VAN EGY PERCED? - Vakítás

Nézegetem a szép, színes újságokat– a sok-sok multi igényesen és sok pénzből elkészíttetett reklámkiadványait. Az, hogy minden termék ára kilencesre végződik, már fel sem tűnik (eleinte bosszantott, mostanra már hidegen hagy), most inkább az apró betűs részek érdekelnek. Ugyanis az ördög –közismerten a részletekben rejlik. Így aztán kiderül, hogy ásványvizet inni csak akkor tudok olcsóbban, ha legalább hat darabot vásárolok egyszerre, a rendkívüli joghurt akció csak egy napig tart, az őszibarack csak dobozban vásárolható, és… és akkor meglátom ŐT. A mozgásérzékelős, hiper-szuper fényszórót, amire már oly régóta vadásztam – holnaptól akciós áron beszerezhető. Legalábbis remélem. Jó vásárlóként már másnap - nyitásra ott vagyok - ott tátom a számat az üzlet előtt, idegesen kémlelem a mellettem álló idősebb házaspárt: vajon ők mire fenik a fogukat – de mint a beszélgetésükből kiderül őket a 129 forintos lecsópaprika hozta lázba. Végre beözönlünk az eladótérbe – keresem, kutatom vágyam tárgyát: hiába. Prospektussal a kezemben elkapok egy eladólányt, aki csak a vállát vonogatja, s a pénztárhoz irányít – érdeklődjek ott. Érdeklődöm.
 -  Szerintem már nincs…- bepötyög valamit a gépbe.

-         - Hogyhogy nincs? – csodálkozom rá

 A pénztáros elveszi tőlem a kiadványt, majd az ábra alatti bolhányi szövegre bök:

-         - Látja: átlagos bolti készlet: 2 darab. Hozzánk nem érkezett egy sem…

Na, ja!  A szomszéd városba pedig érkezett 4 – és már meg is van az átlag – dohogom magamban, majd elmosolyodok: minek nekem fényszóró, ha a nélkül is meg a vakítás?