2013/12/31

ÚJ ÉV-ÚJ ÉLET?



„Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.”
Arany János
Érdekes visszagondolni az elmúlt hetekre: a november végi szürkeségre, amit fokozatosan bearanyozott az ünnepekre való készülődés. Majd a december közepi rohamra, amikor mindenki igyekezett megteremteni a békés, boldog, meghitt Karácsony feltételeit. És végül az év végi önfeledt mulatozásra, amikor mindenki maga mögött kívánta hagyni a múltat, legyen az jó vagy rossz. Most itt állunk mindannyian 2014 első munkanapjain, az úgynevezett „normál kerékvágásban”, szembesülve életünk megszokott gondjaival, örömeivel, elhatározásaival, terveivel. Igen. Újra tervezzük megváltoztatni az életünket – fogadkozunk is rendesen – csak az a kérdés lesz-e elég erőnk, kitartásunk és türelmünk véghezvinni azokat? Kapunk e biztatást szeretteinktől, netalán segítséget, hogy ne halogassuk tovább azt, amit célszerű lenne minél hamarabb elkezdeni? Persze nem szabad izomból fejest ugrani bármibe – a nagy lendületet általában kudarc követi, ami elveszi még azt a csöppnyi önbizalmat is, amit addig összekapartunk. Lépésről-lépésre kell megtervezni és kivitelezni a változtatásokat, és minden egyes rész-siker után megdicsérni önmagunkat érte. Én is telve vagyok elhatározásokkal: szigorúbb leszek önmagammal szemben, már ami az evést illeti, céltudatosabban próbálom megvalósítani az álmaimat, határozottabb és összeszedettebb leszek. Na és itt van a blog- írás, az a tevékenység, amely oly sok örömet okoz, és soha még véletlenül sem érzem tehernek. Terveim vannak az ÉLETRECEPTEK blog- magazinnal, új rovatokat szeretnék útjára indítani, szeretném jobban bevonni a kedves Olvasókat is a blog mindennapjaiba. Lépésről-lépésre – figyelmeztetem magamat is, nehogy beletörjön a bicskám a nagy igyekezetbe. Bízom abban, hogy 2014-ben is velem tartanak, esetlegesen megemlítik ismerőseiknek is ha tetszik, amit a blogban olvasnakJ .
Köszönöm, hogy megtisztelnek a figyelmükkel, kívánom, hogy a 2014-es esztendő mindenki számára hozza el mindazt, amire a szíve legmélyén vágyik.
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK
„Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk "jobb időkre", a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nemcsak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden.”(Janusz Leon Wisniewski)

2013/12/28

HETI ÍZPRÓBA: LENCSE SZERENCSE



Nem tudom ki-mennyire babonás, mennyire adja át az élete fölötti irányítást a különböző jóslatoknak – mindenesetre biztos, ami biztos - a lencsével kapcsolatos hiedelmek betartása senkinek sem fog gondot okozni.  A lencséből készült ételek fogyasztása az újév első napján ugyanis a népi hiedelem szerint gazdagságot, anyagi jólétet biztosít majd az egész családnak. A lencse felhasználása sajnos sokaknál kizárólag erre a szűk időszakra korlátozódik, pedig ez a hüvelyesek közé tartozó alapanyag számos kedvező hatással van szervezetünkre. Őshazája Afganisztán környéke- termesztését Egyiptomban és Mezopotámiában kezdték. Többféle fajtája létezik: színük alapján lehetnek zöldek (ezek a legelterjedtebbek, főzés előtt be kell áztatni), sárgák (az indiai konyha alapanyagai, enyhén dióra emlékeztető ízzel), fekete (apró magvú, kiváló köret készíthető belőle húsok mellé), vörös (nem kell beáztatni, 20 perc alatt pürés állagúvá fő).  Nagy energiatartalommal, magas fehérjetartalommal rendelkezik. Szénhidráttartalma is jelentős (53 gramm/100 gramm), ennek ellenére a cukorbetegek étrendjébe könnyen beilleszthető alacsony glikémiás indexe miatt (lassan és egyenletesen szívódik fel). Rendkívül magas rosttartalma révén segít a székrekedés kialakulásának megelőzésében, az emésztőrendszer működésének szabályozásában. Vitaminok közül nagyobb mennyiségben tartalmaz: folsavat, pantoténsavat, B1-, B6-, B2- vitamint, niacint, karotint. Ásványi anyagok közül magas a foszfor, a kálium, a magnézium, a kalcium, a cink és a vas tartalma. Rendszeresen fogyasztva csökkenti a koleszterin-szintet, kiváló antioxidáns, a szabad gyökök megkötésével eredményesen harcol a daganatos megbetegedések kialakulása ellen. Erősíti az immunrendszert, méregtelenít. Felhasználható levesek, főzelékek, saláták, lepények készítésére.
SZILVESZTERI – ÚJÉVI FINOMSÁGOK
Az örök kedvenc: VIRSLIS LENCSELEVES
Hozzávalók: 50 dkg lencse, 5 gerezd fokhagyma, 2 babérlevél, 2 nagy fej vöröshagyma, 3 evőkanál mustár, 2 púpozott evőkanál finomliszt, 2 dl tejföl, 6 virsli, só, őrölt fekete bors, 1 csokor petrezselyem
A lencsét átválogatjuk, megmossuk, 2-3 órára hideg vízbe áztatjuk. Leszűrjük, lábasba töltjük és bő 3 liter vízzel felöntjük. Megsózzuk, a babérlevelet és a megtisztított, finomra vágott hagymát beledobjuk. Fölforraljuk, majd lefedve, kis lángon kb. 35 perc alatt puhára főzzük. Mustárral ízesítjük, megborsozzuk, a zúzott fokhagymával fűszerezzük. A lisztet a tejföllel simára keverjük, a levest ezzel sűrítjük. Karikára vágott virslivel és felaprított petrezselyemmel még 2-3 percig forraljuk.
Az örök „mumus”: LENCSEFŐZELÉK
Hozzávalók: 50 dkg lencse, 5 dkg liszt, 2 fej vöröshagyma, babérlevél, paprika, tejföl, ecet, só
A lencsét átválogatjuk, beáztatjuk, majd a sóval és a babérlevéllel együtt megfőzzük. Ha puha, hagymás, paprikás rántást készítünk, besűrítjük vele a főzeléket és még pár percig főzzük. Ecettel és csipetnyi cukorral ízesítjük. Tálaláskor tejfölt adunk hozzá.
Korhely éjszaka után: KORHELYLEVES
Hozzávalók:1kg savanyú káposzta, 40 dkg füstölt oldalas, 40 dkg füstölt kolbász, 10 dkg zsír, 10 dkg liszt, 2 nagy fej vöröshagyma, 3 dl tejföl, 3 babérlevél, pirospaprika, 5 gerezd fokhagyma, só, citromlé
A savanyú káposztára felöntjük 4 liter hideg vízzel, beletesszük a babérlevelet, az oldalast, a füstölt kolbászt, és puhára főzzük. A zsírral, a liszttel, az apróra vágott vöröshagymával, a fokhagymával és a pirospaprikával a szokásos módon rántást készítünk. Jól összeforraljuk, ha szükséges ízesítjük. Tejföllel tálaljuk.
Pikáns ízek: GOMBÁS MALACJAVA- LEVES
Hozzávalók:1 kg malachús, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 10 dkg zsír, őrölt bors, só, 20 dkg császárszalonna, 20 dkg vargányagomba, 1 csomó petrezselyemzöld 3 dl tejföl, 6 dkg liszt, 2 dl tejszín
A finomra vágott vöröshagymát kevés forró zsírba téve üvegesre pirítjuk, beletesszük a pörkölthöz való darabokra vágott malachúst, megsózzuk, hideg vízzel felengedjük. Fedővel letakarva főzzük, törött borssal fűszerezzük. A császárszalonnát kis kockákra vágjuk, kevés zsírban pirítjuk, hozzátesszük a fölszeletelt vargányagombát, az apróra vágott zöldpetrezselymet, és készre pirítjuk. Amikor a malachús már majdnem puha, hozzákeverjük a gombát, tejfölös habarással sűrítjük, kevés tejszínnel dúsítjuk, majd csipetkét főzünk bele.
Mindenki kedvence: MALACSÜLT
Hozzávalók:1 kicsontozott malaccomb, 15 gerezd fokhagyma, sör, só, bors, köménymag, füstölt szalonna.
 A malac combjának bőrét egy éles késsel bevagdaljuk, majd bedörzsöljük a zúzott fokhagymával, sóval, borssal és köménymaggal. Sütőbe tesszük, időnként sörrel öntözgetjük, és füstölt szalonnával kenegetjük.
A gyerekek itala: GYÜMÖLCSBÓLÉ
Hozzávalók:4 nagy narancs, 10 mandarin, 5 nagy banán, 1 grépfrút, 1 citrom, 20 dkg porcukor, 1 kiskanál konyakaroma, 1 l szénsavas narancslé, 1 l szénsavas tonik.
A megmosott, megtisztított gyümölcsöket feldaraboljuk,és a többi hozzávalóval egy nagy tálban elkeverjük. Fél napra hűtőbe téve érleljük.
HÁZI KRÉMLIKÖR ALKOHOLMENTESEN
Hozzávalók: 1 liter tejszín, 1 rumaroma, 4 csomag vaníliás cukor, 40 dkg porcukor, 1 csomag mogyorós cappuccino.
A hozzávalókat elkeverjük, lehűtve fogyasztjuk.
DATOLYATURMIX
Hozzávalók: 2 banán, 10 kimagozott aszalt datolya, kevés méz, fahéj,8 deci zsírszegény tej, kakaópor
Az elkészítése egyszerű: a hozzávalókat össze turmixszoljuk. Kelyhekbe adagoljuk, és kakaóporral megszórjuk. Aki pikánsabb ízre vágyik, pici gyömbérrel is ízesítheti.
FAHÉJAS PUNCS ITAL 
Hozzávalók: 4 db alma, 20 dkg szárított füge, 10 dkg mazsola,4 db lédús narancs,1 liter kékszőlőlé,1-1 kiskanál őrölt fahéj és szegfűszeg, 4 evőkanál cukor

A kifacsart narancslevet a kékszőlőlével, és a cukorral felmelegítjük, és elolvasztjuk benne a cukrot. Beleszórjuk az előzőleg megtisztított és felkockázott almát, a megmosott majd nagyobb darabokra szelt fügét, és az előzőleg beáztatott mazsolát. Felforraljuk. Végül ízlés szerint ízesítjük a fahéjjal és a szegfűszeggel.
Mindenkinek jó étvágyat, mozgalmas szilvesztert, és nyugalmas újévet kívánok.

2013/12/20

EGÉSZSÉGPÉNTEK: SZÍVBARÁT ÜNNEPEK


Egészséges táplálkozás – ezt hangoztatja minden egészséggel foglalkozó szervezet, alapítvány, szakember, média, weboldal, stb. – nem véletlenül. A statisztikák ugyanis nem hazudnak: számtalan krónikus betegség kialakulása szoros összefüggésben áll a helytelen táplálkozással, és a nem megfelelően kialakított életmóddal. Olyan betegségek ezek, amelyek megkeserítik az érintettek mindennapjait, rontják életminőségüket, és hosszabb távon életkilátásaikat is. Tudom: nem éppen a legszebb dolog tőlem pont most – az ünnepek előtt pár nappal cikkeznem az egészségtelen ételekről – hiszen mikor, ha nem most készül mindenki „nagykanállal” enni a karácsonyi menüből, de … De kis odafigyeléssel bűntudat és magas rizikófaktorok nélkül élvezhetjük a finomságokat. Figyeljenek csak:
·        Reggelizzünk az ünnepen is. Van, aki nemes egyszerűséggel átalussza a reggelit – helyet hagyva gyomrában az ebédnek. Aminek az lesz a következménye, hogy az éhségtől kopogó szemekkel esik majd neki az ebédre felkínált ételeknek, garantáltan túlterhelve a gyomrát, és emésztőszerveit.
·        Ügyeljünk az adagokra. Ez most több szempontból is megszívlelendő tanács – hiszen a több fogásos ünnepi ebéd többszöröse lesz a megszokott mennyiségnek.
·        Kerüljük a túl zsíros ételeket, vagy ha elkerülhetetlen – kisebb mennyiséget fogyasszunk belőle.
·        Együnk a salátából is. Sokan fanyalognak a felkínált saláták láttán, de higgyék el érdemes enni belőlük – hisz az elkészítésükhöz használt ecet-féleségek könnyebbé teszik az emésztést, segítik a zsír lebontását.
·        Az a finom fehér kenyér – nos, pontosan „ő” az, „akit” teljes kiőrlésű vagy barna társára érdemes kicserélnünk. A teljes kiőrlésű gabonafélék jelentősen csökkentik a „rossz” koleszterinszintet és a szívbetegségek kockázatát, a rostok pedig az emésztést segítik.
·        Babra megy a játék – vagy lencsére. A hüvelyesek egészségvédő hatása immár régóta bizonyított tény. Nemcsak a szívnek jók, de a rák kockázatát is jelentősen csökkentik.
·        Alkohol – bármilyen hihetetlen, de mértékkel fogyasztva még egészségünkre is pozitív hatással lehet. Például egy pohár vörösbor csökkenti a vérrögök kialakulását, és pozitív hatással van a „jó” koleszterinszintre.

·        Fő a természetesség. Azaz, amit csak lehetséges fogyasszunk természetes valójában – a zöldségeket, gyümölcsöket mindenképp érdemes nyersen, vagy enyhén megpárolva elfogyasztani – mindig frissen, közvetlenül fogyasztás előtt feldarabolva, hogy megőrizze vitamin és ásványi-anyag tartalmát.
·        Burgonya – a köretek királynője, na és a zsírok csábítója – gondolok itt a finom, de egészségtelenül zsíros és kalóriadús sült burgonyára, vagy a chipsre. Válasszunk helyette burgonyapürét, vagy héjában sült burgonyát.
·        Erre csörög a dió – és a mogyoró. Az olajos magvak telítetlen zsírokat tartalmaznak, amelyek jó irányban befolyásolják a „jó” koleszterinszintet és csökkentik a rák kialakulásának veszélyét. Emellett a máj működésének is jót tesznek, ami a szervezet fő méregtelenítő szerve.
·        Halra fel! Méltatlanul kevés halat eszünk – sajnos. Sajnos, mert számtalan kedvező hatással van szervezetünkre: omega-3 zsírsavtartalma az érfalakat rugalmassá teszi, csökkenti a vérnyomást, megakadályozza a szervezetben a gyulladásos folyamatok kialakulását, segítenek a szívműködésben, csökkentik az érfalakon belüli lerakódásokat.
·        Elképzelhetetlen az ünnep édesség nélkül – itt is a mérték a fő alapelv, hiszen a sütemények emellett, hogy natív cukor-tartalmuknál fogva nagyon sok „üres kalóriát” tartalmaznak, nagyon gazdagok telített zsírokban, és koleszterinben.

MINDENKINEK EGÉSZSÉGES ÜNNEPEKET!

2013/12/16

HETI ÍZPRÓBA: ÜNNEPI RECEPTVÁLOGATÁS


Újra itt van. Melegséggel tölti el a hétköznapok ridegségében megkérgesedett szíveket, reménnyel az elkeseredetteket, türelemmel a nyugtalanokat, nyugalommal az izgágákat. Ettől az ünneptől mindannyian várunk valamit. Valami nehezen megfogalmazható varázslatot,- varázslatot, amely más színben tüntet fel mindent, ami addig történt. A Karácsony a családról és a szeretet minden akadályt legyőző képességéről szól, arról a mindenkiben fellelhető erőről, amit gyakran elfelejtünk alkalmazni. Keressük fel rég nem látott rokonainkat, ismerőseinket – tegyük félre a vélt, vagy valós sérelmeinket, hagyjuk, hogy átjárjon bennünket a Karácsony összes hangulata, illata, színe. Üljünk le egy ízlésesen megterített, finomságoktól roskadozó asztal mellé – és hagyjuk, hogy a varázslat megtörténjen. A következő recept-összeállítás segíthet az ünnepi menü összeállításában – a békét, a szeretetet, a boldogságot pedig teremtsék meg Önök Kedves Olvasók – és élvezzék ki minden pillanatát, hogy egy újabb évre legyen mit elraktározniuk.
GYÖNGYTYÚK LEVES
Hozzávalók: 2 gyöngytyúk, 50 dkg tisztított leveszöldség, 2 paradicsom, 2 paprika, 2 vöröshagyma, 2 csomó petrezselyemzöldje, egész bors, só. A daragaluskához: 20 dkg búzadara, 3 tojás, só, víz
A gyöngytyúkot földaraboljuk, hidegvízben föltesszük főni. Ha felforrt, bele tesszük a zöldségeket, a borsot, a sót, Lassan, gyöngyöző forrással - kb. 2-3 óra alatt - készre főzzük. Ha a hús megpuhult, levesszük a tűzről, és a kész levest tálban, húsával (esetleg a benne főtt zöldségekkel) tálaljuk. Betétnek daragaluskát teszünk bele.
KARÁCSONYI PULYKAMELL
Hozzávalók: 2 kg pulykamell, 20 dkg füstölt szalonna, 10 gerezd fokhagyma, só, olaj; a töltött almához: 10 alma, 30 dkg darált dió, 10 dkg mazsola, 2 evőkanál méz, 2 evőkanál citromlé.
A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, hosszában kettévágjuk, a szalonnát vékony csíkokra szeleteljük. A pulykamellet enyhén megsózzuk, majd hegyes késsel annyi helyen felszúrjuk, ahány fokhagymadarabunk van, s azokat a nyílásokba tűzzük. A tepsi aljára kevés olajat öntünk, beletesszük a húst, beborítjuk a szalonnacsíkokkal, hústűvel a húshoz tűzzük. Felforrósított olajjal az egészet leöntjük. Kevés vizet teszünk alá, fóliával lefedjük és közepesen forró sütőben megsütjük. Amikor a hús már puha, a fóliát levesszük, és a szalonnát ropogósra pirítjuk. Párolt rizzsel és dióval töltött almával tálaljuk.
A töltött almához az almákat meghámozzuk, a magházat kiszedjük. A citromlével, mézzel, mazsolával felfőzött diót, kihűtjük, és az almákba töltjük.
A töltött almákat tűzálló tálon egymás mellé rakjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.

ROKFORTOS – KÖRTÉS PULYKAMELL
Hozzávalók: 8 db pulykamell-filé, 4 db körte, 20 dkg rokfort sajt. 2 evőkanál liszt,1 dl olaj, só.
A pulykaszeleteket gyöngén megklopfoljuk, sózzuk, lisztbe mártva kevés olajban megsütjük. Tepsibe vagy egy porcelántálra tesszük. A körtét meghámozzuk, kettévágjuk, a közepét kivájjuk, végül fölszeleteljük, és a pulykára tesszük. Megszórjuk a rokforttal – és előmelegített sütőbe téve pirosra sütjük.

SÜTŐTÖKÖS PULYKAFALATOK KÜLÖNLEGES MÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 2 kg pulykamell-filé
A pácléhez:1 dl citromlé, 1 dl sötét szójaszósz, 2 dl ketchup, 10 dkg frissen reszelt gyömbér, 10 dkg méz, 5 gerezd fokhagyma lereszelve, 5 dkg erős Pista
 A sütéshez: 3 dl olaj
A raguhoz:3 kg kanadai sütőtök, 3 piros színű kaliforniai paprika, 5 dkg méz, színes bors, őrölt koriander, balzsamecet
A mártáshoz:4 dl húsleves, 10 dkg vaj, 3 dkg étkezési keményítő
A pulykamellet csíkokra vágjuk, és az előzőleg összekevert páclében egy napig hűtőben tároljuk. Forró serpenyőben, egy kevés olajon kisütjük. Ezután elkészítjük a ragut. A tököt 3 centis kockákra vágjuk, sütőben félig megsütjük. Áttesszük egy serpenyőbe, a csíkokra szelt paprikával, és a mézzel összekeverjük, borssal, korianderrel és balzsamecettel ízesítjük, majd pár perc alatt készre pároljuk. A maradék pácléből a húsleves hozzáadásával elkészítjük a mártást, amit a vajjal és az étkezési keményítővel hígabb sűrűségű mártássá keverünk. Tálalásnál a húst a tökragu tetejére halmozzuk, és a mártással meglocsoljuk.
ALMÁS-ZABPELYHES SZELET
Hozzávalók: 50 dkg reszelt alma, reszelt narancshéj, 25 dkg zabpehelyliszt, fél deci olaj, só, 10 dkg darabolt datolya, 5 dkg durvára vágott dió, 5 dkg mazsola, 5 dkg földimogyoró, 3 csomag vaníliás cukor, 5 evőkanál méz
A hozzávalókat jól keverjük el, terítsük szét egy előre kiolajozott tepsibe, süssük meg, majd szeleteljük fel.
TÖLTÖTT KÁPOSZTA
Hozzávalók: 80 dkg sertéshús, 40 dkg füstöltoldalas, 50 dkg füstölt házikolbász, 20 dkg füstölt szalonna, 2 kg házilag savanyított káposzta, 20 középes nagyságú savanyú káposztalevél, 5 fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 3 csöves paprika, 40 dkg rizs, 3 tojás; só, bors, majoránna, tejföl, köménymag
A savanyított káposztát 3 fej finomra vágott vöröshagymával, a kettévágott csöves paprikával és a köménymaggal megfelelő nagyságú lábasba tesszük. A húst megdaráljuk, beletesszük az apró kockákra vágott füstölt szalonnát, a finomra vágott két fej vöröshagymát nyersen, az összezúzott fokhagymát, ízlés szerint sót és a fűszereket a megmosott rizst és a tojást. Jól összekeverjük, megtöltjük vele a káposztaleveleket. Ráhelyezzük a lábasba készített káposztára az oldalassal és a kolbásszal együtt. Felöntjük vízzel, és lassan, 2 órán át, főzzük. Tejföllel leöntve tálaljuk.
KARÁCSONYI KALÁCS
Hozzávalók: 5 dkg élesztő, 1 kg liszt, 5 dl langyos tej, 25 dkg cukor, 3 vaníliás cukor, só, 5 tojássárgája, 30 dkg vaj, 2felvert tojás, töltelék (diós, mákos, marcipános stb.-ízlés szerint)
Az élesztőt kis langyos tejben felfuttatjuk. Összekeverjük a tejet, cukrot, sót, tojássárgáját, élesztőt. Belegyúrjuk a lisztet, vajat. Fakanállal simára dolgozzuk. Jól meglisztezett deszkán 2 cm vékonyra nyújtjuk, majd harmadára összehajtjuk. Ezt még kétszer megismételjük. Letakarva, meleg helyen 1-2 órát kelesztjük. 2 részre osztjuk, kinyújtjuk 2 cm vékonyra, megtöltjük a töltelékkel és összecsavarjuk, mint a bejglit. Tetejét felvert tojással kenjük be. Kétszeresére kelesztjük. Közepesen meleg sütőben 50-60 percig sütjük.
Kihűlve szeleteljük.
ALMÁS KRÉMES
Hozzávalók: 2 kg alma, 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 7 tojás, 3 dl tej, 1 dl olaj, 10 dkg kakaó, 1 sütőpor A krémhez: 2 vaníliás puding, 20 dkg margarin, 7 dl tej, 30 dkg porcukor, citromhéj A mázhoz: 5 dkg margarin, 5 dkg kakaó, 5 dkg cukor, víz
A tojások sárgáját a cukorral, a tejjel és az olajjal habosra keverjük. A fehérjét kemény habbá verjük. A lisztet a sütőporral elkeverjük. Csomómentesen hozzákeverjük a tojásos keveréket. Kanalanként adagolva a felvert habot, óvatosan hozzákeverjük. Az almát lereszeljük, majd kinyomkodva egy alufóliával kibélelt tepsibe simítjuk. Erre rátesszük a kikevert tészta felét. A másik felébe keverjük a kakaót, és szintén rásimítjuk a tepsire. Előmelegített sütőben tűpróbáig (35-40 perc) sütjük. Ha megsült, kifordítjuk, és a fóliát levesszük róla. A pudingot a szokásos módon megfőzzük, és hagyjuk kihűlni. Hidegen keverjük simára a margarinnal, cukorral, citromhéjjal. Ezt a sütemény tetejére simítjuk. A mázhoz a kakaót, cukrot, a hideg vizet simára keverjük. Felmelegítjük, és közben a margarint is hozzáadjuk. Ha kihűlt, akkor a süteményt bevonjuk vele.
KÓKUSZOS CSÓK
Hozzávalók: 12 tojásfehérje, 40 dkg kókuszreszelék, 25 dkg porcukor, pici citromlé, 2 tábla tortabevonó
A tojásfehérjéből kemény habot verünk, majd folyamatosan verve apránként hozzáadjuk a cukrot, a citromlét és a kókuszreszeléket. A masszából kis halmokat rakunk egy papírral letakart sütőlemezre. 150 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig szárítjuk. A csókokat a sütőben hagyjuk kihűlni. A tortabevonót gőz fölött megolvasztjuk, és a kihűlt csókok alsó felét belemártogatjuk. A csókokat fejjel lefelé lerakva hagyjuk megszáradni.
KARÁCSONYI KUGLÓF
Hozzávalók: 25 deka vaj, 30 deka cukor, 6 tojás sárga, 40 deka liszt, 1 sütőpor, 2 dl tej, 1 tábla csokoládé, 6 tojás fehérjének habja
A vajat habosra keverjük, a tojás sárgákat és a cukrot hozzáadjuk, azután felváltva a sütőporral kevert lisztet és a tejet, majd utoljára a tojáshabot keményen. A tészta felét jól zsírozott kuglófformába tesszük, a tészta másik felét csokoládéval elkeverjük, és a fehér tésztára rátesszük. Közepes tűznél 40-45 percig sütjük.
EGYSZERŰ TEPSIS FINOMSÁG
Hozzávalók: 6 tojás, 4 pohár kefir, 5 pohár liszt, 3 pohár cukor, 2 pohár étolaj, 3 pohár kókusz reszelék, 2 kiskanál szódabikarbóna, 4 evőkanál kakaó.
A hozzávalókat összekeverjük és olajozott, lisztezett tepsiben megsütjük.
Ha kihűlt, kettévágjuk - lekvárral megkenve összeragasztjuk – a tetejét csoki mázzal bevonjuk.
TIRKE-TARKA SZELET
Hozzávalók:    11 evőkanál kristálycukor, 11 evőkanál étolaj, 15  evőkanál tej, 15  evőkanál liszt,  2   evőkanál kakaópor,  4  tojás, 1  csomag sütőpor, fél kg tehéntúró, 4 evőkanál búzadara, 1 vaníliás cukor, 20 dkg kristálycukor, 1 tojás
A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalókat. A legvégén a habbá vert tojásfehérjét. Zsírozott, lisztezett közepes nagyságú tepsibe tesszük. Fél kg túrót elkeverünk 4 evőkanál grízzel, egy egész tojással 20 dkg kristálycukorral és  1 csomag vaníliás cukorral.  Kiskanállal gombócokban a tepsiben lévő tésztára rakjuk. Megsütjük.
GYÜMÖLCSÁLOM VANÍLIASZÓSSZAL
Hozzávalók: 1 kg vegyes gyümölcs, 5 zselatin, 5 dl alma lé, 10 dkg cukor, 1 natúr joghurt, 4 gombóc vaníliafagylalt 
A zselatint az alma lébe tesszük, így oldjuk fel. A gyümölcsöket pl. eper, szeder, banán, narancs, körte) felkockázzuk, és a felmelegített alma lébe tesszük őket, majd poharakba vagy fagylaltos kelyhekbe öntjük. A hűtőben állni hagyjuk, így megdermednek. A fagylaltot összekeverjük a joghurttal, megcukrozzuk, majd a kocsonyákat tányérra borítjuk, és köréjük öntjük a fagylaltos joghurtot.
MINDENKINEK KELLEMES KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉST ÉS SZERETETTELJES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK.

2013/12/13

EGÉSZSÉGPÉNTEK: MÁJGYILKOS SZOKÁSAINK




A leggyakoribb májkárosító ok az alkoholizmus. Mindenki tudja, milyen egészségkárosító hatásai vannak: az alkohol felszívódása már a száj nyálkahártyáján elkezdődik. A gyomorba érve egyik része azonnal bekerül a véráramba, s onnan az agyba, a sejtekhez, szövetekhez, s azonnal hatni kezd.  Hogy ez a hatás milyen, s hogy milyen gyorsasággal történik meg maga a felszívódás - függ az elfogyasztott mennyiségtől, a fogyasztás rendszerességétől, a máj állapotától, a szervezet fizikai állapotától, attól hogy éhgyomorra vagy evés után történik-e az alkoholfogyasztás.(éhgyomorra –már 5-10 perc alatt felszívódik, a zsíros bőségeses ételek pedig lassítják a folyamatot.) Tudom, sokan az emelkedett hangulat érdekében gondolkodás nélkül bevállalják a spiccességet, nem számolva a következményekkel: a veszélyérzet csökkenésével, az indokolatlan kockázatvállalással, a koncentrációzavarral, a koordinációs készség és az ítélőképesség csökkenésével, a sokszor kritikátlanná váló kötözködő, agresszív erőszakos viselkedéssel. A testi következményekről nem is beszélve: a gyomorpanaszok, a vitaminhiány, idegbántalmak, rák, agysejtek visszafordíthatatlan pusztulása mellett a legtöbb esetben kialakuló májcirrózisról. Ez egy olyan krónikus, jelenleg még visszafordíthatatlan májbetegség, amelyet a máj szerkezetének gyulladások nyomán képződő, kötőszövetes-heges átépülése és kóros májműködés jellemez. De ki hinné, hogy az alkohol mellett nagyon nagy a májcirrózis veszélye elhízás esetén is – amikor az inzulin-rezisztencia kialakulása után egyenes az út a cukorbetegség, a magas vérnyomás, és a szív- és keringési megbetegedésekhez. Mondhatni minden-mindennel összefügg. A máj testünk legfontosabb szervei közé tartozik. Működése során összehangolja a szervezetben lezajló vegyi folyamatokat, termeli a véralvadáshoz szükséges fehérjéket, szabályozza a szervezet só-és vízháztartásának állandóságát. Májkárosodást okozhatnak:
·        mérges gombák
·        penészes ételek (aflatoxin)
·        szerves oldószerek
·        festékek
·        permetező anyagok
·        gyógyszerek (paracetamol, fluoxetin, sztatinok, tetraciklinek)
·        alkohol
·        gyulladásos folyamatok
·        vírusfertőzések
A felsorolás nem teljes. Látható hányféle méreggel kell a májnak nap, mint nap megküzdenie – tegyünk mindannyian azért, hogy legalább az egészséges életmóddal kíméljünk rajta.

2013/12/11

HETI ÍZPRÓBA: FAHÉJ


A fahéj illata semmivel sem összetéveszthető – azonnali Pavlovi-reakciót vált ki valamennyiünknél, lelki szemeink előtt sorra jelennek meg a finomabbnál-finomabb ételek, kalácsok, sütemények, csigák, a tejbegríz, lekvárok, mártások, kompótok, az édes gyümölcslevesek, a forralt borok. A karácsonyi időszakban egyre több alkalommal használjuk ezt a jóízű, finom illatú fűszernövényt. A fahéjat adó fa Kínában és Ceylon szigetén él; az ágairól lefejtett sötétbarna kérget használjuk fűszerként. A lehántolt kérget napokig szárítják, majd a külső részt eltávolítják. A megmaradt belső réteg száradás közben összetekeredik fahéjtekerccsé. A boltokba darabokban, vagy őrölt állapotában kapható. Gyógynövényként is használják már évezredek óta, de használták Egyiptomban a balzsamozás kellékeként, a görög és római antik kultúrában pedig rituális célokra alkalmazták. A fahéjnak három fajtáját ismerjük. A legjobb minőségű a ceyloni, majd a kínai és végül a malabári fahéj. A fahéj számos ásványi anyagot (kalcium, réz, vas, jód, mangán, kálium, cink) és vitamint (A-, B-vitamin csoport, C-vitamin) tartalmaz, amelyeknek jelentős szerepük van számos betegség – és főként a cukorbetegség – kialakulásának megelőzésében, és gyógyításában. Élettani hatásai:
·        emésztésjavító
·        étvágyserkentő
·        gyomorerősítő
·        antioxidáns
·        fertőtleníti a bélrendszert
·        csökkenti a menstruációs görcsöket
Mézzel keverve még erőteljesebben fejti ki hatását:
·        csökkenti a koleszterin-szintet, véd a szívinfarktustól
·        visszaadja az erek rugalmasságát
·        javítja a vérkeringést
·        szünteti az ízületi gyulladást és az általa okozott fájdalmat
·        csökkenti a húgyhólyag-gyulladást
·        segít a puffadás leküzdésében
·        erősíti az immunrendszert, véd a fertőzésekkel szemben, természetes antibiotikum
·        a méz és fahéj keveréke mindenfajta bőrgyulladás estén használ, bőrfiatalító
·        csökkenti a meghűlés, a krónikus köhögés okozta tüneteket
·        megvéd a gyomorfekélytől
·        segíti a zsírok emésztését
·        enyhíti a hasmenéses panaszokat
·        csökkenti a szájnyálkahártya gyulladásait
·        csökkenti a krónikus fáradtságot, vitalizál
·        csökkenti a vércukor-szintet, fokozza az inzulin hatékonyságát

RECEPTEK

FAHÉJAS CSIGA
Hozzávalók:1 élesztő, 5 dl tej,70 dkg liszt, 10 dkg vaj, 30 dkg cukor,,1 teáskanál kardamonpor,
Fahéjas töltelék:10 dkg vaj,10 dkg cukor,2 evőkanál víz, 2 teáskanál fahéj
Az élesztőt kis mennyiségű tejben megfuttatjuk, majd a tészta további hozzávalóival simára gyúrjuk. Fél órán át letakarva meleg helyen kelesztjük. A töltelék hozzávalóit összekeverjük, majd a kinyújtott tésztára kenjük, feltekerjük, és 2-3 cm vastag darabokat vágunk belőle. Az így keletkezett csigákat sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és előmelegített sütőben megsütjük. Porcukorba forgatva tálaljuk.
FAHÉJAS GYÜMÖLCSALÁTA
Hozzávalók: 3 alma, 4 narancs, 5 banán, 2 pohár joghurt, 3 evőkanál méz, 3 kávéskanál őrölt fahéj, 30 szem mogyoró
A megtisztított és feldarabolt gyümölcsöket elkeverjük a többi hozzávalóval.
ASZALT SZILVÁS PULYKAMELL
Hozzávalók: 4-6 szelet pulykamell filé, fél csésze mag nélküli aszalt szilva, 3 evőkanál durvára vágott dió, 3 kanál morzsa, l tojás, só, kevés fahéj, 2 kanál olaj, 1 kanál méz.
A pulykamellet kiverjük és megsózzuk. Az aszalt szilvából, dióból, zsemlemorzsából, tojásból és fűszerekből tölteléket készítünk. Arányosan szétosztjuk, és a szeletek közepére kenjük. Tekercset göngyölítünk a húsból, tepsiben egymás mellé fektetjük őket, majd a mézes olajjal megkenve mérsékelt sütőben pirosra sütjük.
ALMÁS-FAHÉJAS METÉLT
Hozzávalók: 40 dkg széles metélt, 5 közepes alma, 15 dkg vaj, 3 tojás, 3 dl tejföl, 20 dkg sárgabaracklekvár, 3 evőkanál liszt, 2 mokkáskanál őrölt fahéj, ízlés szerint cukor vagy édesítőszer, kevés só.
A tésztát forrásban lévő sós vízbe téve megfőzzük, majd meleg vízzel leöblítjük, lecsöpögtetjük- az olvasztott vajra tesszük, és alaposan összekeverjük. A megtisztított almákat nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A tojás sárgákat 2 evőkanál cukorral (vagy mézzel) kikeverjük. A felét félretesszük. A másik feléhez hozzáadjuk a sárgabaracklekvárt, belekeverjük a fahéjjal ízesített reszelt almát. A főtt tésztát összekeverjük az almás masszával, és egy vajjal kikent, liszttel meghintett tepsibe simítjuk. A tojások fehérjéből kemény habot verünk, amit összeforgatunk a tejföllel és a félretett, tojássárgás cukorral. A tészta tetejére simítjuk a tejfölös habot, és az előmelegített forró sütőben közepes lángon 20-25 percig sütjük. Kockákra vágva tálaljuk.


JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!


HETI CUKISÁG

2013/12/08

EGÉSZSÉGPÉNTEK: HANGULATJAVÍTÓ GYÓGYNÖVÉNYEK


Ha tetszik-, ha nem beköszöntött a rossz idő, ami sokak számára nyomasztóan hat. Hajlamosak leszünk mi magunk is borúlátóvá válni, sokkal nehezebben kezeljük a mindennapos stresszhelyzeteket.  A megváltozott körülményekre legelőször csak fáradtsággal reagál a szervezetünk, amit egy-egy kisebb pihenő beiktatásával könnyen kiküszöbölhetünk, de a huzamosabb ideig tartó stressz hatás állandó nyugtalanságot, alvászavarokat, depressziót, és pszichoszomatikus megbetegedéseket okozhat. Már, ha hagyjuk magunkon eluralkodni. Nem kell egyből a gyógyszeres fiókban kutakodnunk – szerencsére számos gyógynövény áll rendelkezésünkre a természet óriási patikájából arra, hogy orvosoljuk a bajt.
KÖZÖNSÉGES ORBÁNCFŰ
Ez az Európában, a mérsékelt égövi Ázsiában, az Indiai-szubkontinensen, Észak-Afrikában is honos gyógynövény hazánkban is őshonos, gyógyhatásai miatt nemcsak a népi gyógyászatban ismerik el áldásos hatásait, hanem számos gyógyszerkönyvben is szerepel. Hatásai:
·        antidepresszáns, általános hangulatjavító, stressz oldó, nyugtató
·        segít leküzdeni a nikotin-, és alkohol függőséget
·        erős immunerősítő
·        vírusölő hatású
·        használható epehajtóként, vízhajtóként és nyálkaoldásra
·        görcsoldó
·        emésztésjavító, savcsökkentő 
·        külsőleg fertőtlenítő és sebgyógyító
·        a belőle készült olaj jó visszérre, narancsbőrre és műtéti hegek gyógyítására
 ORBÁNCFŰ OLAJ: 500 g orbáncfű virágra öntsünk 1 liter olivaolajat. Tegyük napra és hagyjuk állni 2 hétig. Szűrjük le, tegyük zárható üvegekbe.
·        növeli a koncentrálóképességet
·        jól alkalmazható fájdalomcsökkentésre, különösen gerinc és reumás fájdalmakra, de jó még az aranyeres fájdalmakra is,
·        kiváló a gyulladás gátló hatású
ORBÁNCFŰ TEA: 1 púpozott teáskanál orbáncfüvet öntsünk le 2,5 dl forrásban lévő vízzel, és hagyjuk ázni 10 percig. Ezután szűrjük le. Javasolt adagja napi 2-3 csésze.
FIGYELEM! Vérhígító szedése esetén nem ajánlott a fogyasztása, illetve bizonyos gyógyszerek hatását csökkentheti (fogamzásgátló tabletták, antidepresszánsok, nyugtatók, epilepszia ellenes és fájdalomcsillapító gyógyszerekét) – ezért a kúraszerű fogyasztás elkezdése előtt kérdezzük meg a kezelőorvosunkat a lehetőségeinkről. Fontos tudni, hogy főként világosabb bőrű egyéneknél fényérzékenységet okozhat.