2014/12/31

ÚJÉVI GONDOLATOK



2015

Még kimondani is szokatlan – nemhogy felfogni: egy évvel megint öregebbek lettünk.  Szerencsére. Ha most szakítunk egy kis időt a nagy ünneplések után és eltűnődünk az elmúlt év eseményein, bizony lenne mit mesélnünk Valamennyiünknek.  Jót, rosszat, vicceset, megkönnyeztetőt, szerencséset, sikertelent, szépeket, és szégyellni valókat, szomorút és boldogat. Olyanokat –amilyeneket a sorsunk kreált számunkra. Mérleget kellene vonni? Fogadalmakat kellene tenni? Szerintem egyiknek sincs értelme – hiszen ami elmúlt, visszavonhatatlan, megváltoztathatatlan; ami pedig előttünk van: kifürkészhetetlen és túl sok tényezőn alapul ahhoz, hogy biztonsággal kimondható legyen –igen, így lesz. Ehelyett inkább próbáljunk meg általában változni. Próbáljuk meg levetkőzni a rossz szokásainkat, törődjünk többet magunkkal és a szeretteinkkel, adjunk – és haladjunk. Lépésről- lépésre. Előre. Kis lépés, kis siker, kis öröm – ezek fogják majd összeadni a boldogságot. 
Tudom. 
Most jönnek azok a bizonyos szürke januári hétköznapok, a maguk lélekromboló közönyösségével. 
De muszáj ennek így lennie? 
Nem. Sőt.
 Az, hogy boldog vagy egyedül csak tőled függ. 
Ne hagyd, hogy a körülmények elhitessék veled: sivár az élet. 
Mert nem az. 
Ha mégis így érzed – tudd: TE magad teszed azzá.


Mit kívánok az újesztendőre?

Találd meg a hétköznapokban a szépet, és a jót – válj Te is jóvá!

Élj! Ne a holnapra várj – ha szeretnél valamit – vágj bele MOST rögtön!

Szeress! Csak így kaphatsz Te is szeretetet!

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT MINDENKINEK!



Utóirat: Ja! És tarts velem rendszeresen az ÉLETRECEPTEK blog-magazin oldalain – hisz tudod: nekem öröm, ha vendégül láthatlak….

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése