2014/08/23

HETI HÍRMORZSÁK 34.hét


SZIGET-MÉRLEG

Budapest, 2014. augusztus 17., vasárnap (MTI) - Csaknem ezerhétszázan kaptak egészségügyi ellátást az idei Sziget fesztiválon, az esetek között volt csigolyatörés, szívinfarktus és tüdőembólia is. Ugyanakkor csökkent az ellátandók száma, és kevesebb bűncselekményt követtek el - mondták a rendezvény illetékesei vasárnap az MTI-nek. Szeles Géza, a fesztivál egészségügyi szolgálatának vezetője elmondta: hétfőtől vasárnap reggelig csaknem 1700 esetet láttak el; a leggyakrabban továbbra is végtagsérülésekkel fordultak hozzájuk, ezt követték a belgyógyászati, fül-orr-gégészeti és a szemészeti panaszok. A legsúlyosabb sérülés idén a Szigeten két gerincsérülés volt, amelyek közül az egyikről bebizonyosodott, hogy csigolyatörésről van szó, ezért a páciens lebénult. Koponyatörés-gyanúval is kezeltek egy sérültet, de előfordult szívinfarktus és bélátfúródás is. "Az utóbbi kettőnek valószínűleg semmi köze a fesztiválhoz, egyszerűen a nagy számok törvénye alapján, éppen ott és akkor fordult elő" - fűzte hozzá. Idén, először a Sziget történetében, tüdőembólia miatt kellett kezelni egy fiatal látogatót - mondta. A fiatalembert sikerült még időben ellátni, így megmenekült. Az alkohol és a drogok okozta problémák száma már évek óta stagnál: szeszes ital fogyasztása miatt naponta 10-15 embert láttak el, viszont idén senkit sem kellett elszállíttatni, míg kábítószer-fogyasztás miatt naponta 6-8 embert láttak el, nagy részük kórházba került. "Idén azt érzékeltük, hogy folyamatosan csökken az ellátandó esetek száma, mert egyre jobb az együttműködés például a krónikus betegekkel" - hangsúlyozta Szeles Géza. Magyarázatként hozzátette: mára az állandó kezelésre szoruló emberek többsége nem felejti otthon, vagy a sátrában a gyógyszerét, hanem beadják az egészségügyi szolgálathoz, így az nem tűnik el - tette hozzá. Az idei Szigeten az egészségügyi szolgálatnál 520-an dolgoztak, 9 mentő, két gyorsbeavatkozó egység, egy speciális csapat is rendelkezésre állt, utóbbiak csak a Nagyszínpad környékén tevékenykedtek. A fesztivál 81 járőre pedig folyamatosan figyelt a látogatókra. Az egészségügyi ellátásra szoruló embereket a 300 négyzetméteres helyi ambulancián kezelték, ahol a többi között volt négy vizsgáló, detoxikáló-megfigyelő és az esetleges fertőző betegeknek kialakított elkülönítő is. Az egészségügyi szolgálat vezetője hangsúlyozta, hogy a vasárnapi adatokkal az eddig ismertetett számok változnak majd.   Lasz György, a Sziget biztonsági főnöke elmondta: idén a korábbinál is többen voltak a fesztiválon, ezért a legnagyobb kihívást a tömeg kezelése jelentette. Az A38 színpadnál a Sziget egy hete alatt többször is sérülésekkel is járó komoly tumultus alakult ki, és a Nagyszínpadnál majdnem minden nap "terelni kellett a tömeget", olyan sokan voltak kíváncsiak a produkciókra. Az elmúlt években a napi 60-70 ezres látogatószám volt a normális, míg idén naponta 70-80 ezren voltak a fesztiválon. Ehhez képest a bűncselekmények száma folyamatosan csökken - mondta. A vagyon elleni bűncselekmények száma például jelentősen csökkent a biztonsági főnök szerint. Míg az elmúlt években ez elérhette a több százat is, idén például sátorfosztogatás csak 22 esetben fordult elő. Ennek az lehet az az egyik oka, hogy mostanra már nagyon sokan használják az értékmegőrzőket, illetve több zárt kemping is rendelkezésre áll - fűzte hozzá. Hasonlóan elenyésző volt idén a verekedések, vagy erőszakos cselekmények száma, csak néhányszor kellett a biztonsági szolgálatnak emiatt intézkednie, és senki nem sérült meg súlyosan.  Lasz György elmondta azt is, hogy az idei fesztiválon 1200-an dolgoztak a biztonság fenntartásán, voltak köztük őrző-védők, az akciócsoport, illetve a hajós és a motoros szolgálat tagjai, valamint tömegirányítók.

OROSZ EMBARGÓ

 Moszkva/Budapest, 2014. augusztus 18., hétfő (MTI) – Egy hét-két hónap szükséges ahhoz, hogy a moszkvai üzletek pótolják az európai élelmiszeripari termékek behozatalának egyéves tilalma miatt kieső árukat – közölte újságírókkal a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint Alekszej Nyemerjuk, a moszkvai városháza kereskedelmi főosztályának vezetője.

    Oroszország augusztus 7-étől rendelte el a behozatali tilalmat az ellene szankciókat alkalmazó országok – az Egyesült Államok, az európai uniós tagállamok, Kanada, Ausztrália és Norvégia – ellen.
A tilalmi listán marhahús, sertéshús, zöldségek, gyümölcsök, baromfihús, sajtok és más tejtermékek szerepelnek.
    Nyemerjuk elmondta: az éttermek már új termékeket rendeltek és megváltoztatták egyes fogásaik receptjét. Moszkvában jelenleg semmiből sincs áruhiány, mert az importtilalom által sújtott termékek átlagosan az adott kategóriák 8-10 százalékát teszik ki.
    A főosztályvezető szerint a boltok polcairól eltűnt a hűtött dán és norvég hal. Ezt a terméket Törökországból, Marokkóból és Chiléből érkező árukkal pótolják. Az eddig Spanyolországból és Görögországból érkező bogyós termékeket, illetve gyümölcsöket a jövőben Azerbajdzsánban és Törökországban szerzik be, a tejet és a tejtermékeket pedig Fehéroroszországban és Izraelben. Nyemerjuk hangsúlyozta, hogy az orosz termelőknek nehézségeik vannak az üzletek igényeinek kielégítésével, mert nincs meg a megfelelő logisztikai hálózatuk.
    A főosztályvezető szerint a marhahús az elmúlt három napban 3 rubellel (közel 20 forint), a sertéshús 4, a főtt kolbász 10 rubellel drágult, a tej- és kenyérárak nem változtak, a zöldség- és gyümölcsárak pedig csökkentek.


KI MIT TUBE?

Budapest, 2014. augusztus 18., hétfő (MTI) - Nem filmesek, hanem előadók jelentkezését várják hétfőtől a YouTube videómegosztó portálon szervezett első tehetségkutatóra, a Ki Mit Tube elnevezésű versenyre, amely szeptember 21-én élőben közvetített fináléval ér véget.
Első alkalommal rendeznek Magyarországon internetes közösségi médiára alapuló tehetségkutató versenyt. A jelentkezőknek nem kell mást tenniük, mint feltölteniük egy maximum ötperces videót, amelyben maguk is szerepelnek, valamint egy bemutatkozó kisfilmet a verseny kimitube.hu oldalára - mondta el Hajós András zenész, műsorvezető a hétfői budapesti sajtótájékoztatón, hozzátéve: a megmérettetésre bárki jelentkezhet műfaji kötöttségek nélkül.
    Csütörtöktől a tizenegy tagú - újságírókból, zenészekből, énekesekből és színészekből álló - zsűri folyamatosan figyeli és kommentálja a pályaműveket. A közönségtől a legtöbb szavazatot begyűjtő, első 15 produkció közül a zsűri választ ki ötöt, amelyeknek alkotói további feladatot kapnak. Ezeket a szeptember 21-i élőben közvetített fináléban a Ki Mit Tube oldalán láthatja a közönség, amely ezután szavazhat az általa legjobbnak ítélt produkcióra. A győztes többek közt egy gépjárművet és egymillió forintot nyerhet, valamint ellátogathat a Google londoni központjába.
    "Fontos, hogy nem filmeseket keresünk, hanem előadókat, ezért is kell látszódniuk a produkcióban. De ezen túl bármilyen képi elem és poén megengedett" - hangsúlyozta Hajós András.
    Mint elmondta, a Google Magyarország szakmai támogatásával megvalósuló tehetségkutató nem a hagyományos közegben keresi a tehetségeket, hanem online eszközökkel a közösségi médiában.
    Bíró Pál, a Youtube magyarországi menedzsere arról beszélt, hogy az internetes videómegosztó portálnak ma már egymilliárd egyedi látogatója van, percenként pedig száz órányi videóanyagot töltenek fel rá.

ROBIN WILLIAMS

San Francisco, Los Angeles, 2014. augusztus 21., csütörtök (MTI) - A San Franciscó-i öbölben, otthona közelében szórták szét az augusztus 11-én elhunyt Robin Williams hamvait egy nappal halála után - számolt be róla a Radar Online portál szerdai jelentése nyomán az amerikai sajtó. Hollywood az Emmy-díjak hétfői átadásán emlékezik a színészre.

    A sztárokkal foglalkozó Radar Online értesülését egy általa megszerzett szerdai keltezésű halotti bizonyítványra hivatkozva osztotta meg.
    A dokumentum szerint a színész hamvait egy nappal azt követően szórták szét a Csendes-óceánban, amelyre Tiburonban álló háza is néz, hogy otthonában öngyilkosságot követett el.     Özvegye, Susan Schneider napokkal férje halála után beszélt arról, hogy a filmsztár depresszióval küzdött és kezdődő Parkinson-kórtól szenvedett. A The New York Daily News cikke szerint Schneider egy szomszédos hálószobában aludt, mikor a 63 esztendős Williams véget vetett életének. Az özvegy elmondta, hogy férje a halála előtt még nem volt kész arra, hogy beavassa a nyilvánosságot krónikus betegségének részleteibe. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy férje tragikus halála után más szenvedők erőt merítenek ahhoz, hogy segítséget keressenek, és betegségükkel szembenézve le tudjanak számolni félelmeikkel.
     "Ránk hagyott legnagyobb öröksége, három gyermekén túl, az öröm és a boldogság, amit másoknak nyújtott, különösen azoknak, aki személyes problémákkal küzdöttek" - idézte  Schneider szavait a nydailynews.com portál.
    Hollywood egy emberként gyászolja a színészt. A hétfői Emmy-díjátadó gálán Billy Crystal emlékezik meg a sztárról. Crystal és Williams barátsága több évtizedre nyúlik vissza. 1997-ben együtt játszottak Ivan Reitman Apák napja című vígjátékában. Crystal, aki rövid Twitter-bejegyzésben búcsúzott tőle, halálhírét követően a televíziós díjak átadásán beszél majd először hosszabban Williamsról. Az Emmy-gála visszaemlékezésnek szentelt perceiben Sara Bareilles is fellép - ismertette a The Hollywood Reporter.
    Az Emmy-díjak átadását hétfőn este rendezik meg a Los Angeles-i Nokia Színházban, a legrangosabb amerikai televíziós díjak kiosztását az NBC televízió közvetíti élőben.
http://www.nydailynews.com/entertainment/gossip/robin-williams-ashes-scattered-san-francisco-bay-article-1.1911219


NEMZETKÖZI KONYHAKERTI NAP


    Budapest, 2014. augusztus 22., péntek (MTI) - Magyarországon másodszor rendeznek programokat a nemzetközi konyhakerti naphoz kapcsolódva: a Városi Kertek Egyesület mind a négy kertje megnyitja kapuit és érdekes programokkal várja az érdeklődőket a hétvégén.

    A Nemzetközi Konyhakerti Napot (World Kitchen Garden Day) 2004 óta rendezik meg világszerte augusztus negyedik vasárnapján, hogy a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre felhívják a figyelmet. Az elmúlt évtizedben számos ország megszámlálhatatlan konyhakertje, közösségi kertje csatlakozott a világnaphoz, amelyre idén augusztus 24-én kerül sor - közölték a szervezők az MTI-vel.
    Magyarország tavaly csatlakozott először a világnaphoz, az Első Kis-Pesti Kert tartott nyílt napot, amelyen részt vettek a Városi Kertek Egyesület kertjei számos civil szervezet mellett.
    A világnap célja, a bio konyhakertészkedés társadalomban, egészségmegőrzésben és vendéglátásban betöltött pozitív szerepének ünneplése, figyelemfelhívás a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeire és az emberek motiválása arra, hogy fedezzék fel saját régiójuk élelmiszertermesztési lehetőségeit. Emellett fontos a közösségi szellem építése helyi és nemzetközi szinten is, az általános kertészkedési, főzési és fogyasztási tapasztalatokkal kapcsolatban.
    Vasárnap a Városi Kertek Egyesület XIX. kerületi Első Kis-Pesti Kertje fűszerfelismerő teszttel, fűszer- és gyógynövény tanácsadással várja a látogatókat, a gyerekeknek pedig többek között aszfalt rajzversenyt és kerti terméskereső vetélkedőt szerveznek. A Békási Kertben csigákat lehet majd gyűjteni, valamint lesz magfelismerő vetélkedő, kavicsfestés, zöldséges képkirakó és kertbemutató is, a Zengő kertben pedig egyebek mellett mikroszkópos rovar- és növényvizsgálattal várják a családokat.
    A XIX. kerületi Aranykatica kert tematikus sétát tart közösségi kertjében, a szegedi Megálló közösségi kertben lecsófőzéssel és gyümölcskóstolóval, a XIV. kerületi Zugkertben pedig kertbemutatással és kézműves foglalkozásokkal készülnek.


TŐZSDÉRE MEGY A NORBI UPDATE

Budapest, 2014. augusztus 22., péntek (MTI) - Nyilvános részvényértékesítést tart szeptemberben Schobert Norbert cége, a Norbi Update Lowcarb Nyrt., amely a sikeres kibocsátás után kérvényezi részvényeinek a tőzsdei bevezetését.
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt. törzsrészvényeinek nyilvános forgalomba hozatalát. A részvényeket  szeptember 8-26. között 990 forintos árfolyamon jegyezhetik magán- és intézményi befektetők - tájékoztatta a Buda-Cash Brókerház Zrt., a részvényértékesítés vezető szervezője pénteken az MTI-t.
    Az értékesítésben a Buda-Cash mellett az Erste Befektetési Zrt., a Random Capital Zrt. és a Reálszisztéma Zrt. közreműködik.
    A társaság az értékesítés sikeres lezárása után kéri részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájába. 
    A cég alaptőkéje 5,2 millió darab 10 forint névértékű törzsrészvényből áll.
    A Norbi Update Lowcarb Nyrt. 2013. évi nettó árbevétele 425,6 millió forint volt. A társaság 103,1 millió forint üzemi eredményt ért el tavaly, adózott eredménye pedig 94,3 millió forint volt.
    Bevételei négy fő tevékenységi területről származnak: hazai és külföldi franchise bolthálózat jutalékából, ételkiszállítás jutalékából (Teletál Ételfutár), továbbá egyéb bevételekből, mint jogdíjak, fellépések, szponzoráció és egyszeri franchise-díjak.



HUNGARICUM LEHET A SZERENCSI CSOKI

Szerencs, 2014. augusztus 23., szombat (MTI) - A szerencsi csokoládéval bővülhet a hungaricumok listája, a tradicionális termék hamarosan felkerülhet rá - mondta Fazekas Sándor, a szerencsi Bonbon Kft. új üzemcsarnokának avatásán, szombaton.
A földművelésügyi miniszter úgy fogalmazott: "hungaricum lesz, biztos vagyok benne" - szavait vastaps fogadta.
   Fazekas Sándor elmondta: a szerencsi csoki tradíciója, gyártásánál az odafigyelés, a magas szakmai tudás mind alkalmassá teszi hungaricumnak.
   A szaktárca vezetője szólt arról is, hogy a magyar édesipar újjá építése, újjá szervezése tart, jó néhány régi márkával, köztük a méltán híres szerencsivel. A most átadott beruházásról szólva azt mondta: itt kézműves terméket gyártanak, igazi magyar, míves, finom terméket. Bár az üzemcsarnok elsősorban a gyártásé, de Szerencsnek ez turisztikai "látnivaló" is egyben, hiszen úgy épült meg, hogy a látogatók megismerkedhetnek a csokoládékészítés folyamatával.
    Megemlítette azt is: bízik abban, hogy a jó néhány évvel ezelőtt, az uniós cukor-gyártási szabályozás miatt lebontott Szerencsi Cukorgyár újra felépülhet. "Most, amikor az uniós akadályok elhárultak", lehetőség nyílhat arra, hogy újra cukorgyárak épülhessenek Magyarországon. "Van érdeklődés,  szervező munkát folytatunk", Szerencs az első körben lehet, ahol felépülhet, újjá épülhet a cukorgyár - mondta Fazekas Sándor.
    A cél az, hogy a magyar piacot magyar cukorral lássuk el, ne kelljen importra szorulni - szögezte le a miniszter, aki az avatás előtt megnyitotta az immár hetedik alkalommal meghirdetett Csokifesztivált.
    Szerencsen 1923-ban épült fel a csokoládégyár, amelynek termékei világszerte ismertté tették a jelenleg mintegy tízezer lakosú település nevét, amely Magyarország cukor- és édesiparának egyik fellegvára lett.
    A kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában álló Bonbon Kft. 1996 áprilisában jött létre, azért, hogy továbbvigye a nyolcvanéves szerencsi édességgyártás történelmi jelentőségű hagyományait.
    A cég termékei felölelik a szerencsi édesiparban egykor gyártott édességek jelentős részét: táblás csokoládék, kézi és gépi desszertek, töltött és töltetlen cukorkák, karamellák, cukor- és csokoládédrazsék, kenhető mogyorókrém, likőrös bonbonok, a méltán híres "Melódia", a tradicionális kézzel gyártott konyakmeggy egyaránt megtalálható a palettán.    

    Az édesipari társaság új, mintegy 150 millió forintba került üzemcsarnoka uniós, állami és magánpénzből épült meg, húsz-harminc új munkahely létesülhet a jelenleg száz embert foglalkoztató cégnél, amely az elmúlt üzleti évet 1,43 milliárd forint árbevétellel zárta, szerény nyereséggel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése