VAN EGY PERCED? 2016/1. EGYKESÉG

Egyke vagyok. 

Azaz nincs testvérem. 

Mint oly sokaknak még kis hazánkban. 

Mégsem szenvedtem hiányt semmiben, s nem származott belőle soha semmi hátrányom… És ez így van rendjén. 

Azaz a „nagyokosok” szerint csak volt. Nézem a tévét, s a reklám untig ismert zajának kavargásában furcsa mondatok ütik meg a fülem – s vernek tanyát a gondolataimban:

„Akinek testvére van, felnőttként is segítőkész, jól teljesít versenyhelyzetben. Akinek testvére van, felnőttként is önzetlen. Ne feledd, egy testvér a legtöbb, amit a gyermekednek adhatsz! Testvérben az erő!"

Igen, sok szempontból jó, ha van testvéred…

De a fenti mondatok egy egyke számára így értelmezhetőek: „Ha nincs testvéred, felnőttként sem leszel segítőkész, rosszul teljesítesz versenyhelyzetekben, és önző módon élsz. Ha nincs testvéred, nem érsz a társadalom számára semmit.”

Én, felnőtt egykeként tudom, hogy mit érek, és tudom, hogy milyen vagyok.

De vajon egy tizenéves tudja már?

Vagy elhiszi, amit mantraként naponta többször a fülébe duruzsolnak?

Gratulálok az értelmi szerzőknek - sikerült egy újabb szakadékot létrehozniuk ember és ember között…

VAN EGY PERCED? Szösszeneteim: FLEGMASÁG

-    -  Te még mindig nem nősültél meg? – veregette vállon rég nem látott ismerősét Zsolt, majd betette a csurig rakott bevásárlótáskákat a kocsi csomagtartójába.

-      -   Nem… Eddig még nem… - habogta zavartan Ádám.

-         - Akkor még mindig anyádékkal élsz? – ingatta a fejét rosszallóan Zsolt – Nem lehet könnyű életed…

-        -  A szüleim 3 éve meghaltak…

-        -  Sajnálom, nem tudtam… Részvétem… Akkor meg éppen itt lenne az ideje, hogy találj valakit magad mellé… Aki tud főzni, mosni, takarítani, befőttet elrakni, gyereket szülni, hogy ne halljon ki a családfád… Mert ugyebár a nők AZON kívül csak erre valók…- nevetett fel Zsolt a saját elmésségén, de Ádám rezzenéstelen arccal fogadta.

-         - Van szerelmem… De ÉN segítek neki mindenben – egyenrangú felekként viselkedünk…

    Zsolt szörnyülködve nézett ismerősére:

-         - Na, én nem tenném! Még hogy egy nő egyenrangú fél legyen! Meghibbantál? Az én asszonyom csak a fal mentén közlekedhet, és ott is csak a repedésekben, amikor én otthon vagyok! – kacsintott.

-        -  Zsolt! Voltál már a tisztítóban a ruhámért? Vettél tápszert, és pelenkát a gyerekednek? Mit ácsorogsz itt, mint egy faszent! Még a vacsorát is el kell készítened, Zsoltikát is meg kell fürdetned! Indulj már az Isten szerelmére! Mire hazaérek a kozmetikustól terített asztal várjon! – lépett oda hozzájuk egy testes nő, arca kipirosodott a méregtől. – Lódulj már, mire vársz? Tapsra?

Zsolt gyorsan kezet fogott barátjával, majd egy „Igen Drágám” után beszállt az autóba, és elviharzott. 

A nő az ellenkező irányba indult el.

Ádám mosolyogva nézett Zsolt után:

-         Még hogy a fal mellett, és ott is a repedésben... – nevetése sokáig hullámzott a parkolóház ürességében.

Van egy perced? Szösszeneteim: Szárnyak

Nézem a boldogan csivitelő gyereksereget: telve vannak élettel, hittel, bizalommal – a lábaik előtt hever az egész világ. Csupa lehetőség, csupa izgalmas kaland, csupa ismeretlen, ami felfedezésre vár. Ahogy a kezdődő új tanév is – lázba hozza az anyukája mellett álldogáló szöszkét is – aki kérdésekkel bombázza az egyre türelmetlenebbül várakozó asszonyt:

- …és lesz saját szekrényem is?

-  Igen.

-… és mikor mehetek haza?

- Ha véget ér a tanítás.

-…értem fogtok jönni minden áldott nap?

-Persze.

-… a tanár néni az a kedves fekete hajú lány lesz, akivel az előbb beszéltél?

- Nem tudom… Békén hagynál egy kicsit?!  - mordul rá az anyja.

Nem igazán értem miért, hiszen a sorban állás elvileg nem olyan megterhelő feladat ahhoz, hogy ne lehetne mellette beszélgetni is. A kislány lebiggyeszti a száját, félő hogy sírva fakad, de mégis meggondolja magát, és elmosolyodik:

- Ha lesz saját szekrényem, minden nap értem jöttök, és minden nap hazamehetek, és az a lány fog tanítani – akkor már NAGYON várom az iskolát!

-Te kicsim beteg vagy! Butaságokat beszélsz! Normális gyerek utál iskolába járni…- háborodik fel a nő kivörösödő arccal.

Nézem a boldogan csivitelő kicsi lányt: telve van élettel, hittel, bizalommal – a lábai előtt hever az egész világ. Kár, hogy az anyja már most nyesegeti a szárnyait…

VAN EGY PERCED? Szösszeneteim: Megoldókulcs

A világon már mindent megpróbált: volt hozzá kivételesen kedves, bosszantóan tapló, a hódításaival dicsekvő, eljátszotta, hogy már vőlegény, majd havonta másik lánnyal jelent meg előtte, hogy féltékennyé tegye – de mindhiába: a kiszemelt lány természetes közönnyel vette minden próbálkozását. Nem volt ehhez hozzászokva: általában a közvetlenségével, a sármjával, a férfiasságával rövid időn belül célt ért – még soha nem akadt ilyen bevehetetlen vár az útjába. Eleinte bosszantotta a dolog, már-már dühös volt a lányra – „Mit képzel magáról! Ő is pont olyan, mint az összes többi… Csak kéreti magát!” – panaszkodott a haverjának, aki elégedett vigyorral konstatálta, hogy kicsapongó életmódot folytató Casanova végre emberére talált.
- Csak nem olyan, ha ennyit kell pedáloznod nála… - jegyezte meg, majd folytatta – Ezt Te is tudod – és pontosan ezért vagy odáig érte… Ha nem ismernélek, azt mondanám: szerelmes lettél.
- Én? Soha! Azok után, ami Kingával történt soha többé nem leszek az… - tiltakozott, és még most is beleremegett a fájdalomba.
Igen. Kinga. A nagy szerelem, amit eddig úgy érezte, hogy nem múlhat felül senki…
- Ideje lenne elengedned… Már 10 éve… Ő is azt akarná, hogy boldog légy…
Sokáig meredt maga elé szótlanul. Igen. Biztosan nem ezt a felelőtlen lump életet élő alakot szeretné látni, ami vált belőle az évek során. Ideje lenne megkomolyodnia, felelős döntéseket hoznia, és lépnie annak érdekében, hogy végre teljes legyen az élete.
Másnap a munkahelyükön újra találkozott a lánnyal.
- Figyelj csak! Beszélnünk kell valamiről… - állította meg.
- Nem érek rá…- tért ki előle, de ő megfogta a kezét.
- De… Szerintem Te is tudod, hogy miről…- dadogta. Nagyon régen volt már ilyen zavarban. A szája kiszáradt, a szíve a torkában zakatolt, kövér izzadtságcseppek indultak le a homlokán,
- ? – nézett rá kérdőn a lány.
- Szóval… Szóval én már régóta… Régóta szeretnélek közelebbről megismerni, vagyis ismerlek – de…
- Kérlek, térj a lényegre – mennem kellene… - lépett arrébb a lány, de láthatóan zavarba jött a fiú szavaitól.
- Őszinte leszek… Én már régóta… Régóta szeretném… Szeretném neked megmondani, hogy…
- Ne… Ne folytatsd! Nem akarok randizni veled… Nem akarok a soron következő szerelmed vagy a sokadik menyasszonyod sem lenni, és nem akarok a halott barátnőd helyére sem tolakodni… - vágott közbe a lány indulatosan – Nekem nincs szükségem arra, hogy egy újabb strigula legyek a listádon…
A fiú felnevetett:
- Ezek szerint TE IS SZERELMES vagy BELÉM!!! – kiáltott fel megkönnyebbülten, majd nem törődve a közelben álló kollégákkal a karjaiba kapta a meglepetéstől mozdulni sem bíró lányt és forgott vele körbe-körbe boldogan.
A világon már mindent megpróbált, de csak most jött rá, hogy az, amit érez - az őszinte szerelem a megoldó kulcs a lány szívéhez.
(F.I)