkeség, sem önbecsülés, sem emberi tartás csak a napi betevő számít. A napi betevő sör, vagy pálinka, vagy cigaretta…- gondolják most sokan. Igen. Sajnos nagyon sokan erre „gyűjtenek”. Agytompítóra, ahogy nemrég fogalmazott valaki. Mert a valóságot felfogni és elfogadni, uram bocsá változtatni rajta nehéz és sokszor lehetetlennek tűnő feladat. Ahogy az egyik áruházlánc ajtaja előtt a tűző napon vörösre sülő alig ötvenes férfinak is, aki naphosszat ácsorog a bevásárlókocsi-tároló mellett, és éberen lesi potenciális áldozatait. Ha a kocsiban kevéske áru szomorkodik, nyugton marad – hisz semmi jóra nem számíthat. Viszont ha alapos készletfeltöltésről árulkodik az áru mennyisége – megélénkülve figyeli a delikvens minden mozdulatát, majd a kellő pillanatban lecsap. Meglepően udvariasan, halk szavakkal, és esdeklő tekintettel felajánlja segítségét – és általában sikerrel is jár. Nemrég az egyik kedves vásárló jobban is megszánta a kelleténél, és az átengedett bevásárlókocsi mellé még adni akart neki egy liter tejet és három kiflit. Kár volt. Az úriember ugyanis mélységesen megsértődött – és dúlva-fúlva elviharzott mondván: „Nem vagyok én koldus! Én csak segíteni akartam…”
Ja, kérem. A segítség az segítség – még ha alkalmanként 100 Ft-ba is kerül.
