HÉTINDÍTÓ GONDOLATOK: Ne csak az emlékeidből élj! 2018/006

Emlékek… 

Jók, vagy rosszak, de életünk részeivé váltak. 

Tanítanak, erőt adnak, jó érzéssel töltenek el, de ugyanúgy megtorpanásra kényszeríthetnek, gyengíthetnek is. 

Igen. 

Ha túl sokáig leragadunk egy-egy rossz emlék boncolgatásánál könnyen a rögeszménkké válhat. Hiszen azt hisszük, hogy ha egyszer becsaptak – be fognak csapni újra; ha egyszer kudarcot vallottunk – sikertelenségre vagyunk ítélve egész életünkre; ha egyszer megcsaltak – soha senkiben sem bízhatunk meg újra. 

A régi sérelmek sebe sokszor tépődik fel, -  ha hagyjuk. 

A saját életünket nehezítjük meg azzal, ha újra meg újra a múltat firtatjuk, ha az emlékeinkből élünk. 

Ne csak az emlékeidből élj! 

Ha rossz emlékek – fogadd el, hogy ezek is kellettek ahhoz, hogy fejlődj, tanulj, változz. 

Ásd el őket jó mélyre, és soha ne idézd fel, soha ne emlegesd. 

Ha jó emlékek – akkor se bolygasd túl gyakran, mert elvonják a figyelmedet arról, ami a legfontosabb: a mostnak, a pillanatnak a maximális megéléséről. 

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK : ELMÚLÁS



Elmúlás



Az ember észre sem veszi, és elszállnak az évek a feje fölött. Néha csak akkor tudatosul bennünk saját védtelen múlandóságunk, amikor egyre több rokont, barátot, ismerőst kísérünk el utolsó útjára, egyre több sírnál állunk meg halottak napján az emlékezés gyertyáit meggyújtva, s elmerengve az élet fájdalmas veszteségein. Mert a közeli hozzátartozók, barátok elvesztésével járó fájdalom kitörölhetetlenül ott él szívünkben – s hullámokban tör elő a mélyből. A mindennapi rohanásban aligha jut eszünkbe saját életünk végessége – ami jól is van így, de ilyenkor – a temető végtelen csendjében állva, szeretett halottunk síremléke fölött- bizony elkerülhetetlenül felmerül gondolatainkban az elmúlás jéghideg félelme. Ha megelégedéssel a szívünkben szeretnénk élni meg kell becsülnünk a szeretteinkkel töltött időt. Hogy ne csak a sír mellett jussanak eszünkbe az elszalasztott lehetőségek…

„Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?”(Seneca)

„Csak elmúlás, és kész, a dalnak vége szakad,

De annak rosszabb, aki megy, vagy annak, aki marad?

Mert elmenni látnak, így övék a bánat,

Értetlenül állnak, az emlékek fájnak,

Csak vágynak utánad, mindenük a gyász,

Közben azt se tudják, valójában merre jársz.

Később jónak öltözve az idő lép közbe,

Hogy a bánatot az elmúló napokhoz kötözze,

S ha a feledés gyomja a sírodra nő,

Nem utal rád más, csak egy megkopott kő.”

(Sub Bass Monster)

„Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... Akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!”(Hankiss János)

„Ha tudatában vagyunk az elmúlásnak, ugyanakkor számításba tudjuk venni az emberi létben rejlő hatalmas lehetőségeket, sürgető érzés tölt el bennünket.”(Buddha)

„Az elmúlásban tulajdonképpen az a fájdalmas, hogy nélkülünk történnek a dolgok.”(Berkesi András)

„Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad.”(Szabó Magda)

„Általában, amikor tudatosul az ember fiában a halál, akkor kell tudatosulni az életnek is. Hiszen amikor megértjük, hogy egyszer vége lesz, akkor kezdünk tudatosan élni.”(Tomán Edina)

„Az életből távozás hosszú út a végtelenbe: nem befejezett állapot, mint ahogy a végtelenből az életbe érkezés sem. A születés és a halál az élet egy-egy fordulópontja.”(Polgár Ernő)

„Amikor elveszítünk egy hozzánk közel álló, szeretett lényt, valami, amit tőle kaptunk, tovább él bennünk, és ösztökél minket. Halottaink a szívünkben élnek. A "halhatatlanságnak" ez a legvigasztalóbb formája.”(David Servan-Schreiber)

„Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, meg tanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé.”(Albert Schweitzer)

„Nem számít, milyen gyorsan utazunk. (...) A végén mindannyian ugyanott kötünk ki.”(Guillermo del Toro)

„Néha az az érzésem, hogy az életet ugyanúgy kapjuk kölcsön, mint egy regényt a kölcsönkönyvtárból. Ha érdekes és izgalmas, hamar végigolvassuk, és bosszant, hogy már a végére jutottunk, és vissza kell adnunk. De ha unalmas és szürke, akkor örülünk, ha végigkínlódtunk, végigrágódtunk rajta. Van, aki egyszerűen megunja, és még mielőtt végigolvasná, odavágja: nem kell!”(Clairé Kenneth)

„A halál azért oly iszonyú a szívünknek, mert egy halhatatlannak érzett valakinknek a semmibe törését látjuk csupán. A ház összeomlott: szemünknek bizonyossága, hogy aki benne volt, nem kerül többé elő. De hát a szem csak fotografáló szerszám: hideget, meleget, ízt, illatot, szellősusogást se fog fel a lencséje - hát mért éppen a lélek láthatatlanságán esik kétségbe a szemünk?!”(Gárdonyi Géza)

„Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (...) Sok őszt láttam már... Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük... És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is.”(Cholnoky Viktor)

„A halál árnyékában elgondolkozunk az életünkről. Átkozzuk magunkat, hogy sok mindent másként kellett volna csinálnunk. Fogadkozunk, ha megússzuk és kapunk még egy esélyt, akkor mindenen változtatunk.”(Szalai Vivien)

„Az élet kegyetlen igazsága, hogy a halál árnyékában a pénz mit sem ér. Csupán annyit, hogy kibélelhetjük vele a koporsónkat.”(Szalai Vivien)

„Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk, mivel azonban nem ismerjük a pontos időpontot, nem veszünk tudomást erről a tényről, és inkább mindennapi problémáinknak szenteljük magunkat. Életünk gyakorta értelmetlennek tűnik. Akik a halál küszöbén állnak, sohasem osztoznak ebben az érzésben. Bármily paradox, csak a halál bizonyossága adhatja meg az élet igazi értelmét.”(Georg Klein)

„Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre -, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel.”(John Irving)

„Nem a halál szörnyű, hanem a temetés. A halál nem szerencsétlenség. Csak szomorúság azoknak, akik a Földön maradtak még s egy kedves valakijüktől látatlan időre el kell búcsúzniuk.”(Gárdonyi Géza)

„A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad.”(Ara Rauch)

„De most elmentél s mint golyót a fában

hagytad szívünkben minden szavadat,

s oly messze vagy tőlünk, túl a halálban,

hogy bennünk csak a borzalom maradt.”

(Faludy György)

„A bánatba nem halhatsz bele, bár úgy érzed, hogy ez lesz a sorsod. Egy szív nem szakad meg, bár a mellkasod néha úgy fáj, mintha mégis. A gyász idővel elhalványodik. Ez a dolgok rendje. Jön egy nap, amikor újra mosolyogsz, és úgy érzed, áruló vagy. Hogy képzelem, hogy vidám vagyok. Hogy képzelem, hogy boldog vagyok egy olyan világban, ahol már nincs ott az apám. És új könnyeket hullatsz, mert már nem hiányzik annyira, mint régebben, és a gyász feladása is egyfajta halál.”(Laurell Kaye Hamilton)

„Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te.”(Kevin Brooks)

„Könnyes szemekkel állsz a nyitott koporsó előtt,

S nem érted, miért mindig a jók halnak meg idő előtt.

Az Úr meg azt nem érti, ha amíg élt, elfeledted,

Miért kellett, meghaljon ahhoz, hogy rádöbbenj, szeretted.”

(2 Arc)

„A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.”(Müller Péter)

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”

(Juhász Gyula)

LÉLEKÁPOLÓ GONDOLATOK: SAJNÁLAT

Sajnálom. Sajnálattal közlöm. Sajnálnivaló vagy. Sajnos. A sajnálatnak sokféle arca van. Lehet sajnálni őszintén-szívből, amikor szomorúsággal tölt el mások szenvedésének tudata; lehet sajnálni valaminek, vagy valakinek a hiányát, lehet sajnálni valakitől irigykedve valamit, és lehet „lesajnálni” is másokat.  Ha sajnálsz valakit,–azzal nem segítesz rajta, sőt! Szinte megerősíted benne helyzetének kilátástalanságát. Ne sajnáld – tégy érte. A szavak elszállnak, a tettek segítenek. Minden évben konferenciák százait tartják világszerte – tanácskoznak a szegénységről, az éhezésről – terített asztalok mellett, klimatizált termekben, világmegváltó terveket szövögetve. Amelyeknek csak a töredéke valósul meg. A sajnálat önmagában nem elég – együttérzés kell, hogy tudatosuljon benned: mi mindenen mehet keresztül a másik. Beteg lett az ismerősöd – ahelyett, hogy a bénító sajnálattól vezérelve képtelen vagy a szemébe nézni, ahelyett, hogy kerülöd – válj az mindennapjai részévé. Sajnálod az időt idős szüleidtől, mert képtelen vagy letenni a munkát, és gőzerővel építed a karrieredet? Ne feledd: a sors visszaadja a pofonokat – s te is leszel még kolonc a gyerekeid nyakán. Idegenkedsz mindenkitől, aki szegényebb nálad – és szánalmasnak tartod az életét? Cipelted már a keresztjeit? Vagy sajnálod önmagad – életed hullámvölgyeiben magadba roskadva? Ne tedd! Rázd meg magad –és lépj tovább- ne hagyd, hogy téged sajnálhassanak. A sajnálatnak sokféle arca van… Kívánom,hogy ne ismerd meg közelebbről egyiket sem…

„Igazán gazdag csak az, aki ad,
A fösvénység a legnagyobb szegénység,
mely önmagától sajnál javakat.” (Gyöngyös Imre)

„A sajnálom szó

lesújt és gyorsan elillan;

váza marad csak.”

(Kántor János Kurszán)

„Most már ki tudom mondani: nagyon sajnálom. Ezerszer is ezt kiáltom innen, de ő nem hallhat meg engem. Teli torokkal üvöltöm a fák és hegyek csúcsa fölött, hogy "köszönöm" és "ne haragudj", a szeretetem a tavakba öntöm, és csókokat lehelek neki a széllel, remélve, hogy valamelyik csak eljut hozzá.”(Cecelia Ahern)

„Már rég össze kellett volna szedni magam. (...) Hát nem mondhatom, hogy kapkodok. Mást se csinálok, mint sajnálom magam.- Na és? Sajnáld csak, ha ez segít, és ne törődj senkivel. De aztán ne legyen bűntudatod amiatt se, hogy jól érzed magad. Vannak súlyosabb bűnök is a világban, mint hogy valaki boldog.”(Cecelia Ahern)

„Ha az ember életében nem sikerülnek dolgok, akkor azt mondja, sajnálom. Ami egyáltalán nem változtat a dolgokon. És egyáltalán nem biztos, hogy sajnálja. De kitölti az űrt. Az emberek általában nem szeretik az űr(öke)t. Zavarba jönnek tőle.”(Turóczi Ildikó)

„A halottaknak szükségük van ránk, hogy emlékezzünk rájuk, még ha nem is tudunk, csak annyit mondani, hogy sajnálom, amíg a szó minden jelentőségét elveszti és olyan lesz, mint a levegő.”(Audrey Niffenegger)

„Nem sürgetem, nem várom,

Nem bántom, nem sajnálom,

Nem sajnáltatom magam, magam adom.”

(Quimby)

 Éljünk úgy mindannyian,hogy soha ne kelljen sajnálkoznunk semmi miatt...