2015. december 31., csütörtök

ÉVINDÍTÓ GONDOLATOK 2016


Kedves Olvasó, ki most ott ülsz a monitor előtt, és e sorokat olvasod – Velem együtt kivételesen szerencsésnek mondhatod magad. 
Szerencsésnek, mert Neked is megadatott, hogy magad mögött hagyd a 2015-ös évet, annak minden szépségével és bonyolultságával együtt.  
Mindannyiunknak voltak sikerei és kudarcai, örömei, és bánatai, visszafordíthatatlan veszteségei, és kijavítható cselekedetei – mindenesetre tapasztaltabbá váltunk általuk. Így – 2015 utolsó, illetve 2016 első napján érdemes lélekben felkészülni az új év kihívásaira – félretenni a félelmeinket, aggodalmainkat, és bátran, telve önbizalommal tekinteni a jövőbe. 
Mert haladni csak előrefelé lehet, és csak abban az esetben, ha nem tekintgetünk folyamatosan vissza a múltba.  
Hogy mit kívánok mindannyiunknak 2016-ra?

·        Akaratot – ahhoz, hogy minden helyzetből nyertesként kerüljünk ki
·        Álmokat – amelyek megvalósulhatnak
·        Barátokat – akikre mindig számíthatunk
·        Boldogságot – minden áldott napra
·        Célokat – amelyek értelmet adnak minden szürkének tartott hétköznapnak
·        Családot – akikkel minden pillanat feledhetetlenül szép
·        Derűt – amivel az életünk dolgait szemléljük
·        Egészséget – hiszen ha ez megvan, semmi sem lehetetlen
·        Élményeket – amelyek gazdagabbá tesznek
·        Felejthetetlen emlékeket
·        Gondtalanságot
·        Gyermekeket, kiknek mosolya állandóan feltölt
·        Hitet – hogy a rossz dolgok is jóra fordulnak
·        Igazságot, ha méltatlanul bánnak veled
·        Jóságot, amit ha adsz, Te magad is kaphatsz
·        Kedvességet
·        Lelkiismeretességet
·        Mosolyokat
·        Nyugalmat
·        Oltalmat a rossz dolgoktól
·        Örömöt
·        Pénzt
·        Szeretetet, szerelmet
·        Tudást
·        Utazást
·        Varázslatot


MINDENKINEK

 EREDMÉNYEKBEN GAZDAG 

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

F.I.



2015. december 27., vasárnap

Hétindító gondolatok: Legyen minden nap ünnep!



2015 - Karácsony.
Hát ezen is túl vagyunk! – sóhajtasz most fel kedves Olvasó. 
Bízom abban, hogy nem a megkönnyebbülés sóhajával, hanem a szép, boldog, tartalmas és szeretetteljes emlékek érzelmi lavinája által kiváltott jóleső érzéssel. Remélem, hogy a szívedben- lelkedben lévő „szeretet-akkumulátor” most olyan feltöltést kapott, ami kitart egy teljes éven át, s boldogan osztogathatod majd mindenkinek. 
Mert, ha szeretetet adsz – szeretetet kapsz, ami segít majd akkor is, ha a dolgaid nem éppen úgy alakulnak, amint azt tervezted, és meggyőz végre arról, hogy nem vagy egyedül… 
Bár elmúlt Karácsony – mégis legyen minden napod ünnepnap – a szeretet, és az élet ünnepe!


2015. december 23., szerda

2015. december 19., szombat

ÜNNEPVÁRÁS EGY PERCBEN


Hömpölygő kocsi-áradat. Percekig tartó körözés a parkolóban – szabad helyet keresve, cifra káromkodással díjazva, ha valaki beelőz. Percekig tartó sorban állás bevásárlókocsira várva. Kiderül, hogy nem100 Ft-ossal, hanem 20 Ft-ossal működik. Lázas keresgélés a család minden tagjának minden zsebében. Odabenn tömeg, idegesítő zene, és izzasztó forróság. Mozdulni is alig lehet, nemhogy nézelődni. Centiről centire küzdöd tovább magad a sorok közt. Unaloműzőként a veled szemben tolongókat vizslatod: a feldúltságtól eltorzult arcú emberek viaskodnak azért, hogy teletömjék a behemót bevásárlókocsijaikat minden földi jóval. Jut most mindenre, amire eddig nem: magyar virtus, adjuk meg a módját, ahogy kell – hisz évente egyszer van Karácsony. Ránézel az összeválogatott földi javakra, és már tudod is, ki mivel, kivel, és hogyan ünnepel. Zsong a fejed, mire a pénztárhoz érsz – hisztérikusan zokogó kislány tart műsort az egybegyűlteknek arról, milyen szomorú sors is jutott neki: a félméteres baba mellé nem kaphatta meg a babaházat is. Előtted idősebb pár fortyog – elfojtott hangon veszekednek – arról, melyik gyerekük milyen ajándékot érdemel. A mögötted álló félpercenként a sarkadra tolja a kocsiját, s mire Te kerülnél sorra - a pénztáros a pihenőidejét kivéve átadja a helyét egy munkatársának, a számítógép lefagy, nincs váltópénz, a mák csomagolása kiszakad, a liszt finom fehér por-réteggel teríti be a szalagot...És Te csak állsz a káosz közepén, és nevethetnéked támad az egésztől. A Karácsony a nyugalom, a béke, és a szeretet ünnepe… Kár, hogy mindez néha elhomályosul a nagy készülődés közepette…Már ha hagyod, hogy így legyen:)

2015. december 12., szombat

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: A múlt árnyai



Vannak percek, pillanatok, amelyek örökre belevésődnek az ember emlékezetébe… Legyenek azok jók vagy rosszak – évtizedek elmúltával is olyan élesen felidéződnek benned, mintha éppen most történnének veled. 
A jóra emlékezni – megerősít, hitet ad; viszont a rossz emlékek dédelgetése zordabbá teszi a jelent, elgyengít, visszahúz. 
Le kell zárnod a múltat. 
El kell felejtened a rosszat. 
Hinned kell abban, hogy az átélt rossz élmények megerősítettek annyira, hogy tovább tudj lépni, és tanulva belőlük ne kövesd el ugyanazokat a hibákat. 
Nézz mindig előre – higgy önmagadban, és a múlt árnyai sorra szertefoszlanak majd! Hidd el – elég erős vagy hozzá!

2015. december 8., kedd

RECEPTEK A BOLDOGTALANSÁGHOZ


Mindenki boldog szeretne lenni... - ez természetes. Mégis sokszor akaratlanul is, de mindent elkövetünk azért, hogy ez ne valósulhasson meg. Kicsiny dolgokon múlik az egész - de óriási árat kell fizetnünk érte. Mire gondolok? Figyelj csak!

RECEPTEK A BOLDOGTALANSÁGHOZ


  1. Nem bízol meg senkiben... Azt hiszed számító a világ, kötelező az óvatosság - csak őrlödsz a gondjaidon, ahelyett, hogy segítséget vagy tanácsot kérnél. Falakat emelsz magad köré, amelyeken igaz, hogy illetéktelen nem lát át - csak az a baj, hogy Te magad sem. Elszigetelődsz teljesen, magányossá válva, egyedül kell megküzdened mindenért.
  2. Folyamatos elégedetlenkedés az életeded... Semmi sem jó, ahogy van, érvelsz, vitázol, harcolsz semmiségek miatt - megkeserítve ezzel mind önmagad, mind a környezeted életét.
  3. Csak neked lehet igazad... A másik véleményét meg sem hallod, nemhogy felfogva azt mérlegelnéd hogy esetleg neki is igaza lehet. Csak hajtod a magadét, foggal-körömmel ragaszkodv az elveidhez.
  4. Még ezelőtt feladod, hogy egyáltalán belekezdtél volna... Úgysem fog sikerülni! Elegem van mindenből! Már megint Nekem kell tartanom a hátam. Miért pont én?  - dohogsz folyton magadban, és a hátad közepére sem kívánod az egészet. Mérgelődsz, csapkodsz, kedvetlen vagy, miközben tudod, ha törik, ha szakad úgyis meg kell tenned. 
  5. A félelelem uralkodik a napjaidon - rettegsz mindentől, szorongsz, és aggodalmaskodsz naphosszat, miközben az élet - és a lehetőségek - elszáguldanak melletted.
  6. Panaszkodsz fűnek-fának.... Kéretlenül zúdulnak belőled a sirámok, hogy neked milyen rossz az életed, milyen nehéz a sorsod, hogy téged nem szeret senki, és nem értenek meg az emberek. Addig-addig panaszkodsz, míg magad is elhiszed...
  7. Szomoru vagy, mert ... Mert Neked úgysem sikerül semmi. Téged úgysem értenek meg az emberek. Te teljesen egyedül vagy ebben a zord és ronda világban. 
  8. Folyton betegnek érzed magad... Fáj a fejed, szédülsz, fáradt vagy  - és élvezed, hogy mindenki rád figyel. Valameddig.  Mert idővel valóban beteg leszel, és lejárt „lemez”. Nem igazán tudnak majd veled mit kezdeni – a sajnálaton kívül...
  9.  Tudod, hogy csak téged szeret mégis mindig féltékeny vagy... Elszámoltatod az idejével, ellenőrzöd, követed leskelődsz utána, átkutatod a zsebeit, meglepeda munkahelyén,  az idegszálain táncolsz, folyamatosan veszekedtek, aztán bogarat „ültetsz a fülébe” – lehet, hogy belekóstol milyen is lenne, ha a feltételezésed igaz lenne. 
  10. Nem törődsz másokkal csak a saját érdekeid vezérelnek.... Könyokölsz és taposol, és úgy érsz a csúcsra, hogy embereken gázolsz át.
  11. Nem akarsz változást... Minek az? Jobb a langyos mocsárban dagonyázni, a megszokott rossz utakon járni, semmint egy még rosszabbat megkockáztatni

Mindenki boldog szeretne lenni... Ha Te is- ne kövesd el a fenti hibákat!








2015. december 6., vasárnap

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Ne halogass!



Majd, ha… 
Majd, ha egyenesbe jövünk...
Majd ha szabadságon leszek...
Majd ha a gyerekek önálló életet kezdenek...
Majd ha nyugdíjas leszek… 
Majd akkor megvalósítom az álmaim… - gondolom Te is szoktál így ábrándozni valamiről, amire per pillanat most nincs időd, alkalmad, erőd, hited, pénzed, lehetőséged. 
Nos, nem szeretnélek elkeseríteni, de AKKOR sem lesz több…
Sőt! 
Minden ma elhalasztott cselekedet – hisz benne van a szóban is – meghal, elsikkad, elillan. 
Ne halogass! 
Ne várj a megfelelő pillanatra, mert a megfelelő pillanat MOST van! 
MOST kezdj bele, most rugaszkodj neki, most valósítsd meg! 
Ne hagyd, hogy éveken át úgy teljenek el a mindennapjaid, hogy vársz valamire, ami minden egyes perccel csak távolodik tőled! 
Tanulni szeretnél? Tanulj! 
Utazni akarsz? Utazz! 
Van egy álmod? 
Akkor mire vársz? 
Valósítsd meg MOST!!!




2015. november 29., vasárnap

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Rosszindulat


Vannak rosszindulatú emberek.
Sajnos.
Ők azok, akik anélkül ítélkeznek fölötted, hogy egyáltalán ismernének.
Ők azok, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy borsot törjenek az orrod alá, hogy megnehezítsék a mindennapjaidat, ellehetetlenítsék az álmaidat. Ők azok, akik árgus szemekkel lesik hol és mikor ejtesz hibát, és kárörvendezve dörzsölik a tenyerüket, ha bajban vagy.
Ők azok, akik minden különösebb ok nélkül kritizálnak, csipkelődnek, és élvezik, ha ez téged bánt.

Nos – ŐK azok, akiket soha nem szabad komolyan venned, mert azzal, hogy semmibe veszed őket - egyrészt megkönnyíted a saját életed, másrészt az őrületbe kergeted őket a közömbösségeddel …  
A rosszindulat ellen csak úgy harcolhatsz, ha Te magad higgadt és józan tudsz maradni…

2015. november 28., szombat

13 OK MIÉRT EGÉSZSÉGES A FEKETE RETEK



Nem éppen bizalomgerjesztő a kinézete, mi több – egyenesen visszataszítóan hat, ha arra gondolsz: enned kell belőle. Pedig rosszul teszed, ha viszolyogsz tőle, mert fogyasztásával számos betegség megelőzhető, illetve orvosolható.

A retket ősidők óta ismert, és gyógyhatásai miatt elismert növény. Kínában, Indiában és Egyiptomban már 4000 évvel ezelőtt termesztették.
A friss gyökér tartalmaz:

  • a mustárolaj-glikozidokat
  • C-, B1, B2 - vitamint,
  •  vasat, kalciumot, magnéziumot, foszfort és niacint
  • mustár olajat,
  •   raphanol és raphanin nevű illóolajokat
  • antioxidáns hatású vegyületeket (aszkorbinsavat, tokoferolokat, karotenoidokat és polifenolos komponenseket).


 …és hogy miért egészséges?

10+ 3 okból

Lássuk:

  1. közismerten jó köhögés, rekedtség, megfázásos megbetegedések ellen, légúti betegségek gyógyítására.
  2. elősegíti az epe és a gyomornedvek elválasztását
  3. kiváló antioxidáns
  4. lúgossága folytán segít az egészségtelen anyagcseretermékek eltávolításában
  5. magas káliumtartalma miatt vízhajtó hatású- segít a felgyülemlett víz eltávolításában
  6. Erősíti, tonizálja a beleket, serkenti a bélmozgást és megakadályozza a székrekedés kialakulását
  7. erősíti az epe utak simaizomzatát
  8. minden epeműködési rendellenesség esetén alkalmazható – mi több frissen préselt levének kúraszerű fogyasztásával (orvosi javaslatra) segít epehomok vagy epekő ellen is
  9.   stabilizálja a vérnyomást
  10. megelőzi vagy gyógyítja a bőrbetegségeket (régen a szeplők eltávolítására is használták)
  11.  baktérium, és gombaölő
  12. köptető hatású
  13. gyulladáscsökkentő


MÉZES RETEKKÚRA
Reszeljünk le 1 nagyobb fekete retket, és a levét gézrétegeken keresztül nyomjuk ki, majd mézzel 1:1 arányban alaposan keverjük össze.

Fogyasztás: az 1. és 2. napon 1/4 pohárral, a következő két napon 1/2 pohárral, az 5. és 6. napon 3/4 pohárral, míg a 7. és 8. napon 1 pohárral naponta. Ezután még 2 hétig 1 egész pohár mézes levet igyunk mindennap. 2 hetes pihenés következik, majd kezdjük elölről az egész kúrát.

Évekig fogyasztható a mézes reteklé, de csakis a fenti recept szerint, mivel a szervezet csak fokozatosan képes a hatásához hozzászokni.

KÖHÖGÉSRE

Egy fekete retket vágjuk félbe, kaparjuk ki a közepét, az üreget töltsük meg mézzel, majd alaposan becsomagolva tegyük a hűtőszekrénybe 24 órára. Másnapra a méz átveszi a retek ízét, és a mézbe sok vitamin kerül. Fogyasszuk el az üregből a mézet!Ezt olvastad már?


 Jó egészséget mindenkinek!

2015. november 22., vasárnap

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Félsz vagy élsz?!



Mindannyian félünk valamitől… 
Én is, Te is, mindenki… 
Félünk az ismeretlentől, a kudarcoktól, a betegségektől, a szegénységtől, attól hogy valami rossz történik velünk… 
Ez természetes… 
Valameddig. 
A félelem felkészít bennünket minden eshetőségre – vészforgatókönyveket írat arra az esetre, ha félelmünk tárgya beteljesedne. 
DE. 
Állandó félelemben élni – elveszi a mindennapok örömeit, gúzsba köt, kiszipolyozza az erőt, és legyengít. 
El kell engedned a félelmeidet, el kell felejtened a szorongásaidat – hiszen nagyon sok esetben úgysem rajtad áll egy-egy történés végkimenetele. 
Amin tudsz – befolyásold, és változtass; amin lehetetlen fogadd el, és lépj tovább. 
DE NE ÉLJ FÉLELEMBEN! 
Félsz vagy élsz? 
A döntés a Tied!


2015. november 18., szerda

10 OK, AMIÉRT ÉRDEMES MANDARIN-KÚRÁT TARTANOD!





Szeretitek a citrusféléket? Vagy idegenkedtek tőle? Legyen bárhogy: ez a cikk most mindenképpen nektek szól – vagy még inkább megerősít, vagy végre a kételkedőket is meggyőzi arról, hogy miért érdemes minél többet fogyasztani belőle.

1.     GAZDAG VITAMINOKBAN, ÁSVÁNYI ANYAGOKBAN
Nagyon magas C-vitamin tartalommal rendelkezik, emiatt immunerősítő hatása vitathatatlan. Igazi B-vitamin forrás. Található benne vas, kalcium, magnézium, foszfor, cink, folsav, - amelyek egyaránt nélkülözhetetlenek a szervezet egészséges működéséhez.


2.     ÉGETI A ZSÍRT
Bármelyik fogyókúrás étrend kitűnő alapanyaga. Összetevői segítik a zsírégetést – gyorsítják az anyagcserét.



3.     KIVÁLÓ GÖRCSOLDÓ
Izomgörcsökre, légző-, az ideg- vagy a bélrendszerben keletkezett görcsökre, asztma, hörghurut, súlyos köhögés, vagy akár a görcsös hasmenés esetén is hatékony.



4.     MEGELŐZI A METABOLIKUS SZINDRÓMA KIALAKULÁSÁT
Egyik vegyülete a nobiletin olyan a flavonoidok közé tartozó vegyület, amely segít megelőzni a metabolikus szindróma – elhízás, magas koleszterin-, és vércukorszint – kialakulását.



5.     TISZTÍTJA A VÉRT
Segít a méregtelenítésben azáltal, hogy a felhalmozódott salakanyagokat eltávolítja a szervezetből.


6.     NYUGTATJA AZ IDEGEKET
Hatékonyan oldja a stresszt és a szorongást, így kedélyjavító tulajdonsággal rendelkezik.




7.     VÉD AZ ÉRELMESZESEDÉS ELLEN
Vitamin-tartalma, védő vegyületei segítik megőrizni az erek egészségét.


8.     ERŐS ANTIOXIDÁNS
Flavonoidjai erős antioxidáns hatásúak, segítik a szervezetben keletkező szabad gyökök megkötését, és ez által a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát csökkentik.


9.     CSÖKKENTI A GYULLADÁSOKAT
A szervezetben zajló gyulladásos folyamatokat enyhíti, csökkenti a lázat.

10.                       SEGÍTI AZ EMÉSZTÉST
Magas élelmi rost tartalma segíti az emésztési folyamatokat, megelőzi a székrekedést.
Ugye, hogy megéri mandarint enni? Hajrá! Vágj bele Te is! Edd magad egészségesre!











2015. november 15., vasárnap

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Az erő - legyen veled!



Vajon ő hányszor sír, amikor senki sem látja? 
Vajon ő hányszor fut neki egy-egy megoldhatatlannak tűnő problémának, mire megoldásra jut? 
Hányszor indul ökölbe szoruló gyomorral, miközben úgy érzi, hogy minden hiábavaló? 
Hány álmatlan éjszaka, és hisztérikus idegeskedéssel eltöltött nap áll mögötte? 
Ugye soha nem gondolsz ilyesmire, amikor meglátod – hogy is juthatna, hiszen Te csak a külcsínyt látod és tapasztalod: azt, hogy magabiztos, és határozott, azt hogy folyton mosolyog, és jókedve van, azt hogy sikeres és irigylésre méltó. 
Erősnek lenni – követelmény, mert ha gyengének tűnsz, ledarálnak, kiselejteznek, leírnak, vagy leigáznak. 
Gondjaid vannak? 
Szorítsd össze a fogad, és tégy úgy, mintha minden rendben lenne. 
Fáj valami? 
Ne szenvedj látványosan – tanuld meg titkolni. 
Hogy emiatt sajnálod magad? 
Mond – segít ez valamiben? 
Ugye nem? 
Légy erős, és viselkedj felnőtt módra: a kívülállóknak ne okozz örömet azzal, hogy sebezhető vagy Te is. 
Igen. 
Tudom. Ez olyan, mintha folyamatosan álarcot viselnél… 
Gondolj arra – ez nem álarc, csak védő páncél a támadások ellen, ami alá csak a kivételezettek kukkanthatnak be. 


2015. november 8., vasárnap

EXPRESSZ-KAJÁK: Sárgarépás rakottas



Van, amikor kevés hozzávaló is elég ahhoz, hogy tartalmas és finom étel kerüljön a tányérjainkba. Ezen ételek előnye, hogy semmit sem kell túlbonyolítani, nem igényelnek különösebb konyhai rutint sem, s nem ,mellékes az sem, hogy gyorsan elkészülnek.
Ilyen étel a sárgarépás rakottas is – lássuk lépésről-lépésre az elkészítési módját:

Hozzávalók: 80 dkg sárgarépa, 80 dkg burgonya, 4 közepes vöröshagyma, 1 kg sertéscomb, margarin, 5 dl húsleves, só, bors, petrezselyemzöld
  1. A sárgarépát, vöröshagymát és a burgonyát megtisztítjuk, karikára vágjuk
  2. A vöröshagymát félig megpirítjuk.
  3.  A sertéscombot csíkokra szeljük, majd forró zsiradékban megpirítjuk, és hozzáadjuk a pirult hagymát – rövid ideig együtt sütjük.
  4. A hagymás húst egy kizsírozott tűzálló tálba tesszük, majd rárakjuk a sárgarépa-, és a burgonya karikákat, sózzuk, borsozzuk, felöntjük a húslevessel, majd alufóliával lefedve a sütőbe tesszük, és összepároljuk.
  5.  Petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.


Jó étvágyat!

HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Ne légy áldozat!





Ha meglátod, úgy érzed - KELL neked… a Tied KELL, hogy legyen. 
Meg akarod szerezni.
Birtokolni akarod. 
Megmozgatsz minden követ, hogy így legyen. 
Dolgozol orrvérzésig. 
Elhanyagolod a családod, elutasítod a barátaid meghívásait, nem látogatod meg betegeskedő szüleidet… 
Csak a szent CÉL lebeg a szemed előtt: a soron következő hiper-szuper Tv, vagy mobiltelefon, vagy autó, nyaraló – sorolhatnám (kinek, mire van érkezése). 
S elérkezik a NAGY NAP. 
A TIED. 
Megszerezted. 
Birtokolod. 
De képtelen vagy örülni… 
Képtelen vagy,mert amikor körbenézel – nem látsz semmit, és senkit. 
Haragszanak a gyerekeid, morcos a párod, a barátaidnak már hiába telefonálsz, a szüleid is szemrehányóan néznek rád. 
Először felháborodsz: mit képzelnek ezek? 
Hiszen TE megdolgoztál érte… 
Akartad. 
A Tied lett. 
Egy tárgy, amiért borsosabb árat fizettél, mint azt gondoltad volna. 
Ne légy az anyagi javak áldozata, mert vannak dolgok, amelyek pénzzel meg nem fizethetők!



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...