Légy most őszinte
önmagadhoz: olyan az életed, amilyennek szeretted volna? Azt a munkát végzed,
amit tulajdonképpen nem is neveznél munkának, mert mindig úgy érezted, hogy
erre születtél?
Ott,és azokkal élsz, ahol, és akikkel mindig is élni akartál?
Vagy…
Vagy csak megfelelni akarsz a mások elvárásainak?
Megvalósítani a szüleid
álmait – teljesíteni a feletteseid követelményeit, úgy gondolkodni dolgokról,
ahogy azt MÁSOK akarják…
Te is azt akarod, amit ők akarnak – vagy meggyőzted
önmagad arról, hogy azt KELL akarnod?
Mert egykor voltak SAJÁT vágyaid…
Gyermekként biztosan szerettél volna lenni valaki: táncosnő, rendőr, focista,
orvos, tanár, csillagász…
Aztán mások – a szüleid, a tanáraid, a barátaid, az
ismerőseid, meggyőztek róla, hogy nem vagy rá alkalmas…
És Te elhitted.
Mert
könnyebb volt elhinni, mint harcolni érte…
Viszont most – belefásulva a
nemszeretem körülményekbe – azt a bizonyos levest eszed nap, mint nap – amit magadnak
főztél.
Most őszintén: így akarod leélni az életed?
A mások elvárásainak fogságában
vergődve?
Törj ki végre, és találj magadnak olyan utat, ahol csak önmagadnak
kell megfelelned, ahol kizárólag csak az számít, hogy TE mit szeretnél!
Ha nem
ezt teszed – boldogtalan és keserű öregkor vár rád…
