Valóban sajnálta a két idős embert, ahogy ott álltak a takaros virágos porta kapujában, - könnyeiket törölgetve búcsúztak a háztól, az eddigi életüktől, a múltjuktól. Sajnálta őket, de már alig várta, hogy letehesse a munkát, és a barátaival elmehessen kártyázni. Nem is igazán akarta elvállalni a fuvart, de a házaspár fia régi jó ügyfele volt, s nem akarta a kérését visszautasítani
- Azonnal… De még egyszer utoljára hadd szagoljam meg a rózsáimat! – lépett vissza az asszony, és mint jó anya a gyermekeit, úgy babusgatta az éppen nyíló félben lévő rózsaszín, vörös, fehér rózsafejeket.
- Rendben, De aztán tényleg indulnunk kellene… Hosszú út vár ránk…- mondta, és távolabb sétált.
Az idős férfi követte.
- Maga még csak nem is sejti milyen hosszú… 50 boldog, dolgos együtt töltött év után kell itt hagynunk mindent… Itt minden a mi kezünk munkájának eredménye, itt nőttek fel a gyerekeink, itt szaladgáltak az unokáink, sőt, már dédunokánk is van… S most mindent el kellett adnunk… De nem is bánom: csak ő mellettem maradhasson még jó sokáig - sóhajtott.
- Miért ne maradna? – csodálkozott el a taxis.
A férfi lesütötte a szemét. Válla rázkódni kezdett a zokogástól. Csillapíthatatlanul, mélyről felszakadó fájdalommal – az aggodalom, a kétségbeesés, és a vak hit erejével.
- Már túl van az első sorozat kezelésen… De még továbbiak várnak rá… A főorvos szerint csak meghosszabbítani tudják az életét, megmenteni nem… A kórház közelében vettünk lakást… Ott akarok lenni mellette… Minden pillanatban… Fogni akarom a kezét, lesni a kívánságait…- mondta fulladozva.
- Ahogy ezt tetted az elmúlt 50 évben is papa! Ne gyerekeskedj már! Mit gondol ez a fiatalember rólunk? Még azt hiszi, szenilis, érzelgős vén bolondok vagyunk! Na, menjünk! Ne várakoztassuk tovább, hisz az idő pénz… Még akkor is, ha nekem már nem sok van belőle…– ült be a hátsó ülésre mosolyogva, kezében 5 szálból álló rózsacsokorral.
– Ha hazaérünk, vázába teszem, így még egy ideig érezhetem az illatát.
A taxis, nem mert a szemükbe nézni. Szégyellte magát a türelmetlenségéért.
Írta: Faar Ida
