2016. december 27., kedd

CSAK1PERC: Ünneprontók


Boldognak kellett volna lennie. 
Örülnie kellett volna, hiszen minden úgy történt, ahogy ő szerette volna. Helyesebben szólva, ahogy ő akarta… 
Mert akarta. Foggal-körömmel ragaszkodott hozzá, hogy így legyen. 
Egész évben erre a három napos ünnepi hétvégére készült. Hónapok óta nézegette a wellness-szállók ajánlatait, osztott-szorzott, telefonon érdeklődött, bevonta az egész családot – nagyszülőket, sógorokat, sógornőket, unokatestvéreket – mindenkit, akikkel karácsonykor együtt ünnepeltek volna. Jó ötletnek tűnt, hogy ne kelljen naphosszakat a konyhában sürgölődniük, a lakást fenekestül felfordítaniuk, hetekig a maradékon élniük. Soha nem hitte volna, hogy valaha szégyellni fogja a saját rokonait. Már a szállodai bejelentkezésnél elindult a lavina:
-         - Évikém, ugye nem gondoltad komolyan, hogy egy szobában alszom a gőzmozdonyként fújtató apáddal? – förmedt rá a tulajdon édesanyja.
-         - Éva néni? Nekem miért udvarra néző szobám lesz?  - sivalkodott az unokahúga.
-         - Remélem ez olyan hely, ahol lehet glutén –mentes ételeket is lehet kapni… Mert, ha nem akkor nekem éhen kell pusztulnom - vetette fel az öccse.
Mire elfoglalták a szobáikat zsongott a feje a sok óhaj-, sóhaj, panasz hallatán, de mindez semmi volt ahhoz képest, ami ezután következett. Az egyik szobában elromlott a tévé, a másikban kényelmetlen volt az ágy, nem volt törölköző, otthon maradt a tusfürdő, a mobiltöltő, elveszett a gyógyszeres táska, belázasodott az unokahúga, lekésték a vacsoramegnyitót, minden apróságokon összevitatkoztak a szülei, a gyerekek pedig, mint akik bolondgombát ettek – kezelhetetlenül rosszak voltak. Hirtelen lett elege az egészből.
-         - Most már aztán fejezze be mindenki! Karácsony van! Ünnepelnünk kellene – csendben, szépen, szeretetben! – emelte fel a hangját, csendre intve a direkt a számukra megterített óriási asztal mellett izgágáskodó társaságot.
-         - De hiszen ünnepelünk… - szólalt meg az anyja halkan. – Ünnepelünk, ahogy otthon szoktunk… - tette még hozzá olyan vészjósló nyugalommal, hogy Éva hátán futkosni kezdett a hideg.
-        -  Hát ez az… Itt nem lehet úgy viselkedni… Itt másabbak az elvárások… Ne legyetek ünneprontók…- szöktek könnyek Éva szemébe.
Éva anyja felemelkedett az asztal mellől.
-         - Távol álljon tőlem az ünneprontás… Gyere apa! Hazamegyünk… Nem való nekünk az ilyen puccos hely, ahol szégyent hozunk a lányunk fejére…
Boldognak kellett volna lennie. Egész évben erre a három napos ünnepi hétvégére készült. Akkor még csak nem is sejtette, hogy ilyen csúfos véget ér.