2013/12/31

ÚJ ÉV-ÚJ ÉLET?



„Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.”
Arany János
Érdekes visszagondolni az elmúlt hetekre: a november végi szürkeségre, amit fokozatosan bearanyozott az ünnepekre való készülődés. Majd a december közepi rohamra, amikor mindenki igyekezett megteremteni a békés, boldog, meghitt Karácsony feltételeit. És végül az év végi önfeledt mulatozásra, amikor mindenki maga mögött kívánta hagyni a múltat, legyen az jó vagy rossz. Most itt állunk mindannyian 2014 első munkanapjain, az úgynevezett „normál kerékvágásban”, szembesülve életünk megszokott gondjaival, örömeivel, elhatározásaival, terveivel. Igen. Újra tervezzük megváltoztatni az életünket – fogadkozunk is rendesen – csak az a kérdés lesz-e elég erőnk, kitartásunk és türelmünk véghezvinni azokat? Kapunk e biztatást szeretteinktől, netalán segítséget, hogy ne halogassuk tovább azt, amit célszerű lenne minél hamarabb elkezdeni? Persze nem szabad izomból fejest ugrani bármibe – a nagy lendületet általában kudarc követi, ami elveszi még azt a csöppnyi önbizalmat is, amit addig összekapartunk. Lépésről-lépésre kell megtervezni és kivitelezni a változtatásokat, és minden egyes rész-siker után megdicsérni önmagunkat érte. Én is telve vagyok elhatározásokkal: szigorúbb leszek önmagammal szemben, már ami az evést illeti, céltudatosabban próbálom megvalósítani az álmaimat, határozottabb és összeszedettebb leszek. Na és itt van a blog- írás, az a tevékenység, amely oly sok örömet okoz, és soha még véletlenül sem érzem tehernek. Terveim vannak az ÉLETRECEPTEK blog- magazinnal, új rovatokat szeretnék útjára indítani, szeretném jobban bevonni a kedves Olvasókat is a blog mindennapjaiba. Lépésről-lépésre – figyelmeztetem magamat is, nehogy beletörjön a bicskám a nagy igyekezetbe. Bízom abban, hogy 2014-ben is velem tartanak, esetlegesen megemlítik ismerőseiknek is ha tetszik, amit a blogban olvasnakJ .
Köszönöm, hogy megtisztelnek a figyelmükkel, kívánom, hogy a 2014-es esztendő mindenki számára hozza el mindazt, amire a szíve legmélyén vágyik.
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK
„Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk "jobb időkre", a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nemcsak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden.”(Janusz Leon Wisniewski)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése